BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Beregszászi Pál: Csokonai Vitéz Mihály síremlékére    
 

Csokonai Vitéz Mihály, született Debreczenben nevezetes családból, 1773. nov. 17. Kismester utczában. Édes anyjának atyja, városi esküdt Diószegi Mihálynak akkor a 232 szám alatti házánál lakott Csokonai József édes atyjától és Diószegi Sára édes anyjától, ezen ház most a hatvanutczai leányiskola az 1100. szám alatt s a helye a térképen a füvészkert hátamegett Δ jegynél látható: de idővel a Darabosutczában vett házukban, mely a térképen + jeleltetett, most 993. számu ház, özvegységre maradt édes anyjától neveltetett fel s ugyanezen házban halt meg is 1805. Január 28. virágzó életének 32. évében.

Több rendbeli, s többféle tárgyu s mértékü költői munkát irt, melyek közül némelyek, még életében, Kassán 1803. Nagy-Váradon 1805. évben kinyomattak; halála után későbben 1813. a bécsi cs. k. egyetemi magyarnyelv, és irodalom tanára, az elhunytnak barátja Márton József, ugyanazokat, s több nevezetesebb munkáját 4 csinosan kiállitott kötetben, a tárgyakat jellemző rézmetszetü képekkel s hangjegyekkel ellátva kiadta Bécsben. — Azóta azon munkák, több egyéntől, különféle alaku kötetekben adattak ki, nevezetesen, Dr. Schédel Ferencztől, igen diszes kiadásban számos érdekes és tanuságos jegyzettel Pesten 1844. — Kelemföldytöl pedig 1843—1845. Lipcsében, mely kiadásokban az elhunyt költőnek, még ki nem nyomatott s csak kézirásban maradt munkái is foglalva közöltettek.

Dombi Márton a megboldogult élete leirását, ezen szókkal végzi.

Micsoda érzékenységgel vette légyen a’ Magyar Közönség szeretett Poëtájának halálát: megtetszik abból, hogy a’ mi még ő előtte soha Magyar Poëtára nézve nem történt, ő néki ez a’ legcompetensebb Biró a’ Magyar Közönség tisztelete jeléül Emlékoszlopot rendelt a’ Debreczeni Temetőbe, de mig az illető felek azon veszekedtek, (*)

mit kellyen az Oszlopra irni? maga az Oszlop elmaradt, és igy az Institutum meg nem állhatván (condescendálván) maga a’ Meritum is elenyészett. Magyarok! még hátra a’ Novum!

Ez időtől fogva, szinte 30 évig hallgatásba s csaknem feledékenységbe ment, az elhunyt sirjának, mint az egyszerü főtől tett emlékfával, s a reászegzett deszka táblával megjelelése, mig végre számosan, akik a megboldogultnak ismerősei, sőt barátjai is voltak és akik a költészeti irodalomban tett munkálatait voltaképen felfogni és érdeme szerint becsülni tudták, hozzá járulván, a városunkban mulatott, vagy keresztül utazott egyéneknek, a hirlapokban is tett azon felszólalásuk hogy nem tudni voltaképen hol feküsznek a megboldogultnak hamvai. 1835. év augustus 26. magok közt elhatározták, hogy egy maradandóbb, közös költségen felállitandó czélszerü emlékkel jelöltessék meg azon hely, ahol a megboldogult nagy költőnek tetemei, csak egyszerű koporsóban, a földben elásva nyugosznak. — Ekkor a jeles és magokat kitüntetett embereknek érdemeit, elhunytuk után is becsülni s tisztelni tudó lelkes hazafiak, a czélba vett, siremléknek tervezése, sikeresitése és felállittatásval az akkori közszeretetben álló nép—szószóló Vecsey Józsefet és csekély személyemet bizták meg: mit megtiszteltetésül vevén, kész szivvel elfogadtunk, részemről annyival is inkább mivel a megboldogulttal rokonságban voltam, másod unokák levén.

