Nagykárolyi ref. egyházmegye, a →tiszántúli kerületben, az 1821–22. évi →generalis konvent hozta létre olyképpen, hogy a →szabolcsi egyházmegyéből 14 egyházat, mely Szatmár vármegyében feküdt, egyesített azokkal az egyházakkal, melyek a régi nagykárolyi, helyesebben →középszolnoki egyházmegyéből a Középszolnok vármegyebelieknek az →erdélyi egyházkerülethez való átengedése és egy egyháznak a →nagybányaihoz, kettőnek az →érmellékihez való csatolása után maradtak, és azzal a kettővel, melyet a →szatmáriból ide tett át. Így aztán akkor 33 egyházat, a XX. század elején pedig 35-öt számlált, amelyből az ország új határainak kialakításakor 18 maradt magyar területen. Most Romániában önálló →egyházmegye s Magyarországon is az volt egészen 1952-ig. – Nevezetesebb gyülekezetei a nagykárolyi és mátészalkai, melyeknek meg is van írva a történetük, valamint jelentékeny múltjánál fogva a nagyecsedi. – Ismert →espereseinek névsora: Peleskei Miklós mátészalkai l. (addig szabolcsi esperes) 1822–1829, Hajós Nagy András nagykárolyi l. 1829–1845, Szabó Dávid 1848-tól, Veres Sándor mátészalkai, börvelyi l. 1851-ig, Segesvári Mihály kántorjánosi l. (1853.) 1858-ig, →Asztalos György nagykárolyi l. 1859–1866, Szilágyi Lajos gebei l. 1866–1885, Segesvári József kántorjánosi l. 1885–1907, Berey József nagyecsedi l. 1907–1922, Tukacs Lajos nyírmedgyesi l. 1922–1929, Flóris Lajos olcsvaapáti, hodászi l. 1929–19.., Peleskey Sándor nagydobosi l. 19..–1950, Tukacs János nyírmedgyesi l. 1950–1952, amikor addigi alakjában megszűnt az egyházmegye. – A királyhágómelléki egyházkerülethez tartozó romániai részen első esperes volt Havas Gyula börvélyi l. 1921–1933, utóda Gönczy Sándor nagykárolyi l. 1933–1940, Peleskey Sándor börvelyi l. 1940–19..