Szathmári Paksi István (Marosvásárhely, 1719. nyara táján – Debrecen, 1791. márc. 2.) ref. püspök, az előbbinek nagybátyja. Marosvásárhelyen kezdte iskoláit, melyeket azután 1734-től Sárospatakon folytatott. Azután külföldre ment és 1740. dec. 9-én Oderafrankfurtban, 1741. dec. 16-án Franekerben lépett az egyetem hallgatói közé. 1744-ben még ez utóbbi helyen időzött és közben Leidenben is járt, de már 1745-ben Aszalóra választatott lelkésznek. A →borsod-gömör-kishonti egyházmegye már ebben az évben kérdőre vonta valami teol. nézetéért, melyet aztán Venema professzorra hivatkozva védett. 1747-től Debrecenben tanár volt, előbb a történelem és klasszikus nyelvek tanszékén, 1760-tól a teológiáén. A →tiszántúli egyházkerület 1764-ben főjegyzővé tette, miután már előbb is négy évig működött e tisztben helyettesképpen, majd 1785-ben pedig püspökké választotta. Később, 1790 elején felhagyott a tanársággal. – Hivatali teendői mellett az irodalom terén is szorgalmasan munkálkodott, de műveinek nagy része kéziratban maradt. Megjelentek közülük: Dissertatio theologico-philologica in vers. 13. cap. II. Hebr… (Franeker, 1743.) Oszlopember… (Gyászbeszéd →Domokos Márton felett.). (Debrecen, 1764.) E világi élet… (Gyászbeszéd Patay Sámuelné Szuhai Erzsébet felett). (Hely n. 1765.) Hat napra való vallástevő vagy poenitentialis könyörgések. (Debrecen, év n.) – Respondens volt a Dániel-féle jövendölésekről (1744.) tartott viták egyikén. Kinyomatta 1757-ben Minucius Felixet. – Gyászverset írt a Muys professzor halálára (1744.), üdvözlő verset →Bányai Istvánhoz (1742.), „Sion siralma…” címmel hosszú éneket írt 1751-ben a magyarországi ref. egyház azon korbeli üldöztetéséről (Révész Figyelmezője, 1875.). Egy csomó prédikációja van a Szentmiklósi Timotheus „Katedrai gyűjtemény”-ében.