KORSZAKVÁLTÁSOK ÉVSZÁZADA
(1849–1950)

Három markánsan elkülöníthető korszakra oszlik az 1849 és 1950 közti kollégiumi kerettörténet. A három korszak az iskolaegyüttes történetének változása miatt különül el egymástól. 1849-től 1861-ig tart az első időszak. Ezt a Bach-korszak iskolapolitikája és az annak nyomán bekövetkezett kollégiumi átalakulás határozza meg. Egy világ választja el abban az évtizedben a Kollégium történetét az előző évszázadoktól, ugyanakkor a változások forgatagában is ezer szállal igyekszik a Kollégium vezetősége saját iskolája, egyháza múltjához kötni a rábízott intézményt, őrizni annak identitását. Egészében azonban kényszerpályán mozog akkor az iskola. Az iskoláért felelős tényezők tudták, hogy mit szeretnének tenni, s tették, amit lehetett.

1861-től 1914-ig a főiskola autonómiája őrzése jegyében simul bele mindinkább az alkotmányos közoktatásügy országos rendjébe. 1914-ben búcsút mond három főiskolai tagozatának a Kollégium. Tizennyolc évre ideiglenesen otthont ad az ő szervezeti kereteiből kinőtt állami egyetem három fakultásának. Újabb iskolatípusok keletkeznek a Kollégiumban, míg 1950-ben a Debreceni Tudományegyetem Református Hittudományi Kara ki nem válik az egyetem kötelékéből és vissza nem költözik a Kollégiumba. Ettől kezdve napjainkig ismét van ténylegesen működő főiskolai tagozata a Kollégiumnak.

Figyelemre méltó, hogy a politikai korszakhatárok általában nem befolyásolták a Kollégium belső szerkezetét. Kivétel 1849. Azt követően az osztrák önkényuralmi politika átalakította az iskola életét. De 1867, 1918–19, 1944–45 és 1948 a Kollégium történetében nem tekinthető korszakhatárnak.

1849 és 1950 között annyi változáson ment át a Kollégium, mint addigi évszázadai idején soha és összességében sem. Ráadásul differenciálódások és integrálódások cserélgették egymást. Egyetlen előző korszakában sem futott a Kollégium története olyan sok – és sokszor ellentétes szálon, mint 1849 és 1950 között.

I. A KOLLÉGIUM TÖRTÉNETE 1849–1860 KÖZÖTT

1. A Kollégium jogi helyzete az önkényuralom idején

A Debreceni Református Kollégium tulajdonviszonyai nem változtak a levert szabadságharcot követő időben sem. Változott viszont belső szervezete és a benne folyó oktatás. E belső változás nem magának a kollégiumi vezetésnek és a tulajdonos egyház felettes hatóságának önszántából történt. Az abszolutizmus egyház- és iskolapolitikájának diktátumához volt kénytelen igazodni a Kollégium. A kultuszi kormányzat rendelte el az iskola gyökeres átalakítását a Világost követő évben. Nem kevesebbet kívánt, mint az addig egymásra épülő középiskolai, bölcsészeti, jogi és teológiai oktatás egymástól elkülönítését. A teológiai oktatásba nem szólt bele a kormány. Természetesen az átszervezés arra is hatott. A bölcsészeknek és jogászoknak korábban oktatott teológiai tárgyak kiszorultak azok oktatásából. A teológiai kurzus pedig rövid volt ahhoz, hogy felvegye azoknak a tárgyaknak oktatását, melyeket azelőtt a bölcsészeknek és jogászoknak tanítottak.

Láttuk, hogy évtizedekkel korábban a két Ratio Educationis szintén az iskola-rendszer átalakítását rendelte el. Céljuk ugyanaz volt, mint az önkényuralom kultuszpolitikájának. A Ratio Educationisokkal a protestánsok olyan mértékben szembe szegültek, hogy iskolarendszerük megőrizte alapvető karakterét. Az állam iskolai főfelügyeletét viszont elismerték és a XIX. század közepére már egyenesen természetesnek tartották.

A kérdéskör anyagi vonatkozását sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Az ön-kényuralom kultuszi kormányzata ugyanis az iskolafenntartók költségére hozta létre azt az iskolarendszert, amellyel mindenekelőtt saját politikai és kulturális törekvéseit szolgálta. Érezte ezt a kultuszminisztérium is, azért igyekezett 1851. szeptember 2-án kelt 4818/444. sz. rendeletében megnyugtatni az iskolatulajdonos testületet, hogy „a kormányt kétségbevonhatatlanul illető felügyeleti jog mellett a superintendensnek és egyházkerületi közgyűlésnek felügyeleti joga sem mellőzve, sem megcsonkítva nem leend.”¹ Mindenesetre a levert szabadságharc után a neoabszolutizmus abban a politikai helyzetben volt, hogy keresztül tudta vinni, az oktatás átszervezését.

A magyarországi protestáns egyházak törvényhozási és egyház-igazgatási autonómiáját a református vallású Haynau 1850. február 10-i rendelete „ideiglenesen” felfüggesztette.² Iskoláik ügyeinek intézését is messzemenően megnehezítette, hiszen az iskolák ügyében illetékes testületek működését lehetetlenné tette az általános gyűléstilalom. 1850. szeptember 7-én kiadott rendeletével Leo Thun kultuszminiszter aztán a protestáns egyházak iskolai autonómiáján is nagy rést ütött. Elrendelte, hogy a középiskolákat az 1849-ben Ausztriában bevezetett nyolcosztályú középiskolák mintájára alakítsák át. (A rendeletet német címének első szava után Entwurf-nak nevezték és nevezi ma is a szakirodalom.)³ Az addigi hatosztályú gimnáziumhoz csatolta a rendelet a bölcsészet főiskolai fokozatú két évfolyamát. Előírta az érettségi vizsgát. 1850. október 4-én a jogakadémiák önálló főiskolává szervezését parancsolta a miniszter. A Kollégium felsőoktatásának ezzel a második lépcsőfokát is kimozdította addigi helyzetéből.

Mind a középiskolák, mind a jogakadémiák megszervezésétől függött az iskola nyilvánossági joga, azaz, hogy államérvényes bizonyítványt állíthasson ki. Az iskolák működése ezzel átszervezés nélkül illuzórikussá vált, bár lehetséges maradt. Számos protestáns iskola hosszabb-rövidebb időre, esetleg véglegesen megszűnt, mert nem tudta előteremteni az átalakításhoz szükséges anyagi fedezetet. Szoboszlai Pap István tiszántúli püspök arra számított, hogy előbb-utóbb biztosítja a szükséges pénzt, illetve eléri, hogy a kultuszi kormányzat elégedjék meg mérsékeltebb átszervezéssel és nem szüntette meg sem a gimnáziumot, sem a jogi oktatást, holott mindkettő elvesztette nyilvánossági jogát.

Az 1850–51. tanévtől a gimnázium magániskolaként működött. Növendékei 1851 őszétől három éven keresztül Nagyváradra jártak érettségizni a premontreieknek az Entwurf szerint szervezett gimnáziumába. 1853. augusztus 10-én kelt 6974/887. sz. leiratában ismerte el újra nyilvános gimnáziumnak a Kollégium tagozatát a minisztérium.⁴ 1859. június 24-én kelt 9872/570. sz. leiratával aztán újra megfosztotta attól a Kollégium gimnáziumát.⁵ 1855-től a német tannyelvet kívánta a gimnáziumi oktatásban részben bevezetni a minisztérium. Némi látszatengedelmességi kísérlet után, ami viszont kudarcba fulladt, az egyházkerület rendeletére az 1856–57. tanévben újra magyarul tanítottak mindent a gimnáziumban⁶ és erre következett 1859-ben a nyilvánosság jogának megszüntetése.

A gimnázium azonban nyilvánossági jogának másodszori elvesztése után is az Entwurf eredeti előírásai szerint működött nyolc osztállyal és 12 rendes tanárral, de már az egyházkerület magániskolájaként. Azok a diákok, akik nem kívántak nyilvános felsőoktatási intézetben tovább tanulni, az egyházkerület előtt, a többiek pedig ismét Nagyváradon érettségiztek. Ez az állapot 1861-ig tartott. A protestáns pátens végrehajtásának 1860. május 15-i kelettel történt felfüggesztése visszaadta a magyarországi protestáns egyházak autonómiáját. Gimnáziumaik azonban csak 1861 tavaszán nyerték el a minisztériumtól a nyilvános iskolákat megillető autonóm érettségiztetés jogát. A Kollégium gimnáziumában 1861. július 1-jén kezdték el az első autonóm érettségi vizsgát.⁷

A jogi oktatás átszervezését előíró rendeletnek Szoboszlai Pap István vezetésével az egyházkerület csupán 1853 őszére tudott eleget tenni. 1856 őszéig négy professzorral és két évfolyammal nyilvános tanintézetként működött a Kollégium jogakadémiája. Akkor a minisztérium további három professzor alkalmazását és a tanulmányi idő három évesre emelését kívánta. Ezt anyagi erők híján az egyházkerület képtelen volt teljesíteni, inkább megszüntette a Szoboszlai-féle jogakadémiát. Majd 1861 őszén szervezett autonóm jogakadémiát.⁸

Sajátos színfoltot képvisel a Kollégium jogállása szempontjából a tanítóképző. Az akadémián 1825-től létezett neveléstani tanszék Zákány József professzor vezetésével. Ennek azonban korántsem élethivatású tanítók képzése volt a célja. A vidéki rektoriéra kimenő akadémiai ifjakat készítette fel átmeneti pedagógusi feladatukra. Az önkényuralom az elé a választás elé állította a Kollégiumot, hogy ha vidéki elemi iskoláit fenn óhajtja tartani, akkor képzett és állandó tanítókról kell gondoskodnia. Szoboszlai Pap István a tőle megszokott szükség szülte furfanggal akarta megoldani a kérdést. 1852-ben felállította a második neveléstani tanszéket, 1855-ben pedig tanítóképző (praeparandia) létesítéséről határozott az egyházkerület. Az első neveléstani tanszéken Zákány utódát, Veress László tanárt kinevezték a tanítóképző igazgatójává. Az intézet két tanárral működött és egy évfolyamú volt. 1856 októberében azonban azt követelte a Helytartótanács, hogy tegyen jelentést a létesítendő praeparandiáról az egyházkerület, és szervezésében igazodjék az államilag nyilvánosnak elismert római katolikus tanítóképző intézetekhez. Az egyházkerület azonban az akkor már erősödő autonomista öntudat jegyében elutasította a tanítóképző ügyébe történő állami beavatkozást. Hivatkozott autonómiájára és arra, hogy a teológia keretében működő tanfolyamról van szó, amely csupán bővült egy teológiához tartozó tanszékkel. A nyilvánossági jog elismerésére nem tartott igényt. 1856-ban autonómiája hangsúlyozásául tanítóképesítő vizsgai bizottságot hozott létre az egyházkerület, és a vizsgákat felvéve maga adott ki tanítóképesítő bizonyítványokat.⁹

2. Rendőri intézkedések kereszttüzében

A szabadságharc idején szünetelt a kollégiumi tanítás. Megkezdése mind az iskolafenntartó egyházkerületnek, mind az önkényuralomnak érdekében állt. Utóbbinak azért is, hogy azzal is bizonyítsa a konszolidációt. 1849. augusztus 2-ától szeptember végéig Paszkevics serege megszállta Debrecent. A Kollégiumot katonai kórház céljára vették igénybe, ami meglehetősen sok kárt okozott az iskola felszerelésében. A felhalmozott tüzelő, élelmiszer és egyéb készleteken kívül elveszett a mikroszkóp, a Kollégium pecsétje, hiányt szenvedett az éremgyűjtemény, a levéltár. Mindehhez járult a Kossuth-bankók kártalanítás nélküli megsemmisítése. 18757 osztrák értékű forint 30 krajcárra rúgott a Kollégium kára.¹⁰

Uray Bálint debreceni cs. kir. főbiztos 1849. október 13-i iratával kezdte szorgalmazni az egyházkerületnél, hogy annak joghatósága alá tartozó iskolákat november 1-jén nyissák meg. Az egyházkerületi főjegyző ezt el is rendelte az espereseknek.¹¹ A Kollégiumban a püspök és a tanári kar kidolgozta a volt honvédek felvételének módját, a tanítani kívánt tárgyak jegyzékét.¹² A Kollégium ünnepélyes megnyitására 1849. november 5-ét írta elő az egyházkerületi főjegyző. Az ott elmondandó ima és beszéd gondolatmenete sem hiányzott belőle. Az évnyitót azonban három nap múlva tartották csak meg.¹³ A leszerelt honvédeket ideiglenes hallgatókul vették fel még akkor is, ha péterváradi vagy komáromi kapitulációs elbocsátó levelük volt, ami büntetlenséget biztosított számukra. A tanárkari jegyzőkönyv szerint 72 volt honvédet vettek fel. A honvédekről jelentést kellett tenni a kapitányi hivatalnak, de volt példa ennek szándékos elmulasztásáról. 1850 áprilisában pedig Domokos Józsefet vették vissza a professzorok joghallgatónak, noha börtönből szabadult. Erről tudott a hatóság, és intette is a tanári kart, hogy őrködjék, nehogy forradalmi szellem fejlődjék ki Domokos környezetében, sőt az ifjúságot lojálisan nevelje.¹⁴

Komoly erőfeszítésébe került mind a tanári karnak, mind az egyházkerületnek, hogy a kollégiumi diákságot legalább látszat szerinti lojalitásra bírja. Szoboszlai Pap István jó érzékkel dolgoztatta ki az 1845. évi iskolai törvény módosítását, amely megfelelt a kor követelményének, és igyekezett elejét venni a diákok gyanúba keveredésének. E szigorú törvények előírják, hogy a diákok fekete kalapot, sötét mellényt, fekete térdig érő dolmányt, fekete nadrágot, fekete köpenyt és fekete vagy fehér nyakkendőt viseljenek. A csapszékek látogatása, 9 óra utáni kimaradás, a Kollégium előtti csoportosulás, a katonaság, zsandárság csúfolása, szakállviselés, fegyverviselés, a szabadságharc emlékeinek őrzése tilos volt. Mindezt az önkényuralom hatóságai is ismételten tilalmazták a Kollégiumnak. A tanári kar állandóan magyarázta az ifjúságnak a zsandárok különleges előjogait, és óvta a diákokat a fegyveres erők tagjaival történő összeütközésektől. Ennek ellenére napirenden voltak azok és a Kollégiumban a zsandárok házkutatásai is. Provokatív volt a zsandárság és katonaság magatartása. Őrségváltásra a Kollégium elé sorakoztak fel, amit csak a püspök közbenjárására szüntetett meg a parancsnokság. Viszont a parancsnokság elrendelte, hogy a városban lakó diákok (kinnlakók) jó magatartásáért a szállásadók felelnek.¹⁵

Számtalan esetben került a diákság összeütközésbe a cs. kir. fegyveres erők tagjaival. Nem egy diákot vetettek fogságba és több ízben az iskolai vagy egyházkerületi hatóság közbenjárása is eredménytelen volt.¹⁶ 1851. március elején az egyház-kerület elrendelte a diák-tűzoltóság munkájának beszüntetését. Léderer altábornagy területileg illetékes katonai parancsnok kérésére azonban a püspök elrendeli a Tűzoltó Társaság felállítását Szűcs István professzor felügyeletével. Az altábornagy kiemelte a diáktűzoltók hasznos tevékenységét és ígérte, hogy a katonaság és csendőrség utasítást kap a diákok tűzoltó tevékenysége zavartalan biztosítására. Az engedély birtokában Szűcs István professzor ünnepélyesen megszervezte a diák-tűzoltó Társaságot a régi mód szerint. Más kérdés, hogy ez az ünnepélyes újjászervezés éppen 1851. március 15-én ment végbe.¹⁷

Mindezek a politikai ellenállást jelző mozzanatok végső soron a Kollégium működését is veszélyeztették. A rendőri szervek latolgatták az iskolával és a tanári karral szembeni megtorlás lehetőségét.¹⁸ E megtorlás a Kollégium bezárását vagy legalább a felsőoktatás engedélyének megvonását is maga után vonhatta volna. Érthető, hogy I. Ferenc József 1852. évi magyarországi látogatása emlékét márvány emléktáblával jelölte meg az egyházkerület a II. emeleti könyvtári galériás teremben. A következő évben Szoboszlai Pap István ünnepség keretében leplezte le a latin feliratú emléktáblát, és azért imádkozott, hogy Isten hajlítsa Magyarország felé az uralkodó szívét.¹⁹

Az 1852–53 összeesküvéseinek légkörébe robbant bele 1853. február 18-án Libényi Jánosnak Ferenc József ellen elkövetett merénylete. Az uralkodó súlyos késszúrással a nyakán, túlélte a merényletet. Az egész birodalomban hálaadó istentiszteleteket rendelt el a kormány. A hálaadó istentisztelet napján, 1853. febr. 22-én Kovács Márton I. éves teológus társaitól búcsúzva a Cegléd utcai kávéházban „éljen a’ ki rosszul szúrt!” mondással emelte poharát. Szerencséjére a rendőri szervek későn kaptak szimatot, és mire a püspöknél elrendelték a nyomozást, Kovács Márton már régen nem volt a Kollégiumban. Valójában a búcsúpoharat köszöntötte Libényire, Földesre rectornak ment, ahová a Kollégium küldte, és még aznap eltávozott. Így a körülményes vizsgálat azt eredményezte, hogy Kovács Márton felháborító tette elkövetésekor már nem volt kollégiumi diák. Ez nem volt igaz, hiszen a partikulákba küldött rector diákja maradt a Kollégiumnak. A diákok pedig aláírásukkal ellátott iratban ítélték el volt társuk kijelentését, biztosították, hogy a felséges uralkodóház iránti tiszteletben nevelik őket professzoraik.²⁰

Az 50-es évek közepére csendesedett a helyzet és a kollégiumi diákok körül szaglászó spicliket visszább parancsolta a hatalom. Enyhült az önkényuralom szorítása. Megengedhette magának a biztonság demonstrálását. Úrrá lett a belső ellenállás felkelés tervét szövögető csoportjain. Kívül maradt a külpolitikai bonyodalmakon.

3. Az elemi és a polgári iskola

A Kollégium régi hagyományainak megfelelően 1849-ben az elemi oktatás is megindult falai között. Az elemi iskola négy osztályból állt, annak folytatásaként épült ki a 40-es években a polgári. A két iskolatípus között korszakunkban is ingadozás tapasztalható. A polgári 1851–52-ben négy osztályból áll az elemit képező két osztály fölött, de a következő évben már az elemit négy osztályosnak, a polgárit két osztályosnak tekintették. Ez a megosztás maradt 1864-ig a Kollégiumban, amíg az az elemivel egy szervezeti egységet képezett.

A kétosztályú polgári iskolába olyan tanulók jártak, akik nem kívántak továbbtanulni, hanem kereskedelmi vagy ipari pályán akartak elhelyezkedni. E követelményeknek jól megfelelt az iskola. Mindazokat az ismereteket tanította, amelyekre a gyakorlati életpályának azon a műveltségi szintjén szükség volt. Vallástan, illemtan, rajz, szépírás, német nyelv, természetrajz, technológia, fizika, kémia, mechanika, egészségtan, földrajz, csillagászat, történelem, alkotmánytan, számtan, könyvvitel, magánjog adták a tantárgyakat és torna, hogy a testi fejlettséget kívánó életpályájukon megállják a helyüket a növendékek.

A négyosztályú elemiből sokan nem tanultak tovább, mások a gimnáziumban folytatták tanulmányaikat, hiszen abból magasabb iskolába is léphettek. A polgári két osztálya az 50-es években egyre inkább elnéptelenedett, akkor összesen kb. 60 tanulója volt tanévenként. Az 1863–64. tanévben pedig az I. osztálynak 15, a II.-nak 3 tanulója volt. Már 1857-ben kérte az egyházkerület a várost, hogy vegye le a Kollégiumról a kétosztályos, elemivel közös polgári fenntartásának költségét. A városi tanács mutatott is hajlandóságot arra, de elemitől külön választott alreáliskola szervezését kéri a Kollégiumtól, melyből idővel a mezőgazdasági intézet fog kifejlődni. Ez járhatatlan útnak bizonyult. Megoldást az hozott, hogy az István Hengermalom Rt. alapítványa, a városi tanácsi, az ipartestületek és a kereskedelmi testület valamint az egyházkerület anyagi fedezetével 1864 őszén háromosztályú önálló polgári iskolát szervezett 5 rendes tanárral.²¹

4. Gimnázium és főiskola a tagozatokra bontás előtt

1849. november 10-én és a következő napokban keltek a tanszakok létszámjelentései.²² A létszám alacsony volt és hiába hasonlították össze a főiskolai hallgatókét az előző 10 évi átlaglétszámmal, a helyzeten az sem változtatott.²³ A régi rendszerű hatosztályos gimnázium működött 1852 őszéig. Tanulóinak száma megdöbbentően alacsony. 1849–50-ben 136, 1850–51-ben 166, 1851–52-ben 199 főre rúgott.²⁴

A főiskolai osztályzatok sorjegyzékét vallatva azt találjuk benne, hogy a főiskola hat évfolyamból állt. Észtant, más néven bölcseletet három évfolyam tanult. Azt követte a jogtan második évfolyama, ami egyúttal a hittan első évfolyama is volt, majd a hittan második és harmadik évfolyama külön-külön. A bölcselet III. évfolyama egyúttal a jog I. évfolyama gyanánt is szolgált. Főiskolán összesen 1849–50-ben 34, 1850–51-ben 290, 1851–52-ben 283, 1852–53-ban 252 hallgató kezdte az I. félévet.²⁵

A teológiai oktatást három tanszék, a jogit kettő, a bölcsészetit hat látta el, tehát 11 professzor. E professzorok alkották, mint korábban is az akadémiai tanári kart, a Kollégium vezető tanári testületét. Gimnáziumi tanári kar nem létezett. A Kollégiumot az akadémiai igazgató irányította. Az volt a rend régtől, hogy a professzorok évente választottak maguk közül a szolgálati idő sorrendjében akadémiai igazgatót.

A gimnázium élén addig egy-egy professzor állt classium inspector néven. 1849-ben Szűcs István, az I. jogi tanszék professzora került a classium inspectori hivatalba. Vezetésével a gimnáziumi osztályokat végzett teológusok, köztanítók (publicus praeceptorok) oktatták. E köztanítók az ifjúsági önkormányzat esküdtfelügyelői tisztét viselték. Minden osztályt egy-egy köztanító tanított minden ott előírt tantárgyra. Működtek a diákönkormányzat tisztviselői a régi rend szerint. Ennek a testületnek élén a senior, aztán a contrascriba, a gazda, az esküdtek álltak. Az önkényuralom évtizedében az esküdtek fegyelmi bírósági működése szünetelt.²⁶

A tananyag az egész Kollégiumban nem sokat változott eleinte. 1850. március 7-én utasította báró Geringer Uray Bálint főispánt, hogy hasson oda, miszerint a Kollégiumban tanítsák az új közigazgatást és jogot. Szűcs István válaszul azt jelentette, hogy a kívánság megérkezése előtt tanította azokat. Ez a tanítás azonban mindössze annyiból állt, hogy Szűcs István a Reichgesetzblattban közölt rendeletek közül a valóban közérdekűeket felolvasta hallgatóinak. Az alkalmazkodásnak ez az önkéntes példája nem tévesztette el hatását a magas kormányzatnál. Szoboszlai Pap István a későbbiekben is értette a módját annak, hogyan tájékoztassa lojális iskolai intézkedéseiről Uray útján Geringert s a felsőbb kormányszerveket. Geringer 1850 májusában már megdicsérte a Kollégium tanári karát és diákságát.²⁷

Fegyelmi rendeletekkel és apró tantervi módosításokkal nem lehetett elhárítani a kultuszi kormány iskolaszervezési szándékát. 1850 őszén gyors egymásutánban jelent meg előbb a gimnáziumok nyolcosztályúvá átszervezésére vonatkozó Organisations-Entwurf, majd október 4-én a jogakadémia megszervezését előíró rendelet. Mindkét rendelet már az 1850–51-es tanévben végrehajtandó volt. A kormány 1850-ben kerületi iskolatanácsosokat nevezett ki, akik aztán kötelességüknek eleget téve kísérték figyelemmel az iskolák működését, és őrködtek a kormány rendelkezéseinek maradéktalan végrehajtásán. Az Entwurf teljesen külön választotta a gimnáziumot a főiskolától. A bölcsészet két évfolyamát a gimnáziumhoz csatolta. Előírta a tananyagot, a tankönyveket, a taneszközöket. A szakoktatás ellátására gimnáziumonként 12 szaktanárt követelt meg. A tanároknak állami vizsgabizottság előtt kellett 5 éven belül szakvizsgát tenniük. Alkalmazásuk állandó jellegű lett. Az 1850–51. tanévet már az Entwurf szerint kellett, hogy éljék a gimnáziumok, ha meg akarták őrizni nyilvánossági jogukat. 1851 nyarán sor került Magyarországon először az érettségi vizsgákra. Mindez a gimnáziumi oktatás színvonalának emelését eredményezte. Előnye volt, hogy a birodalom iskolaügyét egységesen rendezte. A birodalom valamennyi nyilvánossági joggal rendelkező középiskolájában ugyanazt oktatták az iskolafenntartó által meghatározott nyelven, de ugyanazokból a tankönyvekből, azonos feltételek mellett. Az érettségi bizonyítványok így nem csupán formálisan igazolták, hogy birtokosaik felsőbb tanulmányokra érettek. Az egyetemen, állami főiskolán építhettek az érettségi bizonyítvány garantálta anyag ismeretére. Kivételes helyet foglalt el kezdetben is a német nyelv oktatása. Ne feledjük, egy német hivatalos nyelvű birodalom számára képeztek alattvalókat, és a felsőbb tanulmányok nyelve is az volt az állami felsőoktatásban.

A protestáns tanintézetek tiltakoztak az átszervezés ellen. Ebben teljesen egyetértettek az iskolafenntartó egyházi vezetőséggel. Autonómiájuk a nemzeti és felekezeti érzés sérelmét látták mindebben. Joggal. De általában hiányoztak anyagi erőik is. Pénztelenségük valósággal nyomasztó volt. A Kollégium átszervezésének legfőbb akadálya valóban az volt, hogy 1850 őszén és még évekig nem állt rendelkezésére a szükséges fedezet. Nem beszélve arról, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerületnek nagyon sok középiskolájáról – ha nem is mindegyik volt hatosztályú – kellett gondoskodnia egyidejűleg. A hazafias érzésen túl ez is tüzelte az ellenállást, hátha vissza lehetne utasítani az Entwurfot.

Szoboszlai Pap István püspökre számos református iskola gondja szakadt 1850 őszén. Miközben az egyházkerületekkel az ellenállást szervezte, és maga is az uralkodóhoz folyamodott az Entwurf kivédése végett, és a bécsi és linzi béke, valamint az 1791. évi XXVI. tc. 5. §.-ában biztosított autonómiára hivatkozik, csendben utasítja a Kollégium tanári karát, hogy dolgozzon ki tervet a tanári kar az átszervezésről. 1851. szeptember 8-án már készen volt a professzorok terve a jogi tanszaknak jogakadémiává szervezéséről. 1851. november 7-én pedig a püspök megerősítette a jogakadémia és a nyolcosztályos gimnázium tervezetét.²⁸ Kisebb tantervi módosítások persze már az előző tanévben is voltak, amelyeket a püspök jelentett az állami szerveknek, hogy „dokumentálja”, miszerint az átszervezés folyamatban van. Remélte, hogy a kormányzat megelégszik az Entwurfban előírtaknál szerényebb változtatásokkal. Tévedett. A kormány 1851 őszére a nagyváradi premontrei gimnáziumba utasította a Kollégium érettségizni szándékozó tanulóit, mivel a nyilvánossági jogot nem adta meg a Kollégium gimnáziumának. 1853 őszéig tartott a nagyváradi érettségizés korszaka. Feltűnő volt, hogy 1851-ben a nagyváradi cs. kir. vizsgáló bizottság arról értesítette a Kollégiumot, hogy „a vizsgálatot kiállott tanuló ifjak közül többen jelesen, sőt kitüntetéssel is adták jeleit képzettségüknek; azonban egy-két gyengébb is találkozott, kik noha nem egészen feleltek meg a várakozásnak, mindazáltal a bizottmány, tekintetbe vévén az első s eddig szokatlan eljárást, irányukban némi gyöngédséggel viseltetett.”²⁹ Az országos érettségi átlag feltűnő gyengeségéről panaszkodott a kultuszminisztérium a gimnáziumokhoz intézett körlevelében 1851 őszén. Szembeszökő a Kollégium iránt tanúsított előzékenység. Diákjai minden bizonnyal megállták a helyüket Nagyváradon, de hogy ezt elismerje a vizsgabizottság és udvariasan közölje a Kollégiummal, abban lehet bizonyos buzdítást felfedezni. A Tiszántúli Református Egyházkerület legnagyobb tekintélyű iskolájának átszervezéséhez kedvet akart csinálni a kormányzat. Egyúttal példát adni a többi protestáns iskolának.³⁰

Szoboszlai Pap István 1852. január 5-én nagy hatású körlevéllel fordult az egyházkerülethez az iskolák ügyében, mindenekelőtt a „debreczeni anya-iskolánk” ügyében. Megrázó erővel kért adományokat, hogy legalább a debreceni Kollégiumot megmentsék. Az eredmény minden_, reményt túlszárnyalt. 1852. július 1-jén a kormány cs. k. biztos jelenlétében egyházkerületi gyűlést engedélyezett egyházmegyénként egy egyházi és egy világi küldött részvételével. A gyűlés tárgya a Kollégium gimnáziumának és jogakadémiájának megszervezése volt. A püspök bejelentette, hogy évi 10000 pengő forintot biztosít kerek összegben az addig beérkezett készpénz és megajánlás. Ez az összeg pedig fedezi nemcsak a gimnázium, hanem a jogakadémia felállítását is.

A gyűlés kimondta, hogy jelentse a püspök a kormánynak az átszervezésre a fedezet meglétét.

A gimnázium 12 tanszékére évi 600 forint készpénzfizetés és 100 forint lakpénz juttatásával választják a tanárokat. Kérje a püspök a tanárok megerősítését és a nyilvánossági jog megadását. Az állandó igazgató kinevezésével a püspököt bízta meg a gyűlés.³¹

a) Az önálló nyolcosztályos gimnázium. Merész huszárvágással a püspök a bölcsészet két évfolyamát a gimnáziumhoz csatolja. Kinevez három addigi publicus praeceptort gimnáziumi állandó tanárnak, másik hármat ideiglenes tanárnak. Kijelenti, hogy a bölcsészeti két évfolyam addigi hat akadémiai tanára immár a gimnáziumban tanítja ugyanazokat az évfolyamokat, és ezzel a nyolc osztály és 12 tanár, valamint az Entwurfhoz hasonlóvá alakított tananyag méltóvá tette az iskolát a nyilvánossági jogra. Ezen az alapon kérte azt a kormánytól.

A kormány azonban nem fogadta el nyilvános iskolának a Szoboszlai-féle gimnáziumot. Valóban nem felelt meg annak a tanárok számát illetően sem, az osztályzatnak régi módon hagyása miatt sem. Nem tárgyanként osztályozták ugyanis a tanulókat, amint az Entwurf előírta, hanem tárgycsoportonként. E régi osztályzat szerint négy jegyet kaptak a tanulók. Egyet az erkölcsi viselkedés, egyet a vallástan, egyet a nyelvek és egyet az összes többi tantárgyban tanúsított előmenetelükért. A tantárgyak megfeleltek az Entwurfban megkövetelteknek, de osztályonkénti elosztásuk nem. Bár az is megtörtént, hogy a német nyelvet az I. osztálytól tanítva, a magyar nyelv óráiba építve heti 5 órában tanították mind a nyolc osztályban. Ezzel kedveskedni akartak a kultuszi hatóságoknak, mert akkor még az Entwurf nem kívánt a német nyelvnek ily magas és minden osztályban előírt óraszámot.³²

A gimnáziumi tanulók létszáma minden esetre majdnem félszázzal emelkedett, hiszen azt várták a szülők, hogy ezek után végre nyilvános iskolává lesz az. Az 1852–53-as tanévben 241 tanulója volt a Szoboszlai-féle gimnáziumnak.³³ A nyilvánossági jog azonban csak nem lett meg. 1853-ban kénytelen volt a gimnáziumot az Entwurf kívánalmai szerint átalakítani az egyházkerület. A Szoboszlai-féle gimnázium így egyetlen tanév után helyet adott az Entwurf-gimnáziumnak.

A Kollégium gimnáziumának nyilvánossági jogát 1853. augusztus 10-i keletű 6974–1887. sz. rendeletével adta meg gróf Leo Thun kultusz- és oktatási miniszter. 1853–54-ik évi tanévét már nyilvános tanintézetként kezdheti az Entwurf gimnáziumnak nevezett iskola. Az ideiglenesen beállított tanárok végleges megerősítését gróf Zichy nagyváradi helytartósági osztály főnöke „a gymn. tanári vizsgálatnak annak idejében leendő kiállásától, továbbá jövendőre nézve kielégítő tanítói működésüktől, valamint erkölcsi és politikai tekintetben bebizonyított szeplőtlen viseletöktől” teszi függővé.³⁴ A Kollégium egy újabb tanszaka szakadt ki ezzel az addigi iskolai közösségből. A gimnázium élére Kovács Pált nevezte ki a püspök. A gimnázium önálló költségvetéssel, önálló szertárakkal és egy idő után önálló könyvtárral működött. Elő volt írva a költségvetés összege is, azon belül a szertárak és könyvtár fejlesztésére fordítandó összeg. Utóbbi évi 400 Ft-ra rúgott, olyan könyveket vettek, amelyek hiányoztak a fő- vagy anyakönyvtárból. A tankönyveket minisztériumi előírás rögzítette, ugyanígy a tantárgyakat és az óraszámot, az iskolai fegyelmi szabályzatot. A tanárkari jegyzőkönyvek, felterjesztések németül vagy latinul vezetendők lévén, a kollégiumi gimnázium tanári kara a latint választotta. Előírta a kormányzat, hogy minden tanévről értesítőt nyomasson az iskola, amely az iskola statisztikai adatait, tananyagát, tankönyveit, az érkezett rendeleteket, a tanárkari jegyzőkönyv nevezetesebb határozatait és egyáltalán az iskola életének fontosabb eseményeit, az érettségi vizsgát, továbbá tudományos értekezést tartalmazzon. Ez felbecsülhetetlen forrásértékű kiadványtípust teremtett.

Megváltozott az osztályzati rend, az addigi tantárgycsoportok osztályozása helyett a tantárgyankénti osztályozás lépett érvénybe. Az érdemjegyek: kitűnő, első, másod és harmad osztályú, latinul eminentia, prima, secunda, tertia.

Az első tanév megnyitására 1853. október 17-én került sor nagy ünnepség keretében. Szoboszlai Pap István püspök végezte a megnyitó istentiszteletet, ő vette ki a hivatali esküt a tanári kartól.³⁵

Az első érettségi vizsgát 1854. július 26–29 (írásbeli) és augusztus 4–9 (szóbeli) napjain tették a Kollégiumban. Az 51 nyolcadik osztályt végzett növendékből 10 nem jelentkezett érettségire. A 41 érettségizőből 16-ot évismétlésre buktattak. Mikulás János cs. k. kormánybiztos, a budai tankerület protestáns iskoláinak inspectora, aki a Kollégium főgimnáziumának felügyeletét is ellátta, elnökölt az érettségin. Gyengének találta az érettségizőket a latin nyelvből. Ezt azzal magyarázta a tanári kar, hogy a partikulák hatosztályos magán iskoláiból gyenge készültségű diákok érkeznek a VII–VIII. osztályba. A miniszteri rendelet erre vonatkozóan 1855-ben úgy rendelkezett, hogy ha egy magán intézet növendéke az V. vagy VI. osztály elvégzése után sem érte el a IV. vagy II. osztály tanulmányi követelményét, akkor vissza kell minősíteni a nyilvános iskolában akár a III. vagy II. osztályba. A debreceni tanári kar erre nem volt hajlandó. Nem akarta saját hitfelekezetének növendékeit a túlságos szigorúság által a tanulástól elriasztani. Sőt kimondatlanul, de inkább túlságosan elnézően osztályzott és 1855–56-ban és az azt követő tanévben sem volt bukás.³⁶

A nyilvánossági jog elnyerése hatással volt a főgimnázium tanulóinak létszámára. 1853–54-ben 431 tanuló kezdte a tanévet, kereken százzal többen, mint az előző tanévet a Szoboszlai-féle gimnáziumban. 1857–58-ban 420-ra nőtt a gimnazisták száma. Az érettségizők ezekben az években a Kollégiumban vizsgázhattak. 1858 július-augusztusában tartották az utolsó államérvényes érettségit a debreceni ref. főgimnáziumban, amikor 29 VIII. osztályt végzett tanuló teljes létszáma érettségit tett. Ezért a minisztérium megdicsérte az igazgatóságot és a tantestületet.³⁷

A miniszteri dicséretben részesített debreceni érettségivel szép finálét csinált az Entwurf-gimnázium a Kollégiumban. Következő érettségit már nem vehetett fel. Új korszak köszöntött be történetébe. Már megint új. Felgyorsult az idő akkortájt Magyarországon.

Az Entwurf-gimnázium megszűnésének több oka volt. Első ugyanaz a kultusz-minisztériumi telhetetlenség, ami miatt a Szoboszlai-féle jogakadémia is megszűnt. Ott a tanszékek és az évfolyamok számának emelését, s mindkét intézetben a germanizációt erőltette. 1855. február 18-án kelt 1737. sz. rendeletével azt követel-te, hogy a következő tanévtől a német nyelvet minden osztályban tanítani kell, és ha annyira előhaladtak benne a tanítványok, hogy megértik a németül tanítást, felsőbb osztályokban néhány tantárgyat németül kell tanítani. Ez merőben különbözik az Entwurf intézkedésétől. A Kollégium főgimnáziumát is magyar tannyelvű iskolaként engedélyezték. Sőt a német nyelvet a II. osztályban kezdték tanítani, és a magyar nyelv tanítására éppen az Entwurf biztosított először tisztes óraszámot.³⁸ Szoboszlai Pap István megígérte a kormányzatnak, hogy amikor megvalósulnak a rendelet teljesítésének feltételei, akkor majd eleget fognak tenni annak. E feltételek Szoboszlai szerint a növendékek német tudásának előhaladása, a tudomány és a nemzetiség sérelmének kiküszöbölése. A püspök halála után az iskola nem tett eleget a rendeletnek, mire a nagyváradi helytartósági osztály egyre sürgette azt. Hatósági parancs írta elő, hogy az 1855–56. iskolai év második félévében hajtsák végre a rendeletet. Balogh Péter helyettes püspök utasítására a tanári kar a második félévben megkísérelte követni a miniszteri rendeletet, de az eredménytelen lett. Kérvényezték a rendelet feloldását. 1856 augusztusában úgy döntött az egyházkerületi gyűlés, hogy az 1856–57. tanévben minden tantárgyat magyarul tanítson a gimnázium. Reménykedett az egyházi vezetőség kérvénye teljesítésében, hiszen a kormány meg volt elégedve a debreceni főgimnáziummal.

Válaszul a nagyváradi helytartósági osztály 1857. február 20-i rendeletében még megszigorította az 1855. évit. A német nyelvet az alsó tagozatban is mielőbb németül kell oktatni és III–IV. osztálytól ugyanúgy a történelmet és az ausztriai birodalmi honismeretet. A négy felső osztályban pedig a vallás és a magyar nyelv kivételével mindent németül tanítsanak. Az algimnáziumban 3, a felgimnáziumban 6 évet adták a rendelet keresztülvitelére.

Mindezt tetézte 1857 márciusában az a rendelkezés, hogy 3 éven belül legalább 4 gimnáziumi tanár tegyen szakvizsgát az állami vizsgabizottság előtt. Az 1857 márciusában összeült egyházkerületi gyűlés bizottságot küldött ki a Kollégium gimnáziuma ügyének tanulmányozására. Sajnos tetemes anyagi gondjai is voltak, mert a németesítés miatt némelyek nem fizették az 1852-ben megajánlott adományaikat. Az Entwurf miatt 1853-ban bevezetett tandíj sem fedezte a hiányt.³⁹ A bizottság augusztusra benyújtott jelentése elmarasztatta az Entwurf tantervét, mert magyar történelem egyáltalán nem szerepel benne. Idegen és római katolikus szellemű tankönyvekből tanulnak többnyire a növendékek. Azokat konkrétan megnevezték. Elrettentésül Prasch osztrák statisztika könyvét idézték, Prasch könyve szerint Magyarországon két nomád faj létezik, a csikós és a cigány. A közgyűlés megbízta a tanári kart magyar protestáns szellemű gimnázium tervének elkészítésével, másfelől az egyházmegyék véleményét kérte az iskolai autonómia visszaállításáról. Az autonomista öntudat győzött. 1858 áprilisában az egyházkerület gyűlése elhatározta, hogy az év augusztusi gyűlésére egy bizottsága véleményezze a tanári kar által benyújtott új gimnáziumi tervezetet és az 1858–59. tanévre életbeléptetett új tantervet, amit pusztán tudomásulvétel végett nyújt be a kormánynak. Újonnan szervezendő gimnáziumát pedig az autonómiáját biztosító 1791. XXVI. tc. alapján nyilvánosnak fogja tekinteni.

Az autonómiáért folyó harc sodrásában 1858 júliusában már hiába érkezett a nagyváradi helytartósági osztály fenyegetése, hogy az így átrendezett gimnáziumot nem fogja nyilvánosnak elismerni. Az 1858. augusztusi egyházkerületi közgyűlés megszervezte az autonóm nyolcosztályos gimnáziumot. Az autonóm gimnázium első tanévének a vége felé, 1859. június 24-i kelettel érkezett meg a miniszteri rendelet, mely kimondta, hogy nem vehet fel államérvényes érettségit a Kollégium gimnáziuma.⁴⁰

Jelentős fegyverténynek ítélhetjük az autonóm nyolcosztályos gimnázium megszervezését. Az egyházi autonómia iskolai területen nagyot lépett előre, és előnyös állást hódított el a kormánytól. Felesleges hangsúlyoznunk, hogy az önkényuralom ellen ez a lépés nyílt hadüzenet volt és amennyire magyar református egyházi autonómiáért folyt, legalább annyira a magyar nemzeti önállóság, az államiság visszaszerzésének ügyét is szolgálta. Ennek ellenére dicséretes körültekintéssel jártak el őseink. Nem arra törekedtek, hogy mindent leromboljanak, ami az Entwurfra emlékeztet. Ez nem is lett volna taktikailag sem helyes. Ők kimutatták, hogy lényegileg nem térnek el a kormány gimnáziumra vonatkozó előírásaitól, a továbbtanulók tehát megkapják nagyjából ugyanazt a tananyagot, amit a kormány előír, de autonóm keretek között és a magyar nemzeti jelleg kidomborításával.

Az Entwurf-főgimnázium eredeti és a következő évek kultuszi tantervmódosítása tapasztalatainak birtokában dolgozták ki az autonóm gimnázium tantervét és szervezeti, fegyelmi szabályzatát. Megtartották mindazt, ami jó volt az előző főgimnáziumban, és továbbfejlesztették magyar nemzeti és protestáns irányban haladottabb pedagógiai elvek alkalmazásával. „Úgyhogy e szervezet nem egyéb, – írja Dóczi Imre – mint az Entwurf gimnáziumának magyar nemzeti és protestáns szükségleteinkhez való alkalmazása.”⁴¹

Az iskola szervezetileg al- és felgimnáziumra tagolódik. Jobban hangsúlyozta az algimnázium önmagában lezárt jellegét, ahol összefoglalóan világtörténelmet és két osztályban 1848-ig magyar történelmet, továbbá magyar irodalmat is tanultak a növendékek. A felső tagozaton ezeket részletesebben magasabb színvonalon tanították. A magyar történelem és irodalom tanítása hiányzott az Entwurf-gimnáziumból.

Az idegen nyelveket is pedagógiai érzékkel osztották be. A latint az I., a németet a III., a görögöt az V., a franciát a VI. osztályban kezdték. A francia kötelező bevezetése új volt, de csupán a VI. osztálynak volt kötelező. A latin óraszámait emelték, de mind a németét, mind a görögét csökkentették. A földrajzot külön választották a történelemtől. A vallástanban erősítették a konfesszionális vonást. A VI. osztályban protestáns egyházjogot vezettek be, a VIII. osztályban a II.

Helvét Hitvallást. Az egyházjogi oktatás az autonóm magyarországi protestáns öntudat erősítését szolgálta, és akkor az napi politikai tevékenységet szolgált. A II. Helvét Hitvallás pedig az életbe kilépő diák ismereteit ennek az ősi hitvallásnak az összefoglalásában igyekezett tudatába vésni. Akkor a reformátusok hivatalos neve helvét hitvallású evangélikus volt. Jogos volt tehát, ha azzal a hitvallással is megismerkedett a diák, amiről felekezetét nevezték. A magyar reformátusok másik hitvallási iratát a Heidelbergi Kátét az algimnáziumban tanították.

A rendkívüli tantárgyak közül az ének az I–IV. osztályban heti 1, a szépírás az I–II. osztályban heti 2, a rajz a IV.-ben heti 3, viszont a testgyakorlat csupán a III. osztályban heti 2 órával kapott helyet.

Hibájául róható fel a tantervnek, hogy az alsó tagozaté csak kicsinyített mása a felső tagozaténak. A tanításban az osztályrendszer nagyobb hangsúlyt kapott. Az I–II. osztályban kettőnél, a III–IV. osztályban pedig háromnál több tanár ne tanítson. Minden osztálynak van osztálytanítója, vagy osztálytanára (váltogatták a neveket). Az osztálytanár tanítsa a legtöbb tantárgyat, főként a humánokat, és kívánatos, hogy végig kísérje az osztályát az érettségiig. Az iskola élén 3 évenként változzék az igazgató az anciennitás rendjében. Kollektív vezetés érvényesül, mert a szűk adminisztráción kívül minden a tanári kar elé tartozik. A jegyzőkönyvek nyelve is magyar. A felügyeletet az egyházkerület, a debreceni református egyházközség gyakorolja.

1859. június 24-én a minisztérium azzal vonta meg a nyilvánossági és az érettségiztetési jogot, hogy lehetőséget adott arra, hogy az év augusztusáig visszatérhet az Entwurf szervezetéhez nyilvánossági joga elvesztése nélkül. Ez azt mutatta, hogy már gyengült az abszolutizmus szorítása. Igaz, hogy akkor zajlott a francia-olasz-osztrák háború, de június 24-én még győzelemre számított a kormány. A politikai helyzet változását mutatja különben az iskola fegyelmi szabályzatának gyökeres változása. Szigorú maradt továbbra is, de a politikai kihágások drákói büntetése 1858-ban már kimaradt a fegyelmi szabályzatból. Ezzel mintegy szabadabb folyást adott az egyházi és iskolai vezetőség a diákok autonómiáért, nemzeti jogokért történő fellépésének.

1860. május 15-én felfüggesztette az uralkodó a protestáns pátens végrehajtását. Azzal visszahelyezte a magyarországi protestáns egyházakat – azok pátens szerint át nem szervezkedett részét – az 1848 előtti autonóm jogállásba. Éltek is a lehetőséggel. A négy egyházkerület 1860. szeptember 25-i debreceni konventje kimondta, hogy vegyék kezükbe a kerületek az iskolák autonóm igazgatását.⁴² Ettől kezdve illuzórikus volt a kormánynak a protestáns iskolák ügyeibe beleszólása. Nyilvános iskolaként élték életüket. 1861 pünkösd havában aztán megszüntette a kormány az iskolai felügyelői állást, az Entwurf eme kulcsposztját.

Létszám és érettségi szempontjából előnyösen alakult a helyzet a debreceni református főgimnáziumban: 1858–59-ben 502, 1860–61-ben 648 volt a tanulók száma. Az utolsó tanév közel 150-re rúgó létszámemelkedése mutatja a „magyar világ” felszabadító hatását. A partikulák is erőre kaptak, a nyilvánossági jogot vesztett 6 osztályos gimnáziumok újra megteltek, ha megszűntek az önkényuralom idején, most ismét megnyílhattak.

