Kalinka Joachim (Rózsahegy, 1602. – Zittau, 1678. jún. 17.) ev. püspök, az előbbinek fia. Tanult Radványban, Körmöcbányán, Biccsén, Bánban és Eperjesen, ahonnan Radványba kántornak s rövid idő múltán Rózsahegyre →rektornak ment. Itt félév múlva másodpap, azután Radnán, 1634-ben pedig Rajecen lelkész lett. Illaván lelkészkedett utoljára, mégpedig 1637-től. Mint idevaló lelkészt és egyszersmind az Ostrosith-család udvari papját, 1646. febr. 15-én püspökké választotta a →biccsei egyházkerület. E hivatalában odaadó buzgalommal működött egészen addig, amíg 1671 júliusában maga elé idézte a →pozsonyi delegatum judicium, mivel Drabik ellene is terhelően nyilatkozott vallomásaiban. Noha ártatlannak találták, mégis csak a következő évben máj. 4-én mehetett vissza gyülekezetébe, egyre zaklattatva ezalatt a róm. kat. papságtól az áttérésre. Másfél év múlva ismét Pozsonyba idézték őt is, s csak úgy bocsátották szabadon, hogy reverzálist adott a kivándorlásra. Poroszországba ment. – Művei: Lemma funereum (Gyászbeszéd Ostrosith János felett). (Trencsén, 1637.) Panegyricus (Hosszú, distichonokban írva, atyja „hattyúdalával” együtt). (Uo. 1638.) Verus mundus vere piae et mundae matronae (Szlovák gyászbeszéd Greguss Miklósné Markó Borbála felett). (Uo. 1648.) Bizonytalan helyen és időben jelent meg „De jejunio” c. értekezése és →Dubravius Dániellel együtt írt „tractatus”-a, melyet az 1635-i tótprónai zsinat megbízásából liturgikai tartalommal készítettek. Kéziratban is maradtak munkái, közöttük néhány egyháztörténeti érdekű. A halálára vejétől, Tarnóczi Mártontól írt emlékezés ki van adva.

Irodalom: Kvacsala János: K. J. első vizsgálati fogsága (Prot. Szle., 1890.), Mocko János: K. J. püspök (szlovákul, 1897.).