Régi magyar könyvek (1500-1711) » Veszprémi históriás colligatuma

Veszprémi históriás colligatuma

Veszprémi István, teljesebb nevén Csanádi Veszprémi (Weszprémi) István (1723 – 1799) Debrecen nagy tekintélyű városi orvosa nevével illendő emlegetnünk ezt a kötetet, mert ő ajándékozta – mint egykori diák és könyvtáros – a Református Kollégiumnak. Néhány leveles nyomtatványokat tartalmaz, amelyekből tíznek és még két kéziratos műnek az egybekötését (vagy újrakötését) Vecsei Sámuel azidei könyvtáros deák elrendelte 1761. február 23-án, amint ezt föl is jegyezte maga kezével a kötéstábla belsejére: Paginae has ab experientissimio Medicinae Doctore Domino Stephano Veszpremi Bibliothecae dono datus compingi jussit Samuel Vetsei. Anno 1761 23 Februarii, signavit Idem pro tempore Biblithocario ordinario manu propria.

Műfajilag összetett a gyűjtemény, Batizi és korának bibliai és széphistóriái mellett káté, zsinati vizsgatétel, halotti beszéd és epitáfium található egymás mellett. A kötet első alkotója összeköti a Huszár Gál és Melius Juhász Péter korát a Szenci Molnáréval: ez a Heidelbergi Káté első, teljes című kiadása.

A különleges, és a négy évszázados lapozás miatt viharvert kis kötetben olvasható sorok nem tartalmazzák, nem is oldhatják meg mindazt, amit ma eme kötet sorsáról és értékéről tudni szeretnénk. De ha sok körülményt és életrajzi, irodalom vagy iskolatörténeti és nyomdatörténeti adatot többé már nem tudhatunk is meg, alkalmasak arra, hogy általuk belepillantsunk a hátterébe annak a sajátos világnak, amelyben a kötet fennmaradt, és amelynek jellemző dokumentuma ez az egybekötött tíz nyomtatott és két kéziratos munka.

*

A gyűjtőkötet tartalmát az egyes művek rövid leírásával tekintsük át előbb. Ez jegyzék csupán a szerzők nevét és a rövidített címeket tartalmazza, a latin nyelvűeket most csak tájékoztatásul magyarul említve, valamint a magyar könyvészet nyilvántartási számát (RMNy), és a raktári jelzeteket (mai Rmk, régi H). Alább mindezen elemnek a magyarázatát megtalálja az olvasó, és maga előtt láthatja az eredeti képét, teljes szövegét, átírással és kiegészítésekkel.

[I.] Heidelbergi Káté. Szárászi Ferenc fordítása. Debrecen, 1605.
RMNy 909 (Rmk 160 = H 820 nro 0.)

[II.] Úrvacsorai vizsgatételek, latinul. Kiadta Gönci Kovács György superattendens. Csengeri zsinat, 1592. Debrecen, 1592.
RMNy 716 (Rmk 161 = H 820 nro 1.)

[III.] Zólyomi Sámuel latin gyászbeszéde Ecsedi Báthori István felett. Debrecen, 1605.
RMNy 932 (Rmk 162 = H 820 nro 2.)

[IV.] Somos-Újfalvi Péter latin gyászverse Ecsedi Báthori István temetésére; Szilvás-Újfalvi Imre és kilenc debreceni diák gyászversével. Debrecen, 1605.
RMNy 954 (Rmk 163 = H 820 nro 3.)

[V.] Ceglédi Nyíri János bibliai széphistóriája a Makkabeusok második könyvéből. Debrecen, 1586 után.
RMNy 639 (Rmk 164 = H 820 nro 4.)

[VI.] Batizi András széphistóriája Izsák pátriárka házasságáról. Debrecen, 1596. körül. RMNy 775 (Rmk 165 = H 820 nro 5.)

[VII.] Bibliai ének az istenfélők megáldásáról Mózes harmadik és ötödik könyvéből. Debrecen, 1600 körül.
RMNy 954 (Rmk 166 = H 820 nro 6.)

[VIII.] Vajdakamarási Lőrinc bibliai históriája: Szép tanulság az jövendő rettenetes itílet napjáról. Debrecen, 1596.
RMNy 778 (RMK 167 = H 820 nro 7.)

[IX.] Bornemisza Miklós verses históriája Eleázár vértanúságának történetéről a Makkabeusok könyvéből. Debrecen, 1605.
RMNy 927 (Rmk 168 = H 820 nro 8.)

