Szalay István (Somogyvisonta, 1816. jún. 9. – ?Szentes, 1878. márc. 6.) ref. esperes. Tanulmányait Csurgón, Losoncon és Debrecenben végezte, ahol négy évig →köztanitói, 1845 március–augusztusában pedig →seniori tisztet is viselt. Miután meglátogatta a bécsi, lipcsei, hallei és berlini egyetemet, 1846 tavaszán debreceni →káplán s még ez évben szikszói, 1852-ben büdszentmihályi, 1859-ben szentesi lelkész lett. A →békés-bánáti egyházmegye előbb főjegyzővé, 1876-ban pedig esperessé választotta. – Irodalmi téren főként bölcsészettel foglalkozott, amiért 1858-ban levelező taggá választotta a Magyar Tud. Akadémia. – Művei közül teol. érdekűek: Egy kő az egyezményes philosophia templomához (Új Magyar Múzeum, 1857.). Rendszeres párhuzam az unit. vallás és rationalismus közt (Sp. Füz. 1857–58.). Tapasztalati lélektan. (Pest. 1858.) Elméleti lélektan. (Sárospatak, 1865.) A családi élet erkölcsi alapja… (Pest, 1870.) – Egyházi irányú kisebb dolgozatai a →Sárospataki Füzetekben, Révész Figyelmezőjében és az Evangéliumi Prot. Lapban jelentek meg. Kéziratban is maradtak ilyen természetű munkái.

Irodalom: Szeremlei Sámuel: Sz. I. élete (1879.).