Kassán a reformáció még a mohácsi vész előtt terjedni kezdett, az ezt követő években pedig gyorsan uralomra jutott. Pár évtized alatt meg is gyökerezett aztán, bár volt közben egy időszak, mikor átmenetileg valami ellenáramlat került felszínre. Eleinte természetesen a lutherizmust követte a város, de a század közepe táján feltünedezett már a helvét irány is, amivel egy százados küzdelem vette kezdetét, egyfelől a lutheránus szellemű hivatalos egyház és városi hatóság, másfelől a helvét irányú magyar lakosság közt. A lelkészi kar ez idő alatt, ha minden állás be volt töltve, hét tagból állott: három magyar, három német és egy szlovák papból, akik között eleinte egy német ajkú volt az →elsőpap, de már a XVI. század vége felé a magyarok részére is szerveztek elsőpapi állást. E tekintélyes számú testület a város kimagasló helyzeténél fogva befolyásos részt vett általában a felsőmagyarországi vallási mozgalmakban is. A lutheri és helvét irány egymásközti harcai itt folytak a legélénkebben, e kettőnek az antitrinitarizmus ellen ezen a vidéken is közösen folytatott küzdelmei itt találták meg központjukat. A prot. egyház uralmának a XVII. század elején történt jezsuita invázió és katonai önkény sem bírt véget vetni, de a lutheránusok a reformátusok elnyomására használták hatalmukat mindaddig, míg 1644-ben végre I. →Rákóczy György, bár egyelőre csak mint „udvari eklézsiát”, megteremtette az önálló ref. egyházat, melyet azonnal „akadémikus mester” által vezetett, vagyis magasabbrendű iskolával látott el. Az 1647. XVIII. és XIX. tc. teljesen Kassára vonatkozik, s úgy a ref. mint a kat. egyház híveinek biztosítja a szabad vallásgyakorlatot, számukra egyházi épületeknek alkalmas telkek adományozását is elrendelvén. Miután az 1649. XII. tc. megújította ezt, végre 1650-ben rendelkezésükre is bocsátotta a tanács a megfelelő telkeket, melyeknek egyikére rövid idő alatt felépítették a ref. templomot, de csak 1663. nov. 11-én avatták fel ünnepélyesen. Iskolájukat virágzóvá, a helybeli evangélikusokéval is, a felekezetükbeli sárospatakival is egyenlő rangúvá fejlesztették ezalatt, csakhogy hamarosan szomorú idők következtek el mindkét felekezetre. Templomaikat 1672-ben mindenestül elvette, papjaikat és tanáraikat 1673-ban elűzte a pápás vakbuzgóság; 1681-ig lelkészt sem volt szabad tartaniok. Egyházi épületeiket 1682-ben visszaadta ugyan Thököly, de 1696-ban újból, s az evangélikusok hat-, a reformátusok pedig ötévi még egyszer való birtoklás után 1711-ben végleg elvesztették azokat. A ref. egyház, mely még e keserves időkben is képes volt szinte tíz évig (1695. márc. – 1704. dec.) menedéket nyújtani az üldözött →sárospataki kollégiumnak, ekkor egy fatemplomba szorult. Temérdek zaklatáson kellett ezután átvergődnie a két egyháznak, még az is egyre-másra megesett, hogy bezárták, kifosztották az úrnapi körmeneten részt nem vevő híveket. A →türelmességi rendelet nyitott aztán helyzetükben jobb korszakot; a reformátusok új templomot építettek, melyben 1811. szept. 22-én tartották az első istentiszteletet; az evangélikusok nyelv szerint három (a XIX. század közepétől két) gyülekezetet alkottak, két templommal, melyek egyikét 1804-ben kezdték építeni és 1816-ban szentelték fel, régebben négy, majd három (illetőleg két) lelkésszel. Mindkét egyház a virágzás útján haladt azután s a hatalmas püspöki városban tekintélyes állásra tett szert, de az államfordulat után folytonos hanyatlásnak indult mindenik.

Irodalom: Paikoss Endre: A kassai helvét hitv. egyház megalakulásának története (1889.). Kemény Lajos: A reformáció Kassán (1891.), Révész Kálmán: Százéves küzdelem a kassai ref. egyház megalakulásáért (1894.), Uő: A kassai első ref. templom története (Prot. Szle, 1897.), Uő: A kassai ref. főiskola (Sz. 1908.).