Nagy István (Bezi, 1728. máj. 2. – ?, 1812. ápr. 19.) ev. püspök. Tanult szülőföldjén, Győrött hat évig, Sopronban hét évig, azután Wittenbergben, hol 1750. máj. 9-én iratkozott be. Innen 1753 májusában hazatérvén, ez év novemberében nagyalásonyi, 1756-ban várpalotai, 1765-ban sárszentlőrinci lelkész lett. 1768-ban →alesperessé, 1775-ben →főesperessé tette a →tolnai egyházmegye, 1786-ban pedig püspökké választotta a →dunántúli egyházkerület. De ekkor nem fogadta el ezt az állást, hanem mint az újonnan szervezett →felsőtolna-somogyi egyházmegye esperese működött tovább, részt vevén a →pesti zsinaton is. 1796. júl. 26-án ismét püspökké választatván, ezt a tisztet vitte 1812 elejéig, amikor lemondott róla. – Művei: Rambachnak Úr Jézus Krisztusnak kínszenvedéséről való elmélkedései. Hozzáadattak a megfeszített Úr Jézusnak hét utolsó szavairól való elmélkedései (Németből ford. 2 vaskos kötet). (Pozsony 1790.) Az úrvacsorájához először készülőknek való tanítás. (Veszprém, 1800.) (II. kiad. Kőszeg, 1839. Száz évnél tovább használatban volt.) – Apósa volt →Bárány Pálnak.