Losoncon a protestantizmus a XVI. században semmi különleges eseményt nem mutatott fel. Valószínű, hogy minden zavar nélkül, a maga rendjén mehetett végbe a város reformálása és azután a helvét irányhoz csatlakozása. Minthogy pedig Nógrád vármegyében aránylag csekély tért foglalt el ez utóbbi irány, az az érdekes helyzet állott elő, hogy a losonci ref. egyház, mely valami ismeretlen, de mindenesetre speciális, tisztán helyi okból szakított a lutherizmussal, a XVII. század elejéig a borsod-gömör- kishonti egyház-megyéhez tartozott a közelében levő kishonti egyházak társaságában. Azonban e század folyamán már a vele egy vármegyebeliekkel együtt a →drégelypalánki egyházmegyének lett jelentős alkatrésze. Középfokú iskolája ebben az időben már jó hírrel bírt, s alkalmasint ugyanebben a tájban szervezhette az egyház a másodpapi állást, mely aztán 1715-ben nyert egyenrangúságot az elsővel. A pozsonyi rk. törvényszék mindkét lelkészétől megfosztotta, de az egyház virágzása ezután sem szűnt meg. Az egyház népessége 1731-ben mintegy 1500-ra rúgott, rajtuk kívül még evangélikusok voltak 100 körüli számban, míg római katolikusok alig 30-an, minél fogva a város kormányzata egészen 1755-ig azonos volt a ref. egyházéval. Az is mutatja az egyház tekintélyét, hogy a XVIII. század egész folyamán alig tudott olyan →esperest felmutatni a drégelypalánki egyházmegye, aki nem idevaló pap lett volna. Az is jellemző, hogy a két prot. egyháznak 1782 szeptemberére tervbe vett külön-külön, de egyszerre tartandó zsinata számára Losoncot tűzték ki színhelyül, holott az evangélikusoknak csak éppen ez évben alakult ott egyháza, pedig már 1706-ban elrendelte volt II. Rákóczi Ferenc, hogy megfelelő helyet kapjanak minden egyházi épületük számára. A reformátusoknak annyira fejlődésnek indult az iskolájuk is, hogy 1791-től külön tanszéke volt benne a teológiának, sőt 1834-től a jognak is. Ám az állam róm. kat. propagandája lassanként aláásta a református uralmat, annyira, hogy utoljára nemcsak a papizmus jutott túlsúlyra a ref. egyházzal szemben, hanem még az evangélikusnak is többszörösen felülmúlja a lélekszáma amazét. Döntő befolyást gyakorolt erre a városnak az oroszoktól való 1849-i elpusztítása, mert míg még 1820-ban a nemeseken kívül 1047-re ment a ref. lakosság, 1885-ben alig volt több 400-nál. Az egyház, mely ennek dacára két lelkészt tart most is, 1853-ban szentelte fel az 1849-i leégés miatt szükségessé vált új templomát. Az ev. templom 1784-ben épült. Az eleminél magasabb fokú iskolájukat – miután azzal is megpróbálkoztak, hogy 185 ben, illetőleg 1859-ben közös prot. intézetté alakítsák, de pár év múlva ismét csak a reformátusoké lett – végre is föl kellett adniok. Ám itt volt elhelyezve 1925-től a csehszlovákiai reformátusok „theol. seminariuma”, melyben határozott időre meghívott tanárok adtak elő, s amely végleg megszűnt Losonc Magyarországhoz való visszakerültével s azután ismét elcsatolásával.

Irodalom: Ambrus Mór: Vázlatok a losonci gimnázium háromszázados életéből (1885.), Margócsy József: A losonci ev. egyház története (1886.).