Szász Béla (Szemerjai) (Kolozsvár, 1872. okt. 30. – Bp. 1944. szept. 29.) ref. tanár, az előbbinek fia. Kolozsvárt 1891-ben végezte a gimnáziumot. A teológiát 1891-től 1895-ig Budapesten, 1895-től 1896-ig Edinburghben hallgatta, ahonnan visszajővén, előbb →káplán, azután püspöki titkár lett Budapesten. 1898 elejétől ugyanaz volt Kolozsvárt is, ahol egyúttal az egyetem bölcsészeti karán gyarapította ismereteit. 1901 őszén helyettes lelkész lett ugyanott, de már az év végén Magyardécsére választották lelkésznek. Miután 1907-ben teol. magántanári képesítést szerzett Budapesten, 1910-től Sepsiszentgyörgyön töltött be gimn. vallástanári állást. Nyugalomba lépte után meghalt. – Művei: Az egyházi éneklés ereje. (Szamosújvár, 1906.) A felsőbb ember és az embernek fia. (Uo. 1907.) A hitnevelés alapproblémái. (Sepsiszentgyörgy, 1912.) Báró Bánffy Dezső egyházkerületi főgondnok emlékezete. (Uo. 1912.) Születési szövetkezet. (Uo. 1940.) – Unokája →Mentovich Ferencnek és id. →Szász Károlynak, unokaöccse →Szász Domokosnak és ifj. →Szász Károlynak.