[X.] Batizi András: Jónás prófétának históriája Ninive városáról. Debrecen, 1596.
RMNy 774 (Rmk 171 = H 820 nro 9.)

[XI.] Ilosvai Selymes Péter: A nagy szent Pál apostolnak életiről és haláláról való szép história. + Tasnádi Péter Horatius 14. ódájának fordítása. Debrecen,
RMNy 610 (Rmk 169 = H 820 nro 10–11.)

[XII.] Zólyomi Sámuel kéziratos latin és magyar nyelvű sírverse Ecsedi Báthori István emlékezetére. 1605. Másolat, 1611.
(H 820 nro 12.)

[XIII.] Hahóti Tőke Ferenc verse Francesco di Spiera történetéről. Alsólindva, 1556. körül. Kéziratos másolat. Polgár,1611.
(H 820 nro 12.)

*

Önigazgató diáktestületé volt a Debreceni Református Kollégium könyvgyűjteménye egészen a 18. század közepéig, akkortól fogva azonban már felügyelő professzor vezetésével intézték a tennivalókat. Így volt ez 1751-ben, amikor Veszprémi István diákkönyvtáros volt. Elvileg már nem a Coetus vezetője, seniora irányította önállóan a könyvtárat, de amint ez a bejegyzés is mutatja, még jó ideig ezután is döntött önállóan egyes ügyekben helyettese, a könyvtáros (bibliothecarius ordinarius). Ez a kolligátum is úgy került a debreceni könyvkötők kezébe, hogy Vecsei Sámuel elrendelte az egybekötést. Miért egybe, és miért nem köttette külön az egyes széphistóriákat? Vagy ha már egybe voltak kötve (erre is gondolhatunk), akkor miért nem szedette szét, és miért nem sorolta más helyre például az ordinálandó lelkészek vizsgáztatására kiadott tételeket? Ennek magyarázata az, hogy a diákság tanulásának volt segédeszköze a könyvesház, armarium spiritualis, és az egykori tanulva-tanító, vitázó, peregrináló diákok megszokásához igazodott.

A diákkönyvtár egyik jellemzője az, hogy a peregrináló diákok személyi kapcsolatok és hatások egész hálózatát felmutató köteteket hagytak utódaikra. Ezek latin neve colligatum, gyűjtőkötet (Sammelband). Az egyivásúak, együtt tanulók kevés példányban kinyomtatott értekezéseiket nyomtatott és kéziratos ajánlással társaiknak, támogatóiknak ajándékozták. Ők maguk, vagy a megajándékozottak az ilyen kisebb terjedelmű (többnyire egy vagy kétíves) munkákat egybeköttették. Vaskos kötetek könnyebben átvészelték az idők viharait. Vannak tehát olyan kötetek, amelyeknek értő vizsgálatával jellemző adatok tárhatók fel valakinek a szellemi környezetéről, irányultságáról, felfogásáról és baráti kapcsolatairól; nem ritkán hiányzó életrajzi adatokat is tartalmazhatnak. Egyleveles nyomtatványok, például doktori vizsgák meghívói, köszöntő versek, és más iskolatörténetileg érdekes adatok lehetnek bennük. Elszórtan egyes kötetek adatait sok résztanulmány közölte, de a gyűjtőkötetek részletesebb elemzésével, átfogó vizsgáltatával alig foglalkozott a szaktudomány.

A könyvek első (vagy későbbi) tulajdonosának ilyen gyűjtőkötetei nem csak egynemű munkákból álltak, és mindenkor átgondolt rend szerint válogatták őket egymás mellé. Nem volt ritka, hogy a legkülönbözőbb tárgyú és különféle időből származó munkákat egyesítettek nagyobb kötetben. Még a méretekkel sem mindenkor törődtek. A könyvkötő dolga volt, hogy a nagyobbakat kétrét vagy háromrét hajtva, a kisebbeket is többiekhez illessze, némelykor a nagyokat csúnyán megvágva egységes kötetté fűzze egybe, amit aztán a könyvtárába büszkén illeszthetett a tulajdonos.