Mi tehát elsőben is, az ugynevezett hatvanutczai temetőbe többedmagunkkal kimentünk, azon helynek megnézésére, hol a megboldogultnak tetemei nyugosznak, melyet, ott járatosok lévén igen hamar fel is találtunk, de már a fejfája, mely az édes anyjának s ifjabb fivérének még akkor fejfái közt állott, tövénél elkorhadása miatt dülve volt, a reászegzett deszka (epitamphium) melyen a Dombi Márton által készitett felirat bevésve volt, sehol sem találtatott, hanem a fejfára vésett Cs. V. M. betük is eléggé kimutatták, hogy azok őt illették.

A fejfára szegzett deszka táblán ez a felirat volt, melyet Dombi Márton, a föiskolának akkori seniora készitett.

Hic jacent
Ovidius, Virgilius Horatius
in MICHAELE VITÉZ CSOKONAY.
Cum viveret, uniti, cum mortuus, sepulti
Cujus
Si Studia quaeras
Erat Ornamentum Studiorum
Decus Rei Patriae Literariae
Gloria Parnassi Hungarici
Exemplum Ingenii ultra aetatem capacis
Si mores
Blandus sine Adulatione
Aequus sine Duritie
Delectans sine Vanitate
Exspiravit Anno Aetatis XXXII-o
(quem
Si ex Operibus, Prudentiaque aestimes
Seculum vixisse dicas )
laetus et vividus
Vivens Poetae, mortuus Christiano more
Datus Literis Hungaricis brevi solatio
Ereptus perpetuo damno
Dignus immortalitate
At eum exstitisse unquam Hungari laetentur
Occubuisse doleant.

A megboldogultnak elhunytán, Dombi Márton is elkeseredvén, nagy szomoruságában a születése és halála napját itt megirni elfelejtette.

Ekép fekvése helyéről bizonyosak lévén, a leendő siremlék terve, alakja, és kiviteléről értekeztünk s ekkor abban állapodtunk meg, hogy készitsek én tervet, hogy pedig a siremlék maradandóbb legyen, idő s más viszontagságoknak jobban ellenállhasson, az ne kőből, hanem öntött vasból készittessék meg, mivel még abban az időben, a temetők, kerités és felvigyázat nélkül voltak: de kevés év multával, kapukkal ellátott árkokkal vétettek körül, s nemcsak az árkok körül, de még bent a temetőkben is számos élőfa van már ültetve, és márványkőből készült siremlékek is állitattak s naponkint állittatnak. Mindenik temetőben felvigyázók rendeltettek, kik közül némelyeknek már ott lakások is van, ezen felvigyázóknak köte­lességük, a sirhalmokat tisztogatni, annyival is inkább, mivel a sírhalmok közt, nekik a kaszálás is megengedtetett; a rombolásokat tiltani, akadá­lyozni, s ha kivántatik sirt is ásni.

Mig a terv készült, azalatt Vecsey József, a reáforditandó költségnek, ajánlat s aláirás utján begyüjtéséröl szorgalommal s lelkesedéssel gondoskodott. — A terv megkészülvén, mindazért, hogy ezen szándék mindenkinek tudomására legyen mind kivált azért, hogyha a több dologhoz értő egyéneknek, javitás, változtatás, vagy épen más alakban elöállitás iránt lenne valami észrevételük, azt nyilvánithassák, a kaszinó teremében közszemlére kitétetett és miután több téli hónapon át, senki ellene fel nem szólalt, de mellette tetszőleg nyilatkozott, tudván azt, hogy a begyülendő pénzöszveg, valami nagyszerü, pompás s mindenkinek izlését kielégitő országos siremlék állitására nem lenne elegendő, de ezen terv, a czélhoz képest megfelelő lenne; mi a kiviteléhez feljogositottak, tervünket az ungvári uradalomban levő turja­remetei vasgyár felügyelőjével közlöttük s felkértük, hogy a költségkimutatást mielőbb küldje meg, mely is rövid idő alatt megtörténvén beláttuk, hogy az, a begyült pénzöszveget nem haladja: tüstént az öntése iránt tettünk rendelést.

