Kevi András (Debreceni) (?, ? – ?, ?) ref. lelkész, Debrecenben tanult, hol 1729. ápr. 29-én lépett a felsőbb tanulók közé s 1735-től 1739-ig →köztanító, 1740 áprilisától augusztusáig pedig →senior volt. Felkeresvén a külföldet is, Utrechtben állapodott meg, melynek egyetemén 1741–42-ben gyarapította ismereteit. Hazatérve, Balmazújvárosban lett pap, ahonnan 1746-ban Szatmárra hívták →rektornak. Itt 1748-ban lelkésznek választották, s midőn 1754-ben a kormányhatóság egyre szállította le a lelkészek számát, őt marasztották meg ilyenül, de már 1756 tavaszán más jött a helyébe. Ettől fogva Konyáron, 1767-től Bakonszegen, 1773-tól Egyeken lelkészkedett, ahonnan az egri káptalan mint földesúr hithű gyülekezetével együtt kiűzte 1774 májusában. A tiszacsegei határban találtak egyelőre menedéket, ahol ő népével együtt szenvedett 1778-ig. Hogy ekkor meghalt-e avagy máshova ment, nem tudjuk. – Művei: Ad Jesajae XLII. 3. et part. I. vs. 4. (Utrecht, 1741.) De creatura gemente. (Uo. 1742.) Respondens volt a „De variis sacris” (1741.) tartott vitán. Seniori székfoglalója „a híres debreceni kollegium nevekedésének eredetéről, sorsáról…” szólott.