Parschitius Kristóf (Rózsahegy, ? – Lipcse, 1713.) ev. tanár. Hazai tanulmányai elvégeztével a külföldet is fölkereste, s előbb Rostockban, 1666. máj. 5-től pedig Wittenbergben gyarapította ismereteit. Hazajővén, előbb Körmöcbányán, 1670 elejétől Selmecbányán volt →conrector. Az üldözések általánossá váltával 1674 legelején ő is elűzetett s csak 1677 őszén térhetett vissza hivatalába, de ekkor is csupán pár hétre. Ám ezentúl is a városban maradván, 1683-ban már →rektori minőségben alkalmazták. Midőn 1687-ben magánügyben az országgyűlésre távozott, túlságosan hosszú odamaradása miatt az egyház megfosztotta hivatalától, mire Németországba menvén, hite miatt üldözöttnek adta ki magát. – Mestere volt az üdvözlő versek írásának, írt is ilyet →Major Pálhoz (1667.), Pilarik Jeremiáshoz (1667.), Pilarik Andráshoz (1667.), →Steller Tamáshoz (1667.), Maurer Mártonhoz (1668.), Murgács Jánoshoz (1668.), valamint számos előkelőséghez. – Teol. művei: De peccato in filium hominis et in Spiritum Sanctum. (Wittenberg, 1668., II. kiad. uo. 1702.) Heroicorum sacrorum libri tres. (Lipcse, 1710.) Respondens volt a „De justificatione” (1665.), a „Repetitiones decalogi antipapistici” (1666.) felől Rostockban, úgyszintén az ágostai hitvallás XI. és XII. cikke (1667.) tárgyában Wittenbergben tartott vitán.