Ez idő alatt, főiskolai tanár Péczely József, a főiskolai tanuló ifjuságot az adakozásra mellesleg felszólitotta, a mint az, az 1836. év január 3. 1-ső szám alatt megjelent Honmüvész czimü folyóiratnak 4 és 5. lapjain olvasható: e szókkal.

Városunk némely lelkes fijai hallhatatlan kőltőnknek — kit Debreczen fijának, iskolánk nevendékének dicsekedve nevez — a’ korán elhunyt Csokonainak elpusztult sirja romjain, mielőtt ezeket is ismeretlenekké tenné az idő és feledékenység, egy hozzá méltó emléket emelni szándékozván, ’s a’ teendő ajánlatokra városunknak érdemeket becsülni tudó polgárai már fel is lévén szóllitatva: sietek e’ dicséretes szán­dékról tudósitani a’ nemes ifjuságot ’s mindent, kinek tehetsége engedi, — mert készségéről valakinek csak kételkedni is bántásnak tartanám — erejéhez mérséklett, s legfeljebb egy váltó forinton felül nem hágandó részvétre, mellyben inkább csak az indulat ’s készség, mint maga az adomány fog tekintetni, szokott bizodalommal felszóllitani. A begyülendő pénz, mellyet Senior ur szives lesz elfogadni, nálam fog letéve maradni, mig a’ szándék sikerüléséről bizonyos tudósitást veendünk, ’s hogyha nem sikerülne, azon nem várt esetben, kinek kinek viszaadatni. Debreczen nov 2. 1835. — Utóbb magam részéről ezen nemes czélra ajánlok 25 frtot, Péczely József m. k.

Péczely József ezen felszólitását, a Honmüvész folyóiratban egy levelező s közlő m l g r. és sz l z r. betük alatt ezen szavakkal kiséri

Nem a meghatározott egy váltó forintnál állapod­tak meg, hanem szinte mindnyája ezenfelül adott. Azonban midőn mindennek részvéte egy irányt buzgott, a’ terv sikerithetésére, ohajtva várván aperczenetet, mellyben a’ tisztelt hazafi költő porai felett láthassa emelkedni az érdemlett oszlopot; — emlitett tanitó ur távol létében egy kellemetlen körülmény kényszerite ugyan a Collégium Seniora, ’s a’ költészet közönséges tanitója által beszedett pénzt minden adakozónak visszaadni; de Péczely ur visszajötte után ismét mozgásban hozá az ügyet nehány közrebocsátott sorai következésében, melllyeknek vég–szavai ezek:

Minden kedvetlen összeütközések – – – kimélése tekintetéből kivántam tudatni a nemes ifjusággal, hogy szándékommal fel nem hagytam, hanem ezentul magam – – fogom – – – elébbeni felszólitásomhoz ragaszkodva az ajánlatokat, és a’ pénzt mindazoktól elfogadni, kik a’ nemes ifjuság közzül e’ nemes, minden szépre és jóra érzékeny keblektől rég ohajtotta vállalatot részvétökkel elősegéleni szivesek lesznek. — Debreczen nov. 20. 1835. Péczely József m. k.

miáltal a’ Collegiumbeli ifjuságnak részvéte kimutathatására ujjabb utat nyita. — Felálland tehát Csokonay emlékoszlopa, ’s ha a’ közkivánat teljesü­lend, nemcsak a’ távol levő temetői magányban mutatandja hideg márvány, a’ tisztelt költő porainak sirját, az őt meleg kebellel keresőnek, hanem a’ város közepén a’ ref. nagy-templom s’ iskola közti téren is szivelégülve fogja szemlélhetni minden szép lelkü hazafi szeretett költőjének emlékoszlopát. A növendék ifjuság pedig, melynek minden nap szemei elött lesz a’ szépnek ’s felségesnek ezen nem annyira jutalma, mint érdemlett megtisztelte­tése, lelkes elragadtatással követendi az elejében mért egyiránt nehéz szép tudományi pályát.

Péczely Józsefnek a föiskola ifjuságához tett ugyanazon felszólitása, az 1835. évi Rajzolatok czimü folyóirat 48. és a Jelenkor társalkodója 101. számában, gunyiratokkal kisérve, egy névtelen iró által is közöltetett.