1859-től az érettségit megtartotta a püspök elnökletével alakult autonóm érettségi bizottság, de az nem volt államérvényes. Aki azt akart szerezni, annak Nagyváradra kellett mennie ismét. 1859 nyarán a püspök előtt érettségizett 16, Nagyváradon 17 maturandus. 1860-ban már fordított az arány: a püspök bizottsága előtt 15-en, Nagyváradon 11-en érettségiztek a debreceni református gimnáziumból.43 Az 1860–61-es tanév végén már a Kollégium gimnáziumában tartották az első autonóm, államérvényes érettségi vizsgát.⁴⁴

b) Az önálló jogakadémia. 1852 nyarán megkísérelte a püspök, hogy a jogakadémiát minél kisebb áldozattal megszervezze. 1852. januári adakozási felhívásának eredményeként összegyűlt az év nyarára a gimnázium és a jogakadémia szervezéséhez szükséges fedezet. Az 1852. július 1-jén összeült egyházkerületi közgyűlésnek a gimnázium átszervezésére vonatkozó határozatait már áttekintettük. A jogi szak fejlesztése érdekében az egyházkerületi közgyűlés elhatározta, hogy a jogi oktatást a teológiaitól elkülönítve, akadémián végezteti. A jogakadémia az egyházkerület autonóm igazgatása alatt áll és két évfolyamos. Szoboszlai Pap István püspököt kinevezte a gyűlés a jogakadémia igazgatójává. A jogi tanszékek számát kettőről négyre emelte. Az addigi két jogi tanszéken Szűcs István és Búzás Pál professzor tanított. Szűcs 1839 óta az I. tanszéken, Búzást 1845-ben választották meg, ám beiktatása 1849. november 4-én történt a II. jogi tanszékre és azután kezdett tanítani. 1851-ben elvileg megalapította a kerület III. jogi tanszékét. Kellő fedezet híján 1852. január 3-án mégis csupán ideiglenes professzori minőségben kezdhette azon Tóth István pesti ügyvéd az oktatást. Az 1852. július 1-jén összeült egyházkerületi közgyűlés állandósította a tanszéket. Tóth rendes professzorrá lépett elő. A IV. jogi tanszéket megalapította, de még nem töltötte be ugyanaz a közgyűlés.

Tananyag szempontjából az egyházkerületi gyűlés elfogadta azt, amit az állam 1850. október 4-én kiadott 380. sz. rendeletében előírt. A magyar és protestáns jelleg kidomborítása végett azonban a határozat kötelezte az egyházjog, római jog, magyar polgári jogtörténet és az államtudományok nagyobb terjedelemben történő előadását. Egyszersmind kérte az államtól az így felállított jogakadémia nyilvánossági jogának elismerését.

Az elismerés őszig nem érkezett meg a kultuszminisztériumból. Az 1852–53. tanévben ezért nem az 1852. július 1-jei egyházkerületi határozat tantervét léptette életbe a püspök, hanem az 1851–52. évit. Ezzel szemben a jogakadémia igazgatói tisztét a püspök ellátta. A bölcsészeti tanszak beolvadt a Szoboszlai-féle gimnáziumba, így az 1852–53. tanévben szerepel először a joghallgatók mindkét évfolyama önállóan a főiskolai osztályzatok sorjegyzékében. Az I. évfolyamon 11, a II.-on 21, összesen 32 hallgatóval. A kormánytól azt szorgalmazta a püspök, hogy ha már nem adta meg a jogakadémia nyilvánossági jogát, legalább a diákok tanulmányi idejébe számítsa be államérvényesen a jóváhagyásig lehallgatandó időt.⁴⁶

A kultuszminiszter hónapokig hallgatásba burkolózott. 1853. február 11-én tért vissza a debreceni református jogakadémia ügyére. Felvilágosítást kért és reflektált. Az anyagi fedezet megléte érdekelte és az, hogy a gimnázium, valamint a jogakadémia költségeire elegendő-e. Továbbá a jogakadémia közvetlen vezetése tudja-e biztosítani a fegyelmet, megbízhatók-e a tanárok, megvannak-e a kellő szakismereteik és nyelvtudásuk. Az egyházkerületi közgyűlés által előírt tantervet jóváhagyta. Ezzel megengedte a tananyag magyar szempontból szándékozott bővebb előadását. Tudomásul vette, hogy kétéves a jogakadémia. Hozzáfűzte, hogy egy évet úgyis hallgatniuk kell a végzetteknek az egyetemen államvizsga előtt. A nyilvánossági jogot végül is nem adta meg az 1852–53-as tanévre, de e tanévre meghosszabbította a jogakadémia szervezési határidejét. Ennek következtében a jogakadémia ideiglenesen bár, de államilag érvényes bizonyítványt adhatott a hallgatóknak. A bizonyítványokat a váradi cs. kir. jogakadémia által használt mintájára készítették Debrecenben.⁴⁷

Leo Thun kultusz- és oktatásügyi miniszter a viszonyokhoz képest türelmes volt a Tiszántúli Református Egyházkerülethez a Kollégium jogakadémiájának megszervezése ügyében. Látta az igyekezetet, az anyagi erőfeszítést és a nyilvánossági jog megtagadása ellenére a joghallgatók érdekeit nem sértette, hiszen államilag érvényes bizonyítványt kaphattak. Az, hogy a diákoknak még egy évet az egyetemen kellett hallgatniuk a debreceni jogakadémia elvégzése után, az nem akadékoskodás okából történt, hanem a diákok úgy tudtak felkészülni az államvizsgára. Az egyetemen olyan tárgyakat tanultak, amelyeket a Kollégium kétéves jogakadémiáján nem tanulhattak idő hiányában.

Az 1854. június 1-jén megnyílt egyházkerületi közgyűlés válaszolt a kultusz-miniszter februárban feltett kérdéseire. A püspök lemondott a jogakadémia igazgatói tisztéről. Szűcs István professzort választotta igazgatóvá a közgyűlés. Betöltötte a IV. jogi tanszéket. Megválasztotta arra Kallós Lajos sárospataki jogtanárt. Így az 1853–54-es tanévet négy professzorral, két önálló évfolyamon kezdte a Kollégium főiskolai tagozatából már második éve kivált, önálló igazgatóval rendelkező jogakadémia. Tény, hogy a jogi oktatás soha sem volt addig olyan kedvező helyzetben a Kollégiumban, hogy két évfolyamon négy professzor oktasson kizárólag a jogtudomány körébe tartozó tantárgyakat. A kultuszminiszter válaszul 1853. november 15-én kelt engedélyével az 1853–54. tanévvel kezdődően nyilvános jogakadémiának ismerte el a Kollégium önálló jogakadémiáját.

Az engedély addig nagyrészt nem említett kikötéseket tartalmazott. Minden magyar jogakadémiának szóló miniszteri rendeletet a debreceninek is meg kell tartania. Az állam részéről a kultuszminiszter főfelügyelete és felső vezetése alatt áll a jogakadémia. E jogot a Nagyváradi Helytartósági Osztály útján is gyakorolta. A felterjesztett tantervvel egyetértett nagyjából a miniszteri engedély. Nem kifogásolta a magyar jogi tárgyakat. Helyeselte, hogy a hallgatók napi 4 órán hallgassanak előadást. Előírta viszont konkrétan, hogy az I. évfolyamon Búzás Pál és Tóth István professzor, a II. évfolyamon pedig Szűcs István és Kallós Lajos mely tárgyakat, milyen heti óraszámban adjon elő. Beleszólt az egyes tantárgyak tanításának tartalmi kérdésébe is. Az encyclopaedia és jogbölcselet csak röviden adandó elő, ám hangsúlyozta, hogy a két tantárgy fontos az ifjak politikai nézeteinek kialakulása szempontjából. Éppen ezért a tanár az ifjúságot „a divatos frázisok veszélyes kinövéseitől és politikai előítéletektől” őrizze meg és oltsa „a lojalitás csíráit szívükbe”. Az igazgató és a három professzor megerősítését azonban megtagadta Thun. Attól tette függővé, hogyan viselkednek a továbbiakban.

Szoboszlai Pap István 1854. február 8-án fényes meghívottak, a professzorok és a joghallgatók jelenlétében hirdette ki a jogakadémia nyilvánossági jogát. Egy hónap múlva, 1854. március 9-én a püspök Leo Thunnak is kifejezte köszönetét egy felterjesztésben. Hangsúlyozta, hogy az uralkodóház és a dinasztiához „tántoríthatatlanul ragaszkodó alattvalók” képzését tartja feladatának. Pontonként válaszolt a nyilvánossági jogot megadó miniszteri iratra. A kormány felügyeletének „magukat kész szívvel alája adják”. A Nagyváradi Helytartósági Osztály főfelügyeleti jogát is örömmel üdvözölte, mert azáltal „a superintendensnek és az egyházkerületi conventnek felügyeleti joga sem mellőztetni, sem visszaszoríttatni nem fog.”⁴⁸

A következő három tanévben a jogakadémia zavartalanul működhetett. Szűcs István igazgató bizonyos osztrák jogi diszciplínákat németül tanította. Ezzel megelégedett a kultuszi kormányzat. 1855. szeptember 3-án meghalt Tóth István professzor. A tanári kar létszáma ezzel háromra csökkent. Tóth helyére meghívta az egyházkerület Fényes Eleket. A kultuszminisztérium nem tartotta kellően felkészültnek és elutasította megerősítésének kérését. Az elutasításnak politikai oka volt valójában. A debreceni jogakadémia így nem iktathatta professzorai sorába a magyar statisztika múlt századi legnagyobb képviselőjét, híres földrajz- és történettudóst, akadémikust. Megválasztása viszont mutatja, hogy a református egyház illetékesei kiváló tanerőkkel igyekeztek ellátni a jogakadémiát. Fényes Elek alkalmazását az az osztrák kultuszi kormányzat akadályozta, amely máskülönben a magyarországi iskolák színvonalának emeléséért sokat tett, hangoztatni pedig még annál is többet hangoztatta. A politikai megbízhatóság szempontja viszont megelőzte a szakmai alkalmasságét. Talán ez az oka, hogy a kormányzat három tanárral is elnézte a jogakadémia nyilvános működését, hiszen ő akadályozta meg a III. tanszék betöltését. Az 1855–56. tanév három tanárral zavartalanul lezajlott.

A jogakadémia nem született volna meg, ha nincs az egyházkerület élén azokban a válságos években Szoboszlai Pap István püspök. Megmozgatta az egyházkerület anyagi tartalékait. Maga is jó példával járt elől az adakozásban. Másfelől a szabadságharc melletti egyértelmű kiállását feledtetni tudta az önkényuralommal. Erre szolgált az ősz püspök saját és a református egyház lojalitásának sűrű bizonygatása és számos esetben tettekkel bizonyítása. Oroszlánrésze volt Szoboszlai Papnak a jogakadémia nyilvános működése engedélyezésében. Az egyházi autonómiához való ragaszkodásának még a jogakadémia felügyelete kérdésében is hangot adott. A jogakadémia lehetőséget adott a magyar ifjaknak arra, hogy a debreceni református Kollégiumban nemzeti és protestáns szellemben tanulhassák csekély kivétellel magyarul a jogot. Ez megérte, hogy alkalmazkodott a miniszter előírásaihoz addig a szintig, ameddig Szoboszlai 1855 őszén bekövetkezett haláláig, sőt 1856 augusztusáig alkalmazkodniuk kellett.

Nem véletlen, hogy a nyilvános debreceni jogakadémiát Szoboszlai-féle jog-akadémiának nevezik. A történelem fintora, hogy a nyilvánossági jog elnyerése előtti tanév átmeneti jogakadémiáját, amelynek pedig maga Szoboszlai volt az igazgatója, nem nevezik Szoboszlai-féle jogakadémiának. E téren tehát ellenkező a helyzet, mint a gimnázium elnevezésében. Szoboszlai-féle gimnáziumnak azt nevezik, amelyet Szoboszlai átszerveztetett, de az állam nem ismerte el nyilvánosnak.

Sajnos a Szoboszlai-féle jogakadémia létszámáról nincs adat. Az 1853–54. tanévtől az 1855–56. tanévig nincsen a joghallgatók névsora a Classificatio Generalis Academiae-be bejegyezve. Hosszabb időt pedig nem ért meg a Szoboszlai-féle jogakadémia. 1856. október 5-én az egyházkerületi közgyűlés kimondta megszüntetését. Annak az évnek augusztus 8-án tartott egyházkerületi közgyűlése aggodalommal tárgyalta, hogy újabb két jogi tanszék felállítását fogja követelni előbb-utóbb a kormány, mivel más jogakadémiák már megkapták az ilyen irányú felhívást. Akkor a közgyűlés hangsúlyozta, hogy meglévő pénzügyi erejük nem bírná el a megterhelést. Az újabb alapítványtevők sorában Debrecen városnak kellene elöl járnia.

1856. augusztus végén megérkezett a miniszteri rendelet, amely előírta, hogy az 1857–58. tanévtől: 1. három évre emeljék a tanulmányi időt, 2. egy professzor napi három óránál többet nem tarthat, a tanszékek számát ennek megfelelően emeljék, 3. a professzorok javadalmát emeljék, hogy gond nélkül élhessenek és magukat képezve taníthassanak, 4. az osztrák törvényekkel kapcsolatos összes tantárgyat kizárólag németül adják elő, a német jogi kifejezéseket tanítsák meg annyira, hogy a hallgatók kifogástalanul tudják használni írásban is a német jogi nyelvet.

Erre adott válasz volt az 1856. október 5-i 10. számú egyházkerületi határozat. Eleget tenni nem szándékozott a felhívásnak. Ellenállt. Tudta, hogy a miniszter meg fogja vonni a nyilvánossági jogot. Ennek az intézkedésnek azonban elébe ment és maga oszlatta fel az akadémiát. Hivatkozott arra a határozat, hogy a megkívánt két új tanszéket anyagi eszközök híján nem tudja felállítani. A III. és IV. tanszék alapítványai sem folynak be rendesen. Deficites a jogakadémia.

A jogakadémia megszüntetését kimondó határozat indokai nem nélkülözték a realitást. A nemzeti ellenállás ébredése volt már 1856-ban megfigyelhető Magyarországon. Aligha kapott volna alapítványokat a Kollégium arra a célra, hogy a jogakadémián egy sereg tantárgy oktatása németül folyjék. Azért akadozott a III. és IV. tanszék alapítványainak befizetése is, mert az alapítványtevők sokallták a Szűcs István professzor által tartott nem nagyszámú német előadásokat is. Nem valószínű, hogy Szoboszlai Pap István azért vetette volna latba tekintélyét, hogy egy lépésről lépésre németesedő jogakadémiát fenntartson. A német oktatási nyelv ellen lépett fel Szoboszlai mindig a legerőteljesebben. Az egyházi autonómia védelmével a református egyház magyar iskoláit is védte. A püspöknek a német tannyelv ellen folytatott küzdelme az önkényuralom erős szakaszára esett. Ha élt volna még egy évet, felismerhette volna, hogy az önkényuralom már nincs ereje teljében, a nemzeti ellenállás tábora viszont szerveződik, és a két protestáns egyházban 1856 őszén határozott fellépésre képes. Akkor történt, hogy a Thun által véleményezésre kiadott magyarországi protestánsoknak szánt egyházalkotmányt mind a református mind az evangélikus egyház kerületei közgyűléseiken sorra elutasították azzal, hogy érdemében sem foglalkoznak vele, mert az uralkodónak nincs joga az autonóm magyarországi protestáns egyházaknak egyházalkotmányt adni. Ilyen egyházpolitikai helyzetben érthető a jogakadémia feloszlatása a németesítés vállalása helyett. A jogi oktatás a jogakadémia megszüntetése után sem maradt abba teljesen a Kollégiumban. Szűcs István egyházjogot tanított a teológián. Búzás Pál statisztikát, Kallós Lajos történelmet és latin irodalmat az I–II. éves teológusoknak és a VII–VIII. osztályos gimnazistáknak. Szűcs István 1857-ben állami szolgálatba lépett. Iskolatanácsosi rangban a Nagyváradi Helytartósági Osztály hatáskörébe tartozó protestáns iskolák – így volt iskolája – felügyelője lett.

A jogakadémiai alapok jövedelmét a teológia és az annak keretében szervezett tanítóképző kapta.⁴⁹

c) Az önálló teológiai tagozat. Nincs még egy olyan tanszaka a Kollégiumnak, mint a teológiai, amelyen jobban tanulmányozni lehetne, hogy mit jelentett egy tanszaknak, ha a Bach-korszak iskolapolitikája kényszerpályára taszította. Kénytelen lett önálló tagozattá válni a teológia, noha Leo Thun kultuszminiszternek nem volt szándéka, hogy beavatkozzék annak szervezeti és jogállási kérdésébe. Jogállása nem is változott. Az egyház tulajdona maradt és az állam nem kísérelte meg, hogy nyilvánossági jogot erőltessen rá. Egyházi magániskolaként, egyházi célra képzett lelkészeket. Szervezetét viszont maga az egyházkerület kellett, hogy megváltoztassa.

1852. július 1-jén kezdődött egyházkerületi közgyűlés intézkedett a gimnázium nyolcosztályosra fejlesztéséről és a jogakadémia felállításáról. Ezzel a bölcsészed és a jogi tanszak kivált az egységes akadémiai tagozatból. A jogi tanszak külön tagozattá válása érintette szervezetileg legsúlyosabban a teológiát, hiszen a II. éves joghallgatók egyben I. éves teológusok is voltak. A jogakadémia II. évfolyamán megszűnt a teológiai tárgyak előadása. Az árván maradt teológiai tanszaknak nem volt más választása, minthogy önálló tagozattá váljék, továbbá évfolyamai számát bővítse. Mindenek előtt szüksége volt I. évfolyamra, de azon felül szervezett IV. évfolyamot is. A képzés ezzel háromévesről négyévesre emelkedett, az 1853–54-es tanévben. Első igazgatója Török József bölcsészprofesszor, kollégiumi orvos, hallgatóinak száma az 1853–54-es tanévben 117 lett.⁵⁰

A teológiai tanszékek száma viszont az évfolyamok számának szaporodása dacára is három maradt egészen 1864-ig. A megnövekedett oktatási feladatot a teológiai professzorok nem maguk látták el. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a bölcsész- és jogprofesszorok tehermentesítették őket. A bölcsésztanároknak gimnáziumba irányítása felmerült 1852 nyarán, amikor a bölcsészeti tanszak I–II. évfolyamából pedig az átmeneti jogakadémia I. évfolyamává vált. A Szoboszlai-féle nyolcosztályos gimnáziumot a kultuszminiszter nem ismerte el nyilvános iskolának. Az 1852–53-as tanév elteltével a Szoboszlai-féle gimnázium befejezte egy tanéves történelmét és 1853 őszén helyet adott az Entwurf-gimnáziumnak. Annak tanári karába viszont tizenkét olyan tanárt volt kénytelen kinevezni a püspök, akik nem voltak bölcsésztanárok.

A filozófiai szak megszűnte nem vonta maga után a filozófiai tanszékek meg-szüntetését. A kollégiumi hagyomány szerint eljárva, a bölcsészeti professzorok tanították aztán a teológusokat és a jogászokat tovább történelemre, irodalomra, filozófiára, nyelvekre és más tárgyakra. Kiváló példát szolgáltat Lugossy József esete, aki eredetileg magyar irodalmi professzor volt, de az ötvenes években a hittanhallgatóknak ő tanította a héber, arám, arab, szír, perzsa nyelvet. A jogtanároknak is maradt munkamező a hittanhallgatók körében.⁵¹ Utóbbiaknak minden korban szükségük van legalább egyházjogi ismeretekre, s akkor, akárcsak azelőtt és 1950-ig azután is a jogi professzoroktól kapták.

A dogmatikai tanszéken Aranyi István professzor működött egészen 1864-ig. Az írásmagyarázati tanszéken 1850-ben követte Menyhárt János nyugalomba vonult elődjét s volt professzorát, Erdélyi Józsefet. A gyakorlati teológiai katedráját Révész Bálint 1855-ben cserélte fel a jövedelmezőbb és nagyobb tekintélyt adó debreceni lelkészi tisztséggel. Utóda, Tóth Mihály csupán 1857-ben foglalta el a tanszéket. Menyhárt János a tanszék elfoglalása előtt Göttingába ment tanulmányútra, ahol a híres írásmagyarázó és nyelvész, azon belül is főleg keleti nyelvész professzort, Ewaldot hallgatta.⁵² Ez volt Menyhárt János megválasztásának a feltétele.

Az egyház és a Kollégium vezetősége nem mondott le a peregrinációról. A levert szabadságharc anyagi kárai, az abszolutizmus gazdasági és politikai viszonyai ellenére biztosítani tudta a külföldi tanulmányutat. Kiváló diákjait a legnehezebb években is hozzájuttatta a megfelelő pénzösszeghez, avagy a magyar református diákoknak külföldön meglévő ösztöndíjakhoz és az önkényuralom hatóságainál a külföldre utazás és tartózkodás engedélyéhez. Érdekes, hogy a Bach-rendszer nem törekedett arra, hogy Magyarországot elzárja a külföldtől. Kiengedte a református ösztöndíjasokat, noha tudta, hogy külföldön azok kapcsolatba léphetnek a magyar emigrációval, amit azok többnyire nem is mulasztottak el.

5. Nevezetesebb tanárok, diákok

Az 1849–1861 közti korszak iskolatörténetének szövevényes volta azt kívánja, hogy egy közös fejezetben foglalkozzunk röviden valamennyi kollégiumi tanszak vagy tagozat tanáraival. Ez időben számos új tanár nyert alkalmazást a Kollégiumban. Nagyobb részük megbecsült nevet szerzett magának az idők folyamán. Sok volt a tankönyvíró, szak- és közíró. Az iskolai, egyházi és politikai élet terén kiemelkedett közülük nem egy. Ám e korszak többségüknek pályakezdési ideje volt.

Külön kategóriát igényel a Kollégium tanárai közül azoké, akik a szabadságharc alatt katonai, politikai vagy politikainak számító tudományos tetteikkel, állásfoglalásukkal vonták magukra a Bach-korszak haragját. A Kollégium nemcsak diáknak fogadta be a volt honvédeket, hanem tanárnak is szívesen alkalmazta azokat, akik szabadságküzdelmünk mellett kötelezték el magukat. A lánglelkű Kerekes Ferenc Lunkay Andor álnéven Kiáltó szó Európa népeihez (Pest, 1849) címen az örök béke és szabadság alapján felállítandó világállamot álmodta meg. A bukás idegösszeomlásához vezetett és 1850 nyarán gyógykezelése közben érte a halál Balatonfüreden. Kollégiumi professzorként halt meg, de már nem taníthatott az 1849–50-es tanévben.⁵³

Lugossy József professzor a Kollégium saját neveltje, aki még 1845-ben kezdte pályáját a magyar irodalmi tanszéken. Lovas nemzetőrként szolgált az aradi táborban. Könyvtárosi kinevezést fogadott el a magyar kormánytól, a pesti egyetemre. Világos után 1851-ig bujdosott, akkor kapta vissza tanszékét. A főiskolai könyvtár igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémiának 1841-től levelező, 1858-tól rendes tagja. Nagyhatású nevelő és tanító egyéniség. A nemzeti ébredés jegyében 1859-ben Kazinczy-ünnepséget rendezett a kollégiumi könyvtárban. 1861-ben agyvérzés tette 16 évre alkalmatlanná a tanításra. Azalatt egészsége helyreállt és 1877-től 1884-ig újra tanított.

Leghíresebb tanítványai Révész Imre, Szilády Áron, Balogh Ferenc, Géresi Kálmán, Fiók Károly.⁵⁴

Thót Ferenc, a Kollégium korábbi diákja 1849-ben előbb élelmezési albiztos a Dembinszky táborában, majd Debrecenben hadbírósági osztályon gyakornok. A szabadságharc bukását bujdosása követte, majd igazolást kapván 1850 szeptemberében Szoboszlai Pap István a Péczely professzor megüresedett tanszékére előbb ideiglenes, 1851. november 1-től rendes professzornak nevezte ki. Hamarosan meggyűlt azonban Thót baja az állami hatósággal. Gróf Zichy Herman nagyváradi helytartósági alelnök Szoboszlai Pap lakására idéztette és megintette mert lázító modorban adja elő az újkori történelmet, különösen a francia forradalomét és az alkotmányosságért folytatott szabadságküzdelmekét. Továbbá azért, mert nem a kultuszminiszter által jóváhagyott kézikönyvből tanít, hanem saját kéziratából. (Egészen jól működött az önkényuralom információs rendszere!) Az Entwurf-gimnázium megszervezésekor a püspök oda akarta Thótot kinevezni, ő azonban nem vállalta, hogy a Thun-féle iskolában tanítson. Azt már ismerjük, hogy a teológián tanított aztán. Két jelentős és terjedelmes tankönyvet adott ki a 70–80-as években. Az egyik Bölcsészeti történelem 3 kötetben, a másik Jogbölcselet címen hagyta el a sajtót.⁵⁵

Csányi Dániel ugyancsak tanult Debrecenben is, mérnöki diplomát Bécsben szerzett. 1848-ban egy huszárezred szervezője, majd hadmérnök. Komáromban törzstiszti rangban szolgál. 1850-ben a mértan professzora lett a bölcsészeten. A következő tanévben börtönre ítélték szabadságharcban folytatott tevékenységéért. 1857-ben kegyelem révén kiszabadult, de az állam nem engedte vissza katedrájára. 1861-ben tért oda vissza. 1859-ben azonban Debrecenben egy tankönyvet A számtan elemei közönséges számokban címen megjelentetett. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.⁵⁶

Gelenczey Pál 1852 májusában jelentkezett Szoboszlai Pap Istvánnál és felmutatta haditörvényszéki ítéletének másolatát. Még abban az évben ideiglenes, 1853-ban pedig rendes tanárnak alkalmazták a gimnáziumban matematika és fizika tanítására. Egyetemi magántanári képesítéssel rendelkezett matematikából és 1846-ban az iparegyesületben matematikát és fizikát tanított, majd a Kossuth pénzügyminisztériumában osztálytitkárrá nevezték ki.⁵⁷ Ide kívánkozik Psenyeczky Nagy Sándor honvéd főhadnagy említése. Könyves Tóth Mihály ajánlatára alkalmazták volt rabtársát 1860-ban rendkívüli tanárnak a modern nyelvek tanítására.

Vecsei József 1836–1855 között a filozófia tanára. Debreceni polgár gyermeke, a Kollégium neveltje, seniora. Lőcsén német szót tanul, Göttingában filozófiát. Bárándi és debreceni ispotályi lelkészség előzte meg professzorságát. Antihegelianus filozófiai elveit választékos stílusban közölte a Tudományos Gyűjteményben (1833, 1834, 1836, 1841), az Athenaeumban (1842) és a Figyelmezőben (1839) megjelent tanulmányaiban. A Magyar Tudományos Akadémia 1839-ben levelező tagjai sorába emelte. Sajnálatos, hogy szépen kidolgozott előadásai kéziratban maradtak. 55 évesen hunyt el.⁵⁸ Tanszékutóda Thót Ferenc.

Szűcs István a Kollégiumban és Bécsben tanult. A királyi kancelláriánál gyakornok volt, mikor kétéves ügyvédi diplomával a zsebében debreceni jogtanár lett 1840-ben. 1846-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. Jogtudományi munkája három jelent meg. 1845-ben Debrecenben kettő. Az egyik Elemi magyar magánjog, a másik Kis törvény vagy népszerű törvénytudomány címen. A következő évben Magyar polgári törvénytudományi kalauz címen jelentetett meg harmadik művet. 1849–1857 közti professzori működését ismerjük.

Az alkotmányos kormányzat helyreálltával megszűnt a Szűcs István nagyváradi állami állása. Debrecenbe nevezték ki törvényszéki bírónak. Később a debreceni egyházközség főgondnokává választották s így a Kollégium gondnoka, a gazdasági tanács elnöke lett 1886-ban. Az utókor legmaradandóbb tudományos alkotásának az 1871–72-ben három kötetben megjelentetett Szabad királyi Debreczen város történelme című máig nélkülözhetetlen munkáját becsüli. 1891-ben hunyt el. ⁵⁹

Török József a vegytan és természettan tanára a bölcsészeti szakon, és kollégiumi orvos 1848-tól 1894-ben bekövetkezett haláláig. Időnként tanított törvényszéki orvostant és közegészségtant. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, királyi tanácsos. Iskoláinak egy részét végezte Debrecenben. Legértékesebb könyve : A két magyar haza első rangú gyógyvizei és fürdő intézetei (Pest, 1848). A kollégiumi kórház korszerű kiépítése az ő nevéhez fűződik, továbbá fejlesztette a természetrajzi múzeumot.⁶⁰

Kallós Lajos 1853-tól 1882-ig, haláláig volt jogtanár Debrecenben. A sárospataki Kollégium diákja, majd rövid ideig jogtanára. A Szoboszlai-féle jogakadémia nagy nevelő hatású tanára, annak megszűnése után a teológián tanított történelmet és latin irodalmat, így várta ki – akárcsak Búzás Pál –, míg újra megindult a Kollégiumban a jogi oktatás. 1846-ban és 1852-ben két tankönyvnek is használható jogi szakkönyve jelent meg, 1862-ben újabb kettő. Ezek elismeréseként 1863-ban akadémiai levelező tagsággal tüntették ki. Sokat tett a magyar protestáns egyházi autonómia védelmének erősítéséért, ami az önkényuralom idején hazafias cselekedet is volt. A diákok körében élvezett népszerűségét mutatja, hogy elhunytakor a joghallgatók önképzőköre Kallós-emlékünnepet rendezett.⁶¹

Révész Bálint a gyakorlati teológia tanszékét úgy foglalta el 1844-ben, hogy a város szülötteként a Kollégium nevelte. Volt köztanító és senior. Járta a külföldi egyetemeket, ismerkedett a lelkészi szolgálattal. 1848-ban Szűcs Istvánnal a diákok tervezett nemzetőrszázada tisztjévé választották. Kilenc imádságos és prédikációs kötetet írt. Elvi teológiai munkát, tankönyvet nem. 1858–60 között szerkesztette viszont az ismeretterjesztő Egyházi Könyvtár sorozatot. 1855-ben debreceni lelkészi állást fogadott el. A következő évben egyházkerületi főjegyző, a pátens elleni küzdelem egyik vezetője, 1861-ben esperes, 1871-ben tiszántúli püspök. A XIX. – században ő a második tiszántúli püspök, aki kollégiumi professzor volt előzőleg.⁶²

A számos később híressé vált kollégiumi gimnáziumi tanárokról később kell említést tennünk, amikor már tevékenységük, irodalmi munkásságuk ismertté tette őket. Ladányi Gedeonnal ez 1861-ig megtörtént. 1859-ben két tankönyvet jelentetett meg. Az Ókor története címmel, melyet 1890-ig tanítottak a Kollégium gimnáziumában. Másik tankönyvét A világtörténelem rövid vázlatát 1859–61 között használták. A következő időkben még további négy tankönyvvel ajándékozta meg a magyar református köznevelést, melyek 1890-ig, egy pedig 1893-ig tankönyvül szolgált gimnáziumunkban. Tanulmányainak csak utolsó éveit végezte Debrecenben, majd 1847-től 1851-ig nagyszalontai rektor, aztán 1872-ig a Kollégiumban tanít. 1861 őszén akadémiai tanári katedrát kapott. A III. éves bölcsészeket és I. éves joghallgatókat oktatta, míg 1872-ben a kolozsvári egyetem professzorává nevezték ki. Abban az évben kapta a Tudományos Akadémia levelező tagságát. Balogh Ferenc azt írja Ladányiról, hogy „az ő finom bánásmódjával, szép előadásával, bámulatos írói buzgalmával messzekörökben nevessé tette a főiskolát; tankönyveinek írásával, a Maróthi, Budai, Péczeli szép korát varázsolta vissza.”⁶³

Az 1849–61 közé eső időszak néhány nevezetesebb tanára bemutatásakor már megemlítettük Lugossy professzor tanítványainak színe-virágát. Egyedül Fiók Károly tartozik Lugossy 70–80-as évekbeli tanítványai sorába. E tanítványok koruk magasan kiemelkedő tudósai lettek. A tanárok méltatásakor is az derült ki, hogy tízből mindössze két tanár nem volt előzőleg debreceni diák. Azok a neves tanárok tehát a Kollégium neves diákjai is voltak egy személyben. Igaz, hogy diákok nem 1849–1861 között. S. Szabó József egy könyvében felsorolja a Kollégium tanárait és híres diákjait. A nevezetes diákokat évszázadonként betűrendben közli. A XIX. és XX. századból 1925-tel bezárólag 903 diákot sorol fel.⁶⁴ A legkülönbözőbb tudomány- és művészeti szakok kimagasló képviselői, tanárok, magas beosztású hivatalnokok, politikusok, szabadfoglalkozású értelmiségiek, gazdasági vezetők, katonák kerültek ki a Kollégium különböző tagozatainak diákjaiból.

A tankönyvekről annyit, hogy Leo Thun 1851. szeptember 18-án kelt rendeletében előírta, hogy csak miniszterileg engedélyezett tankönyveket lehet használni.⁶⁵ Az Entwurf és a jogakadémiák 1850-es szabályozása kifejezetten megszabta nemcsak a tananyagot, hanem a tankönyveket is. A nyilvánossági jogra törekvő és azt megtartani akarók kénytelenek voltak alkalmazkodni az állami előírásokhoz. Ezt tette a Kollégium is. Az 1858–1861 között autonóm nyolcosztályos gimnáziumunk is voltaképpen a német tannyelv általánossá tevését tagadta meg. Tananyaga az Entwurfhoz képest alig változott. A tankönyvek és tananyag lelőhelyét jegyzetben találja az olvasó.⁶⁶

II. A KOLLÉGIUM TÖRTÉNETE 1861–1914 KÖZÖTT.

Az egyházi autonómia helyreálltával a magyarországi két protestáns egyház szabad kezet kapott a kormánytól saját iskolái vezetésére. A következő fejezetekben megtárgyaljuk, hogy miként alakult a Kollégium iskolaegyüttese és azon belül az egyes oktatási intézmények élete. A Kollégium élén továbbra is az akadémiai igazgató állt, akit az akadémiai tanárkar választott egy tanévre. A jogtanárok száma 1861 után szaporodott és munkájukat jogakadémia keretében végezték, de tagjai maradtak az akadémiai tanári karnak a teológiai és a bölcsésztanárokkal együtt. 1886 óta e testületet akadémiai tanácsnak nevezték. Csak 1875-ben készült egy tizenegy szakaszból álló Felügyeleti szabályzat, amely leírja az egyes kollégiumi tagozatok és azok tanárkarai, igazgatói egymáshoz való viszonyát, jogait és kötelességeit. 1878-ban született meg a Közös rendszabályzat, mely a tagozatok tanárkarainak közös gyűlését mint testületet megalkotta. Elnöke az akadémiai igazgató, nemlétében helyettese a gimnázium igazgatója, annak távollétében pedig a tanítóképző igazgatója. A valamennyi tanárkarra tartozó közös ügyeket tárgyalta a közös tanárkar.

1898-ban szervezte meg az egyházkerület a Főiskolai Igazgatótanácsot. A Kollégium anyagi, szellemi és személyi ügyei tartoztak e tanács hatáskörébe. Ezzel a Kollégium teljesen új vezetőtestületet nyert. Az igazgatótanács elnöke a püspök és az egyházkerületi főgondnok, tagjai sorába 12 egyházkerületi kiküldött, fele lelkészi, fele nem lelkészi, a debreceni presbitériumból nyolc küldött élén a debreceni egyházközségi főgondnokkal, továbbá a közös tanárkar nyolc küldötte, az egyház-kerületi középiskolai felügyelő és a kollégiumi ügyész. A két utóbbi hivatalból tagja az igazgatótanácsnak, míg a többieket 6 évre választja küldő testülete. A gazdasági ügyeket a gazdasági tanács intézte, melynek a debreceni egyházközség főgondnoka volt hivatalból az elnöke.⁶⁷

A „magyar világ” beálltával új iskolai törvényt készítettek a főiskolai diákoknak. Az egyházkerület jóváhagyásával az 1862/63-as tanév kezdetén lépett életbe az iskola VII. törvénye. Az 1845-ben bevezetett VI. törvényhez hasonlóan ismét életbe léptette az esküdtekből álló iskolai törvényszék intézményét, melyet az önkényuralom eltörölt. Az esküdtek számát 15-ben állapította meg az új iskolai törvény. A senior, a contrascriba, és az esküdtek alkották a tisztikart. Az esküdteket külön vizsga letétele után nevezi ki a tanári kar. A seniort és contrascribát pedig az esküdtek közül szintén a tanári kar nevezi ki. A senior és a contrascriba hivatalát latin nyelvű értekezés felolvasásával foglalja el. A bentlakás rendjében ekkor jelenik meg a szoba első (később szobafőnök). Az öltözködés a jótéteményesekre volt előírva: „minden jótéteményes tanuló tisztességes magyar öltözetet, fekete kalapot vagy kalpagot viseljen, sarkantyú vagy bokréta keményen tilos”. Az egyletek alakítását az iskolai vezetőség engedélyétől tette függővé. Az akadémián visszaállította a törvény az év végi nyilvános közvizsgát. Ennek feltétele a félévi szigorlat sikere volt.⁶⁸

A sokasodó tanulóifjúsággal és a senior tehermentesítése miatt 1875–76-ban megkezdte működését a diákság egyetemes névsorának vezetésére beállított háznagyi quaestor hivatal.⁶⁹

1. Az elemi és a polgári iskola

Az elemi és a polgári iskola az 1863–64. tanévig meglehetősen összeforrt egymással, legalábbis szümbiozisban éltek. Az elemi iskola négy osztályos lett 1852–53-tól és az is maradt mindaddig, amíg 1903-ban kiköltözött a Kollégiumból. Nem volt értelme fenntartani a Kollégiumban. Régen léteztek Debrecenben az ún. utcai elemi iskolák, és 1872-től az egyházkerület felállított a tanítóképző számára egy gyakorlóiskolát. A gyakorlóiskola egy osztályból állt Kállai István tanító vezetésével és az osztatlan falusi iskolák mintájára szervezték. Négy osztály tananyagát tanulták egyetlen osztályban a tanulók. Ebben az egy osztályból álló gyakorló iskolában tartották hospitálásaikat és próbatanításaikat a „prepák”, ahogy a tanítóképzősöket nevezték a Kollégiumban.

Kállai István 1897-ben meghalt. Utóda Kiss György lett. 1914-ben aztán második gyakorlóiskolai tanítói állást szerveztek, melyet Orosz Istvánnal töltöttek be. A megnövekedett preparandiai létszám megkövetelt egy másik osztályt, mert nem tudtak megfelelő óraszámot biztosítani az egyes osztályban.⁷⁰

A polgári iskola 1864–65. tanévben történt megnyitásakor már háromosztályos szervezettel bírt és a Csanak–Szabó alapítvány 10000 forintos összegéből évi 600 forint kamatra támaszkodott. A Kollégium ehhez adott évi 240 forintot, a korábbi két polgári iskolai tanító fizetését, a tantermeket, a tanszereket és a fűtést. Az iskola fenntartásához azonban összesen 3000 forint kellett, az egyházkerület gyülekezeteitől és Debrecen város lakosságától gyűjtötték össze a hiányzó összeget. Az iskola élete mégsem volt zökkenőmentes. Nem az anyagiak jelentették a fő problémát. Az elvárások különbözőségével volt baj. A város iparos rétege ipariskolára vágyott, az egyházkerület pedig nem érezte feladatának a polgári fenntartását. Szívesebben alakított volna belőle négy elemi osztály kiegészítésére V. és VI. elemi osztályt. A város mozgalmat kezdett önálló főreáliskola felállítására. Végül az egyházkerület elvállalta annak terheit és a kezelése alatt lévő 24000 frt polgári iskolai alapot átadta a városnak és az 1872–73. tanév végén bezárta a kollégiumi polgári iskolát.

A Kollégium azonban még számos éven át otthont adott a vele semmilyen szervezeti kapcsolatban nem lévő előbb négyosztályos városi reáliskolának, majd állami nyolcosztályos reáliskolává fejlődése után az alsó öt osztálynak. A város iránti tiszteletből tette ezt a Kollégium vezetősége, noha maga is igen szűkösen volt akkor már hely dolgában.⁷¹

2. A gimnáziumi oktatás alakulása

Az 1858-ban megnyílt autonóm debreceni gimnázium nyolcosztályú szervezetével megfelelt az akkori magyar protestáns gimnáziumi oktatás igényeinek, noha volt néhány szempontból kívánnivaló vele kapcsolatban. Ezzel szemben a közvélemény görcsösen ragaszkodott a hatosztályú gimnáziumhoz. Az önkényuralom oktatási kényszerének megszűntével az autonómiát arra használták, hogy sorra élesztették újjá a hatosztályos vidéki gimnáziumokat. A protestáns Kollégiumok főiskolai tagozatának is látszólag az volt az érdeke, hogy hatosztályosak legyenek gimnáziumai, mert akkor visszakapják e főiskolák a bölcsészeti tanszakot, emelkedik tekintélyük és felveszik a vonzáskörükbe tartozó hatosztályos gimnáziumok végzett növendékeit.

A Debreceni Református Kollégium jogi helyzete 1861 után már nem változott. Az állam a Schmerling-féle provizórium idején sem vonta kétségbe autonómiáját. A Thun-korszak lejárt. A kiegyezés sem hozott változást alapjában a Kollégium jogi helyzetében. Az országos egyházi szervezet kiépülése is majd csak a 80-as évek közepére érte el, hogy kialakuljon az állami normáknak megfelelő egységes protestáns gimnázium. Ahhoz aztán a debreceni is igazodott.

Az 1860-ban tartott tiszántúli egyházkerületi közgyűlés megbízta a debreceni gimnáziumi tanári kart, hogy az egész ország református gimnáziumai számára készítsen javaslatot. A cél az volt, hogy a kerületek közösen döntsenek az autonóm gimnázium egyöntetű formájáról. A debreceni gimnáziumi tanári kar elkészítette javaslatát saját 1858–61-es tapasztalatai alapján. Lényegileg a Debrecenben kipróbált és bevált tervet követte. 1860. szeptember 20-án Török Pál püspök elnökletével Pesten tartott országos református tanári tanácskozás eredménytelenül oszlott fel. Az egyetemes tanügyi bizottság hasznavehetetlennek ítélte a pesti tanácskozás ellentmondó véleményét. Az mindenesetre kiderült, hogy a hatosztályú gimnáziumnak volt a legtöbb híve. Az iskolafenntartó testületek azt olcsóbbnak is tartották, mivel sokan nem átallották azt latolgatni, hogy a hatosztályú gimnázium aztán egészen olyan legyen, mint az Entwurf előtti időkben és publicus praeceptorok tanítsanak állandó alkalmazású szaktanárok helyett. Az 1861. áprilisi tiszántúli egyházkerületi gyűlés is foglalkozott a debreceni egyházmegye azon indítványával, mely egyébként a derecskei egyházközségtől származott, hogy a Kollégium gimnáziumának tanári kara létszámát csökkentsék. Szerencsére a közgyűlés elvetette a javaslatot.⁷²

A pesti értekezlet kudarca megmutatta, hogy országosan elfogadott egységes református gimnáziumi szervezetet egyelőre nem tudnak alkotni. Ezért 1861. augusztus 3–5. napjain Erdőbényén a debreceni és a sárospataki gimnázium küldöttei ültek össze közös gimnáziumi struktúra megalkotására. E tanácskozáson megszületett az 1858-i debreceni tanterv tapasztalatai alapján egy nyolcosztályos európai színvonalú, s még a század végén is érvényesnek ismert elveken alapuló kitűnő tanterv. Ez a terv küzdött a tanulók túlterhelése ellen, az óraszám csökkentéséért. Programjába vette a párhuzamos osztályok felállítását. Tekintve, hogy azt anyagi erők hiányában egyelőre megvalósíthatatlannak ítélte, helyette, amíg megvalósítható nem lesz, szükséges rosszként a magántanítás rendszerét javasolta feléleszteni. Történelmi érveket is felsorakoztatott a nyolcosztályos gimnázium mellett. A tiszáninneni kerület 1796., 1803., 1810 és 1828-ban nyolcosztályos gimnáziumot szervezett és csak 1837-ben tért vissza a hatosztályoshoz.⁷³

Az erdőbényei gimnáziumi tervezetet a debreceni gimnáziumi tanári kar a tantárgyak beosztásának némi módosításával elfogadta, a debreceni akadémiai tanári kar viszont nem. Hivatkozott a protestáns iskolák hatosztályúra átszervezési folyamatára, a Thun-féle idő emlékének nyomasztása alóli felszabadulás szükségességére, az alapítványoknak a főiskola tanszékeire szólására, amelyekből a visszaállítandó bölcsészeti tanszak tanári állásai finanszírozhatók lennének és más érvekre. Nem vitatható, hogy a főiskolai tanszakokat kívánta a főiskolai tanári kar erősíteni. A teológiai tanszak háborítatlanul létezett, a jogi tanszak visszaállítása 1861-ben megtörtént, harmadiknak a bölcsészetit is biztosítani akarta a főiskolai tanári kar. Rosszértelmű hagyománytiszteletének, maradiságának a korszerű nyolcosztályos gimnázium kipróbált szervezete esett áldozatul.

Az 1861. október 2-i egyházkerületi közgyűlési határozat a főiskolai tanári kar javaslatát fogadta el. A gimnázium VII–VIII. osztályából bölcsészeti tanszakot szervezett, tanárai főiskolai tanári rangra emelkedtek. Még az a szerencse, hogy a publicus praeceptorok rendszerét nem hozta vissza. A gimnázium megmaradt hat osztályában tanítottak az állandó alkalmazású szaktanárok. Már az 1861–62. tanévre érvényesítették ezt a döntést. Attól kezdve 1872/73-ig hatosztályos volt a Kollégium gimnáziuma.⁷⁴

A hatosztályos autonóm gimnázium szervezetileg torzó maradt. A tantárgyakat nem lehetett végigtanítani a német nyelv kivételével, hogy befejezhették volna őket. A korábbi debreceni autonóm nyolcosztályos gimnázium Erdőbényén módosított tanterve volt irányadó hat osztályra csonkítva. A VII–VIII. osztály vitte az érettségi vizsgát a gimnáziumból. Az 1861–62. tanévben egyáltalán nem volt érettségi a Kollégiumban. A következő tanévben aztán kénytelen volt Balogh Péter püspök az érettségi vizsgát a Kollégiumban meghonosítani. Nem a gimnáziumban, hiszen annak szerkezete éppen úgy készült, hogy az átkos Entwurf örökségének az emlékét is eltöröljék a gimnáziumból. Viszont a Helytartótanács 1863 májusában közölte az egyházkerülettel, hogy egyetemre és királyi jogakadémiára csak érettségivel iratkozhatnak be az ifjak. A leirat felhatalmazta a püspököt, hogy egyelőre mint kormányközeg saját elnökletével érvényes érettségit vehessen fel és arról bizonyítványt írhasson alá. Ezt azonban a bölcsészeten vették fel a volt VIII. osztály, akkor már II. bölcsészeti évfolyam befejezését követően. 1863 őszén a püspök érettségiztetett, amiért sietett az 1863. augusztusi egyházkerületi közgyűlés megróni, mint amivel engedményt tett az egyház iskolai autonómiája rovására.⁷⁵

A Helytartótanács 1863 októberében azt is közölte a püspökkel, hogy a gimnázium hat osztállyal nem felel meg a gimnáziummal szemben támasztott oktatási követelménynek. A hat osztály elvégzése után a tanulók nem bocsáthatók érettségi vizsgára. A legendás hírű pedagógus, iskolaszervező és a tanárok által rettegett vizitátor, Dóczi Imre is kizökken tárgyilagos nyugalmából, amikor a hatosztályosra redukált gimnáziumot értékeli: „E határozattal [az 1861. október 2-i egyházkerületi közgyűlésivel] kezdődik a debreceni kollégiumban az újkori gymnasiumnak ama dicstelen 12 éves korszaka, a melyben az igazgatóság a tanárok közt évenként sorban változik, a mely alatt az első évben érettségi vizsgálat sincs a főiskolában [Kollégiumban], később pedig azt a gymnasiumi tanárkar mellőzésével tartják az akadémiai tanárok a melynek első felében értesítőt sem adnak ki s a jegyzőkönyvek is csak fogyatékos adatokat nyújtanak a tanintézetről, a melyben az akadémiai rangra emelt 7. és 8-ik osztály vallásos oktatásáról az iskola felekezeti jellegének daczára teljességgel nincs gondoskodva, s a mely korszakra nézve csak abban kereshetünk némi vígasztalást, hogy ez időben bizonyos mértékig maga az országos közoktatásügy is ‘a tantervi és administrationalis rendetlenségek’ zűrzavarában vergődött. Ez volt úgy a debreczeni, mint általában a protestáns iskoláknak az a hírhedt korszaka, a mely alatt a fogyatkozásoknak, rendetlenségeknek annyi gyanúja és vádja tapadt nevökhöz az állami tanügy vezetői, sőt a közvélemény előtt is, hogy az utána következő évtizedek kitartó munkája sem volt elegendő iskoláink régi reputatiójának teljes visszaállítására.”⁷⁶

Az iskola fegyelmi állapota a gimnáziumban megfelelő volt, de a főiskolai statusba került VII–VIII. osztályos korú ifjak éltek az akadémia lazább fegyelmi viszonyaival. Élen jártak a politikai tüntetésekben is. A csapszékek látogatása, az éjszakai kimaradások, mulatozások, katonákkal verekedésbe keveredések napirenden voltak. 1864-ben a tanári kar végre rászánta magát a szigorításra, de az egyházkerületi közgyűlés atyái szükségtelennek tartották azt.

