Racionalisták Magyarországon szerfelett nagy számmal voltak. elsősorban a Wolff Keresztély bölcsészetének elterjedése folytán. Mára 18. század derekán gyakori összeütközésbe került →Ribini János Sopronban a confessionalis gondolkozásúakkal, úgyszintén a Wolff hatása alatt prédikált még azelőtt →Nádudvari Sámuel Nagyenyeden. A hivatalos eljárások nem gátolhatták meg az új szellem terjedését, úgyhogy a 18. század későbbi folyamán Erdélyben néhány nagyhírű tanár: Ajtai Abod Mihály, →Kovács József, Fogarasi Pap József, →Csernátoni Vajda Sámuel és még előbb maga az írói munkásságával is kiváló →egyházkerületi →főgondnok, gr. →Lázár János hirdetett részint a tanszéken, részint az irodalomban akkorra már jobbára túlhaladott, de az ortodoxiával sehogysem egyező eszméket. Az evangélikus egyházban hasonlóképpen kifejezésre jutott ekkorra a racionalizmus szerteágazó irányai közül vagy egyik vagy másik, így a →Ráth Mátyás és →Liedemann Márton, valamint Ribini óta a pozsonyi lelkészek, főleg →Werner János Jakab működésében. Ez egyháznak még a →pesti zsinatán is heves vitákat idézett fel a hitvallási könyvek kötelező voltának kérdése. Mikor aztán mindenfelé tért foglalt a Kant bölcsészete, ez új tápot adott a racionalizmus föllendülésének, ami nem ritkán aztán többféleképpen is megnyilatkozott. Az ortodoxia ellenálló ereje, különösen a 18. és 19. század fordulójától kezdve, kevésnek bizonyult ellene, mert még a hivatalos egyház is a legtöbb helyen vonakodott kihasználni a rendelkezésre álló eszközöket. A dunántúli reformátusoknak →Márton István, majd Vámosi →Pap István elleni eljárása sehol sem talált visszhangra és utánzásra. Így Debrecen, mely a 19. század legelején még elzavarta tanszékéről →Lengyel Józsefet kantianizmusa miatt, egyáltalában nem tett lépéseket a hasonló elvű →Sárváry Pálnak előbb, Ercsei Dánielnek később az elhallgattatására. Nemkülönben zavartalanul ápolta a Kant és Krug szellemét Nagyenyeden →Köteles Sámuel, Marosvásárhelyen ugyancsak ő és →Péterfi Károly, valamint az evangélikus iskolák tetemes részében több tanár. Máramarosszigeten Nánási Mihály, majd Szilágyi János tanárok szintén kanti eszméket terjesztettek, és amaz 1803-ban, ez 1816-ban eljárás alá is került. Itt Hari Péter hasonlóképpen eretnek hírében állott. Sőt az új eszméknek valami úton-módon való behatolása elől nem bírt teljesen és végképpen elzárkózni az őket perhorreszkáló Sárospatak sem, aminek többen is jeleit adták tanárai közül, elsősorban Sipos Pál. A teológia tanárai közül →Tompa János Marosvásárhelyen és Nagyenyeden, →Bodola Sámuel Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Nagyenyeden, Salamon József Kolozsvári, Péterfi Albert Nagyenyeden szintén a racionalizmus szellemét ápolta. A →tiszáninneni kerület azzal adott jelt hasonló gondolkozásáról, hogy az antikantianus Rozgonyi József helyére Márton Istvánt szerette volna megnyerni. Egyidejűleg a bibliai kritika, a dogmatörténet, sőt a vallástörténet is egyre több tért nyert a teologiának mint tudománynak a művelésében. →Göböl Gáspár, →Varga István, Sebestyén István, →Severlay Mátyás, →Somossi János művei bőségesen tanúságot tesznek erről, s akik óvakodtak velük tartani, azok is legfeljebb közvetíteni iparkodtak anélkül, hogy síkra szálltak volna a hivatalos felfogás mellett. Némelyek odáig haladtak az ész szerepének megbecsülésében, hogy egyenesen istenítéséig mentek (pl. Berzsenyi) mások meg a természetimádáshoz és a panteizmushoz jutottak el. Szontagh Gusztáv, Vajda Péter, →Fáy András, →Hetényi János, Bodola Sámuel és mások a legszabadabb elvű nézeteknek adtak hangot. Volt olyan, mint →Tóth Ferenc püspök, aki nem tett ugyan többet, mint hogy védelmére kelt az egyéni meggyőződés jogosultságának, ami azonban az ő állásában maga is cselekedet volt, mégpedig jellemző; viszont tanári és tudósi minőségében számot adott az új kutatások eredményéről, ha eközben nem is azonosította magát velük. A papi katedrát hasonlóképpen hatalmába kerítette az új szellem. A legkiválóbb lelkészek számosan szegődtek az új irány szolgálatába, mely az egyszemélyű Isten, az akarat szabadsága és a lélek halhatatlansága vezéreszméit, meg a krisztusi erkölcsi elveket állította az egyházi hittételek helyébe hirdetendők gyanánt. →Péczeli József, →Kolmár József, →Tompa János, →Hegedűs Sámuel, Szeremlei Ábrahám, →Kiss Ádám és több más hírneves →prédikátor nyomán a korukbeli prédikációirodalomnak majdnem valamennyi munkása hódolt a dogmákról való hallgatás divatjának. A racionalizmust, mely néhol nálunk is átcsapott a vulgaris racionalizmus sekélyességébe, a XIX. század közepe tájától a szabadelvű teológia váltotta fel aztán. Irodalom: Fizély Ödön: A rationalismus magyarországi fejleményeit tárgyaló cikkei (Theol. Szaklap, 1918.). Pukánszky Béla: Kant első magyar követői és ellenfelei (Prot. Szle, 1924.), Rác:: Lajos: Egy magyar és egy német antikantianus érintkezése (Sp. Ref. Lapok, 1910.), Tóth Endre: Mándi Márton István élete (1931.), Trócsányi Dezső: Mándi Márton István tudományos munkássága (1931.). |
© 2004 Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár | A honlap az IHM támogatásával készült | névjegy | ||