Szathmáry Károly (P. = Péterfalvi) (Szilágysomlyó, (1831) 1830. júl. 24. – Bp. 1891. jan. 14.) ref. vallású író. Szilágysomlyón kezdett tanulni. Zilahon és Kolozsvárt bevégezvén iskoláit, 1847-ben felesküdött kir. táblai írnoknak. A szabadságharcban való részvétele miatt fogságot szenvedett. Mint nevelő, majd mint egy magánintézet tanára tartotta fenn magát Pesten, hol amellett 1853–54-ben a polytechnikumnak, 1854–57-ben az egyetem bölcsészeti karának volt hallgatója. Miután doktori szigorlatot tett, 1858-ban Máramarosszigeten, 1862-ben Nagyenyeden lett tanár. 1867-től hírlapíró, 1869-től országgyűlési képviselő, 1878-tól képviselőházi naplószerkesztő volt. – Számos történelmi regényén kívül, melyek közül többnek van egyházi vonatkozása is, kútfőkiadványok és más művek jelentek meg tőle. Egyházi szempontból említendők: A gyulafehérvár-nagyenyedi →Bethlen-kollégium története. (Nagyenyed, 1868.) Az emberi mívelődés története (3 k.). (Budapest, 1876–77.)
|