A kiegyezés nem hozott lényeges változást. Az osztályzatok nevét azonban megváltoztatták. Az 1867–68-as tanévtől a kitűnő osztályzat elnevezésének megtartásával az addigi dicséretes, első- és másod-osztályzat helyett a jeles, elegendő és nem elegendő jegyek kerültek használatba.⁷⁷

A gimnázium és a két bölcsészeti évfolyam létszáma az 1864–69 évek között rekordnak számít, évi átlagban meghaladta a 850-et. A gimnáziumi osztályok között alig volt százon aluli létszámú. A Helytartótanács hiába sürgette a párhuzamos osztályok felállítását. Nem volt ritkaság a bölcsészeten a 150 körüli első évfolyamlétszám. Az Entwurf bukása után újjáéledt vidéki hatosztályos gimnáziumok ontották a növendékeket a Kollégium bölcsészeti tanszakára. Ez meglátszott az érettségi gyenge eredményén is, hiszen az érettségizők fele részben sem kerültek ki a Kollégium saját gimnáziumából. Az önkényuralom a diákokat mentesítette a sorozás alól. Ezért az iskola a katonai szolgálat elől menekülők azilumává vált. A tanárok hazafias kötelességüknek tekintették, hogy a diákok ne bukjanak meg, mert akkor elviszik őket katonának. Egyes sorozóbizottságok 1865-től azt gyakorolták, hogy csak a kitűnő osztályzatú diákokat mentették fel. Erre megnőtt az érdemtelen kitűnők száma a sorköteles diákok körében. Balogh Péter püspöknek nem egyszer sikerült besorozott diákokat felmentetni. Ezért vált szokásává, hogy hanyag diákot e szavakkal biztassa : „Majd bakkancsba ugratlak !”⁷⁸

A gimnáziumi értesítők 1861/62-ben megszakadt sorát az 1866/67-es tanévtől folytatják főiskolai értesítőként. Dicséretes tankönyvíró tevékenységbe kezdtek a gimnázium tanárai. Az Entwurf gimnázium megszűntével, az autonóm nyolcosztályos gimnázium idejének egy részében még megvolt cenzúra is feloldódott a 60-as évek elejétől, így az sem állt a tanárok ilyetén működése útjában. 1864-ben pedig az egyházkerület elvállalta, hogy „a jó tankönyvek előállítása czéljából” mindent megtesz anyagi támogatásukra.⁷⁹

A kedvező tudományos irodalmi és tankönyvírási lehetőség, a kivívott autonómia, majd politikai kiegyezés szárnyakat adott a kollégiumi gimnázium tanári karának. Életkorban, tudományos ismeretekben, pedagógiai tapasztalatokban kiérve legjobb alkotói periódusába került az a tanári kar, amely 1852–53 táján még ígéretes fiatal tehetségek egész sorával kezdte működését. Személyi változás aránylag nem sok volt a tanári karban. Azok a tanárok, akik az 1861 előtti időben elhunytak vagy máshová távoztak a gimnáziumból kevesen voltak, másfelől értékes, alkotó tanárok léptek helyükbe. 1861/62-től Ladányi Gedeon bölcsésztanár volt. A III. éves bölcsészeknek és velük együtt az akkor induló I. éves joghallgatóknak a magyar állam és magyar alkotmány történetét adta elő. Egymásután jelentette meg középiskolai tankönyveit, szám szerint ötöt. Ezek közül az utolsó, A magyar királyság alkotmánytörténete a szatmári békekötésig (1–2. köt. Debrecen, 1872.) főiskolai tankönyvül szolgált elsősorban. Még 1872-ben Kolozsvári egyetemi tanári katedrára távozott a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjaként.⁸⁰

Lengyel Zsigmond a tanítóképzőből 1862-ben ismét a gimnáziumba került Imre Sándor helyére klasszika-filológiát tanítani. Imre pedig Ladányival a bölcsész tan-szakra, az oda utalt VII–VIII. volt gimnáziumi osztállyal. 1872-ben akadémiai rendes tagsággal kitüntetve Imre Sándor is a kolozsvári egyetem professzori állására távozott. Három tankönyvet publikált 1861-ben, 1862-ben és 1865-ben, magyar mondattan, magyar fordítási feladatok és magyar irodalomtörténet könyvet. Emellett nagy tudományos irodalmi munkásságot folytatott Imre, Lugossy után pedig a kollégiumi könyvtár igazgatójaként ő kezdte annak rekatalogizálását, osztályba sorolását.⁸¹

Lengyel Zsigmond és Szegedi Sándor 1870-ben jelentette meg Latin–magyar szótárát. A munka oroszlánrészét Szegedi Sándor végezte, de részt vett benne Márk Pál, Szekeres Pál és Tüdős János tanár is. Hézagpótló a latin-magyar szótár, melyet kifejezetten a középiskolai latintanítás céljára kétszer is kiadtak. Szegedi 1871-ben két tankönyvet bocsátott a gimnáziumi latin nyelvoktatás rendelkezésére: Szemel-vények T. Livius műveiből és Szemelvények P. Ovidius Naso műveiből. A kollégiumi könyvtár igazgatói székében Imre utódaként ő fejezte be 1873-ban a katalogizálási munkálatokat. A Tiszántúli Református Középiskolai Tanáregyesület egyik szervezője, alapítója és első elnöke. Vagyonából iskolai alapítványokat létesített, többek között a Kollégiumban egy bölcsészeti tanszékre.⁸² Márk Pál 1866-ban Bibliai ismertetés, továbbá Egyetemes egyháztörténelem, Tüdős János 1865-ben Latin mondattan tankönyvet jelentetett meg. A felsorolt tankönyveket a Kollégium gimnáziuma többnyire a századfordulóig használta.⁸³

1873-ban minden különösebb ellenvetés nélkül fogadta el a tiszántúli egyházkerület tavaszi közgyűlése a nyolcosztályos főgimnázium felállításának tervét. Határidő a következő tanév volt. A döntés azért született, mert a közvélemény akkorra már belátta, hogy ez a korszerű megoldás. 1868-ban a tiszántúli egyházkerület gimnáziumai Debrecenben tantervi értekezletet tartottak, és megbízták a debreceni gimnáziumi tanári kart, hogy készítse el a főgimnázium tantervét. 1869-ben nyomtatásban megjelent a debreceni főgimnáziumi tanterv. Ezt az egyházmegyék véleményezésére bocsátották, azonban a kerület 1871-ben levette a napirendjéről.

A nyolcosztályos gimnázium gondolatának útjában állt maga a kultuszminiszter, Eötvös József báró is, mert ő kilencosztályos líceumot akart életbe léptetni. Tehát az állami közoktatási politikánkban is bizonytalanság volt. 1871-ben Eötvös halála után Pauler Tivadar kultuszminiszter a nyolcosztályos főgimnázium mellett tört lándzsát és még abban az évben megjelentette annak a tantervét. Az Entwurf korszerűbb és a magyar nemzeti viszonyoknak megfelelő változata volt az. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a református egyház önmaga nem tudott megbirkózni korábban a főgimnázium eszméjének keresztülvitelével.

1873/74-ben úgy nyílt meg a főgimnázium, hogy a hatosztályú gimnáziumhoz egyszerűen csatolták a bölcsészeti tanszakot tantervével együtt. Ez nagyjából az 1869-es debreceni tantervnek felelt meg. Ez a tanterv a nyolcosztályos gimnázium elé azt a célt tűzte, hogy „az egyetemre s az általános emberies és nemzeties műveltségre” készítsen elő. Humán képzést ad, de a VII–VIII. osztályban szabad választást enged arra, hogy a görög helyett a matematikát és természettudományokat tanulják. A gimnázium alsó osztályaiban osztályrendszert, a felsőbbekben mérsékelt szakrendszert alkalmaz az oktatásban. A tantárgyaknál a vallás, latin, görög, német és matematika változatlan az 1861-es erdőbényei tantervhez képest. A történelem, földrajz és természettudományok oktatását azonban bővebben tervezi annál. E téren a 6 osztályú gimnázium és a bölcsészeti évfolyamok tantervét egyesíti. Azt annyit és ugyanazokban az osztályokban tanítja, mint ama két intézetben. A történelem tanítása terén hiánya, hogy a magyar történelmet az utolsó két osztályban csak a világtörténelem eseményeivel kapcsolatban iktatja be. A földrajzot pedig mind a nyolc osztályba előirányozza, ami túlzás. Pozitívuma, hogy a melléktantárgyak közül a testgyakorlatot heti 1 órával az alsó öt osztályra kiterjeszti. A következő években többször módosították a tantervet. Igyekeztek hozzáigazítani az állami főgimnáziumi tantervhez. Az 1873–1884 közti évek a debreceni református gimnázium tantervi útkeresésének időszaka volt.⁸⁴

1881-ben a debreceni református zsinat a történelemben először megalkotta a magyar reformátusságnak egy országos egyház szervezetébe tömörülését. Mire a király jóváhagyta a zsinat döntéseit akkorra már nem sokat kellett várni arra, hogy 1883-ban megszülessen a magyar országgyűlésben a középiskolai törvény. A magyar református egyház által időközben létrehívott központi ügyintéző szerv, az Egyetemes Konvent 1884-ben az összes magyar református gimnáziumra kötelező tervet készített az 1883-as állami törvény alapján. Ezzel a magyar közoktatás fontos része, a középiskolai oktatás egységesedése elől református részről elhárult az akadály.

A gimnázium igazgatását az 1884-es konventi rendelkezés három éves ciklusban szabja meg. Az autonómia beköszöntével életbe lépett évenkénti igazgatóválasztás 1873-ig tartott. Akkor az egyházkerület a Tiszántúlon az állandó igazgatói hivatal mellett döntött. A tanári kar azonban a 3 évenkénti választást mondta ki, de 1878-ig mégis évenként választott. 1878-ban választotta Békési Gyulát „egyelőre három évre” igazgatóvá. Megbízatása lejártával már 6 évre választották újra. 1884-ben igazgatósága lejárta előtt tankerületi főigazgatóvá nevezte ki az állam. Ezzel állami szolgálatba lépett és az iskolai oktatás felügyeletét látta el. Az akkor 3 évre választott Tüdős János igazgatót nyugdíjba vonulásáig háromévenként újraválasztotta a tanári kar. Az 1891–93-as zsinat a hatévenkénti igazgatói ciklust léptette életbe. Az igazgató az 1880-as évek közepéig heti 10–12 órát tanított. 1896-ban könnyített rajta az egyházkerületi közgyűlés és csupán napi egy óra tartására kötelezte. Ugyanaz a határozat rendelt scribát a végzett teológus esküdtfelügyelők közül.⁸⁵

Az egyházkerület részéről a felügyelet ellátására egyházkerületi középiskolai felügyelő választásával új mód nyílt 1894-ben. Joó István korábban kollégiumi tanítóképezdei igazgató töltötte be elsőnek e tisztet.⁸⁶

A gimnázium tanulóinak létszáma e korban is igen magas volt. A párhuzamos osztályokat azért nem tudták megszervezni, mert nem volt új tanári állások szervezésére pénz. Így előfordult, hogy 110–120 tanuló volt egy osztályban a 70-es évek elején. 1873 után sem javult a helyzet, mert még mindig 12 tanára volt az immár nyolcosztályos gimnáziumnak. 1876-tól az első osztályt párhuzamosították. A párhuzamos osztályban a publicus praeceptorok mintájára végzett teológus esküdtfelügyelőket alkalmaztak, akik ugyan a szaktanárok irányítása alatt álltak és segédtanár volt a nevük, de ténykedésük értéke alatta maradt a szaktanárokénak. A kultuszminisztérium 1883 után nem győzte sürgetni a párhuzamos osztályok rendes tanárokkal történő ellátását, de hiába. 1887-ben kapott aztán egy, 1892-ben két tanszéket a gimnázium és 1892-ben további két helyettes tanári állást is tanárképzőt végzettek számára. Kimondta az egyházkerület azt is, hogy a négy alsó osztály mellé rendszeresíti a párhuzamos osztályokat. 1893-tól hivatalosan is 12 osztállyal működött a gimnázium.⁸⁷

Emelni kellett a Kollégium gimnáziuma tanárainak fizetését is, mert az elmaradt az állami tanárokétól, sőt államsegélyt elfogadó vidéki református algimnáziumok tanáraiétól. 1893-ban 1200 forint évi törzsfizetést és 400 forint lakbért állapított meg az egyházkerületi közgyűlés. 1897-ben négy fokozatú törzsfizetést rendelt az egyházkerületi közgyűlés a gimnáziumi tanároknak évi 1200, 1400, 1600 és 1800 forintosat, ötévenként 200 forint korpótlékot és egységesen évi 400 forint lakbért. Ez az ország többi református gimnáziumának tanári fizetéséhez képest a legmagasabb. A végső fizetésrendezést aztán 1906-ban a közoktatásügyi minisztérium budgetjébe felvett fizetéskiegészítés oldotta meg, ami az iskolák államosításáig érvényben maradt. Eszerint a felekezeti középiskolai tanárok fizetését az állam kiegészítette az állami középiskolai tanárok fizetésének mértékéig.⁸⁸

A Kollégium gimnáziuma túlnépesedése régi probléma volt. Az alsó négy osztály önmagában befejezett tanfolyam lévén sokan nem tanultak tovább annak elvégzése után. Viszont a vidéki gimnáziumok egy része négyosztályos, más része hatosztályos lévén, tanulóik közül sokan kényszerültek Debrecenbe tanulmányaik folytatására. Ezek vagy az V. vagy a VII. osztályba kérték tömegesen felvételüket a Kollégium gimnáziumában. E Debrecenbe özönlő tanulók egészen más oktatási és fegyelmi viszonyokhoz voltak szokva, mint ami itt várt rájuk. A beilleszkedés fegyelmileg még csak könnyebben végbement, de az eltérő, esetleg hiányos előképzettségük akadályozta a tanítást és veszélyeztette a képzési színvonalat. A debreceni tanári kar próbálkozott „értelmi próbavizsga” tartásával, hogy kiszűrje az elégtelen készültséggel átiratkozni akarókat. Így is előfordult viszont, hogy saját tanítványok maradtak ki, ha nem iratkoztak be idejében. 1894-ben bevezette az iskola azt a gyakorlatot, hogy a tanév bevégzésekor nyomban beiratkoztatta saját növendékeit és csupán a fennmaradó helyekre vett máshonnan jövőket.

1901-től kezdve a kollégiumi kedvezményeket jó tanulmányi eredményhez és magaviselethez kötötte. De folyamodott a rossz tanulók, fegyelmezetlenek eltanácsolásához. Ez nem fegyelmi ítélet volt többnyire, hanem a szülők jó móddal történő rávétele arra, hogy tehetségtelen vagy mihaszna gyerekeikkel ne terheljék az iskolát. Mindez a tanári állások már említett három rendes és két szakképesítéshez kötött segédtanári állással történt emelése, az osztálylétszámok csökkentése a párhuzamos osztályok beállításával végül is meghozta a kívánt eredményt és a század végére a tanulmányi és fegyelmi színvonal sok gimnáziumban tapasztalható fölé emelte a debreceni református gimnáziumot.⁸⁹ Dóczi Imre igazgató néhány éves működése (1894–1898) nem telt el nyomtalanul e szempontból sem. Az iskola tanulói létszáma ugrásszerűen emelkedett. Az 1873 őszi 465-höz képest 1895 már 741 főt regisztrált és 1898-ban 807, a következő évben 810 volt az 1914-ig elért tanulói csúcslétszám.⁹⁰

A tandíj e korszakban is igen alacsony volt. Az I–IV. osztályosoké 10 frt 60 krajcár, a felső tagozatosoké valamivel magasabb, de a jótéteményesek alacsonyabb díjat fizettek. A szegény, ám jó tanuló és jó magaviseletű tanulók tandíjmentesek voltak és számos kedvezmény állt rendelkezésükre. 32 alapítvány kamatai biztosították az évi 3600 frt ösztöndíjat. A bentlakás ősi intézménye a századfordulón még alul maradt a kor követelményén. Az étkezést biztosító kollégiumi tápintézet Szoboszlai Pap István buzgólkodására 1853–54-ben kezdte meg működését és 60 tanulónak biztosított ellátást. 1888-ban többszöri átszervezés, bővítés eredményeként még mindig csak 300 különböző tagozaton tanuló kollégiumi diáknak biztosított ebédet és vacsorát.⁹¹

A tanuló ifjúság fegyelmének, tanulmányi előmenetelének javítása érdekében a századfordulón bekapcsolta a tanári kar a belmissziót. Annak ellenére, hogy református felekezeti gimnázium volt, a vallásos nevelésre korábban nem fordítottak kellő gondot. Jó hazafiakat, öntudatos protestánsokat és művelt polgárokat kívántak nevelni korábban a vallásoktatás eszközeivel is. Debrecenben Balogh Ferenc teológiai professzor működése nyomán kezdett az evangéliumi ébredés felerősödni, ami tanítványai, Csiky Lajos teológiai professzor, később Erdős József belmissziós tevékenysége révén gyökeresedett meg. Ez azonban a Balogh Ferenc által alapított Hittanszaki önképző Társulat keretében a teológusok körében terjedt mára 70-es évek elejétől.⁹² A gimnazisták körébe nehezen jutott át és nagy késéssel az ébredési hullám. A Hittanszaki Önképző Társulat teológus prédikátorai az oratóriumi prédikációkban is evangélizáló módon hirdették az igét az 1880-as évek közepétől. Azt pedig gimnazistáknak is tették. 1887-ben megkezdték az ifjúsági istentiszteletek tartását, 1892-ben pedig a vasárnapi iskolák tartását.⁹³ A vasárnapi iskolát persze nem a gimnazistáknak tartották, de a korábbi évtizedek rendje szerint is az alsó hat osztály növendékei az Oratóriumba jártak, ahol „a szárnypróbálgató teológus ifjak igehirdetésének”⁹⁴ hallgatói voltak. 1884-tájától e szárnypróbálgató teológus-igehirdetések nagyobb részben ébresztő prédikációk voltak, esetleg neves külföldi evangelizátorok belmissziós prédikációi nyomán készültek.

A közös tanári kar rendelte el a gyermek-istentiszteletek tartását az Oratóriumban, az elsőt Csiky Lajos tartotta 1894-ben.⁹⁵ A gimnázium alsó tagozatos növendékeinek, a kollégiumi elemi iskola tanulóinak tartották ezeket az istentiszteleteket.

Határozott belmissziós vallásos nevelés akkor gyökerezett meg a gimnáziumban, amikor 1901-ben S. Szabó József lelkészi képesítésű tanár, korábban is a gimnázium tanára, a vallástanári tanszéket elfoglalta. S. Szabó József 1898 óta néhány lelkészi képesítésű gimnáziumi tanártársával már rendszeresen tartott gyermek-istentiszteleteket az Oratóriumban. 1901-től azonban bevezette az adventi és böjti időszakban a vallásos gyakorlatok tartását. Az énekteremben osztályonként váltogatva tartott ünnepi előkészítő, hitébresztő összejöveteleket, ami akkor abszolút nóvum volt a debreceni református gimnáziumban. 1903-ban a négy felső osztály növendékei közül önként jelentkezőknek ún. ifjúsági gyülekezetet szervezett. Ezt a felnőttekből álló egyházközség mintájául, a majdani felnőtt egyháztagok egyháztagságukat gyakorlásának iskolájává tette. Ez már magában foglalta az ifjúsági mozgalmak komoly célt szolgáló, de az életkor igényeihez alakított funkció gyakorlási jellegét (tisztségek voltak, önelszámolás stb.). A növendékek 90–92%-ban reformátusok. Az ország református gimnáziumaiban 65–70% volt az arány. A másvallásúak között a Kollégium gimnáziumában legmagasabb a zsidók száma volt akkor. Szívesen tanultak ott, mert antiszemitizmusnak nyoma sem volt.⁹⁶

A Debreceni Református Gimnázium hírnevét és belső értékét nevelően-oktatóan emelték a jól sikerült tanszerkiállítások és a századfordulón meghonosodott kirándulások. A Kollégium anyakönyvtárában felhalmozott muzeális értékű régiség, természetrajzi, ásványtani és szemléltetőeszköz gyűjteményhez csak olyan nagy múltú iskoláké fogható, mint pl. a sárospataki Kollégiumé – hogy a református egyház területén maradjunk. Ezt azonban az állami oktatási felső szervek nem ismerték. Nem ismerték a más felekezetű vagy állami gimnáziumok sem. Nagy jelentőségű volt 1894 augusztusában a Debrecenben tartott országos tanszerkiállítás. A Kollégium termei megteltek a különböző tanintézetek szertárainak büszkeségeivel. A látogatókat lenyűgözte a Kollégium gyűjteményének gazdagsága. Az elsőrendű kitüntetést a Kollégiumunk nyerte.

1896-ban a millenniumi országos tanszerkiállításon Budapesten csodálhatták meg a kollégiumi tanszereket, amelyek mellé már oda lehetett tenni az 1894/95. évi gimnáziumi értesítőben Dóczi Imre és 9 tanártársa által kiváló műgonddal, adatgazdagsággal és mindenre kiterjedő pedantériával megírt 426 lap terjedelmű gimnáziumtörténetünket. E könyv valójában majdnem az egész Kollégiumot, diákjóléti intézményeivel, és a gimnáziumhoz valami módon kapcsolódó intézményeivel, így az „anyakönyvtár”-ral együtt bemutatta. A kiállításon az „anyakönyvtár” könyv- és kéziratritkaságai is helyet kaptak. A gimnáziumi növendékek maguk is megnézhették az egész millenniumi kiállítást. Ez a budapesti kirándulás maradandó emléket hagyott, és 1901-től rendszeressé váltak az ország különböző tájait felkereső tanulmányi kirándulások.

Pezsgést hozott gimnáziumunk életébe az 1896-tól rendszeressé váló kerületi és országos tornaversenyek megrendezése. 1899-től 1910-ig ifjúsági színi előadásokat is szerveztek irodalmi és erkölcsnevelési céllal a debreceni színházban kollégiumunk növendékeinek. Sajnos a darabok megválogatása később lazaságra vezetett, és botrányok miatt meg kellett szüntetni e nemes kezdeményezést.

1902-től a hetente két alkalommal, szerdán és szombaton adódó szabad délutánokat az ifjúság tanári felügyelettel játékra használhatta. Az akkor már kötelező tornatanítással mutatja, hogy milyen nagy utat tett meg a testi nevelés a század közepihez képest, amikor a III. osztályban volt csak kötelező.

A gimnázium modern tanításához elégtelen volt a Kollégium régi épülete. Igaz, hogy 1870-ben kétemeletesre húzták fel a Kollégium északi, keleti és nyugati szárnyát, ezzel illeszkedett az 1816-ra elkészült déli szárnyhoz. Századunk elejére azonban kinőtték az egykori tanszakokból önálló tagozatokká fejlődött iskolák a harminc évvel azelőtt emelt épületet. Kilenc évi fáradozás, szervezés, tőkegyűjtés eredményeként 1913 novemberében beköltözött a gimnázium Tiszántúl-szerte megcsodált, remekül tervezett, modern, célszerűen berendezett impozáns neoromán épületébe. Péterfia u. 1–7. sz. alatt épült fel az új gimnázium. (Vö. e monográfia épületekről szóló fejezetét.) A Kollégium ettől kezdve csak internátusi férőhelyeket és tápintézeti ellátást adott régi épületében a gimnazistáknak.⁹⁷

A Debreceni Református Főgimnázium 1873–1914 közti történetének nevesebb tanáregyéniségeire, tankönyv-, tanulmány- és szépíró tanáraira, kiemelkedő tanítványaira irányítva a figyelem reflektorfényét először is számot kell vetnünk. Ebben az időszakban a gimnázium 33 rendes tanára kezdte működését ebben az iskolában. Az 1853–1872 között eltelt két évtized 17 tanárából még működött hosszabb rövidebb ideig 11 tanár. Természetesen az 1873-ban vagy utána az 1913/14-es tanévig munkát kezdő 33 tanár közül is akadtak olyanok, akik mindössze néhány évig tanítottak e gimnáziumban. Mindezt figyelembe véve 1873–1914 között 44 rendes tanár tanított ebben az iskolában. Számítsuk hozzájuk az 1879-től 1913-ig működött 43 helyettes tanárt, az 1876-tól ugyancsak 1913-ig tanított 44 segédtanárt, akkor azt látjuk, hogy meglehetősen nagy pedagógusi mozgás volt ott. A helyettes és a segédtanárok ugyan pályakezdő fiatalok, sőt a segédtanárok csupán végzett teológusok voltak, de mindkét pedagógusi kategóriából számos neves ember került ki az évek során.

Az 1873–1914 közötti időben a Debreceni Református Főgimnáziumban tanított 44 rendes tanár közül 28 folytatott tankönyv-, tanulmány- és szépírói tevékenységet. Ez maga is minősíti az iskolát és annak tanárkarát. Az 1873 előtti időkben kitüntette magát Psenyeczky Nagy Sándor francia, angol és német nyelvtanár, de két tankönyve megjelentetése 1873-ban és 1874-ben fejeződött be. 1860-tól rendkívüli tanárként működött a gimnáziumban a francia, az akadémián az angol, egy időben a tanítóképzőben a német oktatása terén. 1872-ben nevezték ki gimnáziumi rendes tanárrá, de akkorra már mint tankönyvíró is megbecsült nevet vívott ki magának. Ludvigh Jánosnak az önkényuralom ellen írott röplapját fordította publikálásra Psenyeczky Nagy. E röpirat végén francia műfordításban közölte Vörösmarty Szózat-át. Ezután azonban már csak tankönyveket jelentetett meg. Francia nyelvtana 1863-ban, francia chresthomatiája 1870-ben, magántanulásra szánt 786 lapos angol nyelvkönyve 1871–73-ban, végül ugyanilyen francia nyelvkönyve 1871–74-ben került ki a sajtó alól. E tankönyvek országos elismerést váltottak ki. A kortársak méltán tartották nagy veszteségnek P. Nagy Sándor 1878-ban 47 éves korában bekövetkezett halálát.⁹⁸

A régebbi tankönyvíró tanárok közül Márk Pál Cornelius Nepos munkáit adta ki történelmi bevezetéssel és jegyzetekkel. Tüdős János 1885-ben Fordítási feladatok címen a latin oktatásához adott ki tankönyvet, majd Phaedrus meséit jegyzetekkel, szótárral, irodalmi bevezetéssel. Török József akadémiai tanár létére 1873–1882 között a felsős gimnazistáknak élettant és geológiát tanított és 1879-ben élettani tankönyvet adott diákjai kezébe.

Gergely Károly a Kollégium neveltje. A lelkészi pályát szakította meg és előbb szatmári, majd 1877–1881 között debreceni gimnáziumi tanár. Egy elemi iskolai és egy gimnáziumi vallástankönyvet írt egyedül, továbbá Kovács Lajos debreceni tanítóképző-intézeti tanárral együtt két gimnáziumit. Teológiai és pedagógiai könyveket jelentetett meg, tanulmányokat közölt folyóiratokban, 3 évben szerkesztette a tiszántúli református tanáregyesületi évkönyvet.

Békési Gyula (1872–1884) tanár és 3 évig igazgató két tankönyvét használta az iskola. 1875-ben nyomatták ki mindkettőt. Az egyik latin nyelvkönyv, a másik magyar olvasókönyv. A Debreczeni Protestáns Lap szerkesztőtársa és tanügyi mellékletének szerkesztője.⁹⁹

Öreg János (1884–1891) lelkész, tanár és bölcsészdoktor, aki 1891-ben a Kollégium bölcsésztanára lett. Négy gimnáziumi tankönyv került ki tollából. A Kollégiumi gimnáziumban logika és tapasztalati lélektan tankönyveit használták. Számos könyve és cikke jelent meg a filozófia és teológia köréből.¹⁰⁰

Kovács János (1856–1896) negyvenévi működése alatt tanított latint és görögöt, majd természetrajzot. Levelező tagja volt a Bécsi Geológiai Társaságnak. A Kollégium neveltje, seniora volt, majd kétévi berlini tanulmányútját követően a Tisza családnál nevelő. Tisza Domokossal 1855 októberétől 1856 májusáig Egyiptomban tartózkodott. Kovács az első szakképzett magyar természetkutató Afrikában. Gazdag gyűjteményt hozott haza. Itthon is gyűjtött és felfejlesztette a Kollégium múzeumát. Szakcikkeket írt, tankönyvet nem. Mégis beírta nevét tanítványai és a kortársak szívébe, de az iskola történetébe is. 90 évesen hunyt el 1906-ban.¹⁰¹

Tóth József (1852–1900) a minimális irodalmi működésű tanárok sorába tartozott, de tévednénk, ha nem sorolnánk a nagy tanárok közé. Oda sorolták azok a VIII. osztályos növendékei, akik 70. születésnapjára (1893. január 25-én) ezüst babérkoszorúval ajándékozták meg kis ünnepség keretében. Egy már érettségizett volt osztálya pedig a következő évben alapítványt létesített Tóth József nevére. A király rendjellel tüntette ki.

Petőfi Sándorral egy évben és hónapban született Tóth József Kiskunfülöpszálláson. Nagykőrösi líceumi diák volt. Ott végezte az I–II. bölcsészeti évfolyamot is. Köztanító és contrascriba ott. Mivel Nagykőrösön magasabb oktatás nem volt, III. éves bölcsészkorától Debrecenben végezte iskoláit. Jogi és teológiai tanulmányai végeztével 1849 novemberében contrascriba a Kollégiumban, egy hónap múlva senior, helyettesíti a bujdosó Lugossy professzort a bölcsészkaron. Ekkor mentette meg a zsandároktól Szabó Zsigmond honvéd főhadnagyot egy tanóráján. 1851/52-ben Tóth a pesti egyetemen matematikát tanult. A következő tanévben rendkívüli, aztán rendes tanár a gimnáziumban. A 70-es években néhány évig a városi alreáliskola igazgatója másodállásban.

Tóth József szívesen tűzött ki pályatételeket. Ezekből és néhány nyomtatásban közölt matematikai feladatából ismerhetjük meg a tanítványai által említett matematikai nyelvmagyarosítási törekvéseit. Kár, hogy egész életében nem nyomatta ki matematikai tananyagát, melyet pedig ellenállhatatlan személyi varázzsal tudott megszerettetni és elsajátíttatni tanítványaival. 1904-ben Ifjúkori emlékek Debrecenből címen Szállási Fülöp álnéven adott közre egy cikket a Debreceni Képes Kalendáriumban. Feleségét fiatalon, négy gyermekét felnőtt korukban temette el, de tanítványai iránti szeretete, mely sajátos humorral párosult, átsegítette gyászán. „Olyan ritka tanári typus volt, amilyenről legendák maradnak fel.”¹⁰²

Török Péter (1893–1913) természetrajz tanár Kovács János tanszékutódaként jelentőset alkotott szakterületén nyomtatott műveiben is. Első magyar nyelvű bogárhatározóját még szülővárosában, Hajdúböszörményben nyomatta ki, ahol akkor gimnáziumi tanár volt. A béke és barátság ápolása céljából született eszperantó nyelv magyarországi átplántálására kötelezte el magát. Részt vett nemzetközi eszperantó kongresszuson. Találkozott Zámenhoff doktorral. 1909-ben eszperantó nyelvkönyvet, 1910-ben eszperantó-magyar szótárt, továbbá eszperantó nyelvű öröknaptárt 1912-ben eszperantó syntaxist publikált. Tankönyvet nem írt. A VII–VIII. osztályt végezte a református főgimnáziumban.

Dóczi Imre (1887–1898) Sárospatakon szerezte lelkészi diplomáját. Nagykőrösi tanár volt már, amikor Kolozsvárott klasszika-filológiai szakon tanári vizsgát tett. Számos klasszika-filológiai és pedagógiai munkát írt. Tankönyvül Görög nyelvtana 1887-ben, Vergilius Aeneise egy részéhez írt preparációja 1894-ben, V. osztályos Görög olvasókönyve 1908-ban, VI. osztályos görög olvasókönyve 1911-ben jelent meg. A Kollégium történetét az ő vezetésével dolgozta fel egy tíztagú tanári szerzői gárda az 1894/95. évi millenniumi értesítő számára. Akkor igazgatója volt a gimnáziumnak. 1898-tól egyházkerületi gimnáziumi felügyelő.¹⁰³

S. Szabó József a Sárospataki Kollégiumban tanult, a Debreceni Református Főgimnáziumban (1894–1926) előbb a görög-latin, aztán a vallástan tanszékén tevékenykedett, végül 1922-től igazgató volt. A vallásos nevelés terén tett kezdeményezéseiről már szóltunk. Írt, illetve átdolgozott öt vallástankönyvet, szépirodalmi alkotásai között verseskötet és elbeszélések egyaránt megtalálhatók. Különösen kedvelte az egyháztörténetet. Vállalta a hitépítés céljából ismeretterjesztő egyháztörténeti életrajzokat a Koszorú füzetek sorozatában. De a tudományos egyháztörténet-írás is mintegy három tucat önállóan vagy valamilyen kiadványban megjelent írást köszönhet S. Szabónak. Tucatnyi az irodalomtörténet és néprajz körébe utalható publikációja. Munkatársa volt a Pallas Nagy Lexikonának, számos lapnak, folyóiratnak, kalendáriumnak, évkönyvnek, néhánynak szerkesztője is. De szerkesztett ismeretterjesztő ifjúsági kiadványsorozatokat is. A korszak legtermékenyebb író tanára a Kollégiumban.

A továbbiakban mindössze arra vállalkozhatunk, hogy korszakunkban még meg nem említett nevezetesebb – főleg az író – gimnáziumi tanárokat felsoroljuk:

Kulcsár Endre (1891–1917) termékeny szépirodalmi, irodalomtörténeti, esztétikai, nyelvtudományi és pedagógiai író.

Csűrös Ferenc (1901–1915) irodalomtörténeti dolgozatokat és a Debreceni nyomda történetét írta. Debrecen város közművelődési tanácsnoki állására távozott.

Varga Bálint (1893–1896) költő és tankönyvíró.

Kecskeméthy M. Lajos (1898–1928) lelkész nyelvészeti cikkek és egyházi beszédek szerzője.

Gulyás István (1893–1921) három középiskolai magyar nyelvtant írt egyedül, Mitrovics Gyulával még három magyar olvasókönyvet, Schuszter Alfréddel gimnáziumi latin nyelvkönyvet. A Pallas Nagy Lexikonába több mint száz cikket, valamint önálló tanulmányokat és számos heti- és napilapban cikkeket jelentetett meg.

Sinka Sándor (1884–1912) neves tanár és 1898–1904 között igazgató, aki szaklapokban és folyóiratokban publikált és a millenniumi értesítőben A gimnáziumi oktatásügy története 1848-ig című részt.

Nagy Zsigmond (1890–1914) nagy közéleti munkásságú és irodalmi működésű tanár. A németalföldi nyelv és irodalom volt kedvenc területe.

Révész Lajos (1899–1929) szakközlönyökben publikált az iskola és a pedagógus személyét, működését érintő témakörből.

Keresztesi Kiss József (1889–1903) székfoglaló előadása neki is megjelent mint minden tanárnak, de azon kívül a fizikai szertár történetét írta meg a millenniumi értesítőbe.

Zalányi János (1901–1909) 4 rajzoló geometriai tankönyvet jelentetett meg és még néhány hasonló tárgyú tanulmányt.

Szabó Márton (1903–1936) a történelem és földrajz köréből cikkeket publikált.

Nyáry Béla (1904–1938) matematika és fizika szakos tanárnak egy önálló műve jelent meg 1926-ban, és 6 cikke és tanulmánya évkönyvekben, folyóiratokban.

Jakucs István (1909–1939) matematikát és fizikát tanított és 17 szakértekezést, nekrológot, a Kollégium alapítványainak történetét írta meg. Hobbija a meteorológia volt. A Kollégium régi fizikai eszközeit katalogizálta. Kollégiumi igazgató volt 1939-től.

Ujvárosi Szabó Gyula (1912–1914) magyar-latin tanár bölcsészdoktori értekezésén kívül folyóiratokban írt néhány tanulmányt és könyvismertetést. Galíciában hősi halált halt.

Radó Endre (1913–1924) tanulmányokat írt, majd orvosi pályára távozott.

Bessenyei Lajos (1912–1935) latin-görög szakos tanár, majd 1923–1935 igazgató, az Országos Református Tanáregyesület elnöke, állami szolgálatba lépett és tankerületi főigazgató, 1944 őszén a Sztójay-kormány főispánja Hajdú vármegyében. A gyakorlati neveléstudomány tárgykörében írt, továbbá publicisztikai cikkeket.¹⁰⁴

Karai Sándor a Kollégium főgimnáziumában érettségizett és egész működése oda kötötte. 1884-től 20 évig tanár, 17 évig gimnáziumi-, 13 évig 1936-ban bekövetkezett haláláig kollégiumi igazgató. Kiváló matematika-fizika tanár volt. A Kollégium gimnáziuma új épületének építtetése körül elévülhetetlen érdemeket szerzett. Válságos időszakban igazgatta a Kollégiumot.¹⁰⁵

Jelentős tanár volt Bosznay István (1891–1909) rajztanár, aki a budapesti képzőművészeti főiskolai tanári katedrájára távozott.

Bár Örvényi Vilmos (1850–1891) tanítja a tornát a gimnáziumban és később a tanítóképzőben előbb rendkívüli, aztán rendes tanárként mégis Tóth Mihály (1892–1917) rendes tornatanárról neveztek el tornászegyesületet a tanítóképzősök.¹⁰⁶

Szotyori Nagy Károly és Mácsai Sándor énektanár a Kántusról szóló fejezetben kap szakszerű méltatást.

3. A tanítóképző 1914-ig

1856-ban egyéves időtartammal a praeparandiának nevezett tanítóképző szemináriumot (seminarium paedagogicum) a teológia függelékeként kivette az egyházkerület a Bach-rendszer kultuszminisztériumának fennhatósága alól. Veress László igazgató és Lengyel Zsigmond tanár a teológiáról önként jelentkező végzett hallgatóknak adott tanítói képzést. A káplántanítói kiképzés iránt az igények megcsappantak, hiszen a rektoriák csökkentek a partikulák iskoláinak kevesbedése miatt. Az elemi iskolai tanítók iránti kereslet viszont megnőtt, de arra nem óhajtottak akadémikus rektort. Sokszor a VI. de olykor még a IV. gimnáziumot végzett gyermekemberek is megfeleltek az iskolafenntartók elvárásainak.

1862-ben úgy akarta szaporítani a tanítóképzőt végzettek számát az egyházkerület, hogy tervet készíttetett arról, miszerint az önként jelentkező végzett teológusok mellett legyen kötelező a jótéteményeket élvező teológusoknak a praeparandia elvégzése. Ez az év, melyben Lengyel Zsigmond tanár visszamegy a gimnáziumba, onnan pedig Osterlamm Ernő főiskolai jellegű tanár megy a tanítóképzőbe.

1866-ban okulva az egyéves tanítóképző kudarcán és korszerűtlenségén, kétévesre emelték a tanfolyamot. Önként vállalkozhattak továbbra is akadémikus deákok, de zömében a VI. gimnáziumi osztályt végzettek jelentkezésére számítottak. Az intézet továbbra is a főiskola kötelékébe tartozott. Veress László akadémiai neveléstani tanárként igazgatta. Óraadókkal látták el az állandó tanerővel ellátatlan órákat. Egyéb kedvezmények mellett 10 ingyenes és 10 pótdíjas (kedvezményes) tápintézeti helyet biztosítottak a képzőnek. Ezzel rálépett az egyházkerület arra az útra, amelyen hamarosan a kiegyezés államának tanítóképzést szabályozó törvényéhez már könnyű volt odatalálni.¹⁰⁷

Az 1866-os egyházkerületi döntéssel kétévessé szervezett tanítóképzőnek már nem volt nehéz az 1868. évi XXXVIII. tc. VII. fejezetében előírt követelményekhez alkalmazkodva állami tanítóképző intézeti normák szerint átszervezkednie. 1869-ben egyházkerületi határozat írta elő, hogy a tanítóképzősök az akadémiai hallgatóktól elkülönülve a gimnazistákkal együtt lakjanak az internátusban, továbbá hároméves legyen a tanítóképző tanfolyam. Felvehető minden olyan 15. évét betöltött ifjú, aki a gimnázium, a reál vagy a polgári iskola négy osztályáról sikeres bizonyítvánnyal rendelkezik, végül a tanítóképző számára sürgősen választandó egy olyan tanár, aki kizárólag ott tanít és majd további tanárokról kell gondoskodni.

Az önálló tanítóképző 1869. október 1-én nyílt meg. Igaz, hogy még akkor csak kétéves tanfolyammal. Veress László igazgató mellett továbbra is Osterlamm Ernő tanítja a főtárgyakat, melléktárgyként pedig Kallós Kálmán rajzot. Szotyori Nagy Károly éneket és zenét, Örvényi Vilmos szépírást és testgyakorlást. A másodéves prepáknak a növénytermesztést, állattenyésztést, kertészetet, méhészetet és selyemhernyó-tenyésztést a debreceni felsőbb gazdasági iskola tanárai óraadói minőségben tanítottak. A növendékek száma a tanév elején az I. osztályban 40, a II.-ban 17, viszont az elsőt csak 29-en végzik el. A többit fegyelmezetlensége miatt kirostálják.

Mozgalom indult a tanévben egyfelől a hajdúvárosokban a tanítóképezdei tanszékek szaporítására, másfelől az egyházkerület felhívására az esperesek a növendékek ellátására gyűjtöttek. Az 1870-es év során valóban nagy előhaladást mutat a tanítóképző fejlesztésének ügye. Egy tanszéket szerveztek, tanárává Kovács Lajos addigi helyettes tanárt választották és a szünidőre kiküldték külországi tanítóképzők tanulmányozására. A tanítóképző ideiglenes szervezetét rendtartásával, fegyelmi, igazgatási szabályzatával ugyanebben az évben fogadta el az egyházkerületi közgyűlés. Az 1870/71. tanévben az intézet még mindig csupán két évfolyamú volt, de a felsorolt intézkedések már életbe léptek. Osterlamm Ernő elkezdhette a német nyelv – mint egyetlen idegen nyelv – tanítását. Lépések történnek a prepák hadmentességének kieszközlésére. Az egyházkerületi közgyűlés az országgyűléshez fordul ez ügyben. Sikertelenül. 1871 augusztusában az egyházkerületi közgyűlés elfogadta a hároméves tanítóképezde részletes tantervét, melyet a tanítóképző tanári kara készített. Ismét létesített egy új tanszéket Somogyi Pál végzett széniort nevezve ki rá. Az orgona és zongoraoktatást szorgalmazza 1872-ben a közgyűlés. Kiköti, hogy három év elvégzése alatt az orgonázásban kellő jártasságra tegyenek szert. Az egyházközségek kántori szolgálatának színvonalát szolgálta az intézkedés. Jótéteménynek számított, hogy 1872-ben megkapták a tanítóképzősök a legációba járás kedvezményét. A harmadéves képzősök mehettek az érettségizettek után, és a másodéves bölcsészhallgatók előtt választhattak. Ez annál inkább indokolt volt, mert az 1871/72. tanévet már három évfolyammal kezdte meg az intézet. A növendékek száma 91 volt. Sajnos Veress László igazgató még abban a tanévben, 1872. március 12-én elhunyt. Megérte, de nem élvezhette a hároméves önálló tanítóképző tisztességét, amelyért oly eredményesen fáradozott.

A képezde hároméves képzési ideje 1871–1882 között tartott. A Veress László halálával megüresedett igazgatói tisztbe előbb évenként választott igazgatókat akartak beállítani, végül Joó István szatmárnémeti lelkészt választotta állandó igazgatóvá az 1872. augusztus 8–10. napjain tartott egyházkerületi közgyűlés. Joó Istvánt kötelezte a közgyűlés, hogy hivatala megkezdése előtt köteles 5–6 hónapos külföldi tanulmányutat tenni a tanítóképzés tanulmányozására. Ugyanez a közgyűlés mondotta ki hogy a tanítóképzősök tandíjmentesek.

Az 1872/73. tanév nem kis nehézséget hozott az intézménynek. Igazgatója külföldi tanulmányúton volt. Tanóráit kartársai megosztották önmaguk között. 1873. március 5–8. között tartották meg az első tanítóképesítő vizsgát. A hároméves tanfolyam befejeztével 24 végzett hallgató kapott tanítói oklevelet. Megnyílt a tanítóképző előző évben alakult önképző körének könyvtára. 1873 áprilisában az egyházkerületi közgyűlés megszavazta a tanítóképző gyakorlóiskolájának felállítása költségeit és tanító választását rendelte el. Sok kellemetlenséget okozott e tanévben is az egyházközségeknek az a követelése, hogy végzés előtt bocsásson ki a tanári kar némely növendéket segédtanítónak.

Az 1873/74. tanév kezdetén elfoglalta posztját Joó István. Beterjesztette az 1873 októberi egyházkerületi közgyűlés elé a képző részletes tantervét, a gyakorlóiskola szervezetét, felszerelésének költségvetését. Kállay István tanítót is ez az egyházkerületi közgyűlés választotta meg a gyakorlóiskola tanítójává. A tanítóképző tanári karát ugyanazokkal a jogokkal ruházták fel, mint az akadémiai és gimnáziumi tanárokat, vagyis képviseltethette magát szavazati joggal bíró küldöttel az egyházkerületi közgyűlésen. Mindezeket figyelembe véve 1873 októberét tekintjük a debreceni református kollégiumi tanítóképző önálló tagozattá válásának időpontjául.

1871 őszétől hároméves keretben működött a tanítóképző, de amint említettük 1873 őszétől kezdett megszilárdulni. A szervezés éveit a csendes, szívós munka foglalta el, amelyben már adva voltak a tanszékek, a keretek, a tanterv, felszerelés, és 1877-ig a feltűnés nélküli évek következtek. Évente 65–75 prepa tanult az intézetben. Ez a létszám három évfolyamon nem volt magas. 1876/77-ben új létesítménnyel bővül a képző. A tócóskertben három hold földet kap kertészeti gyakorlat céljára. 1875-ig az akadémiai értesítőben található a tanítóképző és a gimnázium anyaga is. 1875/76-ban és 1876/77-ben már csupán a gimnázium és a tanítóképző értesítője közös. 1877/78-tól önálló értesítővel jelentkezik a képző. 1878/79-re változik a tanári kar összetétele. A növendékek száma pedig eléri a 116-ot.

1878-ban Joó István javasolta az egyházkerületi közgyűlésnek a tanítóképző négy évfolyamúvá fejlesztését, mert a tantárgyak sokasága miatt a három évfolyam kevés. Országos mozgalom volt már akkor a tanítóképzés színvonalának emelése érdekében, a négyosztályos képzés bevezetéséért. Az egyházkerületi közgyűlés az emelést nem látta időszerűnek, sőt 1880-ban azzal tehermentesítette a képzősöket, hogy a német nyelv tanulása alól felmentette őket, mint ami nem jár kellő eredménnyel, és így haszontalan időtöltés. Viszont a tanári kar által sürgetett negyedik tanszéket nem tudta felállítani, helyette segédtanárt alkalmazott, az 1880–81. tanévre Erdős József segédlelkész, későbbi teológiai professzor személyében.

Az 1881. évi debreceni zsinat döntött végül is úgy, hogy a tanítóképzés négy évfolyamon történjék. Az átállás folyamatosan történt. Az 1882–83. tanévben I. évfolyamra járók már négy évfolyamú tanterv szerint tanultak, az előttük járó
II–III. évfolyam még három év után képesítőzött. A zsinati döntést 1883 elején az egyetemes konvent konkrét tantervvel életbe léptetni rendelte a kerületeknek. A tiszántúli egyházkerületi közgyűlés 1884 augusztusában intézkedett arról, hogy a konvent által kiadott tantervet a debreceni református tanítóképzőben is léptessék életbe a már mondott évfolyam tanításával. 1885 őszére végre megszervezte a kerület a negyedik tanszéket. Akkor kezdte működését a IV. évfolyam kilenc tanulóval. 1886 májusában aztán Orosz István volt senior, tanítóképző intézeti segédtanár, ekkor már mezőtúri tanár személyében betöltötte a kerületi közgyűlés a negyedik tanszéket.

1885-ben azt is kimondta az egyházkerületi közgyűlés, hogy a végzett hittan-hallgatók kötelesek tanítóképesítő vizsgát tenni. Eredménye nem volt kielégítő. A teológusok nem szívesen tanulták a szükségtelennek érzett tárgyakat és kellő előmenetelt sem mutattak. Másfelől jogi anomália volt, hogy már egyszer érettségizett emberek tegyenek tanítóképesítő vizsgát, holott a képesítő vizsgát kisebbre értékelték az érettséginél.