Az itt fellapozható gyűjtőkötetet a 18. századi diákkönyvtáros a megszokott módon óvatta meg félbőr kötéssel, így maradtak meg korunkra ezek a széphistóriák, bibliai históriák, hitvallások, kéziratok. A könyvtár rendezése során a 18. században, amint egy töredékesen fennmaradt jegyzékből gyanítjuk, hasonló köteteket alkottak a kisebb terjedelmű nyomtatványokból, és az ilyen gyűjtőkötetekből körülbelül kétszáz negyedrét formátumú kötet lehetett az állományban. Csak kisebb részük maradt meg korunkra. Később (a 19. és huszadik században) meggondolatlanul és óvatlanul szétvágtak sok ilyen kötetet, egyes nyomtatványokat külön külön köttettek be. Az egykori kolligált (később szétszedett) munkákból, például több példányban meglévő exercitaciók, disputációk, disszertációk közül sokat cseréltek, eladtak, elajándékoztak. Olyanokat is, amelyeket tévesen azonosítottak, s melyek sokkal nagyobb ritkaságnak számítanak ma, mint a 19. században. A legtöbb szétvágott kötetről ma már nem lehet megállapítani, hogy egykor milyen más munkákkal volt (még) egybekötve.

Mindezekben osztozik ez a kötet is, de szerencsére egykori tulajdonosát ismerjük, és a kötetet a 17–18. században alkotó, majd később kivágott két nyomtatvány is megvan.

A kötet egyes könyvtári jelzetei a hátsó kötéstábla belsején találhatók. A 18. század második felétől évtizedekig csak ide jegyezték be a kötetek raktári helyét (polc és sor számát). Az 1802-ben leégett Kollégium könyvtára nem semmisült meg, és az új épületben könyvesháznak épült mai ikerteremben, amint a bútorzat elkészült, folyamatosan elhelyezték a korábbi rendhez hasonlóan a régi épületrészben alkalmatlan helyen tárolt könyvállományt. A régi jelzetek ekkor még megmaradtak, csak akkor változtak meg, amikor a mai épület könyvtártermében elhelyezett állományhoz új rendszerű katalógus készült (1860–1870 között). Akkor magyar irodalmi munkákat is tartalmazó könyvtárrészben a H 820 jelzetet nyerte Veszprémi colligatuma, de már a 19. században is külön szekrényekben őrizték az ilyen irodalmi ritkaságokat, különösen Szabó Károly könyvészeti munkáinak megjelenése után. A külön tartott kötetekből az 1960-as években különgyűjtemény alakult a könyvtár régi magyar nyomtatványainak őrzésére. Az Rmk 161–169 raktári jelzetű colligatum, illetve a korábban kivágott két művet az Rmk 170 és 171 raktári jelzeten őrzik.

Ki lehetett a kötet első tulajdonosa?

Az első mű, a Heidelbergi Káté, csonkán maradt meg, de 17. századi kéziratos pótlás egészíti ki az ellejét. A csonkaság azt jelenti, hogy odaveszett a legkorábbi tulajdonosra vonatkozó valamennyi adat, amely a kötet elején lehetett, és 1611 tájára keltezhető. Nem tekinthetjük azonosnak az első tulajdonost azzal a névvel sem, akit Spira kétségbeesésének kéziratos másolata végén találunk. Ott Alitre (vagy Alitze?) Márton, az egri káptalan kántora nem írt évszámot, de bizonnyal nem az ő kezeírása Zólyomi Sámuel 1605-ből való latin és magyar epitáfiuma, amelyet valaki Polgáron másolt 1611-ben a Spira históriájával együtt. A többi 17-18. századi birtokosról még ennyi emlék sem maradt.

