Hari Péter (Bethleni) (Kolozsnagyida, 1762. – Huszt, 1828. jan. 1.) ref. tanár, majd tisztviselő, 1770-től Kolozsvárt tanult, hol →praeceptorságot is viselt. 1784-ben Máramarosszigetre ment tanárnak, ahol 1787-ben helyettes, 1788-ban állandó igazgató lett. Ebben az évben külföldre látogatott el s német és holland egyetemeket keresett föl. 1792 nyarán aztán visszatért hivatalába, melyben kiváló érdemeket szerzett. A vezetése alatti intézetet nemcsak új épületben helyezte el, melynek alapkövét 1802-ben tették le, hanem egészen újjászervezte, anyagilag is, de főként szellemileg föllendítette. Sok elfoglaltatással járó állását 1818-ban odahagyva, vármegyei számvevőséget vállalt. – Művei: Egy, a teremtőhöz felemelkedett elmének szabad gondolkodásai… (Bécs, 1789.) Erkölcsi és mezei három énekek. (Uo. 1789.) (II. kiad. Marosvásárhely, 1794.) A szigeti h. vallástételt tartók főiskolájának tanításbeli systemája. (Kolozsvár, 1802.) Közönséges gyülekezetben mondott beszéd az életnek becsüléséről. (Uo. 1802.) Üdvözlő verset írt Csomós Mihályhoz (1784.) s több más költeménye is van.

Irodalom: Szilágyi István: B. H. P. emlékezete (1861.), Kiss Áron: B. H. P. nevelési elvei (Magyar Paedagogiai Szemle, 1881.).