1894-ben megvált a tanítóképzőtől Joó István igazgató. Egyházkerületi középiskolai felügyelővé választotta a kerület. Az állandó igazgatói tisztet megszüntette és 6 éves ciklusra 1895 májusában Kovács Lajos tanárt választotta meg. Az 1894/95. évi tanítóképző intézeti értesítő számára az intézet történetét Joó István és Kovács Lajos írta meg. Az igazgatóságot Kovács Lajos 1903-ban bekövetkezett haláláig töltötte be, amikor Orosz István követte tisztében 1910 novemberéig. Utódai Nagy József 1913-ig, attól kezdve pedig dr. Veress István, aki hivatalát csak 1914 január 1-jén vette át.¹⁰⁸

Az iskola tanszékeinek száma közben örvendetesen gyarapodott. 1906-ban már a hetedik tanszéket szervezte meg az egyházkerület.¹⁰⁹ Az ének- és zene, a gyakorlati tárgyak kaptak különös megbecsülést. A század első évtizedétől a slöjd (kézügyesség) oktatása is otthont kapott. A tanítóképzésben nélkülözhetetlen hospitálás 1902–3-ban kezdődött a kollégiumi tanítóképzőben. Ekkor Hajdúböszörményben tett hospitálással összekötött tanulmányi kirándulást a IV. osztály. Az iskola tanulóinak létszáma a múlt század utolsó évtizedében még 100 körül mozgott, e század első évtizedében valamivel meghaladta a 150-et.¹¹⁰

A tanítóképző nevezetesebb tanárait számba véve meglepő eredményre jutunk. 1851-től, – amikor Zákány József nyugalomba vonulásával Veress László rendes tanárává lett a tanítóképzőnek – 15 rendes tanára volt 1913/14-gyel bezáróan a praeparandiának.¹¹¹ E 15 rendes tanár közül 11 irodalmi tevékenységet folytatott, ami azt jelenti, hogy a tanítóképzős tanárok 73%-a volt író ember. Ez az arány 10%-kal jobb, mint az 1873–1914 közötti időből vizsgált kollégiumi gimnázium 44 rendes tanárából kikerült 28 író tanáré, mert a gimnáziumi tanárok teljes létszámának 63%-át teszi ki a 28 író tanár. Még jobb a helyzet a tanítóképző gyakorló elemi iskolájának tanítóinál e téren. A vizsgált korban két tanító tanított a gyakorló elemi iskolában és mindkettő írt.

Veress László igazgató a Kollégiumban tanult. Írt négy elemi népiskolai tankönyvet, egy tanítóképzős tankönyvet, valamint két tanítóképzéssel foglalkozó szakkönyvet.

Kovács Lajos (1870–1903) szintén a Kollégium neves diákja volt, viselte 8 évig az intézet igazgatójának tisztét. Írt egyedül hat népiskolai tankönyvet és tanítói segédkönyvet, egy népiskolai – és két gimnáziumi tankönyvet Gergely Károllyal közösen.

Joó István (1872–1894) igazgató debreceni teológiai végzettséggel rendelkezett és lelkészi katedráját cserélte fel a tanítóképzőire. Megírta A vallástanítás módszertanát (Debrecen, 1880) A neveléstan kézikönyvé-t (Bp. 1894.), szerkesztette egy évig a Protestáns Hetilapot (1879–1880), megjelentetett három egyházi beszédet, továbbá nekrológokat és emlékbeszédeket. Egyházkerületi középiskolai felügyelővé történt kinevezése is amellett szól, hogy nevezetes tanár volt.

Somogyi Pál (1872–1902) kollégiumi seniorságból került először helyettes tanárnak a tanítóképzőbe. Szerkesztőségi tagja volt az elemi népiskolai II., III., IV. osztályos olvasókönyvnek, több olvasmányt írt beléjük. Hosszú ideig a debreceni 48-as függetlenségi pártnak volt az elnöke. 1909-ben a debreceni presbitérium küldöttségében részt vett a genfi Kálvin-ünnepségeken. Halála döbbenetes volt a kortársakra, mert kartársa és barátja, Orosz István ravatalánál érte, 1913. augusztus 22-én du. 1/2 4 órakor a Nagytemplomban (akkor onnan temették a nevezetesebb halottakat.)

Orosz István (1886–1911) debreceni iparos gyermeke, aki 19 évet tanult a Kollégiumban és seniori tisztből távozott. 1903-tól 6 évig igazgatója a tanítóképzőnek. Az Országos Református Tanáregyesület választmányi tagja, az Országos Tanítóegyesület alelnöke. Székfoglalóján kívül két nekrológja ismeretes Kovács Lajosról és Barcsa Jánosról.

Bakoss Tibor (1894–1921) rajztanár neves festőművésszé nőtte ki magát. Népiskolai rajztanításhoz hat tankönyvet jelentetett meg.

Psenyecky Nagy Zoltán (1899–1922) zenetanár, zeneszerző. 1908-ban felsőfokú zenekonzervatóriumot alapított több tanárral Debrecenben, melynek ő lett az igazgatója. Alapítója a Debreceni Zenekedvelők (Filharmoniai) Társaságának, a városi dalegyletnek pedig igazgatója. Ez maga is elég lenne; hogy nevezetes tanárként tartsuk számon, de írt zeneelméletet a tanítóképző I. és II. osztályos tanulóinak, összhangzattant a III–IV. osztályosoknak (1908) és karénekes tankönyvet a III–IV. osztályosoknak. A gyakorló kántoroknak és a „prepáknak” egyaránt segédkönyvül szolgált a Református egyházi énekek orgona átiratban, templomi használatra (1913) című könyve.

Barcsa János (1902–1910) a Kollégium főgimnáziumában érettségizett, a hajdúnánási református főgimnáziumban tanított a képzőbe kerülése előtt. Tankönyvet nem írt, de terjedelmes egyháztörténeti monográfiákat igen. Tizenegy munkája közül hatot Hajdúnánáson nyomatott ki, köztük a hajdúnánási református egyházközség történetét, annak alapítványai történetét, a város történetét, a hajdúkról szóló munkáját. Aztán a Debreceni Kollégium partikuláiról, három kötetben a Tiszántúli Református Egyházkerület történetéről, az egyházkerület levéltáráról, melynek 1909-től levéltárnoka volt, a lelkészválasztás történetéről, Tiszántúlnak a Konventhez való viszonyáról írt tanulmányokat, továbbá nekrológot, emlékbeszédet.

Ecsedi István (1912–1929) debreceni cívis, a Debreceni Református Főgimnáziumban érettségizett, az I. világháborúban súlyosan megsebesült. 1929-ben a Debreceni Déri Múzeum igazgatói székébe távozott. Számos geográfiai tanulmányt publikált. A Hortobágy puszta volt kedvenc témája, de Karacs Ferenc kollégiumi rézmetsző diák életét és működését is megírta. Ecsedi tette rendszeressé a tanulmányi kirándulásokat. Azok szervezésére utódjául nevelte egyik tanítványát, Somorjai Lászlót, a képző első önálló testnevelő tanárát.

Veress István (1913–1937) előbb tanár, majd megválasztását követő tanévtől igazgató nyugalomba vonulásáig. A Kollégiumban érettségizett és végezte a teológiát. Bazeli ösztöndíjas éve után nevelősködött és két egyházközségben lelkészkedett. Ezekben az években irodalmilag meglehetősen aktív. 1911-ben Kolozsvárott promoveálták a bölcsészkaron. Cikkei mellett számos tanulmányt jelentetett meg önállóan. Az egyháztörténeti munkamezőt művelte főleg. Doktori dolgozata is Bethlen Gábor első hadjáratáról szólt (Nagyvárad 1912). Később neveléstörténetet írt, külön Pestalozziról és A debreceni református tanítóképző-intézetének története 1855–1930 (Debrecen 1931) címen iskolája igen adatgazdag, korrekt forrásmegjelöléssel készített történetéről egy könyvet. Igazgatói ténykedése jelentős, ő volt a tanítóképző leghosszabb ideig hivataloskodott igazgatója.

Kállai István (1872–1897) a tanítóképző gyakorlóiskolájának tanítója tíz népiskolai tankönyvet írt, továbbá alapította és szerkesztette a Népiskolai Lapot 1884-ben.

Kiss György (1897–1925) gyakorlóiskolai, tanító-népiskolai és iparosoknak szóló tankönyveket és tanítói kézikönyvet írt. Népiskolai földrajzkönyvet a IV. osztálynak, a szőlőtermelésről egy népiskolai füzetet, tanítóknak szólt a népiskolai kézügyesség oktatásáról írott úttörő jelentőségű könyve. Társszerzője volt egy népiskolai olvasókönyvnek. Az iparosok számára két tankönyvet írt a kettős könyvelésről.

A kollégiumi gimnázium és a tanítóképző közös hasznára szolgált a mai Déri tér területén 1840-ben létesített füvészkert. Szemléltető szerepe az oktatásban fontos szerepet töltött be. Első kertésze Vass Pál (1840–1888) kollégiumi diák volt és Kerekes Ferenctől tanulta a botanikát. Kerekes ajánlólevelével ment Pestre kertészetet tanulni, majd külföldön is képezve magát Tiszaroffon dolgozott, míg 1840-ben a kollégiumi füvészkert vezetésére nem alkalmazták. Az elemi iskolásoknak és polgáristáknak tanrend szerint biztosított gyümölcstermesztési oktatást tartott 1866-tól 1874-ig. A gimnáziumban ő mutatta be az élő növényeket.

Heykál J. Ede (1892–1912) Prágából származott és főúri családok kertjeinek építésén kívül a bécsi Burggartenben is kertészkedett és 1863-ban ő alakította át azt népkertté. Debrecenben az első kertészeti kiállítás főrendezője volt 1894-ben. Később is tevékenykedett virágkiállítások rendezésével. A füvészkert 1892 óta közös volt a gazdasági tanintézettel.¹¹²

4. A jogakadémia

Amint a gimnázium és a bölcsészeti tanszak visszaállítása mutatta, az önkény-uralom szorítása alól felszabadult reformátusok igyekeztek az önkényuralom kultuszpolitikájának még az emlékét is eltörölni. A mérlegelésben nem az volt a fő szempont, hogy mi volt jó, célszerű, korszerű, germanizáló és más idegen érdekeket szolgáló vonásaitól megtisztítva megőrzendő az előző évek iskolapolitikájából, hanem a tagadás uralkodott el. A jogi oktatást visszaállította már az 1860 novemberi kollégiumi felügyelő bizottsági ülés. Az 1860–61. tanév I. félévétől elrendelte az észjog és magyar közjog tanítását, a következő tanévtől pedig a jogakadémia újjászervezését határozta.

A győzelmes közjogi küzdelem érlelte meg a döntést, hogy a magyar közjogot a jogi gondolkodás alapját képező észjoggal együtt tanítani rendelte a jogakadémia formális megszervezése előtt. A jogakadémia tantervét bizottság dolgozta ki, és tervében hangsúlyozta, hogy protestáns értelmiségiek egyházunkat majdan védelmező egyháztagok képzése nem nélkülözheti az egyháztörténeti ismereteket, tehát azt tanítani kell. Viszont a teológusok tanuljanak a jogászokkal olyan jogi ismereteket, amelyek megkívánhatók tőlük. A jogakadémia tantervét ezeknek az elveknek figyelembevételével állapították meg. A jogi tanórák számát csökkentették, hogy a jogászok a teológusokkal egyháztörténetet hallgathassanak. A hittanhallgatók órarendjét pedig úgy alakították, hogy az I. éves jogi tárgyakat a bölcsészek III. évfolyamán, a II. éves jog tárgyakat pedig a teológia I. évfolyamán hallgathassák.

Alig áthidalható nehézséget jelentett, hogy a kétéves jogakadémián mindössze két tanárra hárult az egész jogi oktatás. Búzás Pál és Kallós Lajos vette át e feladatot. A Szoboszlai-féle jogakadémia négy tanszékkel tanított. A Kollégium I. és III. jogi tanszéke azonban megszűnt, és újabbak szervezésére nem volt akkor lehetőség. Az egyetlen lehetséges megoldást választották. Csökkentették a tantárgyakat és a tananyagot. Ezzel sajnos a színvonal csökkenése is együtt járt. A legvérmesebb hazafiak előtt is világos volt, hogy az abszolutizmus által megkövetelt négy tanár hasonlíthatatlanul többet tudott oktatni a rendelkezésre állott két év alatt, mint ugyanazon két év alatt két tanár. A szempont azonban a jogakadémia lehetőleg azonnali visszaállítása volt. Sorrendiséget állapítottak meg a tantárgyak körében és csak azokat oktatták, amelyeket legfontosabbnak ítéltek. Az I. évfolyam tárgyai: bölcselet, magyar oknyomozó történelem, alkotmány, közigazgatástan, közjog, nemzetgazdászat, pénzügytan, összesen heti 20 órában. A II. évfolyamon a kötelező óraszám 18, tantárgyak: statisztika, egyháztörténet, jogtörténet, bányajog, protestáns egyházjog, magyar polgári jog, büntetőjog, kereskedelmi és váltójog.¹¹³

Kimaradt a római jog és a kánonjog, hogy az elméletileg jól képzett jogászok számára legnélkülözhetetlenebb két diszciplínát említsük. E kettőn alakult ki az európai jog és a jogász azok ismerete nélkül nehezebben sajátíthatja el az európai jogi gondolkodást. Ez azonban a múlt század jogakadémiai oktatásának visszatérő problémája volt. Az egyetemi jogi oktatás elméleti megalapozottságával szemben a jogakadémiáknak praktikus oktatása volt az erőssége. A jogakadémiák nem doktoráltathattak, nem habilitálhattak magántanárrá, a praktikus jogi élet, közhivatalnokok, ügyvédek iránti igény kielégítése volt a céljuk. Bár az ügyvédek képesítéséhez a század második felében már egyetemi félévek hallgatása és az ezúton megszerezhető doktori, korabeli magyar szóval tudori cím többnyire előfeltétele volt az ügyvédi vizsgának.¹¹⁴

Az 1861. október 1-i egyházkerületi határozat fogadta el a kollégiumi jogakadémia ismertetett tantervét. Összehasonlításul említjük meg, hogy a kir. jogakadémiákon 1861. október 23-i helytartótanácsi rendelet értelmében a képzési idő három évre, a tanszékek száma hatra emelkedett. Látható volt, hogy a kollégiumi jogakadémia újraindulása pillanatában nagyon hátrányos helyzetben van. Három tanév kellett ahhoz, hogy felismerjék és hajlandók legyenek intézkedni az egyházkerület illetékesei a jogakadémia fejlesztéséről.¹¹⁵

A létszám alacsony volt, a hallgatóság nem tülekedett a kétéves, két tanszékes jogakadémiára. Az 1861–62. tanévről nincs létszámadat, az 1862/63 – 1863/64. tanév I. félévére átlagosan 49, a II. félévre átlagosan 45 hallgató iratkozott be.¹¹⁶

A protestáns jogakadémiák sorában a debreceni is visszás helyzetbe került megnyitása után két évvel. Az állam nem engedte az ezekben végzett jogászokat ügyvédi vizsgára csak külön államvizsga letétele után. Így közvetett úton a nyilvánossági jogot vette el a protestáns jogakadémiáktól. A tiszántúli református egyházkerület közgyűlése 1864 áprilisában elhatározta, hogy 1864–65-től háromévesre emeli a képzés idejét, taníttatja mindazokat a tantárgyakat, amelyeket a kir. jogakadémiákon oktatnak, bölcseleti tárgyakat, római jogot, peres eljárást, törvényszéki irályt, osztrák polgári és büntetőjogot, de megtartotta az 1861. október 1-én elfogadott tantervet az egyháztörténelemmel, új kezdeményezése volt a latin irodalom taníttatása.

Így előállt az a helyzet, hogy mindazt tanították az 1864 őszén megnyílt hároméves jogakadémián, mint a kir. jogakadémiákon, sőt ahhoz képest az egyháztörténelem és latin irodalom tárgyával még többet is, de a kir. jogakadémiák tantervétől mégis eltért a debreceni. Különbség volt az óraszámban és a tantárgyak évfolyamonkénti elrendezésében. A Helytartótanács tanterve heti 20 órát írt elő, amelyből csupán a II. évf. II. félévében lett 14 óra. A debreceni jogakadémián 16–18 óra volt hetenként és évfolyamonként. A közgyűlés belátta, hogy két tanár három évfolyamon képtelen a követelményeknek megfelelni, ezért újabb egy tanár választását határozták el. Ekkor még csupán elhatározták. Az 1864 októberi közgyűlés megválasztotta a harmadik jogtanárt. Nem fogadta el a megválasztott, így az első félévben még a két addigi professzorra hárult a három évfolyam gondja. Az 1865 januári közgyűlés választotta meg Kovács Ferenc losonci ügyvédet, aki március 6-án a szokásos módon, székfoglaló előadással kezdte meg működését. Tanszéke a római jogot, egyházjogot, osztrák polgári jogot, bevezetést a jog- és államtudományokba című tantárgyakat tanította.

A jogakadémia tizenegy tanévet ért meg hároméves képzési idővel. Ahogy 1861 óta volt, ebben az időben is a Kollégium főiskolájának szervezetileg el nem különült tagozata maradt. Igazgatója, külön tanári testülete nem volt. A tanári kar a főiskolai tanári karba tagolva működött az évente választott akadémiai igazgató vezetésével, aki a teológia és a bölcsészet igazgatója is volt. Nagyon ragaszkodtak a főiskolai tagozat tudományszakainak szervezeti egységéhez, amelyen még annyi rést sem engedtek támadni, mint a külön jogakadémia fennállása idején, amikor saját igazgatója volt. A hároméves jogakadémia három tanára közül kettő, Kallós Lajos és Kovács Ferenc rendszeresen publikált szaktudományából.

Jellemző az önkényuralom korszakához képest bekövetkezett változásokra a debreceni jogakadémia nyilvánossági jogának alakulása. 1864 áprilisában az egy-házkerületi közgyűlés a hároméves jogakadémia belszervezetéről hozott határozatát azzal terjesztette fel a Helytartótanácshoz, hogy az vegye tudomásul a határozatot, orvosolja a kollégiumban végzett joghallgatóknak az ügyvédi vizsgával kapcsolatos sérelmét, vagyis engedje államvizsga nélküli ügyvédi vizsgára őket. Hozzáfűzte a felterjesztés, hogy az 1791. évi XXVI. tc.-ben biztosított szabad vallásgyakorlat alapján a jogakadémia nyilvánossági jogát nem lehet kétségbe vonni. Biztonság okából magához I. Ferenc Józsefhez is felterjesztéssel éltek az egyházkerületről, és tőle is ilyen értelemben kérték, hogy hasson oda a kormányszerveknél a jogakadémia új szervezetének tudomásulvételéért.

A Magyar Kancellária engedélye alapján 1864 decemberében a Helytartótanács a kollégiumi jogakadémia hároméves szervezetét nyilvánosnak ismerte el. A Debrecenben végzett joghallgatók az általánosan kötelezővé tett államvizsgát választásuk szerint Pesten, Nagyváradon, Kassán vagy Eperjesen tehessék le az államvizsga-bizottság előtt.

A Helytartótanács nyilvánossági jogot elismerő irata azonban a felterjesztett tantervvel, félévenkénti tárgyelosztással óraszámmal nem értett egyet, mert azok eltérnek a kir. jogakadémiákétól. Felhívta a püspököt, hogy sürgősen változtassa meg azokat és igazítsa a kir. jogakadémiákéhoz. Balogh Péter püspök, a közgyűlés és a tanári kar javaslata alapján öntudatosan utasította vissza a kívánságot. Ettől kezdve a kormányszervek nem szóltak a Kollégium jogakadémiájának tanítási tervébe 1874-ig. Kilenc év telt el Balogh Péter válasza és Szoboszlai Pap István halála között. De Balogh Péter nyugodtan megtehette, hogy elutasítsa a Helytartótanács kívánalmát, mert mögötte volt már a nemzeti győzelmet hozott pátensharcnak. Csak az a kár, hogy a győzelmet arra használta a protestáns egyházi vezetés, hogy hat tanár helyett hármat tartson a hároméves oktatási idejű jogakadémián. Annak végül is az ott tanuló protestáns ifjúság látta kárát.

A Kollégium jogakadémiáját a kultuszminisztérium jogakadémiákat fejlesztő ténykedése zökkentette ki a hároméves háromtanáros kerékvágásból. Az eszmélkedés Debrecenben akkor indult el, amikor a kultuszminiszter még semmiféle jogakadémiára vonatkozó intézkedéssel sem kereste meg az egyházkerületet. 1872-ben híre járt, hogy az állam a kir. jogakadémiákat egyetemi szintűre akarja fejleszteni. Erre Révész Bálint püspök fel akart készülni, hogy milyen álláspontot foglaljon el, ha a református konventen szóba kerül az ügy. 1872 decemberében felhívta a debreceni jogakadémia tanárait, hogy adjanak véleményt a kollégiumi jogi oktatásra vonatkozó kérdéseire. Az is érdekelte a püspököt, vajon érdemes-e fenntartani a debreceni református jogakadémiát, továbbá, hogy milyen legyen, ha fenntartandónak ítélik.

A tanári kar részletes válaszában feltétlenül fenntartandónak ítélte, mert a protestantizmus a gondolkodás szabadságát, az igazság keresését jelenti, és a szabadság az egyházban és a politikai életben ugyanazt jelenti. A nemzeti szabadságért is hathatósan lépett fel az önkényuralom idején az egyház. A jogakadémiát fejlesztendőnek ítélték, mert a jogi élet is sokat fejlődött az alkotmányosság helyreállta óta. Egyetemi szintű négyéves jogakadémia legyen tíz professzorral. Részletesen kidolgozták a tantervet. A professzoroknak meglévő szerény fizetését alapul véve, így is 13–14 ezer forintra rúgott volna a 10 professzor évi fizetése. Ettől megrettenve azt javasolták, hogy más kerülettel összefogva állítson fel közös jogakadémiát a református egyház. Lehet olyan megoldás is, hogy a debreceni jogakadémiát kétévesre alakítsák, azonban a tananyagot úgy kell megválasztani, hogy a második év befejezése után zökkenőmentesen tanulhassanak tovább más jogakadémián vagy egyetemi jogi karon a hallgatók.

Az egyházi felügyelő szervek, az egyházkerületi közgyűlés, és a négy kerület küldötteinek tanácskozására összehívott konvent sem foglalkozott a jogakadémia fejlesztésére kidolgozott debreceni professzori tervvel. E tétlenség megbosszulta magát. Ismét lépéshátrányba került a református jogi oktatás, amikor 1874 májusában az állam a saját jogakadémiáit és joglyceumait négyévesre szervezte át, s bevezette az I. és II. év végére az alapvizsga rendszert, új tantervet, tananyagot, óraszámot, óraelosztást határozott meg. A jogi tanfolyam ettől kezdve az ilyen módon oktatott négy év elvégzésével számított befejezettnek. Anyaga megegyezett az egyetemi jogi fakultás anyagával, a jogakadémiák jogi- és államtudományi karnak számítottak, amelyek a doktorálás jogával ugyan nem rendelkeztek, de végzett hallgatóik egyetemi póttanfolyam nélkül jelentkezhettek doktori szigorlatra. 1874 decemberében aztán hatályba lépett az 1874. évi XXXIV. tc. az új ügyvédi rendtartás. Eszerint csak az jelentkezhetett a jövőben ügyvédi vizsgára, aki valamelyik hazai egyetem jogi karán doktori címet szerzett.

1874-ben az ismertetett rendelkezések szellemében a debreceni jogakadémiát is megkereste a kultuszminiszter és közölte, hogy az átszervezés szükséges Debrecenben is, ha végzett hallgatóit államvizsgára kívánja bocsátani. Az 1874/75. tanévben megelégedett a miniszter az I. és II. évfolyam átszervezésével, az alapvizsgák rendszerének kidolgozásával. A III. évfolyam reformját és a IV. évfolyam beállítását későbbre kívánta.

Ekkor megindult egy kötélhúzás a kultuszminisztérium és az egyházkerületi közgyűlés között. Az egyházkerület autonómiáját védte, ugyanakkor igyekezett alkalmazkodni a miniszteri rendelkezésekhez. A most szóban forgó rendelkezést is elutasította az egyházkerületi közgyűlés, de aztán az 1874/75. tanévet mégis annak figyelembevételével kezdte a jogakadémia.

1874 decemberében válaszolt a kultuszminiszter a közgyűlés elutasító határozatára. Leszögezte, hogy a protestánsoknak valóban joguk van jogakadémiáik belszervezetének megállapítására, ám a kormánynak is az államvizsgák rendjének megállapítására. Közölte, hogy az 1875/76. tanévtől csak a négyéves tanfolyamot végzetteket ismerik el jogvégzetteknek. Debrecenben pedig csak akkor állít fel jog- és államtudományi vizsgabizottságot, ha meggyőződik, hogy a következő tanévre miként szervezték át a jogakadémia III. évfolyamát és állították fel a IV. évfolyamot.

A Kollégium főiskolai tanári kara ezután olyan lépésre szánta el magát, mellyel három célt kívánt elérni: úgy akart eleget tenni a miniszter rendelkezésének, hogy az autonómia látszatát megőrizze, s mindezzel a Debrecenbe tervezett protestáns egyetem jogi karát ténylegesen megszervezze.

A főiskolai tanárok akarták a jogakadémia fejlesztését. 1874 októberében protestáns egyetem szervezését javasolták a kerületi közgyűlésnek a főiskolai tanárok. Kapóra jött nekik a miniszteri rendelkezés. Az egyház autonóm intézkedése megtörtént. Négyéves jogakadémia tervét dolgozták ki nagyjából a miniszteri rendeletnek megfelelően. További három tanszék felállítását javasolták. Taktikájuk ugyanaz volt, mint 1861-ben.

1875. június 15-i válaszában a kultuszminiszter csak ideiglenesen egy évre engedélyezte az államvizsga-bizottság működését. A terv ugyanis fővonalaiban megegyezett a miniszteri rendelet követelményeivel, de a tanszékek és az órák száma kevesebb volt. Válaszul a tanári kar beadvánnyal fordult a püspökhöz, hogy a miniszter engedélyére nincs szükség, mivel az 1791:XXVI. tc. azt már megadta, „hanem államhatóságilag érvényben lévőnek” nyilvánítsa. A püspök továbbította a beadványt és Trefort Ágoston kultuszminiszter meghátrált. 1875. július 11-én megküldött rendeletében „teljes megnyugvással” állapította meg, hogy a hallgatók a debreceni jogakadémián az államvizsga letételéhez kellő képzésben részesülnek. Az 1875. júliusi közgyűlés a miniszteri rendeletet elfogadva négy új tanárt választott. Hármat az új tanszékekre, egyet pedig az eltávozott Kovács Ferenc tanszékére. Az 1875–76. tanévtől az új tanterv szerint négy évfolyamon hat jogtanár, egy bölcsész, egy teológiai tanár és a Kollégium orvosa tanított. Jogakadémiai igazgatót az 1875-ös átszervezéskor sem állítottak hivatalba. A jogakadémia így továbbra is a Kollégium főiskolai tagozatának integrált része maradt. Akadémiának nevezték, de valójában jogi tanszék maradt, mint ami volt 1861 óta az akadémiai igazgató vezetésével. Ez hátrányos volt a jogakadémia szakszerű vezetésére, sajátos feladata ellátására nézve. A következő majdnem két évtizedben, az igazgatás nem önállósodott. A tanári létszám emelkedett, noha 1889-ben és 1890-ben kérték a jogtanárok a tanszékek szaporítását, de költség hiányában elutasította az egyházkerület. 1892 májusában határozat született arról, hogy az 1892/93. tanévtől dékáni címen önálló vezetőt állítsanak a jogakadémia és a teológiai szak élére és a két főiskolai tanszakon tanító professzorokból két önálló tanári kart szerveznek, melyek külön tartják üléseiket. Ezzel a két korábbi tanszak önálló főiskolává, akadémiává szerveződött. Feladatát szakszerűbben látta el ezentúl. 1893. szeptember 12-én választották meg a jogakadémia első dékánját.

A tanszékek számának emelésére csupán 1895-ben került sor. Három évvel korábban Debrecen város 100 ezer forintos alapítványt tett e célra. A miniszter némi módosítással jóváhagyta az új tanszékek beállításával bekövetkezett tantárgyelosztást. 1895 szeptemberétől így 8 professzora volt a jogakadémiának. Az egyháztörténetet továbbra is egy teológiai professzor tanította, aki részt vett a bölcseletet tanító bölcsészprofesszorral a jogi tanári kar ülésein. A kölcsönösség értelmében a teológián pedig jogi professzor tanította az egyházjogot, és részt vett a teológiai professzori kar ülésein.

1909-ben az egyházkerület különválasztotta a bölcsészeti tanszéktől a jogbölcseletet, annak és a nemzetközi jognak, továbbá az etikának előadására külön jogi tanszéket létesített. 1910-ben kezdte meg a kilencedik jogi tanszék működését. Ez a szám nem változott a jogakadémia története során. Ekkorra a Kollégium jogakadémiája a pozsonyi királyi jogakadémia kivételével, amely mellett bölcsészeti kar is volt, valamennyi jogakadémiát túlszárnyalta. A kilenc rendes debreceni jogtanár mellett továbbra is tanított a jogakadémián egy teológiai és egy bölcsész tanár.

Az 1874-ben kezdődött autonómiai vita 1888-ig tartott a debreceni jogakadémia, illetve a tiszántúli egyházkerületi közgyűlés és a Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi miniszter között. Trefort végső soron meg akarta szüntetni a jogakadémiákat és a jogászképzést egyetemi fakultásokon lebonyolítani. E tervét egész egyszerűen nem tudván keresztül vinni, legalább azt akarta elérni, hogy a megszüntetésig is azonos képzés legyen a jogakadémiákon, mint az egyetemek jogi karán. A jogakadémiák megszüntetésére irányuló törekvése nem volt szerencsés Trefortnak, egyetemi színvonalra emelésüké igen. 1888-ban meghalt Trefort és Csáky Albin igen helyesen a jogakadémiák megerősítését vette programjába. Az egyházkerülethez ezentúl barátságosabb hangú miniszteri rendeletek érkeztek és az egyház is felhagyott az 1791:XXVI. tc.-re hivatkozással. Az 1890/91. tanévtől a Kollégium jogakadémiájának tanterve maradéktalanul megegyezett az állami és a római katolikus jogakadémiákéval. Ezzel a minisztérium és az egyházkerület között megszűnt a jogakadémia ügyében vitára okot szolgáltató ellentét.¹¹⁷

A joghallgatók létszáma az 1867/68-as tanév 133-as csúcsáról 1872/73-ban 78-ra, 1873/74-ben 68-ra esett vissza. Ez is mutatja, hogy a hároméves jogakadémia már tarthatatlan volt. Elmentek a hallgatói négyéves akadémiákra vagy jogi fakultásra. A négyéves kollégiumi jogakadémia első tanévében 91-re, a harmadikban, az 1876/77. tanévben 127-re emelkedett a létszám. Aztán 15 tanévre 120-as átlag létszám rögzült, de 1892/93-ban 164-gyel meredek emelkedésnek indult és 1903/04 addig nem tapasztalt 266-os joghallgatói létszámot produkált. A következő három tanévben vészesen zuhant a beiratkozók száma. 1907/08-ban már csupán 162 hallgató volt. A tanári kar annak tulajdonította, hogy az egyetemen, a kir. és róm. katolikus jogakadémiákon megszűnt a kollokvium kényszere 1883-ban, ill. 1889-ben, míg a sárospataki, máramarosszigeti és kecskeméti református jogakadémián a debrecenihez hasonlóan megmaradt. Valamennyi református jogakadémián létszámcsökkenés volt. Az egyetemeken létszámemelkedés, a kir. és róm. kat. jogakadémiákon nem – vagy alig csökkent a beiratkozók száma. Ezért az 1907/08-as tanévben Debrecenben eltörölték a kollokviumi kényszert. A hallgatók számának esése nem állt meg. 1913/14-ben, a jogakadémia utolsó tanévében az I. félévben 135, a II.-ban 124 hallgató iratkozott be. A következő tanévben, amikor már egyetemi fakultásként folytatta munkáját ugyancsak a Kollégium épületében és majdnem változatlan tanári karral, már az I. félévre 199-en inmatrikuláltak.

A létszámcsökkenés oka tehát nem elsődlegesen a kollokviumi kényszer volt, hanem az, hogy az egyetemen az államvizsgát követően doktori szigorlatot tehettek. A nem ügyvédi, bírói pályára lépő jogászoknak is nagyobb társadalmi és szakmai presztízse volt doktori címmel. A jogakadémiai államvizsga végeztével a jogtudori címre vágyók egy egyetem jogi karának számukra idegen professzorai előtt voltak kénytelenek szigorlatra állni.¹¹⁸

A Debreceni Református Kollégiumban 1800-ban felállított I. jogi tanszék idejétől 114 éven keresztül folyt jogi oktatás. Nem jelentett megszakítást az 1856–61 közötti időszak sem, hiszen akkor előbb három, utóbb két professzor oktatott jogot teológusoknak, csupán jogi tanszak nem volt. Ez alatt a 114 év alatt 25 jogi professzor tanított a Kollégiumban. Kettő közülük a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába emelkedett. Hat professzor kivételével valamennyien végeztek tudományos munkásságot. Az 1895-ben megválasztott két tanártól kezdve a továbbiakban megválasztott összesen 11 professzor rendelkezett egyetemi magántanári képesítéssel. Nem véletlen, hogy hét pályázta meg a debreceni egyetem jogi tanszékeit és mind a hét kinevezést nyert. Egy professzor még 1913-ban meghalt és az egyetem megnyitásának küszöbén állta miatt nem töltötték be tanszékét. Kovács Sándor pedig 1914 nyarán 39 évi szolgálat után nyugalomba vonult.¹¹⁹

Az 1861 előtti időszak tárgyalásakor Kallós Lajost már méltattuk, noha 1863-ban nyert akadémiai levelező tagságot. Az előző korszak igen népszerű professzora volt Búzás Pál, aki a jogakadémia megszűnése után is statisztikát, tehát jogi tantárgyat tanított a Kollégiumban. Az ifjúság szerette Búzást. Az önkényuralom éveiben az ifjúság tűzoltásainál kivonulásain kitüntette magát és más esetekben is mértékadóan viselkedett. A Kollégiumi levéltárnoki tisztet példás szorgalommal töltötte be. Levéltáros koromban lépten-nyomon találkoztam levéltárrendező, feltáró, kutatható állapotban tartó precíz munkája jeleivel. 1896-ban bekövetkezett haláláig tanított, de irodalmi művek nem maradtak utána. Ő egyben a Kollégium neves diákjai közé tartozik, mivel 1823-ban Debrecenben született és ott is tanult. Családi kapcsolatainak érdekessége, hogy anyja testvére volt Nyáry Pál Pest vármegyei alispánnak, aki 1848–49-ben jelentős szerepet vitt az eseményekben.¹²⁰

Kovács Ferenc (1865–1875) losonci születésű, ottani, továbbá nagykőrösi és pesti iskolázottságú, aki losonci ügyvédi praxisát hagyta oda a debreceni professzorságért. A római, az egyház- és az ausztriai jogtant tanította. Elévülhetetlen érdeme, hogy terjedelmes tankönyvben nyomtatva kiadta az első magyar nyelvű protestáns egyházjogtant. (Egyetemes és részszerű egyházjog alaptanai. Debrecen, 1866). Ezt követően még két tankönyvet publikált: Római jog (Debrecen 1868) és Magyarország és Ausztria statistikája (Debrecen 1869) címen. Szülővárosának, Losoncnak lett kir. közjegyzője.

Kőrösi Sándor (1875–1887) Kecskeméten született 1824-ben. 1848-ban honvéd-tiszt, majd hadbíró, a fegyverletétel a katonai törvényszék elnöki székében találta. A cs. kir. haditörvényszék kötél általi halálra ítélte, majd kegyelemből 6 évi várfogságra változtatták ítéletét, amiből 5 évet ki is töltött. A pápai református jogakadémia tanári katedráját hagyta ott a debreceniért. 1881-től országgyűlési képviselő és előadásait helyettesek látták el. 1887-ben újra országgyűlési képviselővé választották, miért is tanári állásáról lemondott és Pestre költözött, ahol 1895-ben hunyt el. Öt tankönyvet, illetőleg jogi szakkönyvet publikált: A magyar büntetőjog tankönyve (Bp. 1881), A vallás felekezetekre és lelkészekre vonatkozó magyar, főleg büntető törvények magyarázata (Debrecen 1881), Az amerikai párbajról (Debrecen 1878), Az uzsoráról (Bp. 1883), Bírálatok a magyar büntető törvénykönyv tervezetéről (Bp. 1876).

Kovács Sándor (1875–1895) nyíregyházi születésű, a jogot Budapesten végezte. Írt útirajzokat, hírlapi cikkeket. Nyíregyházi ügyvédi irodáját számolta fel és fiatalon (1841-ben született) foglalta el debreceni katedráját. Székfoglaló értekezésén kívül rectori székfoglalója jelent meg. Utóbbi azonban úttörő munka A jogtanítás története főiskolánkban (Akadémiai Évkönyv 1893/94.). Ezt kibővítette következő rectori beszédében 1898-ig. Nagyszámú értekezést jelentetett meg a Debreczeni Protestáns Lapban részben „Exorcista” és „Aurifaber” álnéven.

Bartha Béla (1895–1905) Bartha Mór szabadságharcos fővadász (vadászőrmester), azelőtt debreceni diák, több helyen lelkész, Debrecenben lapszerkesztő fia. Szatmáron és Iglón járt gimnáziumba, jogot Sárospatakon és Budapesten tanult. Nagy közéleti tevékenységre hivatott ember felelősségével írt különösen az egyház-politikai küzdelmek publicisztikai harcaiban. Eperjesi evangélikus jogakadémiai tanárként kezdte főiskolai oktatói munkáját, majd a sárospataki református, aztán a debreceni református jogakadémia következett, ahonnan a selmecbányai kir. erdészeti és bányászati főiskola tanári katedrájára távozott. Jogtudományi, egyháztársadalmi és politikai tanulmányokat publikált önálló kiadványokban és folyóiratokban. Az egyházpolitikai küzdelmek idején 1894–96-ban szerkesztette az Őrálló című protestáns irányú politikai lapot. 1891-ben a jogi szakoktatás reformjáról jelentetett meg két önálló munkát, majd 1891-ben A házassági jog reformja címen egyet. A Protestáns Szemlében adta közre a magyar protestantizmusról szóló statisztikai tanulmányait 1891-ben, a következő évben pedig ugyanott A polgári házasság s a házassági bíráskodás címűt. 1893-ban szintén e folyóiratban A placetum című tanulmányát, melyben védte a magyar állam szuverenitását a Vatikánnal szemben. Két jelentős tankönyvet debreceni tanársága időszakában adott ki. A magyar közigazgatási jog tankönyve (Debrecen 1897) és A magyar államgazdaság tankönyve (Debrecen 1898–99) címen.¹²¹

Kérészy Zoltán (1895–1905) Sárospatakon született és tanult, mindössze a jogot fejezte be Budapesten. Főispáni titkárból lett debreceni jogprofesszor. Egyházi és világi lapokban közölt cikkeket és szaklapokban tudományos értekezéseket. Három fontos jogtankönyve kollégiumi működésének idején látott nyomdafestéket: A magyar országgyűlések eredete és szervezetük fejlődése a rendi országgyűlések alakulásának kezdetéig (Debrecen 1898), Az egyházjog tankönyve. I. rész (Bp. 1903), A jus exclusivae a pápaválasztásnál (Bp. 1904). A kassai kir. jogakadémia katedrájára távozott, onnan a pozsonyira és Trianon után a pozsonyi Erzsébet-Tudományegyetemmel Pécsre került.¹²²

Helle Károly (1896–1905) kecskeméti református jogakadémiai professzori állását cserélte fel debrecenire, ahonnan Kassára távozott, de az is átmenet volt számára a kolozsvári egyetemi katedrára. Végül a budapesti egyetem jogi karának tanáraként halt meg 1921-ben. 1914-ig négy nagyobb részben önálló kiadványban megjelent jogi tanulmányt írt.¹²³

Haendel Vilmos (1900–1914) Budapesten végezte a jogot és szerzett egyetemi magántanári fokozatot. Több tanulmányt és egy jogi tankönyvet adott ki. A debreceni egyetem tanári katedrájára távozott a Kollégiumból a jogakadémiával.¹²⁴

Nem volt nagy tanulmányok és tankönyvek szerzője Baczoni Lajos, (1885–1902) csupán számtalan hírlapi cikk maradt utána, mégis a jogakadémia önálló dékáni tisztségének felállítása, a debreceni egyetem létrehozásának előmozdítása, a Kollégiumi Igazgatótanács felállítása, a tanári javadalom korszerű szintre emelése, a kollégiumi ifjúsági betegsegélyező pénztár és kórház modernizálása fűződik nevéhez. Ő volt 1892/93-ban az első jogakadémiai dékán a Kollégiumban. 1895-től küzdött szervezete a tüdő-tbc-vel, míg sírba hullott 1902-ben 51 évesen. Háromszékből származott, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon, Sárospatakon tanult, utóbbi helyen jogtanár volt, mielőtt Debrecenbe hívták.¹²⁵

Jászi Viktor (1902–1914) Jászi Oszkár testvére. Festői hajlama és tevékenysége miatt a kollégiumi anyakönyvtárának képgyűjteménye kezelését bízták rá. Egyetemi magántanári fokozattal rendelkezett és nem ismeretlenül jött Debrecenbe, mivel a református gimnáziumban végezte a két legfelső osztályt. A debreceni egyetem professzoraként halt meg 1915-ben. A festészet körébe vágó cikkein kívül jogi tanulmányokat és egy tankönyvet írt.¹²⁶

Tóth Lajos (1904–1914) négy tanulmánya gyűjteményes kötetekben jelent meg, egy tanulmánya, A növedékjog (Debrecen 1908) címen önállóan.¹²⁷

Kun Béla (1905–1914) a Kollégium gimnáziumát és jogakadémiáját végezte, máramarosszigeti református jogakadémiai tanári katedrájáról érkezett Debrecenbe az egyházjogi tanszékre. 1919 után nemesi előnevét használta írásain is és a magánéletben egyaránt, ezért Szentpéteri Kun néven szerepelt. 1910-ben Kolozsvárott egyetemi magántanárrá habilitálják. 1914-ig számos önálló dolgozata jelent meg az egyházjog, az egyházjogtörténet és jogelmélet tárgyköréből. Tolla később sem pihent alighanem a kollégiumi jogtanárok közül ő írta a legtöbb munkát. Sokat fáradozott a debreceni egyetem létesítéséért. A debreceni egyetem nyilvános r. tanára 1914-től. Szerkesztette a Debreceni Protestáns Lapot 1916–1933-ig előbb főszerkesztő, utóbb felelős szerkesztő minőségben. Egyre magasabb egyházi vezetői tisztségeket viselt, míg 1946-tól a Tiszántúli Egyházkerület főgondnoka volt 1950-ben bekövetkezett haláláig. A magyarországi református egyház külső rendje (Bp. 1948) című könyve ma is tankönyv a debreceni teológián.¹²⁸

Kovács Gábor (1905–1914) nemzetgazdaság-tani és pénzügytani professzor nagy tudományos és közéleti tevékenységet folytatott addig is, amíg a debreceni református jogakadémia professzora volt. Több jogi professzor társával a Debreceni Szabad Iskolának tanára, majd ügyvezető igazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaságnak, a Társadalomtudományi Társaságnak és a Csokonai körnek tagja volt. Két könyve az orosz mír-szervezet szociálgazdaságtani valamint fejlődéstörténeti kérdéseivel foglalkozott. Írt egy könyvet németül a magyar paraszti örökösödési jog reformjáról, a szocializmusról, a népesedéselméletről. Pénzügytana (Bp. 1906), Társadalomgazdaságtani előadások vázlata (Debrecen 1911–1914) továbbá harmadik tankönyve: Társadalmi gazdaságtan a református theológiai akadémiák hallgatói számára (Debrecen 1913) címen jelent meg.

Tóth Károly (1906–1913) kiskunhalasi születésű, Tóth Lajos debreceni professzor ikertestvére, akit 1913-ban a kolozsvári egyetem professzorává választottak. Debreceni működése alatt négy jogi szak- ill. tankönyvet írt a perrendtartás, váltó- és kereskedelmi jog tárgyköréből, amelynek katedráját betöltötte.

Teghze Gyula (1910–1914) gimnáziumi osztályait hat iskolában végezte, köztük két évet Prágában, de a VIII. osztályt a Debreceni Református Főgimnáziumban. Kecskeméti református jogtanári állását cserélte debrecenire, ahonnan 1914-ben a debreceni egyetem jogi karának rendes tanárává nevezték ki. Jog- és állambölcseleti, etikai szakmunkákat és tankönyveket jelentetett meg egy kivételével önálló formában. Tagja volt 1901 óta a párizsi Institut International de Sociologie-nak.

Bacsó Jenő (1913–14) mindössze egy tanévet töltött a debreceni református jogakadémián, de debreceni születésű, a Kollégiumban végezte gimnáziumi és jogi tanulmányait, tehát az iskola kiváló növendéke. 1906-tól a máramarosszigeti jogakadémia rendes tanára 1913-ig. Kolozsvári egyetemi magántanár, jogi értekezések szerzője, a debreceni egyetem tanára 1914-től.¹²⁹

5. A bölcsészeti akadémia

A bölcsészeti szak 1873/74-ben elvesztette évfolyamait és tanárai egy részét. A nyolcosztályos gimnázium VII–VIII. osztálya lett ismét a bölcsészeti évfolyamokból. A bölcseleti tanszékekből tanárok a gimnáziumhoz és a tanítóképzőhöz egyaránt kerültek. De maradt az akadémia tanári karában három bölcsészeti főiskolai tanár. Saját bölcsészeti évfolyamaik hiányában a jogakadémián, teológián, gimnáziumban tanítottak történelmet, irodalmat, magyar nyelvészetet, különböző filozófiai tárgyakat. Ugyanazok a tanárok tartottak órákat a felsorolt tanszakokon és a gimnáziumban. Az egyik bölcsészeti tanszék vegytan-természetrajzi munkakörébe tartozott a Kollégiumi orvosi munkakör ellátása. Az orvos természetesen tanított a felsorolt helyeken és a tanítóképzőben közegészségügyi tárgyakat.

Egy másik bölcsészeti tanszék munkakörébe a főiskolai könyvtár igazgatása is beletartozott. Ady Endre joghallgató korában Ferenczy Gyula bölcsészprofesszor és könyvtárigazgató széles kultúrtörténeti ismeretanyagot felvonultató színes és lelkes előadásai magával ragadták a hallgatókat.¹³⁰ A költő kedvenc professzora Ferenczy volt, aki a magyaroknak a suméroktól származása elméletét felelevenítette és elindította arra a hódító útra, amelyen a külföldi magyarság körében ma is halad. A hazai történettudomány nem fogadja el a magyar-sumér rokonságot. Móricz Zsigmond gimnazista volt a Kollégiumban, így nem hallgathatta Ferenczy akadémiai előadásait, de felkereshette a könyvtárban, ahol Ferenczy Gyula szívesen elbeszélgetett az érdeklődő, tudásra szomjazó kisfiúval.

Az elmondottakból kiderült, hogy a Kollégium a bölcsészeti szak megszűnése után nem azért tartotta meg főiskolai státusában a három tanszéket, mert nem tudott mit kezdeni tanáraival, sőt sokoldalúan és rugalmasan vette igénybe tudásukat. A legjobb értelemben a Kollégium szellemi mindenesei lettek e tanárok akárcsak 1853 és 1861 között. Nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be. Egyszerre gazdagították előadásaikkal a különböző tanszakok hallgatóit, vezették be a tudomány rejtelmeibe. E nélkülözhetetlenség volt az oka, hogy 1873–1907 között sietve betöltötték azt a bölcsészeti tanszéket, amely valamilyen okból megüresedett. Volt a Kollégium és egyházkerület vezetőinek egy messzebb tekintő célja is, mint a bölcsésztanárok hézagpótló tevékenységének biztosítása. A debreceni egyetem létrehozása érdekében is rendkívül fontos volt a három tanszék fenntartása. A jövendő bölcsészkar tanári karának a magvát képezték.

