Selyei Balog István (?Nyárádselye, ? – ?Huszt, 1666. vége v. 1667 eleje) ref. esperes. Nyárádselyén előbb disznópásztor volt s csak azután került be a debreceni kollégiumba, melyben 1629. júl. 3-án lépett a nagyobb diákok sorába. 1633-ban vagy 1634-ben lelkész lett Hegyközszentmiklóson, majd külföldre ment és 1639-ben a franekeri egyetemnek volt hallgatója. Visszajőve hazájába, 1640-ben ismét lelkészi állást foglalt el, körülbelül Huszton, mert mint odavaló lelkész már 1643-ban a →máramarosi egyházmegye →espereséül említtetik. 1652-ben udvari papnak alkalmazta II. Rákóczy György, s mint ilyen, a lengyelországi hadjárat alatt 1657-ben tatár rabságba esett, melyből 1658-ban kiszabadulván, visszatért a fejedelem mellé. De már 1659 őszén újból Husztra került, hol hamarosan megint esperessé választotta az →egyházmegye. – Az orvosi tudományokhoz is értett, de irodalmilag csak egyházi téren működött. – Művei: Két gyászbeszéd Iktári Bethlen Péter felett (A „Temetési pompa” c. gyűjteményben). (Nagyvárad, 1646.) Temetőkert. (Uo. 1655.) (Két eltérő nyomása van azonegy évből.) Úti társ. (Uo. 1657.) – Respondensi tisztet vitt a „De justificatione peccatoris” (1639.) tartott vitán. – Üdvözlő verset írt magyarul és latinul →Tolnai Dali Jánosnak →Darholcz Kristóf által fordított „Novissima tuba” c. munkája elé (1639.). – Régebben sokszor összekavarták életadatait a Séllyei M. Istvánéival.