Emlitést érdemel azon körülmény melyre a levelező és a fentebbi czikkiró felszólal, hogy a Péczely József által inditványozott gyűjtés utján bevett pénz, a tanárikar által visszaadatni rendel­tetett. Az nem abból a szempontból tétetett, mintha a tanárkar nem akarta vagy épen elleneszegült volna, hogy a magyar jeles iróknak kivált Csokonainak érdemlett megtiszteltetése csonkulást szenvedjen, vagy meg se történjék: mert a tanárkar, szintoly lelkesedéssel volt a siremlék felállitása iránt, mint akárki más, melyet ki is mutatott azáltal, hogy a pénzgyüjtéssel közönségesen megbizott népszószóló Vecsey József kezéhez, mind maga a tanárkar, mind ennek utasitása után a magától adakozni kivánó ifjuság tette le adományait, mint ez, az alább elősorolt adakozók névsorából kitetszik: hanem csupán csak azon okból indult ki a tanárkar, minthogy egy testületnek, milyen a tanárkar is, egyes tagja, önmagától, körénkivül eső dolgokban minden felkérés s megbizás, és a többi tagtársának beegyezése nélkül nem avatkozhatott; mivel az ily módon történt felszólitása az ifjuságnak, egy ne­velö-intézet rendével, mely közösen van a tanárkarra bizva, ellenkezett, és azt a tanárkar, az iskolában gondosan feltartott jórenddel megegyeztetni s helybenhagyni nem tudta, annyivalinkább, mivel törvényeik lelke s a felsőbb igazgatóinak rendelete kötelességévé tette, hogy a felsőbb tanuló ifjusághoz felszólitást mikor arra szükség van intézni, egyedül az igazgatótanárnak joga, az alsóbb tanulókra nézve pedig az iskolákra felvigyázó tanáré.

Megjegyzendő, hogy a tanuló ifjak közt számosan találkozhattak oly ifjak is, kik többnyire szegényebb sorsu szülőik költségén, vagy jóltevőik segedelméből éltek, de hogy a többi tehetősebb tanulótársaiktól hátrább ne maradjanak, magok megszoritása mellett is adakoztak volna, ezt a szülők és jóltevők nehezen fogták volna helyben hagyni s jónéven venni, hogy amazok az övékből ajándékozgassanak, vagy a tőlök nyert segedelmet ne arra forditsák, a mire az nekik adatott, az eféle dolgokból következhető kedvetlenségek és megrovásoktól tartás is szeme előtt volt a tanárkarnak.

Azonban csudálkozni lehetett rajta, hogy most, körénkivül mellesleg, épen azon egyén szólitotta fel az ifjuságot a Csokonai emlékére teendő ajánlatokra, aki midőn 1819. évben, az akkori előkelőbb tanuló ifjak magoktól felindulván, valamely emléket akartak készitetni, ugyanazon jeles költőnek, de szándékuk, a tanárkar szavazattöbbsége által, a tanulóifjuságnak helyheztetésén felül valónak itéltetvén, megszüntetett, annak megszüntetésében maga is nagy részt vett.