Mióta a XIX. század közepén a tanárképzés kinőtt a szárnypróbálgató főiskolai diákok, vagy tanításhoz kedvet érző, netán csak iskolában elhelyezkedni tudó lateinerek működési szférájából és egyetemen, tanárnak képzett és tanári vizsgán képesített szakemberek feladatává lett, azóta megoldandó feladata volt a református egyháznak a tanárképzés. Az 1881. évi debreceni református zsinat megállapította már, hogy a legsürgősebb teendő az, hogy önálló bölcsészeti fakultást és ahhoz kapcsolódó tanárképzést szervezzen az egyik református főiskolán. A zsinat bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására.¹³¹

Az 1891–93. évi országos zsinat elé Dégenfeld József tiszántúli főgondnok és Tóth Sámuel debreceni teológiai professzor – mindketten a zsinat tagjai – indítványozzák, hogy Debrecenben állítsák fel a bölcsészeti fakultást. Ez a zsinat is bizottságot küld ki, de több szerencsével, mint az 1881. évi. A bizottság javaslatát 1892. december 2-án tárgyalja a zsinat. Sőt határozatot hoz. Eszerint hamarosan életre kell hívni egy bölcsészeti tanfolyamot tanárképzővel Debrecenben. Kezdetben 12 tanszéket elegendőnek tart, és bizonyos keretösszeget meg is nevez a költségek fedezésére.¹³²

Nem csodálkozhatunk azon, hogy ennyire nekibuzdult az 1892 végén tárgyaló zsinat a debreceni bölcsészakadémia létesítésének. 1892 májusában megszületett a tiszántúli egyházkerületi közgyűlés határozata a teológia önálló főiskolává, akadémiává szervezéséről és vele együtt az addig jogakadémiának emlegetett jogi tanszak tényleges önálló akadémiává szervezéséről. Önálló főiskolának kell lennie saját vezetővel és tanári karral. Addig az sem a teológiának, sem a jogakadémiának nem volt. Az 1892. májusi határozat intézkedett teológiai és jogi dékáni hivatal felállításáról és dékánválasztásról, tanári karát testületté nyilvánította mindkét főiskolának. Fő ideje volt a Debreceni Református Kollégium harmadik főiskolája létrehozásának. Ahhoz azonban már az országos egyház segítsége kellett. Nem a régimódi felső tanulásra előkészítő, ugyanakkor teológiai és jogi tantárgyakat is oktató két vagy három évfolyamos bölcsésztanfolyamra, hanem modern, önálló képzést adó tanárképző főiskolára. Számos református középiskola várta az állami előírások szerint képzett, saját nevelésű református tanárokat. Másfelől ott volt a debreceni egyetem terve. Ha sikerül megnyitni a bölcsészeti fakultást, ahogy máris nevezték, készen van a háromfakultásos egyetem a Kollégiumban. Akkor már csupán állami elismerés, az egyetemi jog megadása szükséges. Orvosi kar nélkül, sőt jogi kar nélkül is voltak régen csonka egyetemek. A nagyszombati egyetem 1635-ben bölcsészetet és teológiát oktatott. Jogi kara 1667-ben nyílt meg, orvoskart Budán kapott 1776-ban, mégis egyetem volt 1635 óta.

Az események 1892 után mégis lelassultak. A debreceni egyetem, sőt annak áhított bölcsészkara is nehezen akart megszületni. Végre ismét Debrecen város és a tiszántúli egyházkerületi közgyűlés tette meg a döntő lépést. Két bölcsészeti tanszéket, egy magyar irodalmit és egy klasszika-filológiait alapít 1904-ben Debrecen 200 ezer koronás alapítvánnyal. Az egyházkerületi közgyűlés megválasztja Fiók Károlyt és Pap Károlyt bölcsészprofesszorrá. Öreg János (1891–1909) és Ferenczy Gyula (1896–1914) professzor így két kizárólag bölcsészeti tanszékre választott tanártársat kap. A hagyományos számozás szerint IV. bölcsészeti tanszéken, a Cseh-Szombaty-alapítványon 1823 óta működő tanszéken követték egymást a század második felében a kollégiumi orvosok. A századfordulón Tüdős Kálmán (1894–1906) és Trocsányi Béla (1907-) váltották egymást. Trocsányi Bélával 1907-ben öt volt a bölcsészeti tanszékeken tanítók száma. 1907-ben felállították a bölcsészkari dékánság intézményét külön hivatallal. A megalakult bölcsészeti tanári karhoz azonban Trocsányi doktort nem szokták odaszámítani. Ezért számítja úgy az irodalom, hogy 1908 szeptemberében a bölcsészeti akadémia négy professzorral nyílt meg. Az I. bölcsész évfolyam diáklétszáma 6-ra rúgott, mindössze kettővel vezetett a tanároké előtt.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter 115. 148–1909. sz. leiratában engedélyezte a bölcsészeti akadémia működését görög-latin és magyar-latin szakcsoporttal. Garantálta, hogy a Debreceni Református Bölcsészeti Akadémián e szakcsoportokban végzett hallgatók tanulmányi idejét teljes egészében beszámítja a tanári vizsga letételénél. 1910-ben a budapesti tanárvizsgáló bizottság előtt államvizsgát tett a debreceni bölcsészeti akadémia kezdő évfolyama. Addigra a tanszékek száma is szaporodott. 1908-ban az egyházkerület alapítványán két professzor, 1910-ben Debrecen város és Soós Gábor hajdúnánási ügyvéd alapítványán egy újabb, 1912-ben az egyházkerület alapítványán egy, a debreceni egyházén egy másik professzor kezdte meg működését. 1914-re a kollégiumi orvossal együtt tíz bölcsészprofesszor kezdte előadásait.¹³³

A bölcsészhallgatók létszámának alakulása a következő: 1908–09-ben (II. félévi adat) 7, 1913–14-ben 32.¹³⁴ A bölcsészakadémia tanári karának szakmai színvonalát mutatja, hogy valamennyi olyan tagja, aki egyetemi tanári katedrára pályázott, elnyerte azt, bár egy professzor csupán négy év múlva. Az egyetemi tanszékek betöltése pályázat útján történt. Megszégyenítőnek találták volna a kollégiumi tanárok is, ha az állam automatikusan átveszi őket. De más tényezők is a pályázatot tartották megfelelőnek.

A bölcsészeti akadémia egy professzora, Ferenczy Gyula az egyetem hittudományi karára nyert kinevezést. Hat további volt debreceni bölcsészprofesszor 1914-ben a bölcsészkaron kapott tanszéket. Mitrovics Gyula azonban csak 1918-ban került a bölcsészkar egyik katedrájára. Igaz, hogy addig a Kollégium főiskolai internátusának igazgatója volt. Fiók Károly professzor már az 1913/14. tanévet betegszabadságon töltötte, és a tanév végén nyugdíjba vonult. A bölcsészeti akadémia tizedik professzorának számított elvileg Trocsányi Béla kollégiumi orvos. Ez azonban a hagyomány miatt volt és akkor már orvosi munkája tette ki elfoglaltsága nagyobb részét. Tanári katedrája bizonyos egészségügyi tárgyak oktatását biztosította, de a régi beosztás szerint a Kollégium különböző tagozatain. Valójában azon a státuson tudták alkalmazni. Ezért jogos az a számítás, hogy a bölcsészeti akadémia 9 professzorral működött.

Trocsányi nem pályázott egyetemi bölcsészkari állásra.¹³⁵

A bölcsészeti szak nevezetesebb professzorainak sorát Géresi Kálmánnal kezdjük, aki Lugossy József unokaöccse volt. A Kollégiumban végezte a gimnáziumot és kezdte a teológiát, amit Pesten fejezett be. 1874-től 1896-ig volt debreceni bölcsésztanár. A gimnázium két felső osztályában és az akadémiai tanszakokon adott elő. Nagy hatású tanár és Imre Sándor tanszékével a főiskolai anyakönyvtár igazgatóságát is elnyerte. Öt kötetben kiadta A nagykárolyi gróf Károlyi-család oklevéltárá-t (1881–1887). Mátyás király és az orosz cárok diplomáciai érintkezéseiről publikált tanulmányához két ízben gyűjtött anyagot Oroszországban. A debreceni színészet történetét a Csokonai-kör jelentette meg tőle. A Csokonai-kör elnökévé is megválasztotta, éppen úgy, mint a Tiszántúli Református Tanáregyesület. Tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, a Magyar Heraldikai és Geneaológiai Társaságnak, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak. Számos évkönyvben, folyóiratban, református hetilapban és debreceni napilapban írt. Megírta Debrecen irodalomtörténetének rövid átnézetét (Debrecen egyetemes leírása. Szerk. Zelizy Dániel. Debrecen 1882. című kötetben.) A gimnázium történetét tartalmazó 1894/95. évi millenniumi értesítőben három tanulmányt közölt a kollégium 1848 előtti külső történetéről, a kollégiumi könyvtárról és az iskolai életről.¹³⁶

Öreg János (1891–1909) a gimnáziumból került az akadémiára. Több francia és angol nyelvű könyvet fordított magyarra egyedül, vagy munkatárssal. Hármat Amadé Thierrytől egyet Herbert Spencertől, egyet Lubbock-tól. Öt tankönyvet írt. Egyet Kiss Áron későbbi tiszántúli református püspökkel. Ezek nevelés és oktatás, gondolkodástan, logika, tapasztalati lélektan, jogi és állambölcsészeti kézikönyv. Két önálló tanulmányának egyike az Erkölcsiség szabadakarat nélkül címet viseli, a másik a francia középoktatás és tanárképzésről szól.

Ferenczy Gyula (1896–1914) az 1907-ben önálló akadémiává alakult bölcsészeti tanszak első dékánja. Az egyetemmé váláskor a Református Hittudományi Karra kapta a miniszteri kinevezést. Ferenczyt 1921-ben nyugdíjazták, mert őt tették felelőssé azért az üdvözlő táviratért, amit a Tanácsköztársaság megalakulásakor Garbai Sándornak küldött a teológiai tanári kar. Nyugdíjazásáig igen aktív egyházi közéleti tevékenységet folytatott. Főtitkára volt az Országos Református Lelkészegyesületnek, felelős szerkesztője a Debreceni Protestáns Lapnak. Számtalan cikket írt. Főtitkárként ő kezdeményezte a lelkészárvák árvaházainak, a Kálvineumoknak a létesítését és 1914-ben már meg is nyílt az első Kálvineum. Ferenczy tetterejét mutatja, hogy igazságtalan nyugdíjaztatása után vallásoktatóként működött Debrecenben, sőt 1925-ben Kálvinista kis kátét írt. A Kollégium neves diákja is volt.

Fiók Károly személyében (1907–1914) szintén a Kollégium egy híres diákja került vissza egykori iskolájába. Lugossy tanítványaként és diplomás emberként olyan mértékig bizonyította kimagasló tudását, hogy az egyházkerület mellőzte az egyetemi magántanári fokozat megszerzésének követelményét, és anélkül választotta meg. Hindu és perzsa irodalmi alkotásokat fordított és jelentetett meg, továbbá több önálló kiadványként publikált irodalomtörténeti munkát írt. Folyóiratokban és a Révai Nagy Lexikonában közölték számos cikkét.

Pap Károly (1907–1914) ellentétben Öreggel, Ferenczyvel és Fiókkal nem rendelkezett lelkészi oklevéllel. Kolozsvárott szerezte bölcsészkari végzettségét. A magyar nyelvészet és irodalom tanszékének témakörébe tartozó nagy számú munkát adott ki még 1914 előtt.

Pápay József (1909–1914) kiforrott és rangos publikációkkal rendelkező sikeres tudós volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, amikor elfoglalta debreceni katedráját. Jó két évet töltött Oroszországban a csuvasok és osztjákok nyelvének tanulmányozásával, néprajzi gyűjtéssel. A magyar finnugorisztika úttörőiről is közölt tanulmányokat. Osztják tudásával vállalkozott arra, hogy kiadja Reguly Antal osztjákoknál lejegyzett anyagát.

Darkó Jenő (1908–1914) 28 évesen lett a klasszika-filológia professzorává. 1902 és 1913 között 15 tanulmányt írt folyóiratokban és számos kisebb tudományos cikket. Az egyházkerület mindenesetre benne is egy ígéretes fiatalt hívott Debrecenbe.

Rugonfalvi Kiss István (1911–1914) a székelyföld szülötte, Budapesten végezte a bölcsészkart. A magyar történeti tanszék elfoglalása előtt komoly diplomatikai és feldolgozó munkákat tudhatott maga mögött. 1906-tól Győr vármegye levéltárnoka Debrecenbe történt távozásáig. Kollégiumi professzor korában kezdődött történelmi vitája Szekfű Gyulával, melyben a szabadságharcos-, azon belül a kuruc hagyományok megbecsüléséért küzdött. Támadta Szekfűt azért is, amiért az a magyarországi protestantizmus történeti szerepét részben elbagatellizálta, részben egyenesen károsnak ítélte.

Pokoly József (1912–1914) a teológia három utolsó évfolyamát Debrecenben végezte. 1893-tól geszti lelkipásztor 1895-ig. Akkor a frissen megnyílt kolozsvári református teológiai fakultás egyetemes egyháztörténeti és egyházjogi tanszékére választották meg. 1910-ig öt önálló kiadvánnyal jelentkezett és számos monográfiában, folyóiratban tanulmányokkal, cikkekkel. Ezek között Az erdélyi református egyház története (Bp. 1904) volt a legterjedelmesebb.¹³⁷

6. A teológiai tanszak és a teológiai akadémia

1861-ben visszaállt a Kollégium akadémiai tagozatának egysége. Az akadémiai tanárok az akadémiai igazgató vezetésével egy tanári karba tartoztak szervezetileg. A teológia, a helyreállított jogi és bölcsészeti szak együtt adta az akadémiát, amit szívesen neveztek főiskolának is. Az akadémiai tanárok a régen bevált módszer szerint megosztották a munkát és nem nézték, hogy egyes tanszakokon csak azok a tanárok oktassanak, akiknek a tanszékeit annak a tanszaknak a profiljára alapítottak. A bölcsészeti tárgyakat bölcsésztanárok adták elő mindhárom tanszakon. Sőt a keleti nyelvek közül a bibliai hébert is Lugossy József oktatta, amikor meggyógyulva újra munkába állt (1877–1884). Azt természetesen a teológusok tanulták. A jogi tárgyak oktatói a teológián is jogi professzorok voltak és teológiai professzor tanította egyháztörténelemre a jogászokat. Az 1853-ban négyévessé alakult teológiai oktatási idő nem változott.

1892 májusában határozott úgy az egyházkerületi közgyűlés, hogy felállítja a teológiai és jogi akadémiát külön-külön tanári karral, külön-külön dékán vezetése alatt. A következő tanévben ez az átszervezés megtörtént és maradt az akadémia megszűnéséig, 1914-ig.

A teológiai tanszékek száma viszont messze mögötte maradt a jogi és a bölcsészeti tanszékekének. De nem jelentett hátrányt a külön tagozatokra válás után sem a teológiának, mivel a három akadémia továbbra is oktatta egymás hallgatóinak a szakjába vágó tárgyakat. Az 1861 előtt megvolt három teológiai tanszék mellé 1866-ban egyháztörténetit, 1884-ben ószövetségit és 1912-ben a belmisszióit. 1861 és 1914 között 13 rendes professzor működött a hat teológiai tanszéken.

Az első tanszék a dogmatikai volt, melyen Aranyi István 1864-ig, majd utána Tóth Sámuel (1864–1899) tanított. A Kollégium teológiai szakán végzett, seniori tisztet viselt. 1866-ban foglalta el katedráját, mert megválasztásakor kétévi tanulmányi ösztöndíjat kapott, hogy külföldön gyarapíthassa tudását. Az egyházi közszolgálat elhalmozta teendőkkel. Különböző egyházi szervezeti egységek gyűléseinek volt a jegyzője fel egészen a zsinatig. Az egyházkerületnek végül főjegyzője, azaz a püspök adminisztratív helyettese lett. Számos nyomtatott jegyzőkönyv; törvények és rendeletek gyűjteménye, egyházi névtár, adalékok a tiszántúli egyházkerület történetéhez került ki keze alól. Értekezéseket írt évkönyvekben és cikkeket a Debreceni Protestáns Lapnak. Ezt néhány évig szerkesztette is. Fájdalom, hogy kidolgozott rendszeres teológiai tankönyvei kéziratban maradtak.¹³⁸

Erőss Lajos (1899–1908) kollégiumi diák volt a gimnáziumtól és a seniorságra emelkedett. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve segédlelkész, majd rendes lelkészi szolgálatot végzett. Apologetikai tankönyvet adott ki 1895-ben. Szerkesztette a Debreceni Protestáns Lapot. 1908-ban tiszántúli püspökké választották. 1909-ben Genfben részt vett a Kálvin-ünnepségen és a genfi egyetem ekkor tiszteletbeli doktorává avatta.

A tanszék utolsó tanára Lencz Géza (1909–1914), aki elődjével ellentétben termékeny írónak bizonyult. A Kollégium kiváló diákjából lett professzor.

A második tanszéken Menyhárt János (1850–1888) tanított, aki 1849-ben seniora volt a Kollégiumnak. Az írásmagyarázat csak 1884-ben vált külön ó- és újszövetségi írásmagyarázati tanszékre. Menyhárt az újszövetségi tanszéket tartotta meg. Látása megromlása miatt kényszerült volna nyugalomba 1887-ben, de az ószövetségi professzor halála miatt maradnia kellett. Akkor már vakon tanított kiváló precizitással. Fejből mondta az Újszövetség görög szövegét előadásain.

Simai Erdős József (1888–1914) árva gyermekként végezte el a Kollégium iskoláit. Ott Balogh Ferenc tanítványa. Bécsben Eduard Böhl, a hitvallásos ébresztő elberfeldi református lelkész, Kohlbrügge vejének famulusa. Elberfeldben ismerkedett a gyakorlati lelkészi szolgálattal. Pancsovai majd újsóvéi lelkész volt ezekben a német nyelvű református gyülekezetekben lelkészkedett debreceni professzorságáig. Kiemelkedő tette volt, hogy 1884-ben megjelentette saját fordításában a teljes Heidelbergi Kátét magyarul, mert addig a XVIII. század második felében a cenzúra által megcsonkítottan adták ki Magyarországon. 1891-ben doktorált Bécsben. 1909-ben a genfi egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki. Számos munkát bocsátott közre önálló kiadványban. Ezek túlnyomó része újszövetségi tárgyú. Termékeny cikkíró, sok szaklapnak dolgozott, a Pallas Nagy Lexikonának munkatársa. Az egyetemről 1928-ban vonult nyugalomba.

A III. teológiai tanszék professzoráról, Tóth Mihályról (1857–1879) már szóltunk. Utóda Alsócsernátoni Csiky Lajos (1881–1914) csak a teológiát végezte Debrecenben, de Balogh Ferenc hatása meghatározta egész életét. Skóciában tanult és az ottani református egyházi ébresztő irány debreceni munkása. Teológiai tanártársai közül kiemelkedett irodalmi termékenységével. Elsősorban a gyakorlati teológia tárgykörét gazdagította írásaival, de egyháztársadalmi és belmissziói munkáival úttörő szerepet játszott ezen a téren. Életét és munkásságát megismerve méltatlan a két világháború között támadt lekicsinylő értékelése és lovagi címének gúnyolása. Kiemelkedő munkájáért kapta a királytól, akárcsak Erdős József a limai előnevet.

A IV. teológiai tanszéket 1866-ban alapították és első professzorául Balogh Ferencet (1866–1913) hívták meg. Halála után az egyetemmé válásig már nem töltötték be katedráját. Debrecenben a teológiát végezte az 50-es években. Seniori hivatalt viselt és mint kiszemelt kollégiumi professzor 1863–65 között külföldön tanult. Akkor még magyar irodalmár akart lenni, de az egyháztörténet alapítandó tanszékére hívták meg. Külföldi tanulmányútján magába szívta a francia református, a skóciai és angliai ébresztő teológia különböző irányainak hatását. Élete a teológiatörténet, kegyességtörténet és az ifjúság sokoldalú, öntevékeny munkára nevelésében korszakalkotó. Ezek azonban más fejezetekben kapnak megvilágítást. 1861–1914 között nem volt teológiai tanár Debrecenben, aki annyit publikált volna mint ő. Nyomtatott munkáinak száma meghaladja a háromszázat. Mindenekelőtt az egyház-, a magyar történet és az irodalomtörténetet művelte, de más jellegű, köztük ismeretterjesztő írások is találhatók. Rendkívüli népszerűségét mutatja, hogy az ifjúság 1909-ben Erdős Károly senior kezdeményezésére márványtáblával jelölte meg Balogh Ferenc kedvenc előadótermét. E terem ma is az ő nevét viseli.

Az V. teológiai tanszéket 1884-ben az ószövetségi írásmagyarázat számára alapította az egyházkerület, s ezzel elválasztotta az írásmagyarázati tanszéktől, amelyet újszövetségi írásmagyarázatinak minősített át. Az ószövetségi tanszék első professzora Bethlendi Endre (1884–1888) lett.

A Kollégium zseniális növendéke volt, aki végig járta a diáktisztviselők útját a seniorságig. Négy évet töltött külföldi ösztöndíjon. 1887-ben súlyos betegség tette munkaképtelenné. Három nagyobb tanulmányt közölt a Debreceni Protestáns Lapban, egyet az akadémiai értesítőben.

Az ószövetségi tanszéken Dicsőfi József (1887–1890) volt a következő professzor. Menyhárt János utódául választották ugyan 1887-ben az újszövetségi tanszékre, de Dicsőfit áttették először Bethlendi helyettesítésére az ószövetségi tanszékre, majd ott véglegesítették. Kollégiumi diák volt. Seniorságot viselt. Menyhárt János választotta ki utódjául 1883-ban. Dicsőfi itthon és Lipcsében készült az írásmagyarázati katedrára. 1890-ben debreceni lelkipásztori állásba távozott. Irodalmi munkássága is inkább a gyakorlati lelkészkedés körébe vág. „Aranyszájú” papnak emlegették a kortársak. Az egyházi közéletben egyházkerületi főjegyzőségig emelkedett. Utca viseli nevét Debrecenben.

Sass Béla (1890–1914), mint annyi más kollégiumi professzor, szintén a Kollégium saját diákja, seniora volt. Három félévi berlini tanulással is készült a tudományos munkára. 25 évesen lett professzor. Néhány nagyobb, jobbára ószövetségi dolgozata jelent meg részben önállóan, részben évkönyvben. Szerkesztette a Debreceni Protestáns Lapot. Az egyházi közélet tevékeny munkása. Tóth Sámuelhez hasonlóan különböző testületek, így a Kollégiumi Igazgatótanácsnak, az Egyetemes Konventnek és az 1904–1907 között ülésezett törvényalkotó zsinatnak jegyzője. A konventi és zsinati jegyzőkönyvek nyomtatásban történő kiadása és az 1907. évi magyar református törvénykönyv nyomdába bocsátása az ő feladata volt. Kitűnő adminisztráló tehetsége és nagy munkabírása volt. Egyetemi tanárrá nevezte ki a miniszter 1914-ben az új debreceni egyetemre, ahonnan 1928-ban ragadta el a halál.

A VI. teológiai tanszéket a belmisszió tanítására 1913-ban létesítette az egyház-kerület. Kiss Ferenc püspökladányi esperes lelkészt választotta arra. Méltán, mert a belmisszió, a társadalmi felemelkedés munkaterületén ő már bizonyította ismereteit és rátermettségét. A teológiát végezte Debrecenben. Volt senior és bécsi ösztöndíjas éve után hamarosan földesi majd püspökladányi lelkész. Püspökladányban ifjúsági egyletet, református népkönyvtárat, református dalárdát, télen felolvasóesteket, gazdakört, hitelszövetkezetet, földbérlő szövetkezetet, 300 szegény családnak házépítési akciót szervezett, terjesztette a Bibliát és más egyházi kiadványokat. Bevezette az esti bibliamagyarázatot. Az egyetem első rektorává őt nevezte ki a kultuszminiszter 1914-ben. 1931-ben megszervezte és 1945-ben bekövetkezett haláláig vezette az Országos Református Szeretetszövetséget. Irodalmi művei többnyire beszédek és irodalomtörténeti értekezések, cikkek, de írt bevezetést a lelkigondozás és a belmisszió elméletébe és más elméleti teológiai dolgozatokat is.¹³⁹

7. Az egyetemmé alakulás története

Mintegy fél évszázadig vajúdott a Debrecenben 1914 őszén megnyílt egyetem létesítésének kérdése. Az egyetem túl azon, hogy létében érintette a Kollégiumot, még ráadásul magától a Kollégium tanári karától és fenntartó testületétől kapta alapgondolatát és e két testület volt legállhatatosabb szorgalmazója megvalósításának.¹⁴⁰

Magyarországon református, vagy akár közös protestáns egyetem sohasem volt. Szükség lett volna rá. Bethlen Gábor orvosi kar nélküli háromfakultásos csonkaegyetem alapítását kísérelte meg. Hiába volt azonban a herborni egyetem tanári karának szerződtetése, a fejedelem nem érte meg műve teljességre jutását. Gyulafehérvárott neves kollégium lett az eredeti tervből, de egyetem nem. 1760 táján maga a királyi udvar kezdeményezte magyarországi protestáns egyetem alapítását. A külföldi tanulmányutakra járó protestáns diákok által kivitt pénzt akarta a határokon belül tartani. A protestánsok ellenállásán bukott meg a terv. Nem akartak szellemileg elszakadni hittestvéreiktől és a nyugati kultúra friss forrásaitól.¹⁴¹ 1796–97-ben egy református egyházkerület kezdeményezett az evangélikusokkal és ortodoxokkal közös egyetem felállítására mozgalmat. Nem valósult meg az sem.¹⁴²

Hazafias és protestáns egyházi és művelődési érdek vezette az egyházkerületi közgyűlést a kollégiumi felsőoktatás erősítésére 1861 október 2-i határozata meghozatalakor: „Mind általában az alapos tudományosság, mind különösen a magyar protestantizmus egyházi és művelődési érdekei múlhatatlanul megkívánják, hogy a jogi és teológiai tanfolyamok főiskolánkban is egy minél erősebb és kimerítőbb bölcseleti tanfolyam által támogattassanak.”¹⁴³

1860/61-ben a jogakadémia visszaállítására készült tervezet bevezetőjében azt hangsúlyozták a terv készítői, hogy a joghallgatók, mint leendő protestáns egyháztagok és az egyház védői ismerjék meg a teológiai alapfogalmakat és az egyháztörténelmet. Ugyanakkor a teológusok sajátítsák el a haza polgáraitól megkívánt jogi ismereteket.¹⁴⁴

Az 1860-as évek második felében a protestáns egyetem terve ismét felvetődött. A gondolatszabadság garanciáját látták biztosítva a protestáns egyetemi oktatás által.

1870. május 5-én dr. Török József kollégiumi orvos és bölcsésztanár a Kollégium új épületének alapkőletételén elmondott ünnepi beszédében fejtette ki, hogy miért kell a Kollégiumnak állami egyetemmé fejlődnie. A legvirágzóbb főiskola. Földrajzi helyzete is predestinálja egyetemmé alakítására. A református egyház és Debrecen város anyagi ereje elégtelen ahhoz, hogy egyetemmé emelje a Kollégiumot, tehát az állam tegye meg azt. Megteheti, mert a magyar reformátusság érdekei soha sem ellentétesek a magyar haza érdekeivel. A beszédnek az adott aktualitást, hogy az ország második egyetemének megszervezése akkor volt napirenden, s reménykedtek, hogy az Debrecenben létesül. Tévedtek. Kolozsvárott nyílt meg.¹⁴⁵

Negyvennégy év telt el, amíg megnyílt a debreceni egyetem éspedig egészen úgy, ahogy Török József javasolta. A reális helyzetfelmérést a kortársak csak nagy sokára tették magukévá. Először az evangélikusokkal közös protestáns, majd Debrecen várossal közös városi református, végül olyan állami egyetemet terveztek, amelyhez a református egyház és Debrecen város anyagi tehetsége szerint hozzájárul, sőt a Kollégium épületét és könyvtára használata lehetőségét adja.

1874. április 10-én a Kollégium főiskolai tanári kara a kormány felsőoktatási törvényjavaslatáról készített munkálatában kitért arra, hogy a magyar protestantizmusnak Debrecenben közös egyetemet kellene alakítania. Az egyházkerület közgyűlése elfogadta a javaslatot és megkereste a protestáns egyházkerületeket az egyetem létesítése ügyében.¹⁴⁶

1875-ben a jogakadémia negyedik évfolyamának megnyitását azzal határozta el a közgyűlés, hogy az első lépcsőfok lesz a tervezett protestáns egyetemhez. De sem a református, sem az evangélikus egyházkerületek nem mutattak hajlandóságot egyetem alapítására. Majd 1878-ban a dunántúli református egyházkerület tette magáévá a Debrecenben kifejlesztendő protestáns egyetem eszméjét. A következő években a tiszántúli és a dunántúli egyházkerület közgyűlése többször tárgyalta a kérdést. A debreceni professzorok 1878-ban összegyűjtötték saját körükben egy tanár évi fizetésére szolgáló összeget. A gyűjtést a dunántúli egyházkerületben is megkezdték.

Az 1881. évi debreceni zsinaton bölcsészeti kar és vele kapcsolatos tanárképző terve szerepelt egy felállítandó protestáns egyetem részeként. Ott azonban nem nevezték meg Debrecent a bölcsészkar székhelyeként. Egyik református főiskolát említették diplomatikusan. A határozat végrehajtása céljából az egyetemes konvent a tiszántúli egyházkerülethez fordult javaslatért 1886-ban. Akkor a püspök azonban azt jelentette, hogy a Kollégiumtól nem várható anyagi áldozat bölcsészkar létesítésére. 1889-ben az Egyetemes Konvent jobb időkre halasztotta a bölcsészkar ügyét. Közben pedig tehetős református egyháztagok jelentős alapítványokat tettek a debreceni egyetemre. Köztük kimagaslott 1888-ból Soós Gábor hajdúnánási ügyvéd 50 ezer forintos alapítványa. Időközben teológiai fakultás szervezésének a terve is szőnyegen volt. A kolozsvári egyetem mellé óhajtották megszervezni azt és meg is valósult. Természetesen gyengítette a debreceni egyetem lépcsőzetes életre hívását ez a Kolozsvárott megszervezett fakultás. Ott egy meglévő állami egyetem mellé alapítottak 1895-ben egyetemi jogú, de református egyházi teológiai fakultást. Az 1892-es évben a református zsinat kéréssel fordult az evangélikus zsinathoz, hogy az anyagilag támogassa a kolozsvári egyetemhez református vagy bekapcsolódása esetén protestáns teológiai fakultás szervezését. Válaszul az evangélikus egyház egyetemes gyűlése is megkereste a református egyházat, hogy anyagilag járuljon hozzá a budapesti egyetemen közös protestáns teológiai fakultás megszervezéséhez. A két egyház kerületi szinten tanulmányozta a kérést. Ez azonban eredményre nem vezetett, csupán arra, hogy az anyagi erőket megosztotta, és Debrecen esélyeit is csökkentette, hiszen így meglehetősen magára maradt.

1892-ben Debrecen város 200 ezer forintos, azaz 400 ezer koronás alapítványt tett az egyetemalapítást megkönnyítendő két kollégiumi jogi és két bölcsészeti tanszék költségeire. Az az év nagy lendületet adott a magánszemélyek adakozásának is. Kövesdi János és felesége, Bekecs Sára debreceni cívis 50 ezer, özv. Hegyi Mihályné debreceni lakos, a Nagytemplom mögött látható gályarab-emlékoszlop felállíttatója 1893-ban 20 ezer forintot hagyott a Kollégium egyetemmé fejlesztése céljára, hogy csak a nagy összegű magánadományokat említsük. Debrecen református egyházközsége 1892-ben 50 ezer forintos alapítványt tett egy tanszék költségeire. Úgyhogy 1895-ben már 536 618 forint 24 krajcár azaz 1 073 236 korona 24 krajcár szerepelhetett az egyházkerületnek szóló jelentésben, mint a debreceni egyetemre begyűlt alapítvány. A jogi és a bölcsészeti tanszékek számának szaporítása elől részben elhárult az akadály. 1895-ben két jogi tanszéket fel is állított az egyházkerület a városi alapítványra.

A lassan tengeri kígyó hosszúságúra nyúló ügynek lehetetlen és szükségtelen minden részletét nyomon követnünk. Voltak kalandos elképzelések. 1896-ban Szabó József városi főszámvevő 10 ezer hold eladását javasolta a városnak a Hortobágy birtoktestéből, és az azért befolyó kétmillió forint felhasználásával a Kollégiumot egyszerűen egyetemmé fejleszthetőnek képzelte. A Hortobágy tulajdonjoga azonban vitatott volt, eladása így megoldhatatlan. 1906-ban Jászi Viktor jogtanár napilapokban arról cikkezett, hogy évi 200 ezer korona folyósításával a város hozzásegítheti az egyházat, hogy egyetemmé fejlessze a Kollégiumot. Kertész János debreceni módos cívis a Hortobágy jövedelméből látta ugyanígy felállíthatónak az egyházzal közösen a Kollégiumban az egyetemet. Jászi és Kertész javaslatát a város törvényhatósága tárgyalta. A római katolikus plébános és az izraelita hitközség elnöke egyaránt támogatta. Hajdú vármegyében is mozgalom indult az egyetem felállítása érdekében.

A közérdeklődés ébrentartása mindenképpen hasznos volt. 1908-ban megnyílt a bölcsészeti akadémia és fokozatosan szaporodtak tanszékei, ugyanez történt a jogakadémiával, sőt még a teológiával is.

1904-ben megnyílt a második budapesti református zsinat, s a debreceni egyetem ügyében hozott határozata gyakorlatilag elutasító volt.¹⁴⁷ Nem maradt más, a város és az egyház erőforrásainak elégtelen volta tudatában, mint az, hogy az állam segítségét nyerjék el. A város 1908-ban jelenti be a kormánynak négy karú egyetem iránti igényét. Ehhez csatlakozik az egyházkerület is. 1911-ben zajlanak le a döntőnek nevezhető tárgyalások a kormány és Debrecen, valamint az egyházkerület között. Ekkor eldől, hogy az egyetem a Nagyerdőn épül. Eredetileg a hittudományi, jogi és bölcsészeti kart a Kollégiumban, valamint az Egyháztéren (ma Kálvin tér) a Péterfia utca eleje és a Vár utca között volt egyházi tulajdont képező házak helyén, ahol ma sokemeletes mozaikburkolatú építőipari székház áll, akarták elhelyezni. Az orvosi kar klinikáival a Wesselényi utca – vasúti sínek és a Homokkert által határolt részen helyezkedett volna el.

A város 3 millió koronát, az egyetem területének közművesítését, a villamos vonalának az egyetemig kivezetését és 112 hold és 238 négyszögöl földterületet bocsát a megegyezés szerint az egyetem rendelkezésére. Az egyházkerület lemond a Kollégiumban kifejlesztett teológiai, bölcsészeti és jogakadémiájáról. Azok beszüntetik működésüket. Professzorai pályázhatnak az új egyetem tanszékeire. Az egyházkerület évi 70 ezer koronát fizet az államnak a teológiai kar teljes fenntartására, viszont tanár csak református lelkészi oklevéllel rendelkező személy lehet. A Kollégium helyet ad az egyetem hittudományi, jogi és bölcsészkarának, valamint az orvosi kar dékáni hivatalának, míg el nem készül az egyetem új épülete és a klinikatelep. A három fakultás és az orvoskar dékáni hivatalának dologi kiadásait fedezi, amíg a Kollégiumban lesznek. Engedélyezi az egyetem számára a főiskolai könyvtár használatát.

1912. évi XXXVI. tc. néven megalkotta az országgyűlés és szentesítette a király a Debreceni m. kir. Tudományegyetem alapításáról szóló törvényt. A kultuszminiszter évenként növekvő rendben óhajtotta az egyetem négy évfolyamát megnyitni. A Kollégium főiskolái ugyanilyen rendben szüntették volna be évfolyamaikat. Az egyházkerület felajánlotta, hogy három éven át évi 60 ezer koronát fizet, ha egyszerre négy évfolyammal kezdi meg működését az egyetem. Úgy lett. 1914. március 14-én pályázatot hirdetett 28 debreceni egyetemi tanszékre a kultuszminiszter. Ezek hittudományi, jogi és bölcsészeti tanszékek voltak. A Kollégium főiskoláinak 24 tanszéke közül 3 üresen állt. Kettőről a főiskolák megszűntével nyugdíjba ment a professzor, a többi 19 tanszék birtokosa pályázott egyetemi tanszékre és 17 kinevezést kapott 1914 augusztusában, 2 pedig a következő években.¹⁴⁸

1914. június 3–5. napjain együtt ült az egyházkerületi közgyűlés. Szentpéteri Kun Béla jogakadémiai professzor, akadémiai igazgató vezetésével az akadémiai tanári kar részt vett a közgyűlésen. Az akadémiai igazgató búcsúzott tanártársai nevében a közgyűléstől, az egyház és a Kollégium vezetőitől. Baltazár Dezső püspök válaszában áttekintette azt az erőfeszítést, melyet az egyházkerület tett az egyetem felállításáért. Igaz, hogy annak a „protestáns egyetem lett volna az igazi koronája. (...) Ha a magyar nemzeti művelődés az ellenkező szelek fúvása mellett csak úgy tudhatott magának újabb szilárd templomot építeni, ha fundamentumába egy református intézmény gránitköveit építi bele: odaadjuk a gránitkövet”. A professzorokhoz fordulva így fejezte be beszédét: „És most elbocsátjuk önöket (...) Amit örökségül vettek világosságban és szabadságban, azokat a kincseket gyarapítva adják tovább az örök jövendőnek.”¹⁴⁹

1914. június 9-én megtartották az utolsó évzáró ünnepélyt a főiskola teológiai, jogi és bölcsészeti akadémiáján. A teológiának 1950-ben történt visszatértéig a Kollégiumnak nem volt főiskolai tagozata.

III. A KOLLÉGIUM TÖRTÉNETE 1914–1950 KÖZÖTT

A Kollégium és az egyetem kapcsolata igen szoros maradt. Az egyetem a Kollégium épületében nyílt meg. A rectori hivatal számára három, a hittudományi karnak nyolc, a jogi karnak további tizenegy, a bölcsészeti karnak tizenegy, a kvesztornak egy termet kért a kultuszminisztérium. A teológiának használati jogot biztosítottak az Oratóriumra és az énekteremre. A díszterem aula gyanánt szolgál az egyetemnek, míg a kistanácsterem a professzor kari ülések és a jogi vizsgák lebonyolítására. A tanévnyitó és – záró istentiszteletekre az egyház a Nagytemplomot bocsátja rendelkezésre. Az egyetemi ifjúság használhatja a kollégiumi tornatermet, egyesületei számára pedig két további termet kap. A termek berendezését a Kollégium adja, illetve az állam szerzi be, ahova úgy látja jónak. A Kollégium alkalmazottaira vár az egyetemi helyiségek takarítása, fűtése, mivel az egyetem csak minimális irodai és inkább eljárói feladatot ellátó pedellusokat alkalmaz s csupán két szolgát. A főiskolai könyvtár használata az egyetem tanárai és hallgatói számára rendelkezésre áll. Az olvasótermen óhajtott az állam némi átalakítást.¹⁵⁰

A Kollégium hely szempontjából 1913/14-ben kedvező helyzetbe jutott. 1914 tavaszán a gimnázium átköltözött a Kollégiumból a Péterfia utca elején megépült impozáns épületébe. A Kollégium hátsó udvarán a magasföldszintes tápintézeti épületre két emeletet építettek 1912/13-ban, ahol 180 férőhelyes akadémiai internátust rendeztek be. Mire azonban az egyetem megnyitására került sor, akkorra kitört az I. világháború. A Kollégium főiskolai internátusából hadikórház lett. Az óépület jelentős részét szintén katonai célra foglalták le. Az egyetem a Péterfia utca elején álló gimnázium épületében nyert elhelyezést.¹⁵¹

A katonaság távozása, a szükséges fertőtlenítések és javítások után 1917 elején jutott használatába az egyetem a számára kijelölt kollégiumi helyiségeknek. 1919. április 23-tól 1919. december 10-ig a román, 1920. március 11-től egy időre a nemzeti hadsereg vette igénybe a Kollégium egy részét.¹⁵² Az egyetem központi épülete 1932. május 15-i ünnepélyes átadásáig az egyetem három fakultásának hivatalai és helyiségeinek jó része a Kollégiumban maradt. 1932. május 18-án az egyházkerületi közgyűlésen a rector vezetésével minden fakultásról megjelent egy professzor és megköszönte, hogy a Kollégiumban helyet biztosítottak az egyetemnek. Aztán e fakultások fokozatosan, de még abban az évben kiköltöztek a központi egyetemi épületbe.¹⁵³ Akkor mondott búcsút a Kollégium egykori akadémiái örökében falai között működött egyetemi fakultásoknak. A Teológiai Fakultás is akkor költözött az egyetem központi épületébe.

Az egyetem megalakulásától fogva laktak egyetemi hallgatók a Kollégium főiskolái internátusában, és étkeztek a tápintézetben. Nem csupán az 1941–42-es tanévtől teljes létszámmal a Kollégiumban lakó teológiai hallgatók, hanem bölcsész, jogász és orvostanhallgatók is. A Kollégium kedvezményekben is részesítette az egyetemi hallgatókat.¹⁵⁴

Kellemetlen esemény is adódott, amennyiben a 20-as években az államkincstár beperelte az egyházkerületet, mert nem fizette a háború után a teológiai fakultás fenntartására megígért évi 70 ezer koronás hozzájárulást. 10 millió koronát meghaladó vagyona ment hadikölcsönben tönkre a Kollégiumnak. Az infláció maradék alapítványi tőkéjét is elértéktelenítette. Nem volt miből fizetnie. Az állam évi 81 200 pengőt követelt visszamenőleg az elmaradt hozzájárulás fejében. Végül 1931-ben az állam megegyezett az alperessel. Az egyházkerület elismerte fizetési kötelezettségét, de az állam amíg az egyetem a Kollégiumban működik, addig nem követeli a szóban forgó hozzájárulást. Aztán pedig hajlandó lesz az összegről újra tárgyalni és a Kollégium anyagi helyzetéhez mérten állapodnak meg arról.

Az egyetem számos jelét adta annak, hogy a Kollégium örökösének tekinti magát. A főként hittanhallgatókból álló Kollégiumi Kántus az egyetemi ünnepségeken Kollégiumi Kántus – Egyetemi Énekkar néven lépett fel. Egyetemi ünnepségeken a Kollégium egykori Tűzoltó Társaságának gerundiumait, majd azok mintájára iparművésszel terveztetett nagybotokat vittek az egyes fakultások dékánjai, karai előtt a kollégiumi diákegyenruhába öltözött hallgatók. A Hittudományi Kar jelvényévé tett gerundium tetején egy kakas áll. Az egyetemi díszudvar falán kiváló kollégiumi tudósok és egyházkerületi vezetők neve olvasható. Az egyetem előtt, Melius Juhász Péter, Huszár Gál, Szenci Molnár Albert és Komáromi Csipkés György szobra díszíti a parkot.

Változott az egyetem megalakulása után a Kollégium vezetése. Az utolsó akadémiai igazgató előterjesztésére 1914-ben az egyházkerületi közgyűlés hozott határozatot a Kollégium új vezetéséről, és a megszűnt akadémiai tanszakok helyére felsőoktatási intézetet állított be. A felsőoktatási intézet valójában főiskolai intézet jelleget volt hivatva kölcsönözni a Kollégiumnak, de nem tanítással foglalkozó intézet, inkább intézmény volt. Fő célja, hogy a diákjóléti kollégiumi szolgáltatásokat kiterjessze az egyetemi hallgatókra. Említettük már, hogy az egyetemi hallgatók és nemcsak a kötelezően bentlakó teológusok, továbbá tanárképző intézeti tagok, hanem a férőhelyektől, szociális helyzettől függően más egyetemi hallgatók is, jogászok és orvostanhallgatókat beleértve, igénybe vehették a Kollégium főiskolai internátusát és tápintézetét, sőt kedvezményeket nyerhettek el egészen a legációba menésig. Azok az egyetemi polgárok, akik a Kollégium internátusába felvételt nyertek, egyszersmind a Kollégium felsőoktatási intézetének tagjai lettek. Mint kollégiumi felsőoktatási intézeti tagok kaptak helyet a Kollégiumban.

A felsőoktatási intézet élén a kollégiumi igazgató állt, akit az egyházkerület választott. Egyben vezetője volt a Kollégiumnak, hasonlóan a korábbi akadémiai igazgatókhoz. A kollégiumi igazgató mellé ugyancsak az egyházkerületi közgyűlés felsőoktatási felügyelő bizottságot kért fel a debreceni egyetemi tanárokból. A hittudományi kar tagjai valamennyien hivatalból tagjai voltak e felügyelő bizottságnak. A többi bizottsági tagot az egyetem más karaiból kérte fel az egyházkerületi közgyűlés. Később a javaslattevő Szentpéteri Kun Béla volt kénytelen megállapítani, hogy a felsőoktatási felügyelő bizottság összetétele nem volt szerencsés.

Az egyetemi tanárok egy része úgy érezte, hogy a Kollégium gyámkodni akar az egyetem felett, és ezért fogja munkába tanárai egy részét. A kollégiumi tanárok pedig elégedetlenek voltak, mivel a megszűnt akadémiai tagozatok tanárainak felettük terhesnek érzett uralmát rakja rájuk az egyházkerület az egyetemi tanárokból összeállított kollégiumi felsőoktatási felügyelő bizottság által, holott a teológiai tanárok kivételével a többi professzornak nincs kollégiumi és egyházi érdekeltsége.¹⁵⁵

A Kollégium és az egyetem maradandó kapcsolatát képezte két intézet, melyekkel külön fejezetben foglalkozunk. A Református Lelkészképző Intézet és a Református Tanárképző Intézet mindvégig a Kollégium szervezeti keretében működött és léte szorosan össze volt kötve a debreceni állami egyetemével. Az 1914-gyel kezdődött korszak végleges szemléleti változást eredményezett a Kollégium tagozatainak besorolásában. Első helyre a lelkészképző, utolsóra a tanítóképző, majd megalakulása után a polgári került.

1. A Lelkészképzőintézet

1914-ben 189. számú határozatával alkotta meg az egyházkerületi közgyűlés a Lelkészképzőintézetet. A Felsőoktatási Tanács hamarosan megalkotta az intézet szabályzatát, amit az egyházkerületi elnökség 1914. október 31-én ideiglenesen jóváhagyott. A jóváhagyás napján nyílt meg a lelkészképző 108 hittanhallgatóval. Igazgatója Kiss Ferenc ny. r. egyetemi tanár, a belmisszió és cura pastoralis tanszék vezetője lett. Mellé docensül Erdős Károlyt választotta az egyházkerületi közgyűlés. Hamarosan második docensi állást is szervezett a Kerület. Arra Varga Zsigmond, nagykönyvtári ideiglenes könyvtártisztet, a budapesti egyetemnek 1911 óta keleti nyelvészeti doktorát választotta. Mitrovics Gyula volt bölcsészeti akadémiai professzor, főiskolai internátusi igazgató pedagógiai szemináriumot tartott, Mácsai Sándor énektanár, a Kántus karnagya egyházi és műéneket tanított a hittanhallgatóknak az intézetben.

A lelkészképző célja az volt, hogy az egyetem elméleti képzése mellett a gyakorlati lelkipásztori szolgálatra egyházias szellemben készítse fel a hallgatókat. Egyházkerületi lelkészképesítő bizottság vette fel a lelkészi vizsgákat. Viszont csak az a debreceni m. kir. tudományegyetemen végzett hittanhallgató állhatott lelkészi vizsgára, aki elvégezte a Lelkészképzőintézetet és annak szabályosan lezárt leckekönyvét bemutatta.

Az I. világháború bő alkalmat nyújtott a hittanhallgatóknak a hadikórházakban végzett szolgálatra. Beszélgettek, lelki vigaszt nyújtottak, a sebesültek helyett levelet írtak, sőt ápolási feladatot is láttak el tífuszos és kolerás betegek között. A Kollégiumban lévő hadikórház sebesültjeinek hetente műsort adott a diákság. A teológusok is kivették e hazafias és emberbaráti cselekedetből a részüket. A Kántus hetenkénti hangversenye különösen kedvelt volt a katonák között. Az oratóriumban naponként esti istentisztelet, praeces tartása adott gyakorlási lehetőséget a lelkészképző tagjainak. Vasárnap délelőttönként ifjúsági istentiszteletet tartott a senior és az esküdtfelügyelő az Oratóriumban. A felkészülést segítette a legáció ősi intézménye, ami egyúttal diákjóléti és a Kollégium fenntartását segítő intézmény volt. Minden esetre a három üdvtörténeti ünnepen gyülekezetekbe prédikálni és egyben adományt gyűjteni menő ifjak a gyülekezeti tagok, lelkészek között való forgolódást, emberekkel bánást és prédikálási praxist tanultak. A debreceni egyházközség viszont visszább szorította templomaiban a hittanhallgatók szolgálati terét. 1915. szeptember 12-től megszüntette a teológusok vasárnap délutáni kátémagyarázatát, 1916. január 1-től pedig a vasárnap délelőtti istentiszteletet megelőző bibliaolvasást, valamint a nagy és kistemplomi hétköznap délutáni prédikálást. Ezek pótlására a lelkészképző belkörüleg igyekezett gondoskodni, de csak annyit tudott biztosítani, hogy vasárnap délután a III–IV. éves hittanhallgatók az Oratóriumban prédikáljanak.

