Károlyi Árpád (Pest, 1853. okt. 7. – Bp. 1940. okt. 26.) ref. vallású történetíró. A gimnáziumot Nagykőrösön 1871-ben, a jogot Budapesten 1875-ben végezte, azután pedig öt szemeszteren át tagja volt a bécsi történeti intézetnek. Ekkor hivatalnok lett a bécsi közös államlevéltárban s ott fokonként osztályfőnökségig vitte, ami nálunk az államtitkári állásnak felel meg. Azután nyugalomba vonult. – A budapesti egyetem 1880-ban magántanárrá habilitálta s 1893-ban rendes tanárságra hívta, a Magyar Tud. Akadémia 1880-ban levelező, 1889-ben rendes, 1925-ben tiszteletbeli taggá választotta. Legelsőrendű köztörténetíróinknak is az élcsoportjában áll, kinek egyházi érdekű dolgozatai: Zur Einführung des gregorianischen Kalenders in Ungarn (Mittheilungen des Instituts für österr. Geschichtsforschung, 1882.). A huszonkettedik artikulus. (Budapest, 1889.) A vallásszabadság ügye a korponai gyűlésen (Sz. 1894.) →Bocskay szerepe a történetben. (Budapest, 1898.) →Szilágyi Sándor emlékezete. (Uo. 1900.) Bocskay és a →bécsi béke. (Uo. 1907.) Az →ellenreformáció kezdetei és →Thurzó György nádorrá választása (Sz. 1919.). →Szalay Józseffel együtt kiadta „→Nádasdy Tamás nádor családi levelezésé”-t (1882.). Többi munkáiban, kivált a Magyar Országgyűlési Emlékek általa szerkesztett köteteihez fűzött megjegyzéseiben is sok az egyházi vonatkozás. „Néhány történelmi tanulmány” (1930.) c. kötete jobbára a felsoroltak közül foglal magában.