A mi a levelező czikkirónak fentebb előmutatott utolsó soraiban foglalt eszméje volt, hogy Csokonainak a nagy-templom és főiskola közti téren is, emlék állittassék, sem Péczely Józsefnek, mint az, az ifjusághoz intézett fentebbi soraiból megtetszik, sem más a tárgyat s körülményeket igazán felfogó egyéneknek, bár ohajtások lett volna is, de még ekkor gondolatukban s akaratukban sem volt, látván, tudván, hogy azon hely, ahová a czikkiró szerette volna a siremléket állitani, a megboldogultnak nem a sirját jelelte volna, már pedig ekkor csak a volt a főczél. Azonban amily diszes, nagyszerü, és mindenkinek izlését kielégitő emlékoszlopot igényelt volna e hely, az akkori körülmények miatt, a reáforditandó tetemes pénzöszveg bevételére sem volt semmi kilátás, mivel még abban az időben az emlékek állitására a nagy közönség nem volt oly részvéttel, mint az efélékre azóta fellelkesedni örömmel tapasztaljuk. De valamint más magokat kitüntetett embereknek, ugy Csokonainak is, az élők közt fenmaradandó emlékét, nem hideg márványból, bármily felséges és nagyot mutató faragmány tartja fen, mely az idő s más viszontagságok által elébbutóbb romba dülhet. Készitett ő magának, a közkézen forgó, minden nap látható s mindenki előtt becsben tartó munkái által valóban örökemléket, melyet sem az irigység, sem az idő tőle el nem ragadhat. — Ugy látszott hogy a czikkiró s általa felkért társai, azon eszmét, csak azért penditették meg, hogy a dolgot zavarba hozzák, és a már foganatba vett siremlék felállitását hátráltassák, vagy hogy abból ezuttal semmi se legyen, és valamint a megboldo­gultnak halálától 30 éven tul, csak nem hasonló eszmék miatt elmaradt, ugy ekkor is, ha örök időkre nem, de legalább számos évig maradjon el.

Ily küzdelmek közt, felállitatott tehát a siremlék, a megboldogultnak csak fekvése helyén, a mellékelt egyszerü eredeti terv szerint 1836. Julius hónapjában, legkisebb ünnepélyesség nélkül, az ugynevezett hatvan-utczai temetőben: de nem a temetőnek egyik szegletében, s hozzá járulhatatlan, ut, nyomnélküli giz gaz, és csalán lepte helyen, mint némelyek állitják, hanem mint a tájékozás kedveért ide II. táb. mellékelt Debre­czen városnak térképén, az a alatti sötétbarna szinnel festett temetőben, az 1-nél mutattatik, szép, tiszta, s messziről is kitünő helyen: szekérut az igaz nem vezet hozzá, hanem a hozzá közel eső főuttól, egy tiszta gyalog ösvényen sirhalmok közt lehet hozzá feljutni, mivel ily jeles ember sirjához, mindenki közel kiván temettetni. Ahol a czikkiró s némely általa felkért társai, az érdemlett emléket felállittatni kivánták volna, az, az a-val jegyzett nagy-templom és b-vel jegyzett főiskola közti tér, mely még akkor puszta hely volt, de azóta akászfával beültettetett.

A siremlék vasból öntetett, s nyom 75 mázsát, a feliratok, a költönek munkáit jellemzö könyvek, s a költészet lantja, az emléknek négy óldalán megaranyozott dombormivekben kiöntve szemlélhetők. ― A siremlék alá a földben téglatalapzat melyet főldszint terméskő szegélyez, belsőrészén pedig, az óldal lapjai elrejtett srófokkal állitatván öszsze, ürege téglával béleltetett ki.

A megboldogultnak fehér karáriai márvány­ból készült képét életnagyságban ábrázoló mellszobra a debreczeni helv. hitvall. főiskola könyvtárában üvegboriték alatt nagy gonddal és felügyelettel őriztetik. Ezen szobrot, még akkor Rómában lakott, de már elhunyt jeles magyar szobrász Ferenczi István készitette és a föiskolá­nak 1823. évben ajándékozta, amikor is, a háládatosan örvendezett főiskolai tanulóifjuság, őt magyar versekkel tisztelte meg a többi jeles versezet közül megemlitést érdemelnek ezen utolsó sorok:

Mig csak VITÉZNEK verseit a magyar
Olvassa, és mig a tudomány s nemes

Müvek becsültetnek hazánkban
Emlegetik nevedet FERENCZI.

Ezeket, több megelőző sora közt végről Vecsey József irta, ki még ebben az időben hittan hallgató volt, de idővel Biharvármegyében elébb Bárándon, azután Debreczenben lelkész lett; végre mint a főiskolában bölcsészet tanára holt meg, 1835. évben.

~~~~~~~~

Az elhunyt hazafi költő öröknyugalmu fekvése helyén felállitott siremlék létrehozására adakozott érdemes honfiak és honleányok névsora, a mint maga a gyüjtő Vecsey József A. B. C. rendben leirta.