A lelkészképzőintézetben viszont nemcsak gyakorlati képzés folyt, hanem elméleti is. Erdős Károly német és angol, továbbá szír nyelvet tanított, valamint egyháztörténetet. Varga Zsigmond héber nyelvi gyakorlatot, arabot, németet, ókori vallástörténetet adott elő. Nem csoda, hogy ezt sokan gúnyolták, és aggodalmaiknak adtak hangot a lelkészképző túlzottan elméleti képzése miatt. Egyházkerületi közgyűlésen is égiekkel játszó földi tüneménynek, mások fiókegyetemmé fejlődő intézménynek aposztrofálták. Nem egészen jogtalan lehetett ez a bírálat. Hiszen a szír, az arab, később szumirológia nem éppen a gyakorló lelkipásztor mindennapi szolgálatának nélkülözhetetlen ismeretei. Azokat nyugodtan lehetett volna az egyetemre hagyni, ám ott Debrecenben akkor nem oktatták. A valóság az, hogy Erdős Károly és Varga Zsigmond gyülekezeti lelkészi gyakorlattal nem rendelkezett, elméletből ismerték, hogy mire van szüksége egy gyakorló lelkésznek. Mindketten elméleti tudósok voltak és azt tanították, amire készültségük és a hajlamuk szerint szívesen vállalkoztak.¹⁵⁶

Ez a kezdeti túlterhelési állapot a későbbi évtizedekben is megmaradt. Különösen 1932 után vált nehézzé a helyzet. Akkor az egyetem jelenlegi központi épületében folyt az oktatás. Gondoljuk el, hogy a hittanhallgatók reggel kimentek a több kilométerre lévő egyetemre előadásokat hallgatni, aztán vissza a Kollégiumba ebédelni. Délután pedig órákat hallgatni, gyakorlatokat végezni a lelkészképzőben. Tanulásra alig maradt idejük és erejük. Elmélyült studírozásra meg egyáltalán nem. Mindehhez járult a lelkészképzőben is fennálló vizsgakötelezettség.

Az igazgatók változtak. Két rendes tanári állás szervezésére 1918 nyarán került sor. Az egyházkerületi közgyűlés Erdős Károly és Varga Zsigmond docenset lelkész-képzőintézeti nyilvános rendes tanárrá nevezte ki. Mellettük továbbra is előadók tevékenykedtek. Varga Zsigmond 1921-ben a Hittudományi Fakultás ny. r. tanára lett. Nemzetközi hírre tett szert vallástörténeti munkásságával. Ezután sűrűn váltogatták egymást a tanárok és az igazgatók a lelkészképzőben. Közülük Csikesz Sándor, Kállay Kálmán és Erdős Károly a debreceni egyetem hittudományi ny. r. tanárai lettek. Az előadók, lectorok soraiban is sűrű változások történtek. A legtöbb teol. professzor adott elő akkor is, ha nem volt előzőleg tanára vagy igazgatója a lelkészképzőnek. A lelkészképzőintézeti tanárság lépcsőfok volt az egyetemi katedrára. Az igazgatók többnyire az egyetem teol. tanárai soraiból kerültek ki. Leghosszabb ideig Kállay Kálmán professzor viselte a lelkészképzőintézet igazgatói tisztét. (1930-tól a 40-es évekig.) Nevezetes tanára volt 1940-től a Lelkészképzőnek Illyés Endre. Az Intézet 1950-ben szűnt meg, mert a Hittudományi Kar akkor kivált az állami egyetemből, és teológiai akadémiaként mint egyházi főiskola a Kollégiumban folytatja működését.

A lelkészképző gyakorlati képzése a 20-as évek közepétől javult. Bekapcsolódott az ifjúság a debreceni református egyházközség megélénkülő belmissziói életébe. Számos ifjúsági egyesület működött a lelkészképzőben, azokról monográfiánk más helyén van szó. Itt is megemlítjük azonban közülük a nagy múltú Hittanszaki Önképzőtársulatot, mely 1869 óta működött. Lapja a Közlöny 1870-től 1948-ig rendszeresen megjelent. A Kollégiumi Kántus szintén a lelkészképzőintézet kötelékébe tartozott. 1939-ben a rádió által is közvetített ünnepélyen és hálaadó istentiszteleten emlékezett meg 200 éves fennállásáról. Különleges kezdeményezés volt a Theologus Gyülekezet. 1941-ben hagyta jóvá szabályzatát az egyházkerületi közgyűlés (287. sz. határozattal.) Ebben a jövendő lelkészi szolgálatra készülő ifjak gyülekezeti szervezetbe tagolták bele magukat és saját presbitérium vezetésével élték kegyességi életüket.

Élénk kapcsolatot tartott fenn a teológus ifjúság más hazai teológusképző protestáns tanintézetekkel 1929 óta. Diákcsere révén találkoztak egymással. Az elberfeldi Predigerseminarral szintén létesült diákcsere. 1934/35-től 1937/38-ig négy német lelkészjelölt, tanévenként egy-egy ismerkedett a debreceni református hittanhallgatók és a magyar reformátusság életével. A MEKDESZ, Soli Deo Gloria, Protestáns Diákok és más protestáns ifjúsági egyesületek munkájában tevékenykedtek a teológusok. A kollégiumi esküdtfelügyelővel az élen kezdeményezői voltak a debreceni hittanhallgatók a Kollégiumban a telepítési mozgalomnak. Széleskörű agitáció, gyűjtés, hetente egy vacsora feltétjéről lemondva és építőakciókat szervezve 1938-tól a felszabadulásig kb. 80 sokgyermekes tiszántúli magyar családot telepítettek a Dunántúlra, hogy emeljék ott a magyarság számarányát.¹⁵⁷

Számos oktatási és nevelési szempont tette indokolttá, hogy a hittanhallgatók valamennyien bent lakjanak a Kollégiumban. Az egyetem kiköltözése előtt azonban nem volt elég hely. Később a teológusok létszámának rohamos emelkedése nehezítette meg a bentlakást. Az 1940/41. tanévtől az I. éves, a következő tanévtől valamennyi hittanhallgatónak kötelező lett a bentlakás. Az 1940/41. tanév megnövelte a lelkészképzőintézet feladatát, mert életbe lépett az ötéves teológusképzés. A lelkészképző tanári karát az egyházkerületi közgyűlés 454–1942. számú határozatával kibővítette az egyetem Hittudományi Karának valamennyi rendes és rendkívüli teológiai tanárával. Igazgatója 1943. július 1. óta Vasady Béla teológiai professzor volt, aki 1945 novemberében ökumenikus küldetésben az Egyesült Államokba ment és a princetoni egyetem vendégprofesszora lett. Ettől az időtől kezdve helyettes igazgatói minőségben Czeglédy Sándor teológiai professzor vezette a lelkészképzőt.¹⁵⁸

Alapvető kézikönyveket letétként a Kollégiumi Könyvtár adott a lelkészképzőnek. A későbbiek során dicséretesen gyarapította az intézet könyvállományát részint új könyvek beszerzésével, részint elhunyt tudósok könyvtárával. A lelkészképző megszűntével a könyvtára beolvadt a Kollégiumi Könyvtárba.¹⁵⁹

Az 1924/25. tanévben iratkozott be az első nőhallgató a debreceni Református Hittudományi Karra és egyben a lelkészképzőintézetbe.¹⁶⁰ Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindig minden hittanhallgató automatikusan lelkészképzőintézeti tag is lett. Előfordult, hogy tíz hallgató sem iratkozott be oda. 1914 és 1950 között a Hittudományi Kar egyetemi tagolású oktatási intézmény lévén, a kollégiumtörténetben nem tárgyaljuk. Szükséges azonban, hogy hallgatóinak létszámáról annyit mondjunk, hogy 1933/34-ben 207 fővel érte el a csúcsot. 1943/44-ben viszont 51 főre esett vissza. A háború után örvendetesen növekedett a hallgatók száma, úgyhogy 1948/49 I. félévében a lelkészképzőnek 83 férfi és 5 nő volt a tagja.¹⁶¹

A háború megnehezítette a hittanhallgatók kollégiumi bentlakását. Az 1942–43-as tanévben a honvédség lefoglalta az egyetemi internátus épületét. A teológusok a nagyerdei diakonisszaintézetben kaptak helyet. A következő tanévben azonban gimnazistákat telepítettek inkább a diakonisszaintézetbe és a teológusok a Kollégium óépületének II. emeletén laktak. Nehezebb lett a helyzet a háború után. A Kollégium katonai igénybevétele még nagyobb mértékűvé vált, mint korábban így a teológusok a Kálvin tér 8. számú lelkészlakásban és magánházaknál laktak.

A II. félévben költözhetett a Kollégium óépületébe 20 teológus. Az 1946–47. tanévben kapta vissza a Kollégium az egyetemi internátus épületét és ahogy renoválásával haladt, úgy tudta elhelyezni fokozatosan ott a teológusokat.¹⁶²

A II. világháború elmúltával az 1947/48-as tanévtől számos ökumenikus vendég kereste fel a lelkészképzőintézetet. Külföldi tanulmányútra hosszú idő után szintén az 1947/48. tanévben nyílt először lehetőség.¹⁶³

Az országos méretű hitébresztő missziói munkából a II. világháború után rendkívül lelkesen vette ki részét a teológus ifjúság. A lelkészképzőintézet keretében működött Theologus Gyülekezet komoly önkormányzati jogaival az ifjúság önnevelésének iskolája volt. A lelkészképzőintézet évkönyvet jelentetett meg 1943-ig rangos tanulmányokkal. Közlöny című újságját évente általában tíz számmal nyomatta. A Hittanszaki Önképző Társulattól örökölt lapot a Theologus Gyülekezet 1947–48-ban még hat alkalommal megjelentette. Az 1948–49. tanévben is megkezdte működését szerkesztősége, de 76 évi működése után meg kellett szűnnie a Közlönynek.¹⁶⁴

2. A Református Tanárképzőintézet

Egy évtizedes előkészítés előzte meg a Debreceni Református Kollégium Tanár-képzőintézetének megnyitását. 1925. február 1-én kezdte meg működését a Kollégium egyetemi (eredetileg főiskolai) internátusában. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 84.689–1925. sz. rendeletével felmentette a tanárképző hallgatóit azoknak a tárgyaknak egyetemi hallgatási, gyakorlási és vizsgakötelezettsége alól, amelyeket a tanárképzőben szakvezető tanároktól tanulnak. Az egyházkerületi közgyűlés 1925 májusában fogadta el a tanárképző szabályzatát. Ennek értelmében magyar irodalom és nyelvészet, német irodalom és nyelvészet, klasszika filológia, francia irodalom és nyelvészet szakcsoportban szakvezető tanárok oktatják a hallgatókat. Létesítenek számukra külön könyvtárat. A tanórák a könyvtári helyiségben folynak. Az intézet tagjai a főiskolai internátusban laknak és könyvtáruk is ott nyer elhelyezést. Református tanári pályájukra teológiai ismereteik és kegyességük elmélyítésével készülnek. Ennek érdekében félévenként egy teológiai tantárgyat hallgatnak vizsgakötelezettséggel az egyetem teológiai karán, továbbá bibliaórákról és más hitépítő alkalmakról gondoskodnak számukra.

Az egyházkerületi közgyűlés említett határozata három évre megválasztotta a tanárképző négy már működő szakvezető tanárát, Hankiss János egyetemi tanárt, Zsigmond Ferenc egyetemi magántanárt, debreceni református gimnáziumi tanárt, Benigny Gyula egyetemi magántanárt, debreceni református gimnáziumi tanárt és Bessenyei Lajos ugyancsak debreceni református gimnáziumi tanárt. Az igazgatói tisztségre Karai Sándor kollégiumi és egyetemi internátusi igazgatót már korábban kinevezték.

Az angol tanítását Thomas Welsh angol anyanyelvű egyetemi lector látta el 1930/31-ben. Az élőnyelvek tanulása érdekében az 1925-ben jóváhagyott szabályzat egy skót és egy francia református bölcsész- vagy hittanhallgató működését irányozta elő. A francia szakos hallgatók évente három-, a német szakosok kéthónapos tanulmányi ösztöndíjat kaptak az egyházkerülettől, hogy az illető nyelvterületen gyakorolhassák a nyelvet. Az 1928 nyarán hozott egyházkerületi határozat a latin-görög szakosoknak lehetőséget biztosított, hogy négyévi tanulmányi idejük alatt egyszer 2 hónapra olaszországi, 2 hónapra görögországi tanulmányútra menjenek. A tanulmányutakat általában csoportosan szakvezető tanárral tették meg a hallgatók.

Az egyházkerületi közgyűlés 1928-ban ismét három évre megbízta az addigi tanárokat, de célul tűzte ki a tanárképzőben tanító három gimnáziumi tanár főfoglalkozású tanárképzőintézeti alkalmazását. A tanárképző állandó tanári karának létesítése csak 19 év múlva valósult meg. Lényeges fejlesztés volt azonban, hogy 1930–31-re Kun Sándor református gimnáziumi tanárt, Tankó Béla és Mitrovics Gyula egyetemi bölcsészprofesszort szakvezető tanárul alkalmazták. A gazdasági válság azonban derékba törte ezt az igyekezetet. 1931 augusztusában az egyházkerületi közgyűlés átmenetileg visszafejlesztette a tanárképzőt. Zsigmond Ferencet tartotta meg egyedül szakvezető tanárnak és a hallgatók segélyezését is csökkentette. 1931/32-ben csak Zsigmond Ferenc tanított a tanárképzőben. A következő évben pedig senki sem, mert Zsigmond Ferenc betegszabadságra ment. 1933/34. I. félévében Zsigmond újra megtartotta óráit, de 1934 februárjában betegsége miatt nyugdíjba ment. Karai Sándor sem tudta már ellátni megfelelően igazgatói feladatát. 1934. augusztus 1-től Péter Zoltán egyetemi magántanár, református gimnáziumi tanárt nevezték ki az egyetemi internátus igazgatójává és a tanárképzőintézet megbízott igazgatójává. Az új igazgató egyúttal szakvezető tanárként dolgozott. Az 1934–35-ös tanévtől új szakvezető Péterffy László református leánygimnáziumi tanár és Kun Sándor. Péter Zoltán csak 1942. szeptember 1-től volt megválasztott igazgató. A szakvezetésbe később bekapcsolódott ismét Tankó Béla és Mitrovics Gyula professzor, továbbá Benigny Gyula. 1940–41-től kezdődött a történelemoktatás a tanárképzőben, melyet Varga Zoltán egyetemi magántanár, a Debreceni Református Gimnázium tanára tartotta.¹⁶⁵

1947. március 18-i hatállyal az egyházkerület öt tanszéket állított fel a tanár-képzőben és mindegyiket rendes tanár választásával töltötte be. Péter Zoltán igazgató a filozófia és pedagógia, Benigny Gyula egyetemi címzetes rendkívüli tanár a német nyelv és irodalom, Péterffy László a magyar irodalom, Szeles Miklós a teológiai tárgyak, Varga Zoltán a magyar történelem rendes tanára lett. Péterffy és Varga gimnáziumban is tanított ekkor, de fő alkalmazása ekkor már a tanárképző volt. Helyettes tanárként Lukács László nagykönyvtári igazgató angolt adott elő. Papp István gyakorló gimnáziumi tanár, egyetemi magántanár 1942 óta magyar és finn nyelvészetet, finn irodalmat tanított mint hároméves ciklusra megbízott előadó. Rajtuk kívül mások is tartottak előadásokat.¹⁶⁶

A tanárkar magas tudományos kvalifikációja, egy részüknek egyetemi rendes tanár volta, illetve Varga Zoltánnak később egyetemi katedrára emelkedése mutatja, hogy egészen nevezetes tanárok tanítottak a tanárképzőben. A szakvezető tanárok, illetve később a rendes tanárok is túlnyomóan egyetemi magántanári habilitációval rendelkeztek. Valamennyi rangos szakírói, tankönyvírói tevékenységet folytattak. Kiváló hallgatók is szép számmal kerültek ki a tanárképzőből 27 éves fennállása alatt. Az intézetnek összesen 614 tagja volt. 1936-ban sub auspiciis gubernatoris avatták doktorrá Végh Józsefet és Némedy Lajost.¹⁶⁷ Utóbbi a Kossuth Lajos Tudományegyetem professzora lett. Még sokan vannak tudományos és kulturális életünk kiválóságai közül, (például Fehér Lajos) akik a tanárképző növendékei voltak.

Az 1925-ben hozott egyházkerületi határozat értelmében a Nagykönyvtár letétként elegendő könyvet adott a tanárképzőnek ahhoz, hogy abból a saját intézeti könyvtárat rendezzen be. Az évek során aztán szépen gyarapította könyvtárát a tanárképző. A háborús károk ellenére 1952-ben megszűnésekor értékes könyvtárat adott vissza a Nagykönyvtárnak.¹⁶⁸

A Tiszántúli Egyházkerület már 1925-ben kérte a többi egyházkerületet, hogy járuljon hozzá a tanárképző költségeihez, hiszen az ország református gimnáziumainak képezik a tanárokat az ország első és egyetlen tanárképzőjében Debrecenben. A Dunántúli Egyházkerület volt az egyetlen, amely 320 aranykoronát ajánlott fel egy dunántúli tanárjelölt számára. Csak 1941-ben határozott úgy az Egyetemes Konvent, hogy a debreceni tanárképzőt az egyetemes magyar református egyház tanárképzőjének tekinti.¹⁶⁹

A tanárképző pezsgő szellemi életét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy sorozatot adott ki tanárai és tagjai tudományos dolgozataiból. A sorozat utolsó, 28. számú kötete Értekezések az 1943. évről címen jelent meg. Volt több olyan év, melyben az értekezésekből több szám is megjelent. E sorozat 13. száma a Pallas Debrecina címet viseli, melyet Zsigmond Ferenc szerkesztett az intézet tízéves fennállása alkalmából (Debrecen 1936.)¹⁷⁰

A Debreceni Református Kollégium Tanárképzőintézetét az iskolák 1948-ban bekövetkezett államosítása nem érintette. A Magyarországi Református Egyháznak a Magyar Köztársasággal 1948-ban aláírt Egyezménye hat református gimnázium működését biztosította. E gimnáziumoknak szükségük volt tanárutánpótlásra. Az 1948/49. tanévről megjelent kollégiumi értesítő úgy számol be a tanárképző életéről, mint aminek feloszlatásáról szó sincs. Működött tovább öt rendes tanárával. A tagjainak létszáma sem csökkent, 27–25 között mozgott. Igazgatója változatlanul Péter Zoltán volt, aki 1943-tól 1952 januárjáig kollégiumi igazgató is volt. 27 évi fennállása után 1952-ben mégis megszűnt az intézet.

A Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsának 1952. június 27-i ülésén javasolta Péter János püspök, hogy a négy egyházkerület elképzelése szerint a Debreceni Kollégium gimnáziuma kivételével ajánlják fel az államnak valamennyi református gimnáziumot. A Tiszántúli Egyházkerület ajánlja fel a Dóczi Leánynevelőintézetet. Az előterjesztésben a tanárképzésről nincs szó. A határozat elfogadta a püspök előterjesztését és kimondta egyebek között: „Miután a református gimnáziumok egy kivételével megszűnnek, a debreceni református tanárképző intézet elveszti létjogosultságát. Ezért az egyházkerületi tanács az Egyetemes Konvent engedélyével a tanárképző intézetet megszünteti.¹⁷¹

3. A gimnázium

Alig vette birtokba 1913 végétől 1914 tavaszáig húzódó átköltözésével a Péterfia u. 1–7. számú új iskolaépületet a gimnázium, hamarosan szűknek bizonyult az. A 12 osztályra tervezett iskolának 17-re emelkedtek az osztályai és az 1914-től 1950-ig tartó időszak legnagyobb részében általában annyi is maradt a számuk.¹⁷²

Az I. világháború éveiben a katonaság békén hagyta a gimnázium épületét. A román megszállás és azt követően a Nemzeti Hadsereg sem vette igénybe. Osztoznia kellett viszont a gimnáziumnak az egyetemmel, mert a Kollégiumból a katonaság kiszorította azt.

Az I. világháború hadba szólította a Kollégium gimnáziumának több tanárát és nagyon sok diákját. Rendet vágott a halál az ő soraikból is. Kivették részüket a megpróbáltatásokból az arcvonalban, a hadikórházakban és a hadifogságban egyaránt. 1914. október 14-én Galíciában esett el Újvárosi Szabó Gyula tanár. A harctéren és a hadifogságban szerzett betegségébe pusztult el Kiss Ferenc tanár 1922-ben. Súlyosan sebesült Bessenyei Lajos tanár. A gimnazistákat csapatostul hívták be katonának. 1915 tavaszán csak a VIII. osztályból 29-et, 1915 június végén 33-at, 1916 áprilisában és májusában 36 tanulót, akik között már VI. és V. osztályosok is akadtak. 1917/18-ban 92 diák rukkolt be. Az érettségizők gyorsított tanfolyamokon vettek részt és soron kívül tehettek érettségit. A katonaság szabadságolta időnként az érettségi előtt álló diákkatonáit, sőt azokat is, akik az osztályvizsgát sem tették le akár VIII. akár alacsonyabb osztályukban, hogy levizsgázhassanak. Az osztályvizsgákat is rövidített tanfolyam alapján állták ki a hadfiak.

Az I. világháború alatt megnőtt a gimnáziumban a magántanulók száma. Maga az iskola ajánlotta vidéki diákjainak a magántanulást, mert internátusi és tápintézeti helyeket képtelen volt biztosítani nekik. A tanulás színvonala sínylette meg mindezt, de így történt akkor az ország többi gimnáziumában is.

A Tanácsköztársaság ideje Debrecenben nem tartott soká. 1919. április 23-án bevonultak a román csapatok. Május 3-án Karai Sándor igazgató tanárkari értekezleten megejtette a tanárok igazolását. Politikailag nem talált kifogást az igazolás a tanári karnak a Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásában. Ezzel Karai Sándor megmentette a tanári kart attól, hogy majd az ellenforradalmi rendszer hatóságai igazoltassák.

A húszas évek gazdasági konszolidációja, továbbá Baltazár Dezső püspök 1922-ben és 1925-ben az Amerikai Egyesült Államokban tett gyűjtőútjai, továbbá az itthon is megújult adakozási készség segített a Kollégium anyagi talpra állításában. A gimnáziumot is súlyosan érintették a Kollégium gazdasági veszteségei. Csak a hadikölcsönben 10 millió korona veszett oda. A Kollégium pénzügyeinek rendezése lehetővé tette, hogy a két világháború között a gimnazisták évente 55–60 ezer pengő támogatást kapjanak. Ez az összeg 90–100 tanuló egész évi ingyenes tanulására lett volna elég. Természetesen többen élvezték a jótéteményeket, hiszen nem minden tanuló kapott teljes ingyenességet. Az internátusi elhelyezés rendje is helyreállt a két világháború között és így a magántanulók száma optimálisan alacsony szintre szállt. Ne feledjük el, hogy a tanulók jóval több, mint fele debreceni lakos volt.

Az iskola munkája zavartalanul folyt 1919-től a II. világháború kitöréséig. A háborút közvetlenül megelőzően 29 rendes tanár és 5–6 helyettes tanár tanított 17 osztályban. A tananyag a református iskolák számára országos tanügyi hatóság által jóváhagyott tananyag volt. Mind a tananyag, mind a tankönyvek részletes felsorolása megtalálható az évente megjelent gimnáziumi értesítőben (ebben az időben évkönyv címet viselt) és 1941-ig összefoglalva is.¹⁷³

A II. világháborúban Debrecenben nem volt általános mozgósítás. Ezért a gimnazistákat nem hívták be katonai szolgálatra. A tanári karból viszont 1943/44-ben, az iskolaorvost is beleértve, nyolc tanár teljesített katonai szolgálatot. Az 1945/46-os tanévben még 5 tanár volt szovjet, egy pedig francia hadifogságban.¹⁷⁴

A gimnázium épületét 1942/43-ban hadikórház céljára vették igénybe. A tanítás a Kollégium óépületében folyt. Az 1943/44. tanévben 5 gimnáziumi osztály a Kereskedő Társulat Ferenc József út (ma Vörös Hadsereg útja) 8. szám alatti iskolájában talált helyet. Az iskolaév 1943. november 2-től 1944. április 1-ig tartott.¹⁷⁵ Mindez nem maradt hatás nélkül a tanításra. Sokkal kevesebb tananyagot lehetett elvégezni.

A harci cselekmények elültével az újjáalakult állami közigazgatás Révész Imre püspököt bízta meg a tankerületi főigazgatói teendők ideiglenes ellátásával. 1945. januárjáig töltötte be ezt a hivatalát a püspök és megbirkózott a nehézségekkel. Az iskolákat megnyittatta. Debrecen valamennyi gimnáziumából egy közös gimnáziumot szerveztetett ideiglenesen és 1944 novemberében részint a Kollégium óépületében, részint magánházakban a tanítást megkezdte. Az 1945/46. tanévben a Kollégium gimnáziuma önállósultan működött tavaszig a Kollégium óépületében, akkor költözhetett vissza a saját épületébe. A gimnázium épületének renoválása 1948-ban ért véget.¹⁷⁶ Nagy károkat szenvedett az iskola felszerelése, bútorzata, szertárai, könyvtárai.¹⁷⁷

A tanulmányi létszámmal külön fejezetben foglalkozunk, itt viszont el kell mondanunk, hogy a II. világháború végén és az utána következett nehéz időkben újra megnövekedett a magántanulók száma. Akár az I. világháború idején és közvetlenül azt követően maga az iskola kérte a vidékről jelentkező szülőket, hogy ha lehet magántanulónak írassák be gyermeküket, mert internátusi férőhelyet és tápintézeti ellátást alig tudott biztosítani a gimnázium. Az 1945/46. tanévben 943 tanulója volt a Kollégium gimnáziumának. Közülük 712 nyilvános és 231 magántanuló volt. A magántanulók száma addig soha sem emelkedett ennyire és a 943-as létszám is rekord 1849 és 1950 között.¹⁷⁸

Az iskolák államosítása változást hozott a gimnázium felépítésében. A Kollégium és annak gimnáziuma ugyan nem került államosításra, mivel a református egyháznak az állammal 1948-ban kötött Egyezménye mentesítette az alól. De az iskolaszerkezetben országosan végbement változást a református középiskoláknak is követniük kellett. 1948/49-től a gimnázium alsó négy osztálya állami általános iskolává alakult. Bent maradt a református gimnázium épületében, nagyjából ugyanazok a tanárok tanították ezeket az osztályokat, mint korábban. Részben ebbe a frissen szerveződött általános iskolába kerültek a kollégiumi polgári iskola államosított és általános iskolai felső tagozatba sorolt osztályai tanáraikkal együtt. Kifejlődött aztán a gimnázium épületében az általános iskola alsó négy osztálya is és közösen használta a gimnázium épületét a református gimnáziummal az általános iskola mindaddig, míg a gimnázium épületét el nem adta az egyházi hatóság az államnak. Ez volt az egyik ok, ami miatt az eladást kellett választani.

A gimnázium tanári karában nagy fluktuáció ment végbe 1914–1950 között. Az ekkor tanított rendes tanárok száma 60 körül mozgott. 1943-ig 55 ez a szám, a továbbiakban azonban nehéz megállapítani, hogy ki az egyházkerület által megválasztott rendes tanár. Van, aki elment véglegesen az iskolától, aztán mégis visszament. 1944-től pedig a kultuszminisztérium állástalan állami rendes tanárokat helyezett el rendes tanári státusukban az iskolánál, mert azokat állami iskolában elhelyezni nem tudta akkor. Ezek a tanárok részint az 1944–45-ben magyar részről kiürített és az utódállamoknak visszaadott területekről érkeztek. Szükség is volt rájuk, hiszen számos tanár volt katonai szolgálatban és hadifogságban, illetőleg vonult nyugalomba 1945–46-ban. Még az is előfordult ebben az időben, hogy internálás miatt estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre. A publikálás is nehézségekbe ütközött 1944–46 között, 1949-től meg különösen. Részint a személyi körülményeik hiányoztak a nyugodt alkotó irodalmi tevékenységhez, 1949-től pedig inkább a publikáció külső körülményei rostálták meg azokat, akik sajtó alá adható írásokkal rendelkeztek, vagy olyanokat szívesen készítettek volna.

1949 őszén három tagozatban új tantervvel nyitotta meg kapuit a gimnázium. Kilenc osztállyal indult a tanévben, mert az első osztályok közül hármat nyitott meg. „A” jelzéssel a humán tagozatosat, „b” jelzéssel a reál és „c” jelzéssel a zenei tagozatosat. A humán és reál tagozat igazodott az állami tantervhez. Ebben az időben már különben is állami tankönyveket használt az iskola. A „c” osztály zenei tagozatára azért volt szükség az egyházi vezetőségnek, mert a református tanítóképzés megszűnőben volt, különben is a volt kántortanítók kántori szolgálatának nem volt tovább lehetősége. A zenei tagozat elsődleges feladata az lett volna, hogy a tanítóság kiesésével keletkező kántorhiányt enyhítse. E tagozat érettségire jogosító gimnáziumi tananyaga mellett alapos zenei és speciálisan egyházzenei képzést kaptak. A gyakorlatban sajnos nem vált be. Soraikból kiváló zenészek is lettek, de hosszabb ideig kántori szolgálatot végzőkről nem tudunk. Az I. c. osztály 44 tanulója kapott osztályzatot az év végén. Ebből 2 evangélikus 2 görög katolikus, 10 pedig római katolikus vallású volt. A két evangélikus tanulót nem számítva 12 olyan tanuló volt tehát az osztályban, akik közül senki sem lehetett református kántor vallásfelekezetének megváltoztatása nélkül. Ezt a felvételit intéző iskolai és egyházi hatóságnak is kellett tudnia. Később a zenei tagozat reál tagozattá minősült és az érettségi tárgyaiból azokat tanulták, amelyeket a nem zenei tagozatú reál osztály tanulói.

Az 1949/50. tanév a zenei tagozat megindulásával azért is korszakalkotó a kollégiumi gimnázium történetében, mert ezzel szűnt meg fiúgimnázium jellege. A zenei tagozatra szép számmal vettek fel lányokat is.¹⁷⁹

Az 1914–1950 között tanított és egyházkerület által megválasztott tanáraink lényegesen magasabb százaléka publikált mint az előző korszakban. Az előző korszakban letárgyalt 11 tanár működött és írt még 1914 után. Néhány kiemelkedő gimnáziumi tanárt a tanárképző tanárainak tárgyalásakor már ismertettünk. Ha csupán felsoroljuk a címzetes nyilvános rendkívüli egyetemi tanárokat; akkor a következő névsort kapjuk: Zsigmond Ferenc, egyúttal a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Hoffer András (1921–1946), Benigny Gyula (1915–1947), Vekerdi Béla, (1922–1935). Egyetemi katedrára került Benigny Gyula, Varga Zoltán, Rapcsák András (1942–1949). A két utóbbi akadémiai tagságot kapott később. A Debreceni Teológiai Akadémia rendes tanára lett Varga Zsigmond (1942–1953). Más gimnázium igazgatójává lett a tanári karból; Vekerdi Béla, Molnár Pál (1931–1941), Tóth Béla (1938–1941) és (1944–1971), László Géza (1939–1943 és 1952–1965), Nábrádi Mihály (1941–1949). Péter Zoltán (1932–1942) nem gimnáziumi, hanem kollégiumi egyetemi internátusi, tanárképző és kollégiumi igazgató volt. A tanárképző megszűntével Budapesten a Ráday-gyűjtemény igazgatója lett. Gazdag szakirodalmi működés van mögötte.

A más gimnáziumok igazgatóivá lett volt kollégiumi gimnáziumi tanárok valamennyien tevékeny szakírók voltak, de Tóth Béla irodalomtörténeti és tankönyvírói munkássága kiemelkedik közülük. Jelenleg is publikál.¹⁸⁰

Otrokócsi Nagy Gábor (1941–1952) irodalomtörténeti és nyelvészeti tanulmányaival, továbbá Tóth Bélával írott tankönyveivel már tanár korában kitűnt. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia intézeti tudományos munkatársa lett és országosan ismertté tette magát művei révén.¹⁸¹

A gimnázium neves diákjainak felsorolása hosszú névsort igényelne és sok méltatást. A neves tanárok egy része ezúttal is a gimnázium egykori diákjai voltak. Egyetemi és főiskolai tanárok, akadémikusok, természettudományos kutatók, az irodalmi és művészeti élet és a politikai közélet kimagasló személyiségei kezdték pályájukat a Kollégium gimnáziumában 1914 és 1950 között. A magyarországi reformátusság három püspöke érettségizett a 40-es 50-es években a Kollégium gimnáziumában; Kocsis Elemér (1944), Kürti László (1950) és Kovách Attila (1953).

4. A Kollégium Leánynevelőintézete, Leánygimnáziuma, Leánylíceuma és
Tanítóképzője

A Református Dóczi-Leánynevelőintézet Leánygimnáziuma, Leánylíceuma és Tanítóképzőintézete kapta a fejezet címéül szolgáló nevet az egyházkerületi közgyűléstől, amikor 1948. augusztus 25-i 122/a határozatával a Kollégium szervezeti keretébe tagolta. Az állammal 1948. október 7-én aláírt Egyezményben ez áll: „a debreceni református kollégium szervezetébe tartozó gimnázium, líceum és tanítóképző intézet, valamint a Dóczi leánynevelőintézet leánygimnáziuma, leánylíceuma és tanítóképző intézete.”¹⁸²

Ez már jogosan a Kollégium szervezetébe tartozónak tekinti a Dóczi intézeteivel együtt. Ez azonban 1948. augusztus 25 előtt nem volt így. A Kollégium tulajdonosa az egyházkerület volt, a Dóczié pedig a debreceni egyházközség. A két iskola egymástól teljes független volt. Mások voltak a hagyományai, a rendeltetése a Dóczinak, mint a Kollégiumnak. A Dóczit 1838-ban alapította a debreceni református egyházközség egyéves képzési idejű leánynevelőintézetül. 1842-ben azonban megszűnt. 1858-ban nyílt meg ismét, de már két évfolyamú intézetként. Az elemi iskola négy osztályának elvégzése után léptek a lányok ebbe a továbbképző intézetbe. Dóczy Gedeon 1874-ben került az intézet élére és keresztülvitte, hogy négyosztályos elemire épüljön a felsőbb leányiskola négy osztálya és így az iskola nyolcosztályos leánynevelőintézetté bővüljön. 1882-ben ezek mellé varróiskolát, a 90-es években női kereskedelmi iskolát alapított az egyházközség. Az 1899–1900-as tanévben megnyílt a tanítóképző a felső leányiskolával közös szervezeti keretben Dóczy Gedeon igazgatósága alatt, közös tanári karral. Dóczy Gedeon nyugalomba vonulásakor különült el és kapott saját tanári kart, igazgatót a tanítónőképző. 1913/14-ben kezdett leánygimnáziummá átfejlődni a felső leányiskola. Gimnáziumi tantervvel tanítottak addigi négy osztályában és kifejlesztették a felső négy gimnáziumi osztályt. 1916/17-ben tartották az első érettségi vizsgát. A Dóczi leánynevelő intézet szervezete 1916-ban azzal lett teljessé, hogy polgári iskolája alakult. Szervezete ezzel felfejlődött a Kollégium középfokú tagozataival azonos iskolákat működtető intézetté. Az igazi különbség nem az volt, hogy a Kollégiumban akkor éppen nem volt polgári, hanem az, hogy a Dócziban nem volt felsőfokú oktatás, lelkészképző és tanárképző.¹⁸³ Ennek ellenére a Dóczi a Kollégium méltó de független partnere volt.

1948-tól is megtartotta a Dóczi különállását a Kollégium többi tagozatától. A Kollégium addigi gimnáziuma vagy tanítóképzője semmi szervezeti összetartozásban nem volt közvetlenül a Dóczi Leánynevelőintézet gimnáziumával és tanítóképzőjével. Mindössze az kötötte őket össze jogilag, hogy a Kollégium tagozatai voltak. A Dóczi élte a maga külön életét saját internátusait, diákélelmezési létesítményeit, alapítványait használva. Gimnáziumi alsó tagozatából és a polgáriból állami általános iskola lett ott is, de a leánygimnázium virágzott tovább. A leánylíceum és a tanítóképző 1948 szeptemberében már nem indított I. osztályt. Ez a tagozat így négy év alatt kibocsátja meglévő osztályait és megszűnik. Az Egyezményből nem következett a megmaradt református tanítóképzők, a Kollégium eredeti líceuma és tanítóképzője és a Dóczi leánylíceuma és tanítóképzője fokozatos megszüntetése. Ott egyértelmű engedélyezés van és nincs semmi kikötés a fokozatos visszafejlesztésre. Feleslegesnek ítélte ezeket az iskolákat a fenntartó testület, mert református általános iskolák már különben sem voltak.

1952. június 27-i ülésen a Tiszántúli Református Egyházkerületi Tanács arról határozott, hogy a Dóczi-Leánynevelőintézetet mindenestől felajánlja az államnak. Péter János püspök előterjesztésében azzal érvelt, hogy a négy egyházkerület vezetősége foglalkozik a református középiskolák ügyével. 1948-ban azért maradtak meg ezek az iskolák egyházi tulajdonban, hogy a lelkészutánpótlást biztosítsák, azt azonban egy középiskola is képes biztosítani, továbbá az új iskolai év végére 1 millió forint teher van már az iskolák miatt. A négy kerület az evangélikus egyházzal együtt arra a felismerésre jutott, hogy a debreceni Kollégium Gimnáziuma kivételével felajánlja középiskoláit az államnak. A debreceni gimnáziumot kibővítik. A költségek 25%-át az evangélikusok, 75%-át a reformátusok viselik és ilyen arányban vesznek fel abba diákokat a két felekezetből.¹⁸⁴

Meg kell jegyeznünk az előbbi érveléshez, hogy az Egyezmény, „részben a református egyháznak a magyar közoktatás terén szerzett érdemei megbecsülése-ként, részben pedig az újabb lelkésznemzedék előképzésének biztosítására” járult hozzá a legnagyobb történelmi hagyományokkal rendelkező református Kollégiumok közül a felsoroltak egyházi tulajdonban maradásához.¹⁸⁵ Tehát nem csupán a lelkészképzés utánpótlása végett, sőt elsősorban megbecsülésként hagyta meg azokat az iskolákat. A következő tanévre már június 27-én megvolt 1 milliós teher, mint a püspök második érve nyomósan esett a latba. Az fel sem merült, hogy az iskolákat, ha már a lelkészutánpótlás nevelése miatt feleslegesnek bizonyultak, legalább vételár fejében kellene felajánlani az államnak és a befolyt összegből egy ideig fedezhető a megmaradó Debreceni Kollégium fenntartása. Sőt renoválható is lett volna, mint 1965–1978 között. Ekkor a renoválás tetemes részét a Péterfia utcai kollégiumi gimnázium épületének vételára fedezte.

A Dóczi-Leánynevelőintézet átadási jegyzőkönyvéből megtudjuk, hogy 1952. június 28-án tárgyalta meg az egyházi és állami vegyes bizottság a református egyház részéről felajánlott Dóczi-Leánynevelőintézet elfogadásának ügyét. Az államiak elfogadták és 1952. július 3-án az átadás megtörtént. Egyházi részről Ferenczy Károly egyházkerületi főjegyző, Békefi Benő esperes, László Géza igazgató és Koppányi Mária internátusi igazgató volt jelen. Az államiak népes bizottságában ott volt Nábrádi Mihály állami gyakorló leánygimnáziumi kinevezett igazgató, aki a Dóczi épületében létesítendő iskolát képviselte. (Végül is nem leánygyakorló létesült ott, hanem koedukált gyakorló, de hosszú ideig Nábrádi Mihály volt az igazgatója.) Az élelem- és a tüzelőkészlet 50%-áért térítést ajánlottak az állami küldöttek. Ezt elfogadták az egyháziak, akik elviendőnek ítéltek 15 pokrócot, kottákat egy szekrénnyel és egy varrógépet. Felajánlották az államiak az egyházi jellegű könyvek, tárgyak elvitelét. Az iskola nevén lévő telkeket, még nem államosított földdarabokat is átadták, így a tanárok számára fenntartott balatoni telket is.¹⁸⁶

A Dóczi tanárait átvette az állam, ha kérték. Néhányan a megmaradt kollégiumi gimnáziumba mentek tanítani, amelyet fokozatosan megnyitottak a leányok előtt is a következő években már nem csupán a zenei tagozaton.¹⁸⁷

5. A tanítóképző 1914–1948

Az 1914-es esztendő számos kedvező változást ígért a tanítóképzőnek. Előző évben megválasztott igazgatója ez év január 1-én foglalta el állását. Veress István 1937-ig, nyugalomba vonulásáig vezette az intézetet.¹⁸⁸ Az egyházkerület második gyakorlóiskolai tanítói állást létesített, és be is töltötte Orosz István tiszakürti tanítóval. Megszűnt a tanítójelölteknek diplomájuk megszerzése előtt történő szolgálatba bocsátása. Elhatározta a közgyűlés egy magyar-német tanszék, továbbá párhuzamos osztályok felállítását. Az egyetem megnyitása súlyos áldozatot kívánt a tanítóképzőtől. Egy sor helyiséget kellett átengednie az egyetemnek. A tanévnyitás előtt kitört az I. világháború. Kovács István és Ecsedi István tanár, Orosz István gyakorlóiskolai tanító hadbavonult. A katonaság lefoglalta a Kollégium jelentős részét és a képző szinte kiszorult belőle. A prepáknak nem jutott coetus a Kollégiumban. A városban kellett elhelyezni az internátusba felvetteket. 1914 októberében nyolc prepa vonult hadba 1915 tavaszán 42. 1915/16-ban már 83 katona növendéke volt az iskolának. Kovács István tanár 1914. október 3-án harctéren szerzett betegségében meghalt. Ecsedi István súlyosan megsebesült a galíciai fronton. Voltak hősi halottak és hadifogságba esettek a tanulók közül is. A katona diákoknak egymás után rendezték a vizsgákat és a rövidített tanfolyamokat. Azért ez a sorrend, mert esetenként minden előkészület nélkül tették le a rövid szabadságra érkezett katonák vizsgáikat. A tanárok 27–28 órát tanítottak hetente, mert nem sikerült minden tanár helyére helyettest állítani 1916 augusztusában az erdélyi román betörés elől Debrecenbe menekült a csíksomlyói római katolikus tanítóképző, és a Kollégium tanítóképzőjének szűkös iskolájában kapott ideiglenes otthont, élelmet a tápintézet készletéből. Ugyanakkor a IV. osztályt nem lehetett megnyitni, mert tanulói szinte valamennyien katonák voltak.¹⁸⁹

Közben bővült a tanítóképző tanár és diáklétszáma. 1915/16-ban megnyílt az I. osztály párhuzamos osztálya, 1916/17-ben államsegélyre támaszkodva egyházkerületi határozattal a második párhuzamos osztály. 1917-ben négy új tanszéket létesített az egyházkerület, amelyet 1918 februárjában be is töltött, ugyanakkor három további tanszékre hirdetett pályázatot, de végül csak kettő került közülük betöltésre. Még így is 6 új tanár kezdett tanítani. Nem beszélve arról, hogy betöltötték a Kovács István halálával megüresedett tanszéket is. Az arra megválasztott tanár 1916-ban szerelt le, és foglalhatta el katedráját. 1917–18-as tanévben megnyílt a harmadik párhuzamos osztály és két évi szünet után megnyitható lett a IV. osztály.

Az 1918/19. tanévben alig lehetett tanítani. A tanév elején a spanyolnáthának, spanyoljárványnak nevezett vírusos influenza dühöngött. November 18-án kezdték a tanítást, de a járvány erősödése miatt január 7-ig ismét szüneteltették. A fűtés, az élelmezési nehézségek, internátusi elhelyezés gondja szinte megoldhatatlanná vált. 1919 márciusában Péterffy László tanár és Orosz István gyakorlóiskolai tanító szociális tanfolyamra kapott felvételt a Népköztársaság kultuszi kormányzatától. Ezért az órarendet meg kellett változtatni helyettesítésük miatt. A Tanácsköztársaság kikiáltása után már 1919. március 23-án a debreceni tanító szakszervezet megtiltotta a vallásoktatást és egyházi énektanítást. Ezzel a kántorképzés lehetetlenné vált. Március 29-én a Tanácsköztársaság kormánya államosította az iskolákat. A tanítóképző a debreceni tanítói szakszervezet irányítása alá jutott. Az igazgatónak le kellett mondania és két napon belül új igazgatót kellett választania a tantestületnek. A tanítóképzőben Veress Istvánt választotta meg újra a tanári kar. A lelkészi képesítésű tanárokat aggodalommal töltötte el, hogy átveszi-e őket az állam. A gyakorlóiskolai vallásoktatást egy debreceni lelkész látta el. A tanítóképzősök vallásoktatásáról pedig úgy intézkedett Baltazár Dezső püspök, hogy az Oratóriumban Juhász László győrteleki lelkész oktassa délutánonként őket. Erre azonban már nem került sor, mert a románok bevonulása után 1919. április 25-én a tanítóképző az egyházkerület tulajdonába visszakerült. A román megszállás 1919. december 10-ig tartott a Kollégiumban. A románok Debrecenből 1920. március 11-én történt kivonulása után a Nemzeti Hadsereg szállásolta be magát a Kollégiumba, úgyhogy az 1919–20. tanév is nagy nehézségekkel küzdött.

Az 1919/20. tanévben ünnepelte az iskola fennállásának 50. évfordulóját. A tanítást e tanévben szeptember 10-én teljes tanári karral, de kevés növendékkel és helyiségekben szűkölködve kezdte meg. Az élelmezési nehézségen enyhített, hogy a tócóskerti 3 holdas gyakorló kertet 1919. tavaszán Ecsedi István vezetésével saját kezelésbe vette az iskola. Méhészetet berendezve kertészeti gyakorlatot tartottak a tanulók és maguk művelték meg a kertet. Elsajátították a kertészkedés, méhészkedés tudományát és enyhítették ellátási gondjukat. Kiss György tanító vezetésével a régi gyakorlóiskola négyosztályú osztott iskola lett, Orosz István vezetésével pedig hatosztályú osztatlan iskolát szerveztek. A képzősök így mindkét iskolatípusban gyakorolhatták a tanítást. A tanítóképző növendékeinek száma ekkor megemelkedett, mert megszűnt a zilahi tanítóképző és onnan is számos növendék Debrecenbe menekült, de máshonnan is sereglettek Debrecenbe a diákok. 1920. május 13-án ülte meg az iskola fennállásának 50 éves jubileumát. Ebből az alkalomból két alapítvány is keletkezett. Az egyiket Mocsáry László debreceni igazgató tanító kezdeményezte, a másikat a IV. éves képzősök „1920-ban végzettek alapítványa” címen 1500 koronával.

Az 1920/21. tanév kezdete előtt augusztusban megjelent a kultuszminiszteri rendelet arról, hogy a tanítóképzőket hat évfolyamúvá kell átszervezni. Az egyházkerület decemberben elrendelte a kollégiumi tanítóképző fokozatos átszervezését. Az I. évfolyam már úgy indult, hogy az arra beiratkozó növendékek már hat évet végeznek. Ettől viszont a jelentkezők megriadtak és az I. osztály létszáma 31 maradt. Országszerte foglalkoztatta az illetékeseket a tanítóképzők reformja. A debreceni tanítóképző tanárkara a hétosztályos képzőt tartotta volna célszerűnek. A minisztérium végül az 1922/23. tanév végén ötosztályú tanítóképző mellett döntött. Az 1923/24. tanévtől tehát ötosztályú tanítóképző volt a Kollégiumban.

A 20-as évek első felében jelentősen változott a tanári kar összetétele. Többen nyugdíjba vonultak. Bodnár Lajos ének és zene, 1922-től Somorjai László torna és slöjd, Gáborjáni Szabó Kálmán rajztanításra kapott tanári kinevezést. Egyébként az 1921/22. tanév már békebeli zavartalansággal telt el. Újra megkezdődtek az iskolai kirándulások, melyek 1918 nyara óta szüneteltek. A Baltazár-Amerikai-alapítvány és a Keszi Hajdú Lajos-alapítvány a képezdéseknek nyújtott kedvezményeket majdnem a világháború előtti szintre emelték. Az 1923/24. tanévben mégis csökkent a növendékek száma. E tanévben 116 volt. A párhuzamos osztályok megszűntek. A tanári karból is egy tanár meghalt, más iskolába ment tanítani, kettő nyugalomba vonult. Új tanerők kapcsolódtak be az iskola munkájába. 1924-ben az egyházkerület eltörölte a tanítóképzősök kötelező temetési éneklését. Ez ugyan bevételtől fosztotta meg a képzősöket, ám nem veszélyeztette többé egészségüket és nem vonta el őket a tanulásuktól. Presztízsüket is emelte. Addig sok nemtelen gúnyolódásnak voltak kitéve a temetési éneklésük miatt (dögönbőgőknek csúfolták őket). 1924/25. tanévét már ötosztályos képzési formájában élte a tanítóképző. Emelkedett a tanulók száma, az I. osztályban, így a létszám 164-re nőtt.

