Hermhutiak Magyarországon előbb az erdélyi szászok között találkoztak. Egy Hauser nevű kiküldöttjük szerzett először híveket tanaik számára, majd külföldről hazajött diákok mutattak vonzódást irántuk, úgyhogy a lelkészek köréből is akadt néhány velük tartó, főleg Honnius János jádi pap: Annak dacára, hogy a püspök 1740-ben intelmet intézett hozzájuk, az 1742. évi zsinaton mégis megállapították, hogy még mindig vannak nyomai a herrnhutismusnak. Még az →énekeskönyvbe is bejutottak énekeik, melyeket aztán az 1761-i zsinat hagyatott ki. Ezalatt különösen Klein bolkácsi pap, meg a zsidvei pap ellen hangzottak el ily értelmű panaszok, míg 1761-ben Laurentius keresdi pap és mások is nyíltan állást foglaltak mellettük. A zsinat 1763-ban emiatt eljárást indított Honnius, Klein és Laurentius ellen, aminek az lett a vége, hogy emezek kimagyarázkodtak, Honnius azonban inkább ment a nyomorba. 1765-ben segesvári polgárok ellen kellett ily ügyben nyomozást folytatni, ám ezek sikeresen védekeztek. A század végére nyoma sem maradt az egész mozgalomnak. Nem úgy Magyarországon, ahol igazában akkorra fejlődött ki. Itt az Erdélybe Pozsonyon keresztül utazó lelkészjelöltek révén ismerkedtek meg tanaikkal a század ötödik tizedében a pozsonyi lelkészek, de ezekre, pedig pietisták voltak, egyáltalában nem tettek hatást. A Szepességen, hol eleinte csak a falvakban elszórtan élő cseh-morva testvérek érdeklődtek irántuk melegebben, később nagyobb eredményt értek el. Főként Iglón akadtak követőik, úgyhogy a század utolsó évtizedében mintegy 300-an voltak, akik azonban hivatalosan evangélikusok maradtak. Itt még lelkész is értett velük egyet a Czirbesz Jónás András személyében, annak ellenére, hogy esperesi hivatalt is viselt. Közéjük tartozott még Slezák János, 1763-tól késmárki subrector, Bubenka Jónás, 1766-tól szepesbélai lelkész és Meczner szepesváraljai lelkész, akik még conventiculumokat is rendeztek több-kevesebb időn át. De leglelkesebb hívük →Fornet József volt, aki másikat is iparkodott megnyerni részükre. Nem is siker nélkül. Így →Boczkó Dániel még Szarvasra is elvitte eszméiket. Csakhogy a szervezkedés hiánya miatt lassanként mindenfelé elaludt az egész mozgalom.

Irodalom: Jekeli H.: Die herrnhutische Bewegung in Siebenbürgen (1931.), Szentiványi Béla: Herrnhutiak Magyarországon (Magyarság-tudomány, 1936.), Obert Ferenc: Zur Geschichte des Herrenhutertums im Sachsenlande (1870.).