Nádudvari P. Péter (?, ? – Szászváros, 1726.) ref. lelkész. Debrecenben tanult, hol 1687. júl. 7-én kezdte a felsőbb osztályokat. Innen azonban később Nagyenyedre ment s ott fejezte be 1696-ban hazai tanulmányait. Külföldre is ellátogatván, ezévi aug. 28-án Franekerben lépett az egyetemi hallgatók sorába. Visszatérve hazájába, már 1698-ban Bethlen Sámuelnek volt udvari papja, míg 1700-ban Marosvásárhelyen, 1705-ben Szászvárosban lett lelkész, ahol mint 1706-tól →elsőpap, →dékáni tisztet is viselt. – Hírneves →prédikátor volt, kinek művei: De peccati natura, propagatione atque speciebus. (Kolozsvár, 1695.) Botránkozás nélkül való… (Gyászbeszéd Haller Istvánné Bulcsesti Sára felett.) (Nagyszeben, 1708.) Isten ígéretei közül való szép áldás (Gyászbeszéd gr. Bethlen Sámuel felett). (Uo. 1708.) Hermon kis hegye… (Gyászbeszéd Jósika Imréné Rácz Krisztina felett, 1715.) (Kolozsvár, 1717.) A valóságos jó feleségnek ideája (Gyászbeszéd Köleséri Sámuelné gr. Bethlen Judit felett). (Uo. 1720.) Magyar Nathanael… (Gyászbeszéd Barcsai Ábrahám felett, 1716.). (Uo. 1721.) Isten emberének… példája (Gyászbeszéd Kendeffi Gábor felett). (Uo. 1722.) Nyolcvannégy prédikációi, melyekben az igaz ker. vallásnak szentíráson épült fundamentomos ágazati… kibeszéltetnek (A magáéiból is toldva hozzá sajtó alá rendezte →Szathmári Pap Zsigmond). (Uo. 1741.) Megírta a szászvárosi ref. egyháznak saját koráig való történetét (Erdélyi Prot. Közlöny, 1876.). – Üdvözlő verset írt →Debreceni Szabó Istvánhoz (1696.), →Bagosi Mártonhoz (1697.), →Soós Ferenchez (1698.) és →Pápai Páriz Ferenchez (1710.), gyászverset a Pápai Páriz Ferenc halálára (1717.), akinek veje volt.