Méltó volt, hogy 1925 nyarán az egyházkerületi közgyűlés a tanítóképzősök legációs választási besorolását is kedvezőbbé tette. Ettől kezdve az V. éves képzősök a teológusok és bölcsészek után választottak. 1927 november 19-én avatták fel Baltazár Dezső püspök jelenlétében a tanítóképzős zeneteremben 17500 pengőért építtetett Angster-orgonát.¹⁹⁰

1929-ben dr. Ecsedi István vett búcsút a képzőtől. A Déri Múzeum igazgatójává nevezte ki Debrecen sz. kir. város törvényhatósága. Tanszékét betöltötték. 1937-ben pedig Veress István igazgató vonult nyugalomba, helyére Török Tibor református leánygimnáziumi tanárt választotta az egyházkerületi közgyűlés. Hivatalát 1938. január 1-én foglalta el.

Nagy ünnepségen, külföldi vendégek jelenlétében emlékezett meg 1930-ban a tanítóképzőintézet fennállásának 75. évfordulójáról Veress István, ez alkalomra megírta az intézet történetét, mely 1931-ben jelent meg nyomtatásban.

1938-ban a XIII. tc. megszüntette a középfokú tanítóképzőket. Tanítóképző akadémián kívánta képeztetni a tanítókat. A kétéves tanítóképző akadémiára azonban csak a négyéves líceum elvégzése után lehetett beiratkozni. A törvény 1938 szeptemberétől kötelezővé tette a líceumi tantervet. Az ötéves középfokú tanítóképzőknek fokozatosan líceummá kellett alakulniuk. A Debreceni Református Kollégium Tanítóképző Intézetének újra átszervezése lett a sorsa.

Az ötéves tanítóképző a mögötte lévő nyugalmas szűk másfél évtizedben megszilárdult. A növendékek létszáma nőtt. 1931/32-ben már 186-ra rúgott. A következő években majdnem 200 volt. A líceum első évében, az 1938/39. tanévben aztán 232 fővel felül emelkedett az addigi bűvös határon és felül is maradt.¹⁹¹

6. A líceum és tanítóképzőintézet 1938–1948

A líceumot és tanítóképző akadémiát életbe léptető törvény szerint a líceum négyéves iskola, mely érettségi vizsgát ad. Érettségije az egyetemen kívül minden főiskolára és minden olyan állásra jogosít, amely érettségihez van kötve. A tanítóképző akadémiára viszont csak líceumi érettségivel lehet beiratkozni. A gimnázium és a líceum között az a különbség, hogy a líceum nem tanított klasszikus nyelveket és második modern nyelvet, hanem csak németet. Tanított viszont pedagógiai tárgyakat, kézügyességet, és a gimnáziumnál nagyobb mértékben zenét.

Az 1938/39. tanévben megszervezték a Kollégium líceumát. A tanévenként felállítandó líceumi osztályok 1941/42-ben érték volna el a negyedik osztály érettségire állását. A következő tanévben az ország összes tanítóképzőintézete megszűnt volna. A tanítók akadémiai képzése akkor indult volna. A Kollégium hagyományainak ez megfelelő rendszernek kínálkozott, hiszen visszatért volna oda, ahonnan a kollégiumi tanítóképzés kiindult az akadémiai tagozatra. Három líceumi osztály kiépülésére került sor. Akkor a minisztérium felfüggesztette a líceumi törvény végrehajtását. Úgy intézkedett, hogy az I–III. osztály líceum, a IV–V. osztály tanítóképző marad, és az V. év végén képesítő vizsgáznak, s tanítói oklevelet nyernek a jelöltek. Az ország területének gyarapodása miatt ugyanis sürgősen nagyszámú tanítóra lett szükség. Korszakunk egész idejére érvényben maradt ez a módosító rendelkezés.¹⁹²

A líceum és a tanítóképzőintézet (továbbiakban a rövidség okából továbbra is tanítóképző) munkájában az 1942/43. tanévben nehézséget okozott a református gimnázium épületének és a Kollégium egy részének katonai kórház céljára történt lefoglalása. A gimnázium néhány osztályának a tanítóképző volt kénytelen helyet szorítani. Az 1943/44. tanév ugyanúgy november 2-től április 1-ig tartott, mint a gimnáziumé. A katonai szolgálatra behívás a tanévben nem történt. A tanszékek száma az egészségtant tanító iskolaorvost is beleértve 21-re emelkedett. A gimnázium e tanévben is osztozott a tanítóképző helyiségein a képzővel.¹⁹³

A következő tanévek krónikájából kiemelkedik az 1944/45. tanévé. 1944. november elején Révész Imre püspök Gáborjáni Szabó Kálmán tanárt bízta meg a tanítóképző igazgatásával. November 22-én a Kálvin tér 7. sz. alatti népiskolában nyílt meg a tanév. Az évnyitó áhítatot maga Révész püspök tartotta a 49 tanulónak és a megcsappant számú tanári karnak. A tanárok közül távollevőket óraadókkal helyettesítették. A tanítás osztályonként napi három órában folyt. Az I–II. osztály, de. 8–11-ig, a III–IV. osztály de. 11–14 óráig tanult ugyanazokban a tantermekben. A helyzet később javult. A Kollégiumban kaptak vissza termeket, azokat rendbe hozták. 1945. január 2-án már 87 tanulóval a délelőtti órákban tanítottak. Megszüntették a váltakozva tanítást. Délután a termek a gyakorló órák céljára szolgáltak. A honvédelmi ismeretek oktatását elhagyták és az iskola megnyitásától tanították az orosz nyelvet. A tüzelőhiány enyhítésére a diákok tanári vezetéssel fát termeltek ki.

A tanárok is fokozatosan tértek vissza és álltak szolgálatba igazolásuk után. 1945. március 21-én az intézet megvált G. Szabó Kálmán megbízott igazgatótól, mert a vallás- és közoktatási miniszter tanügyi tanácsossá nevezte ki a minisztériumba. Utódává az egyházkerület Osváth István tanárt tette. A Kollégium újjáépítésében, takarításában, a szertárak, felszerelési tárgyak mentésében derekasan részt vettek a tanítóképzősök. Bekapcsolódtak a városi élet demokratikus mozgalmaiba, ünnepélyeken vettek részt. Magának az iskolának Ifjúsági Gyülekezete, Csokonai-énekkara, önképzőköre és más egyesületei megkezdték működésüket.

1945. július 23-án hathetes tanfolyamot kezdtek 87 olyan tanulónak, aki önhibáján kívül nem tudott a tanévben Debrecenbe jönni. E tanfolyam után felvették az egész tanévről a vizsgát a tanfolyam résztvevőitől. A tanulók létszáma e tanfolyam hallgatóival együtt végül is 209 lett. Temesvárott hadifogságban meghalt Bartók J. Miklós, aki 15 évig volt az intézet tanára. Molnár Gyula II. osztályt végzett növendék szintén a háború halálos áldozata lett.¹⁹⁴

1946 tavaszán visszakapta a tanítóképző a Kollégiumban régi termeit. A Kollégiumot 1944-ben ért bombatalálat a képző két tantermét is megrongálta. Amíg a kollégiumi termeket használatba nem tudták venni, tehát 1946 tavaszáig, e tanévben az I–III. és IV–V. osztályok másodnaponként felváltva jártak iskolába és rövidített órákat tartottak nekik. A kollégiumi termek használatba vételének eredménye az lett, hogy minden nap járhattak iskolába, de négyhetenként felváltva délelőtt és délután. A tanulók létszáma 335, közülük internátusban lakott 61. 22 líceumot végzett tanuló érettségizett. E tanulók a líceum IV.b) osztályának tagjai voltak és 55 fős osztályukból érettségiztek ennyien. A IV.a) osztályból nem volt érettségiző. A képesítővizsgát és kántori vizsgát ez évben is megtartották az V. osztályt végzetteknek. A képesítés és az érettségi így volt tehát egymás mellett.

A tanári karban nagy változások történtek, részint a hadifogságból, részint a menekülésből sorra érkeztek a tanárok és igazolásuk után az őket helyettesítő óraadóktól átvették a munkát. Török Tibor igazgatót 1945. szept. 20-án igazolták. A püspök 1946. január 11-én visszahelyezte igazgatói tisztébe, Osváth István mb. igazgatót felmentette. Török azonban hamarosan lemondott és Kiss Tihamér László egyetemi magántanárt korábban sepsiszentgyörgyi tanítóképzőintézeti igazgatót, 1945. aug. 29 óta a kollégiumi tanítóképző tanárát választotta igazgatóvá az egyházkerületi közgyűlés 1946. április 25-én. 1948. szeptember 1-ig Kiss Tihamér László állt a tanítóképző és a líceum élén. Varga Jenő vallástanár a tanév végével nyugalomba vonult.¹⁹⁵ A tanítóképzősök is részt vettek a szupplikálásban és részesültek annak eredményeiből egyharmad arányban. Úgyszintén a külföldi és más segélyekből. A hadifogolykórházban ápolt magyar hadifoglyoknak ruhaneműt és más ajándékot vittek a képzősök tanáraik vezetésével és műsorral szórakoztatták őket.

A Debreceni Református Kollégium Líceumának és Tanítóképző Intézetének 92. tanéve 1946/47-ben az előre számításba vett szénszünettől eltekintve „zavartalanul folyt le, úgy hogy a 196 tanítási nappal mintegy békebelinek nevezhetjük” – írta az igazgató az iskola évkönyvében.¹⁹⁶ 328 tanulóból 106 lakott a Kollégium ó-épületének nyugati szárnya II. emeletén és középső folyosója két szélén. A bentlakók tápintézeti ellátást is kaptak ez évben is. Az iskolai év elején Csenki Imre ének- és zenetanár, a képző Csokonai-énekkarának karnagya egy teljesen új énekkart alakított. Tagjai a kollégiumi tanítóképzőből, a Dóczi tanítóképzőjéből és leánygimnáziuma növendékeiből, sőt iskolából kinőtt felnőttekből rekrutálódott. A 150 fős vegyes kar Kollégiumi Kórus nevet vett fel. (Nem téveszthető össze a Kollégiumi Kántussal, amely akkor is működött férfikarként a lelkészképző keretében teológus tagokból verbuválva.) A népdal megszerettetését és a klasszikus kórusművek tolmácsolását tűzte zászlajára. Meghódította e tanévben a vidéket, a fővárost és rádiószereplésére is sor került.¹⁹⁷

Az 1947/48. tanév az 1848-as centenárium évébe esett. A líceum IV. osztályát csak úgy tudta megnyitni a képző, hogy a Dóczi református tanítóképzőjéből iratkozott be 11 lány, s így 26 fővel biztosítva volt az osztály megfelelő létszáma. A líceum ekkor végre eredeti rendeltetéséhez jutott, mert az állam megnyitotta a pedagógiai főiskolai képzést. 273 növendékből 98-an laktak a Kollégium coetusaiban és étkeztek konviktusában. Minden téren kiváló munka folyt. Az előző év „békebeli” tanévénél is nagyobb eredmények, szerteágazóbb kezdeményezések valósultak meg.

Az iskolaévben hazai sikersorozata mellett svájci hangversenykörúton aratott babérokat a Csenki Imre vezette Kollégiumi Kórus. 1948. június 20-án aztán nevét megtartva társadalmi egyesületté alakult Ménes János polgármester elnökletével. Csenki Imre akkor már állami tanítóképzőintézeti tanár volt. Tanítóképzőseink legjobb énekesei e kórusban énekeltek. Az intézet Csokonai Énekkara 28 taggal tengődött e tanévben.¹⁹⁸

A centenáriumhoz méltó cselekedet volt, hogy az ifjúság házat épített Szabó János hat gyermekes földhözjuttatottnak. Szabóék addig veremben laktak. A másik hasonlóan segítőkészségről tanúskodó cselekedet volt, hogy Somorjai László tornatanár vezetésével 50 tagú rohambrigád szorgoskodott a tiszai árvíz mentési munkálataiban, gátépítésében.¹⁹⁹

Az 1947/48. tanév volt a Debreceni Református Kollégium Líceumának és Tanítóképző Intézetének utolsó olyan tanéve, melyben mind az öt évfolyam megvolt. Ez volt az intézet 93. tanéve. Az iskolák államosításáról szóló 1948 nyarán elfogadott törvény nem érintette a Debreceni Református Kollégiumot, mert a református egyház és az állam között az Egyezmény mentesítette az államosítástól. A református általános iskolák államosítása viszont végbement. Illuzórikus lett volna tovább a református tanítóképzés. A kollégiumi tanítóképző úgy szűnt meg, hogy a következő tanévben nem indítottak I. osztályt és a meglévők négy év alatt egymás után végeztek.²⁰⁰

A Kollégium igazgatótanácsa megszervezte 1947-ben miniszteri engedéllyel a Dolgozók Tanítóképzőintézetét. Célja tanítói képzés dolgozóknak, rövidített tanulmányi idővel. Igazgatója Osváth István. A tanári kar nagy része a debreceni református tanítóképző- és tanítóképzőintézet tanárai közül került ki.

Felvételi vizsga alapján az érettségizettekből V. osztályt szerveztek, az érettségivel nem rendelkezőkből pedig, sőt olyanokból is, akik a középiskola alsó 4 osztályát sem végezték el két I. osztályt. Két tanfolyamot neveztek el két tanévnek. Az 1947/48. téli tanév 1947. szeptember 4-től folyt a tanítás két I. és egy V. osztályban. Így a felvételi vizsgára készítették az I. osztályokat, az V. osztályt pedig különbözeti vizsgára. 1947. decemberében voltak a felvételi és a különbözeti vizsgák. Ekkor váltak teljes jogú I., illetve V. osztályosokká azok, akik megfeleltek. A téli tanévet februárban zárták le vizsgákkal. Utána az I. osztályosokból II. osztályosok lettek, az V. osztályosokból viszont ekkor lettek tanítóképző V. osztályosok, mert már letették a különbözeti vizsgát a tanítóképző és líceum I–IV. osztálya anyagából. Az 1948. nyári tanév így 1948. február 16-tól tartott a július 24-én a Kollégium dísztermében megtartott ünnepélyes tanévzáróig. Az V. évesek addigra letették a képesítő vizsgát, a II. osztályosok az osztályvizsgát.

Az 1947/48. évi téli tanévben I. a) osztályban 25, az I. b) osztályban 20, az V. osztályban 22 tanuló nyert osztályzatot, összesen 67 tanuló. Az 1948. évi nyári tanévben a II. a) osztályban 24, a II. b) osztályban 17 és az V. osztályban 22 tanuló kapott osztályzatot, azaz összesen 63 jelölt. 21 jelölt sikerrel képesítőzött, 1 jelölt két tárgyból bukott.

Életkori megoszlás szerint 1 hallgató 1904-ben született, 6 tanuló 1911-ben, még néhány a következő években, 1919-ben 7, 1921-ben 12, 1925-ben és 1928-ban 13–13, 1929-ben 14 és a fel nem sorolt húszas években néhány. A születési korhatár 1904 és 1929 között volt.

Szép és eredményes kezdeményezés volt a dolgozók iskolái, a szakérettségik világában a debreceni református tanítóképző e vállalkozása. Folytatása nem lett.²⁰¹

Az 1914–1950 közötti években 28 rendes tanár volt. E tanárokat az egyházkerületi főhatóság választotta meg rendes tanárrá. Voltak a második világháború után a tanítóképzőben is, akárcsak a gimnáziumban állami rendes tanárok, akiket az állam több-kevesebb időre a Kollégium tanítóképzőjében helyezett el. Őket nem vesszük számításba, hiszen valójában helyettes tanári funkciót töltöttek be jogilag ebben az iskolában. Sok volt a helyettes tanár, az óraadó, a nyugdíjas tanár, akit tanításra mozgósított a tanárhiány miatt az iskola. Az iskolák államosításának évében is számos rendes tanár ment az államhoz, de még azok is, akik akkor maradtak fokozatosan máshova mentek, mert az évről évre csökkenő osztályok tanítása mind kevesebb tanárt igényelt. Azután is mentek át tanárok állami szolgálatba. A gyakorló iskolai osztályokat államosították tanítóikkal együtt.

A nevezetesebb tanárokat ez alkalommal is az író és alkotó művész rendes tanárok soraiból mutatjuk be. Az 1914-től 1950-ig terjedő években 28 rendes tanár közül 19 tanár publikációs illetve művészeti alkotó tevékenységéről tudunk, vagyis a rendes tanárok 67%-áról. Az előző korszakban a publikáló tanárok aránya 73% volt. Abból az időből 4 olyan rendes tanár működött az 1914 utáni korban, aki írt és ezért már 1914 előtti publikáló tanárként bemutatást nyert. Ezúttal csak nevüket említjük: Bakoss Tibor, Psenyeczky Nagy Zoltán, Ecsedi István tanárról és Veress István igazgatóról van szó. Kiss György gyakorlóiskolai tanítót is méltattuk az 1914 előtti korszakban. 1914 után Kiss Györgyön kívül még két tanító, Szűcs János (1925–1948) és Zsigó Károly (1941–1948) volt tankönyvíró.

Varga Jenő (1917–1946) lelkész, teológiai doktori fokozattal rendelkezett, pedagógiai és teológiai dolgozatokat írt.²⁰²

Novák József (1917–1936) bölcsészdoktor volt, földrajzi műveket publikált magyarul és németül.

Péterffy László (1917–1922) a Dócziba távozott és ottani tanársága mellett tanított a tanárképzőintézetben, ahol már megemlékeztünk róla és irodalmi működéséről.

Bartha Károly (1918–1942) bölcsészdoktor, nyelvészeti és irodalomtörténeti dolgozatokat közölt.

Gáborjáni Szabó Kálmán (1922–1945) festőművész, a Kollégiumban az Oratóriumhoz vezető lépcsőház II. emeleti falfelületének freskóit ő festette az 1938-as kollégiumi jubileumra. Számtalan nagysikerű tárlata, több kiadványa grafikákból. 1945 márciusában tanügyi tanácsosi állásba távozott. Előtte rövid ideig a tanítóképző igazgatója volt az újra megnyitást szervezte 1944 novemberében az intézet talpra állítását.

Somorjai László (1922–1948) a tanítóképző neveltje, az első önálló testnevelő tanára. Évekig tanított a Debreceni Zsidó Gimnáziumban. 1922-ben megszervezte a cserkészcsapatot és előbb egyedül, később Szemes Károllyal vezette azt. Öt tankönyvet írt, melyek úttörő jelentőségűek. Ezek közül egyet 1949-ben, egyet 1957-ben. Évente nyári és sítáborokat szervezett, utóbbiakat 1927-től. Több száz szak- és közérdekű cikket írt folyóiratoknak és újságoknak. 1948 tavaszán a hajdúnánási református általános iskola frissen létesített testnevelő tanári állásába választotta a presbitérium. Állását már az államosítás után foglalta el. Szakfelügyelő és országos sportszervek tagja, sokszorosan kitüntetett pedagógusként 1963 óta nyugdíjas, de e sorok írásakor még pályamunkákat ír. (1900-ban született).²⁰³

Bartók J. Miklós (1929–1945) bölcsészdoktorátusát tanárunként szerezte, tanulmányokat publikált folyóiratokban, a Mitrovics-emlékkönyvben, tanítóképzőintézeti értesítőben és másutt.

Bodnár Lajos (1923–1940) ének- és zenetanár, zenedarabokat írt és jelentetett meg, Hortobágyi betyárdalok címen Ecsedi Istvánnal önálló kiadványt adott ki.

Zombor Zoltán (1936–1943) bölcsészdoktori címmel rendelkezett. Jelentős szakíró volt, akit a nagyváradi állami tanítóképző igazgatójává nevezte ki.

Török Tibor (1938–1950) az 1943-ban publikált A Kollégium tagozatai című kollégiumtörténeti monográfiában a tanítóképzőintézet történetéről szóló rész társszerzője. Igazgató korában a tanítóképző értesítőit szerkesztette.

Szabó László (1941–1952) tanítóképzőintézeti tanár korában, 1944 májusában szerzett bölcsészdoktorátust néprajzi dolgozatával.

Kiss Tihamér László (1945–1948) teológiai és bölcsészdoktor, kolozsvári egyetemi magántanár, a sepsiszentgyörgyi pedagógia-filozófiai rendes tanári állásáról menekült Debrecenbe. Számos szakmunkát, egyházi beszédet, kátét írt. 1948-ban az állami debreceni tanítóképző igazgatója lett.

Nagy Ferenc (1945–1952) rajztanár, elismert festőművész.

Csenki Imre (1941–1948) a világsikert aratott Kollégiumi Kórus, más néven Csenki Kórus karnagya, alkotó művész, az Állami Népi Együttes megalapítója, Kossuth-díjas.

Tóth Kálmán (1946–1951) lelkész, okl. vallástanár, pedagógia, filozófia, orosz és angol szakos tanár, teológiai doktor, 1949-ben, ma is használatos általános iskolai hittankönyvet később nyelvpedagógiai cikkeket írt. A tanítóképzőből a Dóczi Leánygimnáziumba került 1951/52-re, aztán a Kollégium Gimnáziumába, onnan ment nyugdíjba 1966-ban, azóta is nyert pályadíjat. TIT nyelvtanfolyamon tanít.

A tanítóképző tanári karának igazi emberi, nevelői, ugyanakkor letörölhetetlen református karaktere volt. Ezek a vonások csak kisebb részben válnak láthatóvá a tanárok tudományos és művészi munkálkodása szemlélésekor. Beszélgetésben és írásos visszaemlékezésekben azonban lelkes tisztelettel vallanak ezekről az értékekről a volt tanítványok. Nyugdíjasan bármennyire a múlt megszépítő messzeségéből nézik is tanítóképzős éveiket, de saját pedagógusi tapasztalataik és ismereteik jó összehasonlítási lehetőséget adnak nekik. Véleményük szerint a tanítóképzőnek köszönhetik leginkább, hogy pedagógus vált belőlük.

7. A polgári iskola

1872 óta nem volt saját polgári iskolája a Kollégiumnak. 1928. január 1-i újévi beszédében vetette fel Baltazár Dezső püspök kollégiumi polgári létesítésének a gondolatát. Az egyházkerületi közgyűlés annak az évnek a tavaszán tartott közgyűlésen elhatározta a kollégiumi polgári iskola felállítását. Veress István tanítóképző-intézeti igazgatót nevezték ki a polgári igazgatójává. A tanári kar a tanítóképző tanárai közül rekrutálódott. Az 1929/30. tanévben az I. osztály nyílt meg, és 55 tanulót osztályoztak az év végén. Évenként növekedett az osztályok száma. A harmadik tanévben, 1931/32-ben három osztályból 295 tanuló kapott kalkulust az év végén. A növekedés szembetűnő. Az első évben 55 tanuló volt, de a harmadik évben ennek közel ötszöröse volt az akkori 295. Azt mutatja ez, hogy a polgári iskolát Debrecen lakossága igényelte, és meg volt elégedve a kollégiumi polgárival.

A kollégiumi polgári iskola bizottsága 1932. augusztus 31-ével megszüntette a polgári iskolát. Erre azért került sor, mert a debreceni Kereskedő Társulat a maga polgári iskoláját meg akarván szüntetni, igen kedvezőtlen feltételek mellett akarta átadni azt a kollégiumi polgárinak. A Kereskedő Társulat iskolája felszereléséért nagy összeget kért, iskolája alapítványait és vagyonát meg akarta tartani. Azt viszont elvárta, hogy a református egyház a Kereskedő Társulat megszűnő polgári iskolájának tanulóit vegye át. A kollégiumi polgári fenntartására addig sem volt megfelelő fedezet. Az 1929. szeptember 1-i megnyitásával valójában elébe ment a Kereskedő Társulat polgárija megszüntetésének, mivel arról már egy idő óta szó volt.²⁰⁴

1933. április 29-én a minisztérium biztosa jelenlétében a Kereskedő Társulat és a tiszántúli egyházkerület megbízottai megegyeztek abban, hogy a Kereskedő Társulat átadja iskoláját tanáraival és felszerelésével s célvagyonával a Kollégiumnak, ahol még az év szeptember 1-én megnyílik a polgári iskola mind a négy osztállyal. A debreceni református egyházközség 4000 pengő évi segélyt és a vallástanítás ellátását a város a tanulók számának megfelelő mértékű támogatást ígért. Ezúttal nem a tanítóképző igazgatója és tanárai, hanem a Kereskedő Társulat polgárijának tanárai adták a polgári tanári karát. Igazgatója Csánky Adorján lett. 1944/45-ben Csősz László, 1946. szeptember 1-től az államosításig és egyben az iskola megszűnéséig Lovas László volt a polgári fiúiskola igazgatója.²⁰⁵

Az iskola a Kollégium épületében működött. 1933/34-ben tehát az egyéves kényszerszünet utáni első tanévben a négy osztályban 533 tanuló osztályozására került sor az év végén. Az 1939/40. tanévben már megközelítette a tanulók létszáma a 600-at, míg azelőtt 500 körül mozgott. 1941/42-ben 667, 1942/43-ban 829 tanulója volt. Ez az utóbbi száma csúcsot jelentette az iskola 18 éves fennállása idején. Még 1944/45-ben is 450 tanulót tudott évvégén felmutatni. Az 1945/46. tanévben két fontos dolog történt. A tanulók száma újra növekedett és 603 tanuló volt, a másik az , hogy az általános, iskola nyolcosztályúvá fejlesztése megindult és a polgári iskola általános iskolai felső tagozattá változtatása megkezdődött. Az I. osztályt már általános iskola V. osztálynak kellett nevezni. A tanítás a gimnáziumhoz hasonlóan még a polgáriban folyt, de az általános iskolainak nevezett osztályok száma egyre nőtt. A tanulói létszám ezzel párhuzamosan csökkent. 1947/48-ban már csak 256 tanulót osztályoztak év végén, és csak a IV. osztály volt polgári iskolai, az alatta lévők általános iskolai V., VI., VII. osztály. Egyébként sem lett volna értelme a későbbiekben a református egyház számára fenntartani a városban számos teljes általános iskola mellett egy felső tagozatot a Kollégiumban volt a polgári iskola keretében, egyet a kollégiumi gimnáziumban, és még két ugyanilyen csonka általános iskolát a Dócziban, leánygimnáziumi alsó tagozat örököseként és a Dóczi leánypolgári jogutódaként. Ez a dilemma azonban megoldódott, mielőtt dilemma lett volna. Az államosítás az általános iskolákat kivette az egyházak kezéből 1948 nyarán. A kollégiumi polgári fiúiskola ezzel átment az állam tulajdonába. Eredményes nevelő, oktató munkáját bizonyítja népszerűsége. 18 év alatt 8569 tanulót bocsátott ki.²⁰⁶

„A minisztérium kívánságára, a főigazgatósági előadóval folytatott szóbeli tárgyalásaink nyomán többoldalú és megismételt hirdetéseinkre 1946. szeptember 16-án végre megkezdődhetett a tanítás a debreceni dolgozók polgári iskolájában. De csak az I. osztályra volt az előírt legkisebb létszámban jelentkező, a tanév végére itt is leapadt 9-re. A VKM 124.829/1946. IV. sz. rendeletében e létszám mellett is engedélyezte az iskola működését. A tiszántúli református egyházkerület püspöke az iskola igazgatásával Lovas Lászlót bízta meg 2.948/1946. sz. rendelkezésével.”²⁰⁷

Nem nagy lelkesedés sugárzik a polgári iskolai évkönyvből vett eme beszámolóból. A lelkesedés hiánya tárgyi alapon nyugodott. Nem volt meg még akkor az érdeklődés Debrecenben e képzési forma iránt. Csak többoldalú és ismételt hirdetésre jött össze az I. osztályra előírt legkisebb létszámnál is kevesebb jelentkező. A minisztériumnak viszont ez presztízskérdés volt és megnyittatta az iskolát. Az I. félévet november végén zárták, a tanévet pedig az 1947 február 24-25-én megtartott ismétlések után.

1947. március 5-én megnyílt az 1947. évi nyári tanév. A végzett I. osztályosok léptek a II. osztályba, de vettek fel II. osztályba felvételi vizsga letételével másokat is. 20 tanulóval kezdték a tanévet. Augusztus végén megtartott vizsgájukon 19-en nyertek osztályzatot. A tanulók 1906 és 1930 között születtek. A tanári kar a kollégiumi polgári fiúiskola tanári karával azonos volt. Ebben az iskolában folyt a tanítás is.

A debreceni tankerületi főigazgatóság anyaiskolává nyilvánította 1946. október 1-i rendelkezésével a kollégiumi polgárit, és az újfehértói és a hosszúpályi parasztdolgozók polgári iskoláját rendelte fiókiskolaként alája. Ez azt jelentette, hogy az anyaiskola igazgatója és tantestülete vizsgáztatta a fiókiskolák növendékeit.

Újfehértón Szabó Béla református lelkész vezetésével az I–II. osztályban 10, a III. osztályban 13 tanuló volt.

Hosszúpályiban Bazsa Ernő református tanító vezette az iskolát. Csak I. osztálya volt e tanévben 13 tanulóval.²⁰⁸

A Debreceni Dolgozók Polgári Iskolájának az 1947–48. tanévben a III. és annak folytatásaként a IV. osztály működött.

Az 1947–48. évi téli tanév a III. osztállyal 1948. január 30-án fejeződött be. Februárban 22 tanuló kapott osztályzatot.

Az 1948. évi nyári tanévben az előbbiek tanultak tovább IV. osztályban néhány újabban felvett tanulóval. A tanév 1948. július 17-én végződött és 26 tanuló kapott bizonyítványt.

Megnövekedett a fiókiskolák száma. Az újfehértói és a hosszúpályi mellé a nyírmadai parasztdolgozók polgári iskolája is társult. Az anyaiskola igazgatója 1947/48-ban is Lovas László maradt.²⁰⁹

8. A Kollégium négyszáz éves jubileuma

Három egymást követő tiszántúli püspök fáradozott azon, hogy a Kollégium 1938-ban saját jubileumát méltóképpen megünnepelhesse. Baltazár Dezső és Makláry Károly elhunyt mielőtt az ünnepélyre sor kerülhetett volna. A harmadik püspök, Révész Imre pedig kénytelen volt a jubileum hajótörésénél a mentési munkálatok hálátlan szerepét vállalni. A világpolitikai események kedvezőtlen alakulása meggátolta a nagyszabású megemlékezést. Be kellett érni egy szerény házi rendezvénnyel, amelyet püspöki tisztébe iktatása másnapján Révész Imre vezetett. A jubileum spiritus rectora, Csikesz Sándor teológiai professzor, az egyetem 1937/38. évi rektora még jelen volt a házi ünnepségen, de a nemzetközi méretű jubileum elhalasztott időpontjainak tervezgetését már betegágyáról kísérte figyelemmel. Hagyományt kívánt teremteni a Kollégiumban az iskola történetének sarkalatos évfordulói megülésére és maradandó létesítményeket, melyek a Kollégium munkáját kiegészítik és dokumentálják. Nem rajta múlt, hogy az általa álmodott grandiózus megmozdulásnál szerényebbre sikerült az ünnepség és a létesítmények is részben valósulhattak meg.

Csikesz Sándor beadvánnyal fordult a Tiszántúli Református Egyházkerület 1935. május 22-én összeült közgyűléséhez. Kollégiumi levéltárosi tisztéből következően javasolta, hogy 1938-ban rendezzenek jubileumi ünnepséget, mert a Kollégiumban 1588 óta megszakítás nélkül főiskolai oktatás folyik. Ez idő alatt mintegy 200 professzor és 463 senior keze alól „több mint 40000 főiskolás diák került ki innen – olvassuk a beadványban – s ezzel mérhetetlen szolgálatot tett a magyar kultúrának, különösen, ha meggondoljuk azt, hogy a debreceni Kollégium volt az a lépcső, amelyiken a törzsökös magyarság legősibb, de legszegényebb rétegének tehetséges fiai is felemelkedhettek, hogy a nemzet vezető-rétegeibe juthassanak.”²¹⁰ A közgyűlés elfogadta a javaslatot és saját kebeléből öttagú bizottságot delegált a jubileum előkészítésére. Felkérte Debrecen sz. kir. várost, hogy három-, a debreceni református egyházközséget, hogy két küldöttet nevezzen ki azon a jogon a jubileumi előkészítő bizottságba, hogy társfenntartója a Kollégiumnak. A debreceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem, mint a Kollégium főiskoláinak jogutódja két küldöttel képviseltesse magát a szóban forgó bizottságban.

Csikesz Sándor beadványában szó sem volt a Kollégium 400 éves jubileumáról, az majd csak a jubileumi előkészítő bizottság ülésén merült fel, hogy a 350 éves folyamatos főiskolai oktatással együtt megünnepelhető lenne a Kollégium alapításának 400 éves jubileuma is. A bizottság azonban akkor elvetette a 400 éves alapítás megünneplésének eszméjét. Felszólítandónak tartotta viszont az államot, hogy a római katolikus egyházzal azonos elbánás elve alapján részesítse tekintélyes anyagi segítségben a Kollégiumot. Ezzel a jubileum alkalmából tegye jóvá az állam azt a mulasztást, amit a Kollégium segítésének elmaradása terén elkövetett. A múlt századig nemhogy az államhatalom segélyező gesztusával, hanem kifejezetten elnyomó szándékával találkozott a Kollégium. Az egyházkerületi közgyűlés 1935 novemberében ilyen értelemben határozott.²¹¹

Az 1936. esztendőben mégis győzedelmeskedett az a gondolat, hogy a Kollégium 400 éves alapításáról is emlékezzenek meg 1938-ban. Csikesz Sándor előkészítő bizottsági előadói minőségében 1936-ban többször járt Hóman Bálint kultuszminiszternél és a pénzügyminisztériumban. Baltazár Dezső püspök teljes támogatásával igyekezett elérni, hogy az állam adjon tekintélyes anyagi segítséget jubileumi létesítményekre. 1936. március 23-án az egyházkerület, a város és a debreceni egyházközség küldöttsége megállapodásra jutott a kultusz- és pénzügyminisztérium államtitkáraival a támogatásról. Az állam 1 millió 200 ezer pengőt ad. Ezt az összeget a három fenntartó testület 2 millióra egészíti ki. Ebből az összegből a következő jubileumi alkotásokat létesítik: 1. Diakonisszaképző-intézetet és Anyaházat 400 ezer pengős beruházással; 2. Egyetemi református templomot és parochiát 575 ezer pengőért; 3. A Kollégium Nagykönyvtára rendezését és újrakatalogizálást 300 ezer pengőért; 4. Művészeti emlékek létesítését (szobrokat, plaketteket) 45 ezer pengőért; 5. Internátusok építését 450 ezer pengőért: a) Kollégiumi teológus internátust 200 ezer, és b) Kollégiumi középiskolai internátust 250 ezer pengőért; 6. Országos Református Múzeumot 300 ezer pengőért.

Az egyházkerületi közgyűlés a fenti megállapodást jóváhagyta és Révész Imre javaslatára a Kollégium történetének megírásáról intézkedett. Az ünnepségre megjelentetik 2500 példányban magyarul és 1000 példányban angolul a Kollégium ismeretterjesztő jellegű történetét, amelynek megírására Zsigmond Ferencet kérik fel. Az ünnepséget követően 120 íven öt kötetben tudományos feldolgozást adnak ki a Kollégium történetéről Révész Imre szerkesztésében.²¹² Megvalósult a diakonissza-képző, az egyetemi templom (parochia nélkül), a művészeti emlékek létesítése és a könyvek kinyomatása. Zsigmond Ferenc könyvének angol fordítása viszont nem jelent meg.

A jubileum előkészületei termelték a levéltári anyagot, ám jól nyomon követhetők az előkészület intézkedései, tervei az egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyveiből és a Debrecenben megjelenő két református hetilap közleményeiből is. Az egyházkerület hetilapja, a Debreceni Protestáns Lap 1938-ban „Kollégium jubileuma” címen rovatot tartott fenn.²¹³

Az egyházkerületi közgyűlés 1937. október 27–28-i ülésén megállapították, a jubileum programját. Elhatározták, hogy 22 bronz emlékplakettet helyeznek el a Kollégium falán. Melius Juhász Péter, Huszár Gál, Szenci Molnár Albert és Komáromi Csipkés György szobra kerül az egyetem előtt elterülő parkba. Sub auspiciis gubernatoris doktorokat avatnak és honoris causa doktorokat promoveálnak az egyetemen. Az egyházkerület pedig tiszteletbeli kollégiumi tanári díszoklevelet adományoz 36 külföldi tudósnak. Az előkészítéssel foglalkozó bizottság új nevet kapott. Kollégiumi Jubileumi Végrehajtó Bizottság lett az elnevezése és széles jogkörrel ruházták fel.²¹⁴

1938. augusztus 23–24-én az Országos Református Lelkészegyesület (ismert rövidítéssel ORLE) a magyar reformátusok világgyűlését rendezte meg Debrecenben. Impozáns volt a résztvevők magas száma és a rendezvény tartalmas, változatos programja. Szó esett ott is a Kollégium 400 éves jubileumáról.²¹⁵ A 350 éves jubileumot sem ott, sem a lapokban nem emlegették már 1938-ban. A világgyűlés és a jubileumi ünnepség tudatosan egészítették volna ki egymást, hiszen Csikesz Sándor rector az ORLE egyik sokat kezdeményező vezetője volt s mindkét összejövetel szervezéséből oroszlánrészt vállalt. A világ magyar reformátusságának is seregszemléje lett volna a jubileum, melyre 2500 embert vártak Debrecenbe. De nemcsak a világ magyar reformátusságának, hanem a világ reformátusságának találkozója is lehetett volna.

A müncheni négyhatalmi tárgyalás azonban halomra döntötte a Kollégium jubileumi ünnepségének megrendezése terveit. 1938. október 4–5-én zajlott volna a jubileumi rendezvénysor. Szeptember 29-én viszont a müncheni tárgyalás kezdődött. A müncheni egyezményben Németország nemzetközi jóváhagyással érvényesítette a Csehszlovákiával szemben fennállott területi követelését. Az európai nemzetközi helyzet azonban pattanásig feszült lévén, a külföldi vendégeknek nem volt tanácsos, hogy a kollégiumi jubileum kedvéért kimozduljanak hazájukból. Az illetékes rendezők az utolsó pillanatban elhalasztották a jubileumot. Horthy Miklós kormányzót is lekötötték területi igények érvényesítésére irányuló fáradozásai, és nem mehetett Debrecenbe, volt iskolája jubileumára (a tanítóképző gyakorlóiskolájába járt).

Házi ünnepségen debreceni és más magyarországi résztvevőkkel emlékeztek meg 1938. október 4-én a Kollégium jubileumáról. Révész Imre püspök és Kállay Kálmán professzor, kollégiumi igazgató mondott beszédet a Kollégium udvarán. Az épület belső homlokzatáról frissen felvésett felirat nézett le az ünneplőkre: Orando et laborando (= imádkozva és dolgozva). A felirat alatt nagy tábla a Kollégium múltját örökítette meg márványba vésve. Huszonkét bronzplakettről patrónusok, híres professzorok, diákok, a Kollégium életét megéneklő költők és írók képei tekintettek ki az árkádok alól az egybegyűltekre. A bronzplakettek neves művészek keze alól kerültek ki.

Berán Lajos szobrász alapítványt tett egy 80 mm átmérőjű emlékérem adományozására. Megalkotni is ő alkotta meg. Az alapítvány szabályzatát és törzskönyvét felfektette és az ünnepségen került adományozásra először az emlékérem. Az adományozott emlékérmeket bevezették a törzskönyvbe. Évente azonban legfeljebb két hazai és két külföldi személy kaphatta meg. Az emlékérem kisebb változata jelentős példányszámban került érdeklődők kezébe.

A házi ünnepségen viselték már diákok és mások gomblyukban, sapkán azt a kör alakú emlékjelvényt, mely a Kollégium épületének dombornyomását ábrázolta „Debreceni Collegium 1538–1938” körirattal. A Kollégium udvaráról az ünneplők az Arany Bika előtt várakozó különjáratú villamoskocsikon a Nagyerdőre utaztak, ahol a püspök felavatta a Diakonisszaintézetet.²¹⁶ Állt már az egyetem előtt Melius, Huszár Gál, Szenci Molnár és Komáromi Csipkés szobra. Indult az egyetemi templom építkezése. A világhelyzet veszélyei ellenére kiadta a m. kir. Posta a tervezett öt értékből álló kollégiumi jubileumi emlékbélyegsort.

A házi ünnepség szerényebb volt, mint amit a jubileum eredeti programja előírt. Nem került megrendezésre a Csokonai Színházban a hangverseny, melyen Kodály vezényelte volna a Psalmus Hungaricust.²¹⁷ De hiszen a megvalósult ünnepség csupán házi ünnepségnek volt szánva és a nagy jubileumi rendezvényről nem mondtak le. Azt mindössze elhalasztották akkor a nemzetközi politikai feszültség miatt. Nem először és nem is utoljára halasztották el. Először 1938 májusában tartották volna a jubileumot, a Csikesz Sándor rectorsága idején. Az október 4–5-i dátum már a második volt. A következő terminus 1939. június 1-ére lett kitűzve. Úgy gondolták, hogy addig lecsillapodik a nemzetközi politikai élet. Nem tudhatták, hogy az idő múlása nem a világbékéhez, hanem a II. világháborúhoz viszi közelebb őket. A negyedik határidő 1939. június 30 sem bizonyult tarthatónak. Ezért 1939. április 28-án sine die (= időpont nélkül) halasztották el a jubileumot. A 36 tiszteletbeli kollégiumi tanárnak rövidített latin szövegű diploma megküldése mellett döntöttek. Leopold Cordier qiesseni professzornak már csak hátramaradottai kaphatták a diplomát. A kiszemelt tiszteletbeli tanár időközben elhunyt.²¹⁸

„A Kollégium jubileuma mostani szűkreszabott kereteivel talán kissé fájón, de annál fenségesebben igazolta a csak emberi ünneplésnek kiszámíthatatlanságát. – Írta a Vasárnap. – Így most egy olyan gondolat állott a középpontban, ami az eredeti tervből hiányzott. Ez a Kollégium nekünk olyan érték, amelyért az életünk se drága. De csak addig érték, amíg itt idegen tűzzel nem áldoznak... A Kollégium lángjának és tartójának megőrzéséért dolgozzunk úgy, mintha egyedül tőlünk függene annak megmaradása, és imádkozzunk érte olyan bizalommal, ahogyan csak azok imádkozhatnak, akik tudják: Egyedül Istentől függ megmaradása.”²¹⁹

IV. „SZEGÉNYEK ISKOLÁJA – ORSZÁG ISKOLÁJA”

A „szegények iskolája” nem díszítő jelzője a Kollégiumnak, hanem tárgyilagos meghatározója. „Ország iskolájá”-nak nevezték régen az egy-egy egyházkerület által fenntartott Kollégiumot, amelyeknek a vonzásköre akár túl is terjedhetett az egyházkerület határán. A Debreceni Kollégium partikuláinak nagy száma feküdt az egyházkerület határán kívül. Így nemcsak rectorokat küldött azokba, hanem tanítványokat is fogadott azokból és az ország minden részéből, sőt olykor külföldről is. Méltán viselte az „ország iskolája” nevet.

A szabadságharc bukása tetemes anyagi veszteséggel sújtotta a Kollégiumot, de létfenntartását és diákjóléti szolgáltatásait biztosító alapítványait és a város, valamint az egyházkerület rendszeres támogatását nem vesztette el. Ezzel fennmaradásának anyagi alapjai megmaradtak. A Kollégium anyagi helyzetének tárgyalásába nem kívánunk illetéktelenül belebocsátkozni. El kell azonban mondanunk, hogy a Kollégium 1849 után is építhetett azokra a fundamentumokra, melyeket az ősök vetettek.

Az alapítványok valamint a városi és egyházkerületi támogatás egy része a Kollégium fenntartását, a tanárok javadalmazását szolgálta. Jelentős összeg szolgált azonban a diákok segélyezésére, 1910-ben ez az összeg 918948 aranykoronára rúgott.²²⁰ A jó tanuló, jó magaviseletű és szegény diákok pályázhattak az alapítványokra. Az alapítványok egy részének volt egyéb kikötése, hogy pl. az alapítványtevő rokonai, meghatározott helységből, területről származók kapják. 1848 előtt a szegény nemesi ifjak tanulását is számos alapítvány igyekezett előmozdítani. Ezt 1848 után már nem vették figyelembe és odaadták azoknak, akik egyébként megfeleltek az alapítvány előírásainak.

1918-ban az Osztrák Magyar Monarchia összeomlása majdnem a Kollégium anyagi összeomlását is eredményezte. Tízmillió koronát valamivel meghaladó összegű pénze feküdt a Kollégiumnak magas kamatot (6%) fizető hadikölcsönkötvényekben. A jó befektetésnek és hazafias kötelességnek vélt cselekedet megbosszulta magát. A hadikölcsön elveszett. A Kollégium puszta fenntartását még nagy nehezen megoldották e hatalmas vagyon nélkül, de a diákjóléti intézmények a veszteségnek nagy kárát látták. A megmaradt alapítványi pénztőke az inflációban elértéktelenedett. Nem szenvedtek veszteséget azok az alapítványok, melyeknek a tőkéjét földbirtok képezte. Baltazár Dezső püspök 1922-ben és 1924-25-ben Amerikában segélygyűjtő körutat tett. 43 ezer dollárt gyűjtött főleg az amerikai magyarság körében. Ennek az összegnek kisebb része különböző egyházi, társadalmi és jótékonysági intézmény támogatására ment, a megmaradó pénz pedig a Kollégiumé lett. A hazai gyűjtés hasonlíthatatlanul szerényebb eredménnyel járt, mégis a Baltazár-amerikai alap és a Baltazár-magyar alap 1933-ban együtt 235 ezer pengő tőkét tett ki. Az I. világháború után mérsékelt számmal keletkezett egyéb alapítványokkal a Baltazár-alapokkal, a földbirtokban érintetlenül maradt alapítványok és a diákjóléti célra nem alapítványi keretben, de rendszeresen adakozó testületek, magán személyek, adományai révén a II. világháború körülre a diákok már közel annyi jótéteményben részesültek, mint az I. világháború előtt. Példának a gimnázium tanulóinak az 1943/44. tanévben juttatott jótétemények 64201 pengős összegét említjük.²²¹ A többi tagozatok diákjai arányosan szintén részesültek a jótéteményekben.

