Győrött a protestantizmus a reformáció után csakhamar virágzani kezdett. A katonasággal odakerült németországi papok már 1542-ben buzgón és sikeresen terjesztették annak elveit, úgyhogy már 1544-ben magyar szónoklatokból is értesültek azokról. Az ötvenes években →Huszár Gál karolta fel a győriek lelki gondozását. Sokat tett a reformáció érdekében Rueber János, az ottani lovasság kapitánya, ki tábori papnak 1564-ben az irodalmi tevékenységéről ismert →Magdeburger Joachimot hozta oda. Később már az iskolájuk is jó hírben állott. Ám a 17. század elején az →ellenreformáció hatalma nem tűrte, hogy helyben lakjék prot. lelkész, úgyhogy a pataházai, illetőleg a révfalusi lelkész szolgálatával éltek a győri evangélikus, illetőleg református hívek. Csak 1647-től változott meg ez az állapot, amikor helybeli lelkészt hozott mindkét prot. felekezet a maga számára. A rájuk bekövetkezett üldözéseket azonban közösen kellett viselniök. A 18. században még hivatalos teendőik végzésétől is eltiltattak egy időre a lelkészek. És mégis e század folyamán érte el a ref. egyház a legvirágzóbb korát. Két lelkész hirdette az igét 1735-ben felépült templomában, s gimnáziumot is tartott fenn, éppen úgy, mint az ev. egyház is. 1749-ben mindentől megfosztotta őket az erőszak és csak a →türelmességi rendelet támasztotta fel mindkét egyházat, melyek aztán idővel újból tekintélyre vergődtek, különösen az evangélikus, melynek a XIX. század elején is virágzó iskolája volt, lelkészt pedig újraéledése óta kettőt tart. Temploma 1785-ben épült. Irodalom: Liszkay József: A nagygyőri ev. ref. egyház múltja és jelene (1868.), Cserhalmi István: A győri ev. egyház története (1885.), E. Nagy Olivér: A győri ev. egyházközség története (1905.), Thury Etele: A győri ref. egyház megalakulása (Prot. Szle, 1905.), Turóczy Zoltán: Ünnepi füzet az ev. templom másfélszázados jubileuma alkalmával (1935.).
|