BevezetőGyűjteményekKéptárKeresés
Egyháztörténet, helytörténet » Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon    

Szegedi Pastoris Dániel (?, ? – Debrecen, 1620. júl. 21.) ref. lelkész, „Nagygyőr felől” ment tanulónak Debrecenbe, hol 1591-ben kezdte a felsőbb osztályokat. Miután 1596-ban →senior lett, 1597 februárjától →rektorságot viselt Bodrogkeresztúron, ahonnan már 1598-ban külföldre indult s ezévi máj. 30-án a wittenbergi, júniusban a heidelbergi egyetemet kereste föl, mely utóbbin huzamosabban időzött. Hazatérte után rektor lett Nagyváradon, de már 1607 őszén →elsőpap volt Tokajban. Innen 1611-ben Olaszliszkára ment hasonlóképpen elsőpapnak. 1614-ben állítólag →esperesének választotta a →zempléni egyházmegye, de ha ez meg is történt, ebbeli hivatalát 1615 tavaszán elvesztette lelkészi állásával együtt. Ekkor Sárospatakon vonta meg magát, míg 1617 decemberében újból lelkész lett, ezúttal Debrecenben. – Műve: (Magyar prédikációk). (1609.) Respondens volt a „De officio Christi mediatoris” (1599.) tartott vitán. – Üdvözlő verset írt →Milotai Nyilas Istvánhoz (1617.).

Irodalom: Zoványi Jenő: Hol lehetett esperes Szegedi Dániel?