Sárváry Pál (Piskolt, 1765. okt. 3. – Debrecen, 1846. dec. 19.) ref. tanár. az előbbinek fia. 1777-től Debrecenben tanult, hol 1782 tavaszán lett →togatus. Innen 1785-ben magántanítványaival német szóra Késmárkra ment, de egy év elteltével visszatért Debrecenbe s 1789-től előbb →köztanitó, azután a felfüggesztett →Sinai helyettese, 1792 márciusától szeptemberéig pedig →senior volt. Ugyanez évben külföldre indult s az év utóján a göttingeni egyetemre iratkozott be. Bölcsészetdoktori oklevéllel érkezett haza 1795 novemberében, s elfoglalta Debrecenben tanszékét, melyre még 1793-ban megválasztatott, s melynek tárgyai 1798-ban megosztatván, akkor felhagyott a bölcsészet tanításával. 1839-ben nyugalomba lépett. – Kantianus irányú bölcsészeti munkásságával 1832-ben magyar tud. akadémiai levelező tagságot érdemelt ki. – Egyházi jellegű művei: Moralis philosophia… (Pest, 1802.) Philosophusi ethika… (Nagyvárad, 1804.) Halotti beszéd a jó példa becses voltáról (Gyürky István felett). (Vác, 1808.) Halotti beszéd az emberi érdemek megítéléséről (Szombati István felett). (Debrecen, 1810.) Tudósítás →Uri Jánosról. (Uo. 1818.) Oratio brevis… in oratorio novo collegii. (Uo. 1825.) Halotti beszéd… Böszörményi Pál… utolsó tiszteletére… (Uo. 1825.) Néhány régi éneket átdolgozott az akkor készülő új →énekeskönyv számára. Nagybátyja →Szoboszlai Pap Istvánnak.

Irodalom: Törös László: S. P., Arany János professzora (Nagykőrösi Arany János-társaság évkönyvei IV–VI. 1928–30.).