Sopron reformációja már a mohácsi vész előtt megkezdődött, amennyiben a papizmus dogmái és szervezete ellen már 1522-ben prédikációkat tartottak a ferencrendiek s a Luther művei iránt nagyon érdeklődtek a polgárok. Annyira, hogy úgy 1524-ben, mint 1526-ban királyi küldötteknek kellett megjelenni, hogy elhallgattatni igyekezzenek a reformáció híveit. Ezek mindamellett folyvást szaporodtak, míg végre többségbe jutottak, s mikor az egész városi tanács a Luther követőiből telt ki, egyházi és városi ügyekben egyaránt döntő befolyásra tettek szert. Ez a 16. század közepe után, valószínűleg 1565-ben következett be, midőn három templomban hirdette az evangéliumi tant három német lelkész, kikhez 1568-ban magyar →prédikátor is járult, aki egy kápolnában működött; volt rajtuk kívül még ispotályi pap is. A korábban is kiváló gonddal ápolt trivialis iskola 1557-ben új épületet nyert és további fejlődésnek indult. Ám a római katolikusok, kiknek egy negyedik templom és egy kápolna, meg a ferencrendiek temploma folyvást megmaradt birtokukban, újból hatalomra jutottak, mikor 1584-ben →Draskovics György győri püspök kivitte, hogy a prot. lelkészek és oktatók felsőbb parancsra távozni kényszerüljenek a városból, a lakosoknak pedig az is meg lett tiltva, hogy a szomszéd községek papjainak a szolgálatát vehessék igénybe. Csak a →bécsi békekötés folytán változott meg ez a szomorú helyzetük a soproni evangélikusoknak. Már 1606-ban hívtak két lelkészt, és csaknem egyidejűleg helyreállították iskoláikat is. Nemsokára négy templom és öt lelkésze volt az egyháznak, mely – illetőleg a város – 1612-től fogva magyar elemi iskolát is tartott fenn, melyet 1658-ban latin iskolává fejlesztett, úgy hogy ezentúl két felsőbbrendű prot. iskolája volt a városnak, melyben 1637-ben a jezsuiták is nyitottak magasabb iskolát.

Az 1674. év végét vetette ennek a virágzó állapotnak. Már azelőtt is szenvedtek üldözéseket és veszteségeket, de ez az év hozta magával azt a szomorú sorsot, hogy nemcsak kiutasították az ev. egyháznak összes lelkészeit és tanítóit, hanem elvették minden vagyonát és épületét is, amelyikről be nem tudta bizonyítani, hogy már a prot. korból ered. Ezzel szemben mégis részesült annyi kegyben, hogy két lelkészt tarthasson a maga részére Kismartonban, meg hogy a Sopronban lakó Eggenberg hercegné házánál tartandó istentiszteleteken jelen lehessenek az egyháztagok, amennyiben őneki meg volt engedve udvari pap tartása. – 1675 végén változott meg ez a helyzet, amikor két lelkészük visszatérhetett ugyan Kismartonból, de a régi szabadsággal és biztonságban csak az 1681-i országgyűlés után folytathatta működését, mégpedig nemcsak a gyülekezet kebelében, hanem miként egy idő óta már azelőtt is, egyszersmind a Bécsben lakó külföldi és német birodalmi protestánsok között is. Az 1675 végén engedélyezett, de már 1676-ben leégett ideiglenes imaház újra felépült a következő évben. Ugyancsak 1682-ben ismét megnyílt a gimnázium is, de vissza nem kapott épülete helyett a megszűnt magyar iskola helyiségében. Pár évtized múltán lépéseket tett az egyház még egy lelkészi állás felállítása érdekében, de nem kapott rá engedélyt, s csak a →türelmességi rendelet óta tarthatott három papot, közben azonban 1796-tól 1831-ig anyagi helyzete nem engedett többet kettőnél. Az 1775-ben kibővített templom helyett már 1784-ben újat építettek, melyhez azonban csak a 19. század harmadik negyedében emeltek tornyot. A folytonos fejlődés útján haladó iskolával szemben 1850-ben fokozott követelményeket támasztván az abszolut kormány, 1853-ban a →dunántúli egyházkerület vállalta magára a terhek egy részének fedezését, ami annál indokoltabb volt, mivel teol. intézetet és 1858 óta tanítóképezdét is ölelt magába a lyceum. Az előbbit, mely csak legújabban volt négy évfolyamú, s az 1921–22. tanévet Kőszegen kényszerült tölteni, 1923-ban felváltotta a pécsi egyetemnek az állam által itt felállított ev. hittudományi kara. Az egyház több jótékony intézményen kívül jelentékeny számú elemi iskolát is tartott fenn.

Irodalom: Müllner Mátyás: A soproni ev. főtanoda története a gyülekezet nevezetesebb eseményeivel együtt (1857.), Póda Endre: A soproni kat. hitközség története (1892.), Payr Sándor: A soproni ev. egyházközség története (I. k. 1917.), Uő.: Negyedfélszázados főiskola Sopronban (1907.), Németh Sámuel: A soproni ev. lyceum küzdelme a nyilvánosságért a Bach-korszakban (Értesítő, 1939.), Papp József: A soproni ev. tanítóképző intézet története (1908.).