Pilarik István (Alsósztregova, 1644. – Röhrsdorf. 1717. nov. után) ev. lelkész, az előbbinek fia. Pozsonyban tanult és valószínűleg külföldre is ellátogatott. Azután lelkész lett Nagyszombatban és onnan 1673-ban elűzetvén, Modorban. A következő évben megidéztetvén a pozsonyi →delegatum judícium elé, ez számkivetésre ítélte. Viszontagságos bujdosás után 1675-ben Jordansmühlében kezdett →káplánkodni. 1682-ben a modori egyház német prédikátornak hívta meg előbbi szlovák prédikátorát. Ám innen tiszttársaival és híveinek egy részével való viszálya miatt 1688-ban visszatért Németországba, hol 1689-től atyja mellett káplánkodott Neu-Salzában. Miután ezt lelkészi hivatalában is követte, 1693-ban Röhrsdorfban kapott hasonló állást. – Művei: Höchstnötiger… Catechetischer Lehrgrund, (Brieg, 1681.) (V. kiad., Nöthige Catechismusfragen” c. alatt 1717.) Eine einfältige Buss- und Raupen-Predigt. (Uo. 1682.) Geistliche Himmelsleiter (Imakönyv III. kiad. hely n. 1706.). Geistliche Seelenmusik (Énekeskönyv). Jesuslust. A két utóbbiról semmiféle adat nem ismeretes. Német gyászverset írt egyik sógornője halálára (1679.).

Irodalom: Zoványi Jenő: Valami a Pilarik  család tagjairól és irodalmi működésükről („Kisebb dolgozatok…” közt. 1910.).