Veszprémi István kézjegyét vagy bejegyzését sem találjuk sehol, nem tudjuk, miként jutott a széphistóriák eme gyűjteményéhez. Pedig ő gondosan feljegyezte az adatokat, életrajzi lexikona anyagát sok hasonló munkából gyűjtögette. A reformáció korának ezek a jellegzetes debreceni nyomtatványai feltűnően azonos témájúak, és elképzelhető, hogy 1611-ben vagy a következő években együtt volt valakinek gyűjteményében, talán csak papírfedélbe fűzve, aki a Báthori epitáfiumát is lemásolta. Amint ez alább meglátszik a Tőke Ferenc énekének bevezetésében, lehetséges, hogy nem is protestáns volt (valamelyik) tulajdonos, vagy pedig a kéziratos változat eredetije, amelyről másolták. Ez önmagában nem volna meglepő, mert a másik táborba tartozók munkáit meg kellett ismerniük azoknak, akik vitatkoztak. A 17. század eleje, Bocskai és Bethlen kora, a vallásbéke és a kezdődő ellenreformáció légkörébe illik a gyűjtemény, amely egyben a széphistóriák korának lezárulása. Ekkor már más műfajok, főként a hitviták kiadványai hódították el a korábbiak helyét. A gyűjtemény tehát egy lezáruló korszak határán keletkezett. Ezért sajnálatos, hogy nem dönthető el, vajon külön-külön (papírborítóban? krúdában?), vagy egybekötve jutott ezekhez a históriákhoz Veszprémi. Nem dönthető el, de inkább azt gondolhatjuk, hogy több tulajdonos kezén megfordult már, és használták is, azaz énekelték a históriákat, ezért eleve megviselt volt. Az elején (előzéklapon, borító belsején) lehetett egy vagy több név, ez eltűnt az újrakötés alkalmával. A tulajdonosváltásra utalhat, hogy a kéziratos részen az első levél alját levágták, oda szokta írni nevét a tulajdonos. Ha újjal kellett helyettesítenie a mállott, rongyollott régi kötést a könyvkötőnek, akkor könnyen magyarázható, hogy a Tőke Ferenc históriájának egy kiszakadt levele nincs meg. Ezt az eredeti számozás és a custos elárulja. Ha teljesen újonnan készült volna 1761-ben a kötés, megerősítette, átragasztotta volna a kompaktor, mint ahogyan ragasztgatta a kivágott káté leveleit, amint alább még látjuk, 1937-ben. Az átkötéskor elveszett adatokat nem pótolhatjuk más forrásból. Meg kell elégednünk azzal, hogy a kötetet alkotó valamennyi művet egybefűzi a reformációban felismert igazság hirdetése és képviselete. A Biblia könyveiből kiemelt történetek megéneklésével, a megújult hitet védelmezők elsiratásával, a református nézetek vizsgálat alkalmán való kifejtésével, és a kátékiadással együtt.

*

Az itt lapozható széphistóriákat hajdan énekelték, nem hangtalanul (szemmel) olvasták, és soha nem szavalták. Ismert dallamokra (ad notam) születtek még Csokonai korában is a költemények (lírai és elbeszélő műfajok egyaránt), odaírták a vers kezdete fölé mindegyik széphistóriának, hogy milyen dallamra lehet elénekelni. Ma már a könyvészeti szakirodalom is rögzíti ezeket a dallamutalásokat. Az irodalomtudomány azonban egészen a huszadik század közepéig ügyet sem vetett arra, hogy ezeknek az alkotásoknak a természetes megszólaltatása, igazi környezete az éneklés. Itt is megtalálja az olvasó az ismert, vagy azonos méretű dallamot. Bornemisza néhány lappal a Tőke Ferenc éneke után egy másik ének címe alatt a korra igen jellemző megoldási ajánlást jegyzett „Keres Notat: Vagy Hesterrul vagy maſrol”.Ha nem volt biztos valaki a dolgában, egy ének szokásos dallamát nem ismerte, akkor másikat, alkalmasat választott.

Bornemisza Péter (Detrekő, 1582) énekeskönyve nem az első volt, amely históriás énekeket közreadott, hisz a Hoffgreff énekeskönyv (1556) és a Heltai-féle kancionále (1574) is válogatott ezek közül, de a bibliai és széphistóriák legeredetibb módon szerkesztett és leggazdagabb tárházát az utókornak az ő három rendbe tagolt énekeskönyve őrizte meg.

Alább a szöveg képéhez betű szerinti átírás is társul a jobb olvashatóság és a részletes feldolgozás érdekében,, továbbá egy informatikai szempontból modernizált átírás. Ennek során célunk az elektronikus felhasználó munkáját lassító, különleges betűjelek kiiktatása volt. Arra törekedtünk, hogy a szövegnek a 16. századi hangzását érzékeltessük a mai betűkkel, nem volt célunk tehát, hogy az egyes szóalakokat maiakra cseréljük. A központozásba mérsékelten avatkoztunk, ha az értelmezést ez segítette. A folyószövegként szedett verseket sorokra tördeltük. Itt (ha vannak) a korábbi (vagy kritikai) kiadások tanulságait is hasznosítottuk, de mindenkor az eredetit vesszük alapul.

A colligatum egyes tételeinek bevezetőjéül idézett könyvcímek leírásában nem ragaszkodunk az egykori betűalakokhoz, mert mind a képet megnézheti, mind a betű szerint átírt szöveget fellapozhatja az olvasó. Az olvasás megkönnyítésére a hiányzó ékezeteket pótoltuk, de a szóalakot nem változtattuk meg.