Komáromban a reformáció a német őrsereg útján kezdett terjedni. Ennek részére már 1550-től egyenesen protestánsoknak ismert lelkészeket hoztak. A magyar lakosság is hamar megkedvelte a javított tanokat, sőt 1562-ben már a helvét irány szellemében prédikált →Huszár Gál, amiért 1563 elején el is kellett menekülnie. Mikor aztán 1594-ben a török felégette a várost, annak Nagyszombat felé igyekvő népét egész úton protestáns lelkészek látták el az Úr igéjével. Visszatértük után azonban a 17. század legelején elkergette papjaikat Szuhay István egri püspök. Csak a →bécsi békekötés törvénybe iktatását követő időben jutottak ismét jogaikhoz a protestánsok, kik ekkorra már két felekezetre voltak oszolva. Annak ellenére, hogy mindegyre meg-megújuló üldözéseknek és a jezsuiták térítési kísérleteinek voltak kitéve, állhatatosan ragaszkodtak hitükhöz mindkét egyházbeliek. Az evangélikusok csekély számmal levén, jobbára külföldi gyűjtésekből tartották fenn egyházukat, de azért a szükséghez képest többször is építettek maguknak templomot. A reformátusoknak állandóan két egyenlő rangú lelkészük volt, s amellett iskolájuk a középfokúak közé számított. 1621-ben összes épületeiktől megfosztották a protestánsokat, akik azután sem sokáig örvendhettek visszanyert vallásgyakorlatuknak. 1672. jan. 27-én, majd ismét 1683. aug. 19-én elűzték papjaikat s elkobozták mindennemű vagyonukat, úgyhogy vallásszabadságuk rövid időszakokat kitevő megszakításokkal egy évszázadra megszűnt a városban. De vértanúkat módjukban volt látni ezalatt is, mert itt végezték ki ártatlanul →Száki János ekeli ref. lelkészt és Suri Lőrincné lelkészözvegyet. A jogfosztottság e korszakában csupán elemi iskolát tarthattak nyilvánosan, habár titokban magasabb rendű képzettséget nyújtottak növendékeiknek az abban alkalmazott tanerők. Mégsem bírtak rajtuk erőt venni az →ellenreformáció hatalmai, szilárdan kitartottak vallásuk mellett, remélve a jobb jövőt. Ezt meg is hozta a →türelmességi rendelet. Az evangélikusok 1783-ban építettek új templomot s állítottak be lelkészt, a reformátusok 1788-ra lettek készen templomukkal s 1797-re új iskolájukkal, szintén 1783-tól működő két lelkészük vezetése mellett. Azóta 1857-ben a lelkészi állások számát egyre szállították le, majd 1914-ben megint kettőre emelték. A →dunántúli egyházkerület kollégiumának Pápáról ide való áthelyezése végett három ízben (1804–7, 1839–47, 1892–93) indítottak mozgalmat, mindig sikertelenül, harmadízben annál inkább, mivel ekkor már az algimnáziuma sem volt meg a helybeli egyháznak.

Irodalom: Holéczy Mihály: A révkomáromi… ev. oskolának emlékezete (1823.), Szekeres Mihály: A révkomáromi ref. iskola múltja (Sp. Füz. 1864.), Thury Etele: A révkomáromi ev. ref. egyház története a 16. és 17. században (1889.), Szendrey Ferenc: A révkomáromi ev. ref. főiskola (!) története (1898.).