A jótétemények kedvezményei a diákjóléti juttatások különböző területeire szolgáltak. Fedezésük 1944–45-ben már alig megoldható feladat elé állította a Kollégiumot. A földreform 1945 tavaszán a Kollégium földjeit is igénybe vette. A pénzalapokat lerombolta az 1945–46-ban már bénító infláció. A magyar infláció olyan mértékűre változott, ami példátlan a világtörténelemben. A Kollégium épületei súlyosan károsodtak és a gimnázium 1942/43-tól 1946 elejéig katonai kórház volt és szinte csak a falai és födémei maradtak a helyükön. A Kollégium óépülete és főiskolai internátusa 1944 őszén katonai kórház lett. Az óépület 1945-ben fokozatosan felszabadult, a főiskolai internátus kiürítése 1946-ban történt meg. Az épületek renoválása, berendezése tetemes költséggel és munkaráfordítással járt. A szülők, egyházi szervezeti egységek, hazai társadalmi szervek, a kormány, Debrecen város és a megélénkült demokratikus pártok egy része, ökumenikus összefogás, sietett a Kollégium és tagozatai segítségére. A diákok maguk is kivették részüket az anyagi áldozatból és a fizikai munkából.²²²

1945 őszén az egyházkerület felelevenítette az 1891–92-es zsinat által megszüntetett segélygyűjtési formát, a szupplikálást. 1951 őszén volt az utolsó ilyen gyűjtés. A közbeeső hat évben ősszel, rendszerint októberben a Kollégium valamennyi tagozatának diákjaiból vegyesen alakult 10–12 fős szupplikáló csoportok keresték fel a Tiszántúli Egyházkerület gyülekezeteit és pénzbeli illetve természetbeni adományokat gyűjtöttek diákjóléti célra. A szupplikáló csoportok egy részének tanár volt a vezetője, de amelyik élére tanár nem jutott, teológus vagy tanárképzős látta el e feladatokat. A felkeresett gyülekezetekben a szupplikálók templomi műsort adtak. Összekötötték az országos evangélizációs mozgalmat a szupplikálással ilyenkor. A begyűlt természetbeni adományok Debrecenbe szállítása az első években nehezen megoldható feladat volt. Vasady Béla teológiai tanár, lelkészképzőintézeti igazgató ezért Amerikában összegyűjtötte egy teherautónak az árát, amiből a Kollégium itthon beszerzett egy tehergépkocsit és azzal végezte a gyűjtött élelmiszerek Kollégiumba szállítását. Megható szeretetet tapasztaltunk szupplikálás során a gyülekezetekben, és mélységes ragaszkodást a Kollégiumhoz. Az 1948/49. tanévben a szupplikálás tiszta bevétele a költségek leszámítása után 106 318,75 Ft-ot tett ki. Ezt az adományt a szegény diákok tápintézeti pénz- és természetbeni segélyképpen kapták. Ebben a tanévben a Kollégium tagozatai (a Dóczi nélkül) mintegy 250 ezer forintot kaptak szupplikálási pénzsegély, ellátási segély, természetbeli segély formájában, tandíjkedvezményben, lakásdíjkedvezményben, tápintézeti díjkedvezményben, a lelkészképzősök és tanárképzősök pénzsegélyben. Az ökumenikus segélyek e tanévben már alig tettek ki számottevő összeget. Szemben az előző évek rendszeres több tízezer forintos pénz- és ruha, ill. eleinte élelemsegélyeivel.²²³

Az 1945-ben felelevenített szupplikálást Debrecen városában is gyakorolta a Kollégium, 1948-tól a Dóczival közösen, akkor majdnem 8200 Ft-ot sikerült összegyűjteni.²²⁴ Ez a gyűjtési forma korábban is élt egészen 1914-ig. Ősszel került rá sor Debrecen városában és őszi segélygyűjtés, közhasználatúlag kápsálás volt a neve. Természetbelieket és pénzt gyűjtöttek akkor még a Dóczi nélkül a Kollégium diákjai.²²⁵

A legáció intézménye is megvolt az 1849–1950 közötti időkben. A nagy üdvtörténeti ünnepeken az akadémiai diákok, később a tanítóképzősök és a gimnázium VI–VIII. osztályos tanulói felkeresték a legátust fogadó gyülekezeteket és ott több ízben prédikáltak. A gyülekezet által adott pénzsegély, a legátum eredetileg a Kollégiumot illette, de 1849-ben már az volt a szabály, hogy a legátumból egy töredék illette a Kollégiumot és a seniort, a többi része a legátusé volt. Igen jelentős segítséget nyújtott a legátum a legátusnak. Ezért a kollégiumi törvények gondosan szabályozták és a kollégiumi tisztségviselő diákoknak a legáció díjazásul is szolgált. A pontosan szabályozott választási (electio) sorrendben az évfolyama és tanulmányi eredménye szerint besorolt tisztségviselők ún. legényelőnyt élveztek, vagyis előbb választhattak pl. 15–20–25 legénnyel, ami jobb legátumot adó legációs helyek választását tette lehetővé.²²⁶

Tandíj 1853 előtt nem volt a Kollégiumban. Az Entwurf-gimnázium anyagi szükségletei tették indokolttá a mérsékelt tandíj bevezetését. A későbbi évtizedekben a teológusok és a tanítóképzősök nem vagy alig fizettek tandíjat.²²⁷

A jótétemények sorába tartozott az 1849 utáni évtizedekben a magántanítás, a publikus praeceptorság, vagyis köztanítóság és a vidéki rektorság. Nagy diákok kaptak gimnazistákat magántanítványként az Entwurf-gimnázium felállítása előtt és 1862-től 1873-ig. Ezt a tanítási rendszert az előző korokból már ismerjük. A 13–15 magántanítvány úgy oszlott meg, hogy volt közte aki pénzt, mások élelmet (főtt ételt és kenyeret, ismét mások mosást teljesítettek a privatus praeceptornak) mondták úgy is, hogy doctorának. Ezek a gimnazisták debreceniek voltak. Az a 2–3 szolgatanuló pedig, akit minden magántanító tanított a fizetőkkel együtt, ellátta a személye körüli szolgálatokat. Ez jó volt a gimnazistáknak, hogy a tanórákon kívül mai szóval korrepetálta őket a magántanító, de jó volt kétszeresen a nagydiáknak, mert egyfelől élelme, mosatása, személyes szolgálata és némi pénze lett, másfelől az általa korábban tanult gimnáziumi tananyagot állandóan ismételte.²²⁸

A publicus praeceptorok rendszere a Szoboszlai-féle gimnázium idején 1852-ben megszűnt és nem állt vissza 1861-ben sem, mert akkor a rendes tanárok megmaradtak, csupán a gimnázium lett ismét hatosztályos.

A vidéki rektoriákra járás a rangos és jövedelmező beneficiumok (jótétemények) közé tartozott. Természetesen rektoria és rektoria között különbség volt. Volt jövedelmezőbb és kevésbé jövedelmező. 1849 után egy ideig még az elemi iskolák mellett a vidéki gimnáziumokban is praeceptorok tanítottak ugyanúgy, mint a Kollégium helybeli gimnáziumában. Akkor a vidéki gimnázium élén állt a rektor, az osztályokban pedig a praeceptorok oktattak. Az Entwurf-gimnáziumok elszaporodásával a gimnáziumi osztálytanítóság és rektorság lehetősége összeszűkült, bár volt azért nem egy gimnázium, mint a hajdúböszörményi, hajdúnánási és mások, melyek nem szervezkedtek az Entwurf szerint, de működésüket nem szüntették be a nyilvánossági jog elvesztése miatt. Ezekbe a gimnáziumokba szükségesek voltak a tanítani kimenő nagydiákok. A gimnáziumok az önkényuralom elmúltával vidéken is fokozatosan állandó tanári karral működésre álltak át, úgyhogy onnan kiszorultak a kollégiumi nagydiákok. 1895-ig viszont az elemi iskolákban taníthattak és igényelték is munkájukat. A tanítóképző eleinte egyenesen a hittanhallgatók kurzusa volt, hogy rektoriára menés előtt megtanulják a pedagógiát és tanítóképesítő vizsgát tegyenek. A rektoriáról visszatérő ifjak folytatták tanulmányaikat a rektorián keresett pénzen vagy lelkészi vizsgát tettek, ha már elvégezték tanulmányaikat és külföldre mentek általában a rektorián kapott fizetésükből.²²⁹

A teljes ellátást és szállást adó internátus először a Kollégiumon kívül az Andaházy-Szilágyi Intézetben valósult meg 1846-ban, a kollégiumi diákok számára alapította Andaházy-Szilágyi Mihály 1843-ban kelt végrendeletével. Tíz arra érdemes nemes ifjút lehetett felvenni 5–5 évre. Egy végzett vagy még tanuló nagydiák látta el a nevelői tisztet. Az intézet vezetője a gondnok, később igazgató volt. Eleinte a Piac utcán a városházával szemben az emeleten volt a nevelőintézet, később a városon kívül a kertségnek számító Poroszlay és Andaházy utca sarkán emelt kertes villában. Az I. világháború idején és azután olykor 40 gimnazista is lakott bent egy egyetemi hallgató, máskor 5 orvostanhallgató társaságában. Az I. világháború alatt elvesztette az intézet vagyonát. Az 1947/48. tanévben 19 gimnazista és 1 egyetemi hallgató lakta. Az 1948–49. iskolai évben diákjai már a kollégiumi tápintézetben étkeztek. A gimnazisták létszáma akkor 10 volt. Állami általános iskola céljára vették bérbe egyforintos jelképes bérösszegért az épületet, így szűnt meg az intézet.²³⁰

A kollégiumi bentlakás az 1849 utáni időkben nem kötelesség, már mint volt a XVIII. században még, hanem jótétemény. Az iskolai törvények szabályozták a bennlakást. Az egyes tagozatok tanulói között arányosan osztották el a bentlakási kedvezményt. A cél az volt, hogy a teológiai hallgatók és a tanítóképzősök részesüljenek benne zömmel, mivel ők közvetlenül egyházi szolgálatra készülnek és az alapítványok nagyobb része az ő képzésük előmozdítására született. A gimnazistákból 1880-ig a szolgatanulók, majd attól kezdve szegény tanulók lakhattak a Kollégiumban a századfordulóig, amikor megszűnt a szegény tanulók kategóriája. Korábban is a nem szolga- avagy szegény tanulók a bentlakásért díjat fizettek. E téren négy díjfokozat létezett, és az I. díjfokozat a teljes ingyenességet takarta. A díjkedvezményeket alapítványból adta a Kollégium. A létszám a múlt században is erősen ingadozott. A 60-as évek végén 240–270 körül mozgott. A szolgatanulók létszáma a 70-es évek végén 140-re emelkedett. A gimnazisták közül az 1895/96. tanévre 223 tanulót vettek fel bentlakásra és a tápintézetbe. A szolgatanulók, majd szegény tanulók szolgálatainak fokozatos megszűnésével külön foglalkozunk, de itt már megemlítjük, hogy ekkor már a gimnazisták alig végeztek valami szolgálatot. A gimnazisták bentlakási aránya később is jelentős maradt, a tanítóképzősök és teológusoké után következett. Figyelembe kell vennünk, hogy akkor a gimnazisták többsége debreceni illetőségű volt általában, míg a tanítóképzősök között elenyésző volt a debreceniek száma.

Az 1869-ben lebontott egyemeletes északi épületszárnnyal az északi falához ragasztott diákkunyhókat is lebontották. Ez a bentlakási forma megszűnt. Az 1870-ben elkezdett épület nem hozott jelentős változást a bentlakásban. Viszont az 1912/13-ban használatba vett akadémiai, későbbi nevén főiskolai, majd egyeteminek is emlegetett internátus 180 személyesre épült és modern berendezést kapott.

Az Internátusba felvett diákoknak a Kollégium maga gondoskodott szállásról a Kollégiumon kívül, ha ott valamilyen ok miatt nem tudta elhelyezni őket. Ez megtörtént békeidőben is, de az I. és II. világháború idején és utána 1946-ig nem volt más megoldás, mint az externátusi elhelyezés. Az egyetem jogi, bölcsészeti és orvosi karának hallgatói is lakhattak az internátusban, ha volt hely. A bölcsészek közül első helyen a református tanárképzősöket vették fel. A teológus és bölcsészlányok a Dóczi leánynevelő-intézet internátusában laktak. Az 1949/50-ben megnyílt gimnáziumi zenei tagozat leány tanulói közül az internátust igénylők szintén a Dócziban laktak az 1951/52. tanév végéig. A Dóczi állami tulajdonba adása miatt 1952 őszén nyílt meg a Kollégium főiskolai internátusának I. emeletén a lányinternátus gimnazisták és teológiai hallgatónők számára.²³¹

Az eddig ismertetett alapítványok és más diákjóléti berendezések – beleértve a legációt és rektoriát – azt mutatják, hogy ráillett a Kollégiumra a „szegények iskolája” jelző. Valóban messzemenően támogatta anyagilag ez az iskola a segítségre szoruló diákokat. E támogatásra sokféle segély és jelentős forrás állt rendelkezésére a Kollégiumnak. Azért tudta felhalmozni és kialakítani a maga szociális támogatási alapjait, módozatait, mert egyfelől ennek az igénye elemi erővel jelentkezett, másfelől a Kollégium vezetői ki akarták elégíteni ezt az igényt. Másként fogalmazva tudták, hogy nagy tömegű szegény, de tehetséges fiatal kívánna továbbtanulni, és ezt a vágyat erősítették bennük és megvalósításához igyekeztek hozzá segíteni őket.

Természetesen nem csupán a szolgatanulók részesültek segélyben. Azok rétege a gimnazisták körére korlátozódott az általunk tárgyalt időszakban. A szolgadiákok, ha tanulmányaik során kinőttek a szolgadiák kategóriából, akkor is ingyen tanultak, de akkor már nem fizikai munkájuk ellenértékeként kapták a kedvezményeket. Megnyíltak előttük a javadalmazással együtt járó kollégiumi tisztségek, vagy egyszerűen jó tanulásuk és jó magaviseletük révén nyerték el a különböző alapítványok ösztöndíjait és egyéb kollégiumi kedvezményeket. A legáció pedig minden nagydiáknak kijárt.

A szolgadiákok helyzetéről az 1849 utáni időszakban egyre inkább kiderült, hogy az nem tartható fenn sokáig, mert elavult. Békési Gyula gimnáziumi igazgató 1879/80. tanévi igazgatói jelentésében javasolta, hogy könnyítsenek a szolgatanulók terhein, szobáikat rendezzék be a kor követelményeinek megfelelően, bízzanak meg felügyelő tanárt, aki ügyeikkel foglalkozzék. Békési jelentését azzal támasztotta alá, hogy 1860 és 1870 között 278 szolgatanuló iratkozott be a gimnáziumba és mégis az V. osztályba csupán 74 jutott el, az érettségi letételéig pedig mindössze 26. 204 szolgatanuló „elzüllött”, vagy a továbbtanulás szempontjából elkallódott. Békési a szolgadiákok helyzetének könnyítése érdekében sarkítottan fogalmazott. A gimnázium I–IV. osztályát a gimnazisták többsége tanulmányai végcéljának tekintette. Sokszor tehetős szülők is a gimnázium I–IV. osztályát végeztették el csupán gyermekeikkel. A 204 szolgatanuló nem züllött és kallódott el azért, mert nem lépett a gimnázium V. osztályába.

Békési javaslatát elfogadták az illetékesek. Elek Lajos lelkészi képesítésű gimnáziumi tanárt felügyelő tanárul kinevezték a szolgatanulók ügyeinek gyámolítására, ezzel valójában visszaállították a famulusok régi inspectorának tisztségét. Elek Lajos lelkiismeretesen ellátta feladatát. 1880-tól a szolgatanulók elnevezés helyett a szegény tanulók lépett életbe. Szálláskörülményeiket, munkakörüket és munkakörülményeiket könnyítette a gazdasági tanács és a tanári kar.

Békési terve alapján az 1881/82. tanévben 135 szegény tanuló teljes tandíjmentességet, és ingyen kenyeret (1,25 kg-os cipót naponta), 97 bentlakást, 32 ingyenes tápintézeti ellátást, 40 pedig naponta egyszer 10 krajcáros egytálételes ebédet kapott. A 10 krajcárt a Kollégium fizette. Abban a tanévben segélyezésük 6205 forintba került, ami 40 forint összeget tett ki egy személyre. 155 szegény tanulóra fordították 40 forintjával a 6205 forintot. Az előző idők szolgadiákjai értelmében tehát az a 97 bentlakásos szegény tanuló volt számba vehető. A 32 tápintézeti ingyenes és 40 egytálételes ebédet kapóról nem világos, hogy közülük került-e ki. Minden esetre abban a tanévben 724 gimnazistának 21%-át tette ki az a 155 szegény tanuló, akire 6205 forintot költöttek. Amennyiben a 135 tandíjmentes és ingyen kenyérrel ellátott gimnazistát külön segélyezési egységnek vesszük a 97 ingyenes bentlakótól, a 32 tápintézeti ingyenes étkezőtől és a 40 ebéddel segélyezettől, akkor az együtt 304 segélyezési egységet tesz ki, ami a gimnazisták létszámának 42%-a. Amennyiben azt vesszük figyelembe, hogy az ingyenes tápintézeti helyek, illetve az ingyenes ebédek kedvezményezettjei személyileg egybeeshettek – ha nem is minden esetben – a bentlakási kedvezményben részesültekkel, akkor is magas százalékot tesz ki. Még akkor is a gimnazisták 32%-a részesült e kedvezményekben, ha a tápintézeti ingyenesek és ebédkedvezményesek összesen 72-t kitevő számát leszámítjuk a 304-re, számolt kedvezményezettekéből. Ez az elmefuttatás azonban felesleges szőrszálhasogatás lenne, hiszen abban a tanévben sokan kaptak az eddig említetteken kívül pénzbeli ösztöndíjat, tankönyvsegélyt, legalább 10-en az Andaházy-Szilágyi Intézetben lakást és teljes ellátást ingyen, úgyhogy a segélyezettek száma azokkal még jelentősen emelkedett és az iskola tanulóinak magas százalékarányát tette ki. A debreceni tanulók aránya abban az időben 50% felett volt. Szegények viszont azok között is akadtak. Azoknak lakása volt, de pénz-, tankönyv-, tandíjsegélyben részesültek.

A szolgatanulók utódainak számító bentlakó szegény tanulók helyzetének könnyítése a következő évtizedben fokozatosan tovább haladt előre. 1902-ben már a takarítási kötelezettség alól is felmentést nyertek és mindössze a tápintézeti asztalok terítése maradt teendőjük. Így minden idejüket a tanulásnak szentelhették. Ez az eredmény Elek Lajos felügyelő tanárnak volt leginkább köszönhető, aki ezzel a Kollégium nevezetes tanárai sorába emelkedett. Elek Lajos (1877–1901) fő tantárgya 1885 óta a vallástan volt. Nevéhez fűződik a modern tápintézet megszervezése. Kiemelkedő adminisztrációs munkát végzett a Kollégium, az egyházkerület, a Tiszántúli Református Tanáregyesület jegyzői tisztségeiben.²³²

A kollégiumi tápintézet képezte a diákjóléti intézmények sorában az egyik leglényegesebbet és annak megszervezése viszonylag későn történt. 1853-ig a kollégiumi diákság élelmezése a régi módon történt. Intézményes élelmezést csak az Andaházy-Szilágyi Intézet növendékei kaptak. Az élelmezési kedvezményt biztosító alapítványok (alumneumok) 1842 óta pénzt adtak alumnusaiknak, akik azért főzőasszonyokkal főzethettek maguknak, vagy úgy ettek, ahogy akartak.

A nagydiákok közül a privatus praeceptorok személyenkénti 13–15 tanítványa között volt 1 panista, aki a tanításért azzal fizetett, hogy kenyeret vitt doktorának. Három cibista a heti főtt ételről gondoskodott a magántanítónak. A panistával nem rendelkező nagydiákok, továbbá a szolgadiákok a Kollégiumtól kaptak naponta cipót. Voltak olyan nagydiákok, akiket debreceni lakosok megvendégeltek asztaluknál vagy a Kollégiumba beküldött étellel. Az elegendő jövedelemmel rendelkező nagydiákok (tisztségviselők, rektoriát viseltek, jó legátumok, alapítványok élvezői), maguk főzettek főzőasszonyokkal. Írásbeli szerződéseiket, nyugtáikat melyekben kikötik, hogy hány forintért havonta heti egy-egy fazék ételt küld a főzőasszony, tucatjával őrzi a levéltár.

Áttörést Szoboszlai Pap István püspök kezdeményezése hozott e téren. 1853–54-ben előteremtette a pénzalapot a tápintézet megnyitására. Elkészíttette annak szabályzatát és 50 diák számára megnyittatta a tápintézetet. Ebédlőről gondoskodott a Kollégiumban, ahol egyforma tányérokból és evőeszközökkel a társas étkezés kultúráját is gyakorolva fogyasztotta el ebédjét az 50 diák és az a 10 szolgatanuló, aki a terítést, az evőeszközök mosogatását, valamint az ételszállítást végezte. Szerződéses főzőasszony főzött a városban úgy, hogy 50 személy után kapott fizetést, de 60 személynek kellett elégnek lennie az ételnek. E létszámfelettiek a szolgatanulók voltak. A tényleges megnyitásra emelkedett a létszám 5 rendes taggal és 1 szolgatanulóval.

A tápintézeti rendes tagok akadémiai hallgatók, a gimnázium VII–VIII. osztályos tanulói, később tanítóképzősök lehettek. Az évek során létszámuk 100–120 között váltakozott. Felük ingyenes volt, a többiek havi 3–4 forint díjat fizettek. A szolgatanulók a maradékot fogyasztották szolgálataik fejében. Az ellátás kenyérből és ebédből állt. Az ebéd húslevesből, főtt húsból és vastagételből állt, csütörtökön és vasárnap ezeken kívül járt még felváltva pecsenye vagy sült tészta.

Javult a csupán kenyérben részesülő tanulók helyzete 1872-től. Elkészült a Kollégium épületének három új szárnya, az északi, keleti és nyugati. Ezeknek pincéjében már konyha épült azoknak a diákoknak, akik maguk főztek maguknak. Főzésre használták még az épület kulináit. Az 1878/79. tanévtől kapott 40 kenyeres szolgatanuló tízkrajcáros ingyen ebédet. 1882/83-tól e szolgáltatás tovább bővült és a 40 ingyen tízkrajcáros ebédet kapó tanulók mellett ilyen ebédet más szegény tanulók is válthattak maguknak 30 vagy 60 forint befizetése ellenében.

Döntő fordulatot azonban az 1888/89. tanév hozott, amikor az egyházkerület határozatára ideiglenesen újjáalakult a tápintézet. Végleges szabályzatát a következő tanévben vezették be, de a próbaévtől gyakorlatilag már kifogástalanul működött az intézet. Az 1888. szeptember 1-én megnyílt tápintézet a Kollégium hátsó udvarán az északkeleti oldalon e célra emelt épületben kapott helyet. A főzés és az ebéd valamint a vacsora tálalása ott történt. Ekkor jelent meg a vacsora a tápintézet történetében. Tagjai lehettek ettől kezdve a tápintézetnek az I–VI. osztályos gimnazisták is. 300 tagra tervezték és nyitották meg a tápintézetet. E tagság arányosan a Kollégium valamennyi tagozatának tanulóit, illetve hallgatóit magába foglalta. (Az akkori diáklétszám 34,5%-át.) Ingyenes tag 24, 20 forint díjat fizető, 52, 40 forintos 109 és 70 forintos díjfokozaton lévő 115 volt. A senior és egy esküdtfelügyelő ingyenes tápintézeti tag lett, de ennek fejében ellátta az étkezése-ken a felügyeletet. Minden tag évi 4 forintot fizetett a terítéki eszközök használatáért. Az ismertetett négy díjfokozat közül a IV., vagyis a „teljes” fizetnivalója 115 forint volt évente, ami rendkívül kedvező volt. Az is csak helyeselhető pedagógiai szempontból is, hogy mindenki fizette a 4 forintos terítéki eszközhasználati díjat. Így magáénak érezte a terítéki eszközöket, abroszt, szalvétát, fűszertartót és egyebeket és vigyázott rá.

Az élelmezés a következően alakult. Ebéd: húsleves, főtt hús mártással, heten-ként egyszer előbbiek helyett gulyásleves, főzelék, húsrátéttel vagy anékül, avagy főtt tészta, negyed kg félig fehér kenyér. Vacsora: egy fogásból álló húsféle étel körettel vagy főzelék húsrátéttel: hetenként egyszer pergelt leves és főtt tészta, 1/4 kg félig fehér kenyér. Egy tápintézeti tag napi húsadagja 27,5 dkg. A korábbi hagyomány továbbélésével „brúgó”-nak nevezett kenyéradagból elvihette a diák az egyes étkezésekkor el nem fogyasztott részt. Szüksége is volt rá reggelire. A későbbi évek során bevezették a reggelit és bővült a tápintézeti tagok létszáma. 1912/13-ban az akadémiai internátus alagsorába költözött a konyha, magasföldszintjére az ebédlők sora.²³³

A gimnázium tanulóinak szociális származása 1853–1943.

Összlétszám 59 945 fő

Kategória	Létszám	Százalék
Lelkész-tanár-tanító	7 517	14	%
Orvos-mérnök-ügyvéd stb.	3 405	5	,5%
Birtokos 50 hold felett	2 140	3	,5%
Tisztviselő	8 673	14	%
Kereskedő	5 094	8	%
Iparos	10 071	17	%
Földműves	13 581	22	,5%
Özvegy anya gyermeke v. árva	3 309	5	%
Ismeretlen származású	6 155	10	%

A földműves kategória takarja az 50 hold földbirtoknál kevesebbel rendelkező gazdák gyermekeit. A földműves kategória számaránya a legnagyobb. A debreceni és a gimnáziumi tanulókat adó vidék agrár jellegéhez mérten ez az arány csekély. Magyarázata az, hogy számos gimnázium volt a Kollégium vonzáskörében, és azok felszívták saját mikrokörnyezetük agrárnépességének tanulni vágyó fiai nagy részét. Másfelől éppen a szegény agrárfoglalkozásúak és az iparosok gyermekei mentek a Kollégiumba a különböző jótétemények miatt. A jótétemények megoszlásának áttekintéséből látni fogjuk, hogy ez a származási kategória magas százalékban részesültek a különféle kollégiumi kedvezményekből. Ez összefügg azzal, hogy e származási kategóriák gyermekei azért keresték Debrecent, mert a kollégiumi hagyományok továbbélésével nagy volt a gimnáziumi kedvezmények mértéke. Csurgó, Pápa, Debrecen, Mezőtúr és Sárospatak azért rendelkezett olyan vonzerővel, mert középiskolásainak is sokféle jótétemény élvezését tette lehetővé. Az internátusi, tápintézeti ellátottság, azok díjkifizetési kedvezményei, a tandíjfizetés kedvezménye, sőt ösztöndíjak olcsóbbá tették a tanulást ezekben az iskolákban, mint az államiakban.

A református gimnáziumok országos átlagában az 1907/8. tanévben az őstermelők aránya 23%, a tisztviselők gyermekei 22%, értelmiség 20%, iparos 13%, kereskedő 10%. 1925/26-ban az arányok már az őstermelők 25%-os részesedésével ennek a kategóriának az emelkedésére mutat. Az iparosoké országosan ekkor 15,9%, a köztisztviselőké 14,8%, a lelkészek, tanárok, tanítóké 13,5%. Mindezekkel összevetve a Kollégium gimnáziumának tanulói előbbi táblázatát, azt látjuk, hogy az őstermelők százalékos aránya 1853–1943 között 26, az iparosoké 17, a lelkészek, tanárok, tanítóké 14, a tisztviselőké 14. Tehát a Kollégiumban a gimnazisták között az őstermelők, iparosok, lelkészek, tanárok-tanítók gyermekei magasabb százalékban volt képviselve, mint a református gimnáziumokban általában.

Nem véletlen, hogy az árva, félárva tanulók részesültek a legnagyobb százalékban jótéteményekben, utánuk az őstermelők, a lelkész-tanár-tanító és negyediknek a tisztviselők gyerekei következtek, az iparosokénak az ötödik hely maradt.²³⁴

Az akadémiai tagozat szervezeti változataitól ha eltekintünk az 1849–1913 között akadémiai tagozaton tanultak létszámát 16 519-nak találjuk. Ezt a létszámot azonban csupán akkor tudjuk szociális származási összetétele szempontjából vizsgálni, ha két korosztályra bontva tesszük azt, úgy, ahogy az akadémiák szervezete alakult.

1860–1907 között hittanhallgató 5914, joghallgató 8068 tanult a Kollégiumban.

A hittanhallgatók közül a szociális származás megoszlása a következő :

földműves	1735	29	,3%
lelkész-pedagógus	1403	23	,7%
iparos	967	16	,3%

A tisztviselők gyermekei 5. helyre sorolhatók.

A joghallgatók szociális származása a négy legnépesebb társadalmi rétegre nézve a következő :

tisztviselő	1748	21	,6%
földműves	1180	14	,6%
iparos	1149	14	,1%
lelkész-pedagógus	1062	13	,2%

A földbirtokos mind a teológián, mind a jogon utolsó helyen szereplő a maga csekély száma miatt. A teológián 95 hallgató 1,6%, a jogon 499 hallgató 6,2%. Tehát még a jogi tanszak sem volt a földbirtokosok iskolatípusa a Kollégiumban. A földműves pedig a teológián az első, a jogon második helyen állt. Nem elhanyagolható, hogy az iparos mindkét tagozaton a harmadik helyet tartotta. A gimnázium adatai után ezek is alátámasztják a „szegények iskolája” jelző jogos használatát.

Az akadémiai tagozatokon 1908 és 1913 között már az önálló bölcsészakadémia hallgatói is ott találhatók. Ezekben az években 869 hittanhallgató, 744 joghallgató és 115 bölcsészhallgató, összesen 1728 főiskolás tanult a Kollégiumban.

A hittanhallgatók származási megoszlása:
lelkész-pedagógus	284	32	,7%
földműves	230	26	,4%
iparos	100	11	,5%
árva, félárva	93	10	,7%

27 földbirtokos 3,1%-kal a hetedik, 1 szabadértelmiségi származású az utolsó helyen 0,1%-kal szerepel még. Érdekes, hogy az előző korszakhoz képest a lelkész-pedagógus származásúak helyet cseréltek a földműves származásúakkal, továbbá nőtt a földbirtokos szülők gyermekeinek aránya 1,6%-ról 3,1%-ra. Magas viszont az árva-félárva hallgatók aránya!

A joghallgatók származási megoszlása:
tisztviselő	197	26	,5%
lelkész-pedagógus	192	25	,8%
földműves	72	9	,7%
árva, félárva	69	9	,4%
földbirtokos	52	7	%
iparos	48	6	,5%
szabad értelmiségi	44	5	,9%

A lelkész-pedagógus származásúak 12,5%-os emelkedése szembeszökő, valamint a földműves és iparos származásúak csökkenése. Az árvák, félárvák az 1860–1907 közti 6,2%-ról 9,4%-ra nőtt. A földbirtokos származásúak 0,8%-os emelkedése elhanyagolható.

A bölcsészhallgatók származási megoszlása :
földműves	35	30	,4%
lelkész-pedagógus	20	30	,3%
szabad értelmiségi	20	17	,4%
földbirtokos	12	10	,4%
iparos	11	9	,6%

A földműves származású hallgatók 13%-kal vezettek az utánuk következő két kategóriába tartozók előtt. Ilyen többségük 1860 és 1907 között a teológusok körében sem volt, ahol szintén a többséget alkották. Erre az intellektuális, a joginál sokkal szerényebb társadalmi presztízst adó pályára érdekes módon a földbirtokosok gyermekei nagyobb arányban készültek, mint a jogira. Ugyanez a helyzet a szabadfoglalkozású értelmiségiek köréből származókkal is.

A jótéteményben részesült akadémiai hallgatók 1908–1913 közti arányát vizsgáljuk, hiszen akkor már három önálló tagozat létezett az akadémián:

Ösztöndíjas a hittanhallgatók 66,9, a joghallgatók 51,6, a bölcsészek 98,2%-a. Tandíjkedvezményes a hittanhallgatók 100, a jogászok 32,6, a bölcsészek 100%-a, tápintézetes a hittanhallgatók 44,2, a jogászok 30,8, a bölcsészek 60,8%-a. Bentlakó a teológusok 34,2, a joghallgatók 19,3, a bölcsészek 60,8%-a. A származási kategóriák és a nyújtott főiskolai kedvezmények azt mutatják, hogy a bölcsészek kaptak nagyobb kedvezményeket. Ez azonban nem aránytalan, mert az ő soraikban a földműves származásúak száma a legnagyobb. A teológusoknak nyújtott kedvezmény messze elmarad a bölcsészeké mögött. A Kollégium igazságosan osztotta el a kedvezményeket tanulói között és nem azt nézte, hogy egyházi pályára készül-e az illető vagy sem. Az ismertetett adatok indokolják a „szegények iskolája” elnevezést.²³⁵

A Kollégium tanítóképzőjének 1869 és 1943 között 11 330 tanulója volt. Származási tagolódásuk a következő:

földműves	3771	33	,3%
iparos	2672	23	,6%
lelkész-pedagógus	2310	20	,3%
tisztviselő	1656	14	,6%
kereskedő	332	2	,9%
ismeretlen	589	5	,3%

A tanítóképzősök jótéteményinek megoszlása:

ösztöndíjas		45	,6%
tandíjkedvezményes		79	,6%
tápintézetes		62	%
bentlakó		62	,5%

A tanítóképzősök származási arányai leginkább a teológusokéhoz hasonlít. Földbirtokos, szabad foglalkozású értelmiségi családból származót egyáltalán nem találunk tanulói sorában. Így a teológiánál is inkább elmondható róla, hogy „szegények iskolája”. A kedvezmények még alatta maradnak a bölcsészeknek nyújtottakénál, pedig a tanítóktól elvárhatták inkább, mint a bölcsészektől, hogy a református egyház iskoláiban vállalnak állást. Holott tudott dolog, hogy a református tanítóképzőt végzettek előszeretettel mentek a jobb javadalmazású állami tanítói állásba.²³⁶

A lelkészképző 1914 és 1943 között 3218 beiratkozott tagot, számlált. Ezek származási viszonyai a következők :

lelkész-pedagógus	915	28	,4%
földműves	737	23	%
tisztviselő	630	19	,6%
árva, félárva	373	11	,6%
iparos	269	8	,3%
Jótéteményesek aránya :
ösztöndíjas	718	22	,3%
tandíjkedvezményes	2964	92	%
tápintézetes	2625	81	,6%
bentlakos	2015	62	,6%

A tanárképzőnek fennállása alatt 614 hallgatója volt. Ezek közül mindössze kettő volt evangélikus, a többi református, ami természetesnek tekinthető, hiszen református tanárképzőről van szó. Tanár lehetett bárki az állami egyetemen, de aki református gimnáziumban óhajtott tanítani és azért lett tagja a református tanárképzőnek, annak protestánsnak kellett lennie. Evangélikusokat minden további nélkül alkalmaztak a református iskolákban.

A tanárképző létszám, származási és jótétemény-eloszlási adatait az 1925–1943 közötti évek figyelembe vételével vizsgáljuk, amikor 582 tagja volt az intézetnek.

lelkész-pedagógus	162	27	,9%
földműves	160	27	,4%
iparos	89	15	,3%
tisztviselő	86	14	,8%
ismeretlen	47	8	%
árva, félárva	20	3	,4%

A lelkész-pedagógus és a földműves származásúak száma között gyakorlatilag 0,5% az eltérés, ugyanígy az iparosoké és a náluk alig kevesebb tisztviselőké. Földbirtokos, szabadfoglalkozású értelmiségi és kereskedő körülbelül azonos, 1% körül mozgó értéket mutat. A Kollégiumtól nagy százalékuk kapott jótéteményt:

ösztöndíjas	357	61	,3%
tandíjkedvezményes	582	100	%
tápintézetes	415	71	,3%
bentlakos	415	71	,3%

A polgári iskola tanulóinak társadalmi rétegződése 1929–1943 között a következő:

kisiparos	1940	28	,8%
kiskereskedő	1697	25	,2%
kistisztviselő	1558	23	,1%
földműves	1161	17	,2%
lelkész-pedagógus	70	6	,5%
ismeretlen	313	4	,6%

A származás szerinti megoszlás nagyjából követte az országos átlagot, de az 1916/17. tanévi országos református polgárik származási arányszámaihoz képest valamivel magasabb volt a földművesek számaránya, viszont az országos 13,7%-os lelkész-pedagógus származáshoz képest kevés volt a kollégiumi polgáriban mutatkozott 6,5%-os arányuk. Míg az országos felmérés a mondott tanévben a polgáristák 55,5%-át találta reformátusnak, addig a Kollégiumban a polgáristák 92,7%-a volt református.²³⁷

Ösztöndíjat a polgáriban 1929–1943 között 1159 tanuló, a létszám 17,2%-a kapott. Tandíjkedvezményes 1413, a tanulók 20%-a volt. A polgári növendékeinek 81,8%-a debreceni lakos volt.

A Kollégiumi diákságnak létszáma 98 333 volt az 1849–1943. évek között. Tagozatonként és százalékos arányban a következő:

gimnáziumi tanuló	59 945	60	,9%
akadémiai hallgató	16 519	16	,9%
tanítóképzős	11 330	11	,5%
lelkészképzős	3218	3	,3%
tanárképzős	582	0	,6%
polgárista	6739	6	,8%

A diákság egészének szociális származását tekintve a következő megoszlást mutatja:

földműves	23 045	23	,4%
iparos	17 427	17	,7%
tisztviselő	14 955	15	,2%
lelkész-pedagógus	14 049	14	,3%
ismeretlen foglalkozású	8160	8	,3%
kereskedő	7842	8	%

árva, félárva	5284	5	,4%
szabadfoglalkozású-értelm.	4224	4	,3%
földbirtokos	3347	3	,4%
			98 333

A 98 333 diákból jótéteményes volt 51 724, azaz 53%, szemben a jótéteményt nem élvező 47%-kal, azaz 46 609 diákkal. A többség tehát jótéteményes volt, azoknak társadalmi rétegenkénti tagozódása :²³⁸

Származás	Szám	%-os arány	%-os arány saját rétegen belül
földműves	18 240	35,4	79
lelkész-pedagógus	8230	15,9	58
tisztviselő	8142	15,7	54
iparos	7346	14,2	42
ismeretlen fogl.	2822	5,5	34
szabadfogl. ért.	2016	3,9	48
kereskedő	2050	3,9	26
árva, félárva	1670	3,2	31
földbirtokos	1208	2,3	36

A Kollégium diákságának vallási megoszlását tíz tanéven vizsgáljuk a táblázat segítségével. A tíz tanév 1849/50 és 1948/49 között átlagot ad az összesítésekben, ugyanakkor az az előnye is megvan, hogy a bemutatott tanévekben egyenként is vizsgálható a tanulók vallási tagozódása. Kollégium tanuló serege a vizsgált években 93,1%-ban református. Ezt követi 2,9%-kal a római katolikus, 1,6%-kal (175 fő) a zsidó, 1,6%-kal (173 fő) az evangélikus, de van görög katolikus, görög keleti, baptista, unitárius és mozlim is.²³⁹

A Kollégium földrajzi vonzáskörét 1849/50, 1855/56, 1867/68, 1913/14, 1943/44, 1945/46, 1947/48, 1948/49. tanévek diákságán tanulmányozva az derült ki, hogy a vizsgált tanévek 9693 diákjának 38%-a, (3672) volt debreceni. A többi diák 61 vármegyéből származott. A tanítóképző egy időben nem adta meg tanítványai megyék szerinti származási helyét. Ez a vizsgált tanévekben 1651 tanulót, a számí^­tásba vett létszám 17%-át érinti. Tehát 61 vármegyénél több adott otthont valójában diákjainknak a kérdéses időszakban.

Hajdú vármegye Debrecentől külön számolva 1092 diákot, 11,2%-ot küldött a Kollégiumba, Bihar 1036-ot, 10,6%-ot, Szabolcs 454-et, 4,7%-ot, míg Szatmár 594 tanulót, 6,1%-ot.

A lelkészképző és tanárképző csak az egyházkerületeket adta meg. A vizsgált években Tiszántúlra 111, Tiszáninnenre 24, Dunamellékre 13, Dunántúlra 7 hallgató esett.

186768-ban Moldvából jött egy gimnazista, 1913/14-ben a jogászok között volt 1 hercegovinai, 2 boszniai és 1 galíciai. Fel nem deríthető más egyéb külföldi ebben a tíz tanévben 26 tanuló volt, a tíz év összlétszámának 0,3%-a.²⁴°

Az általunk vizsgált 101 év alatt természetesen nem mindig ugyanazok voltak a tanulók földrajzi származás szerinti adatai, mint a most áttekintett tíz tanévben.

		Református	Evangélikus	Római kat.	Görög kat.	Görög keleti	Baptista	Unitárius	Izraelita	Muzulmán
1849–50	Gimnázium	126	5						4
	Akadémia Theológiai f.	65	1	2					2
	Bölcsész f.	161
1855–56	Gimnázium	382	6	11	1				7
	Akadémia Theológiai f.	100
1867–68	Gimnázium	547	24	31		3			23
	Akadémia Theológiai f. Jogász	98
	Bölcsész Tanítóképző	409	4	16	5	1			14
1874–75	Gimnázium	562	13	54		1			49
	Akadémia Theológiai f.	104
	Jogász	64	2			3			1
1896–97	Gimnázium	626	21	32	1	2			39
	Tanítóképző	97		1					3
1913–14	Gimnázium	608	13	8				2	25
	Akadémia Theológiai f.	118
	Jogász	102	3	18	1	4			4	3
	Bölcsész	30	1	1
	Tanítóképző	147	1	1	1
1943–44	Polgári fiúiskola	735	8	24	9		3		1
	Gimnázium	703	13	10	3
	Tanítóképző + Líceum	602	10	15	8		2
	Lelkészképző	50
	Tanárképző	31	2
1945–46	Gimnázium	883	11	24	8
	Tanárképző	10	1
	Tanítóképző+Líceum	312	4	18	1
	Lelkészképző	40
	Polgári fiúiskola	578	9	10	6
1947–48	Polgári fiúiskola	241	4	4	4
	Gimnázium	879	10	11	2			1	3
	Tanítóképző+Líceum	234	3	10	7
	Lelkészképző	74
	Tanárképző	29
1948–49	Gimnázium	288	3	1
	Tanítóképző+Líceum	146	1	8	2		1
	Lelkészképző	88
	Tanárképző	32
	Összesen	10301	173	321	59	14	6	3	175	3
	Százalék	93,1%	1,6%	2,9%	0,5%	0,1%	0,05%	0,02%	1,6%	0,03%

A XIX. század második felében a Hajdú Kerület részesedése csekélyebb volt. Akkor Debrecen város után Bihar, Szabolcs és Szatmár vármegye adta a legtöbb diákot.

Annak szemléltetésére, hogy milyen helyet foglalt el a létszámát tekintve a Kollégium gimnáziuma, tanítóképzője és polgárija Debrecenben 1937-ben, megemlíthetjük, hogy a gimnázium a maga 799 diákjával a legnépesebb volt. A Kollégium polgárija 460-as létszámánál csak a Dóczi polgárija volt 6 tanulóval előbb. A Kollégium tanítóképzőjének 192 növendékét is a Dóczi tanítóképzője előzte meg 212 növendékkel.²⁴¹

Csohány János

JEGYZETEK

1. Dóczi Imre: Az újkori gymnasium. Gimn. Ért. 1894/95. 227.

2. Haynauról mindeddig úgy tudta a magyar szakirodalom, hogy evangélikus (lutheranus) volt. Új adat Karner, Peter: Mitglieder der reformierten Gemeinde. Die evangelische Gemeinde H. B. in Wien. Hrsg. – Wien 1986. 104, 133.

3. Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich. Vom Ministerium des Cultus und Unterrichts. Wien 1849. 257.

4. Gimn. Ért. 1853/54. 15.

5. Gimn. Ért. 1858/59. 16.

6. A miniszteri rendelet 1855. február 18-án kelt 1737. sz. Koll. tagozatai 1943. 18–19.

7. U. o. 18–23. Gimn. Ért. 1894/95. 262.

8. Nagy Sándor 1940. 247–250. Nagy Sándor 1984. 169.

9. Veress István 1931. 5–7. Koll. tagozatai 85–86.

10. Nagy Sándor 1940. 235.

11. TtREL I. 1. c. 4. d. A Tiszántúli Ref. Egyházkerület Püspöki Hivatalának igazgatási iratai. 25–27., 30. sz. iratok.

12. U. o. 39., 41., 44. sz. irat.

13. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1242. sz. Nagy Sándor 1984. 161.

14. Kiss Sándor: A Debreceni Református Kollégium diákjai és professzorai 1849–1912. A Déri Múzeum 1969–1970. évi évkönyve. Debrecen 1972. 249–250.

15. Kiss Sándor: i. m. 250–251. Nagy Sándor 1940. 235–238. Iskolai törvények 1849-ből. 9 fol. Kollégiumi Igazgatási Iratok. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1257. sz.

16. Kiss Sándor: i. m. 250–252.

17. Kiss Sándor: i. m. 251. Akad. tanárkari jkv. 1881. március 8. Szűcs István jelentése. Kollégiumi Igazgatási Iratok. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1332. sz. Vö. Akad. tkari jkv. 1851. április 29.

18. Kiss Sándor: i. m. 250.

19. Akad. tkari jkv. 1852. november 6. Szoboszlai Pap István fogalmazványa az emléktáblára vonatkozóan. 1852. július 13. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1384. sz.

20. Csohány János: XIX. századi fegyelmi ügyek a debreceni Kollégiumban. A Ferenc József elleni merénylet kollégiumi visszhangja. Múzeumi Kurír 1972. 10. sz. 18–35. Balogh Ferenc 1904. 292.

21. Koll. tagozatai 1943. 110–112.

22. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1248–1250. sz.

23. U. o. 1256. sz.

24. Gimn. Ért. 1853/54. 14.

25. TtREL II. I. e. 42–43. Nagy Sándor 1984. 158., 162. Nagy Sándor 1940. 247–266.

26. Gimn. Ért. 1894/95. 226. Gimn. Ért. 1853/54. 11–15. Balogh Ferenc 1904. 274-275. 293.

27. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1273., 1275., 1189. sz. Nagy Sándor 1940. 242.

28. Gimn. Ért. 1894/95. 228–230. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1354., 1362. sz. Akad. tkari jkv. 1851. szeptember 21. és november 1–7.

29. Gimn. Ért. 1894/95. 230. Gimn. Ért. 1853/54. 11–15. Nagy Sándor 1940. 242–243.

30. Gimn. Ért. 1894/95. 230–231.

31. U. o. 231–237. Nagy Sándor 1940. 245–247.

32. Nagy Sándor 1940. 243–245. Gimn. Ért. 1894/95. 237. V. ö.: TtREL II. 7.

33. Gimn. Ért. 1853/54. 14.

34. Gimn. Ért. 1894/95. 238.

35. U. o. 242. Az Entwurf-gimnáziumról ld. 237–242.

36. U. o. 242. Koll. tagozatai 11.

37. U. o. Gimn. Ért. 1853/54–1858/59. A miniszteri dicséret Gimn. Ért. 1858/59. 15.

38. A magyar nyelv előző koroknál kedvezőbb helyzetére ld. Koll. tagozatai 15. Az új fordulatra u. o. 18–19. Gimn. Ért. 1894/95. 248–250.

39. Nagy Sándor 1940. 16–17.

40. Gimn. Ért. 1894/95. 250–255. Koll. tagozatai 18–20.

41. Gimn. Ért. 1894/95. 256. Az átmeneti autonóm nyolcosztályos gimnázium ismertetése 255–268. Koll. tagozatai 20–27. Fontos korabeli nyomtatott forrás a Gimn. Ért. 1858/59. és 1859/60. évi kötete, valamint TtREL II. 7.

42. Balogh Ferenc 1904. 406.

43. Gimn. Ért. 1858/59., 1859/60. A tanulói létszám u. o. Az 1860/61-es Nagy Sándor 1940. 266.

44. Koll. tagozatai 23. 1861. július 1. és következő napjain zajlott le az érettségi.

45. Nagy Sándor 1984. 162., 164–165. Nagy Sándor 1940. 243., 255.

46. Nagy Sándor 1984. 164–165. A joghallgatók létszáma TtREL II. 1. e. 43.

47. Nagy Sándor 1984. 165.

48. U. o. 165–166. Nagy Sándor 1940. 247–249.

49. Nagy Sándor 1984. 167–168. Nagy Sándor 1940. 249–250. V. ö. TtREL I. 8. c. II. 5. d. 1505. sz.

50. Balogh Ferenc 1904. 517.

51. A gimnáziumban 1852–1861 között 15 tanár tanította a rendes tantárgyakat. Balogh Ferenc 1904. 457–463., 513–514. V. ö. Gimn. Ért. 1894/95. 265–266. Kardos Albert 1942. 56. Az akadémiai tanárok névsora és életrajza Balogh Ferenc 1904. 456., 517–521. A teológián Lugossyt kivéve a következő nem teológiai főiskolai tanárok tanítottak: Vecsei József a filozófiai tárgyakat, Török József vegytant (!), Thót Ferenc neveléstörténetet, görög és latin irodalmat, Veress László elméleti és gyakorlati pedagógiát, továbbá francia nyelvet, Szűcs István jogtanár egyházjogot, Búzás Pál statisztikát, Kallós Lajos pedig történelmet és latin irodalmat, mivel Vecsei halála után (1855) Thót ment annak tanszékére és így Kallós vette át Thót tárgyait.

52. Nagy Sándor 1940. 252–253. Balogh Ferenc 1904. 456. 517–522. Menyhárt életrajzát ld. u. o. 52–53., Tóth Mihályét 71–72.

53. Balogh Ferenc 1904. 45–46.

54. U. o. 50–52. Szabó József, S. 1926. 36.

55. Balogh Ferenc 1904. 517–521. Szabó József, S. 1926. 36.

56. Balogh Ferenc 1904. 52., Szabó József, S. 1926. 36. Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban. Bp. 1983. 123.

57. Balogh Ferenc 1904. 278., 457. Kossuth Lajos 1848–49-ben. 2. köt. Kossuth Lajos az első magyar felelős minisztériumban. Sajtó alá rend. Sinkovics István. Bp. 1957. 62. (Kossuth Lajos összes munkái 12.) Szabó József, S. 1926. 37. Balogh Ferenc 1904. 97–98., 103–104.

58. Balogh Ferenc 1904. 47–48. Szabó József, S. 1926. 35.

59. Balogh Ferenc 1904. 49–50. Szabó József, S. 1926. 35–36. Nagy Sándor 1984. 161.

60. Balogh Ferenc 1904. 53–54. A kórházat ld. 54–61., a múzeumot 124–125. Szabó József, S. 1926. 36.

61. Balogh Ferenc 1904. 67., 521. Szabó József, S. 1926. 38. Nagy Sándor 1984. 165., 168–169., 186.

62. Zoványi Jenő: A tiszántúli református egyházkerület története. Debrecen 1939. 175–176. Szabó József, S. 1926. 36. Nagy Sándor 1940. 233.

63. Balogh Ferenc 1904. 66–67. Gimn. Ért. 1894/95. 203., 265., 268., 302.

64. Szabó József, S. 1926. 81–107.

65. Balogh Ferenc 1904. 519.

66. A gimnáziumi tananyag és tankönyvek megtalálhatók a gimnáziumi értesítőkben, melyeket évkönyv címen adtak ki. Összefoglaltan Gimn. Ért. 1894/95. 237–239., 243–268. Nagy Sándor 1940. megfelelő részeiben. A levéltári források körében az akadémiai osztályzati jegyzék félévenként közli az osztályzatot nyert hallgatók névsoránál az akkor tanított tárgyak felsorolását, a használt tankönyvekkel. A jogi tananyagot évfolyamos bontásban Nagy Sándor 1984.

67. Balogh Ferenc 1904. 435., 545. Nagy Sándor 1940. 262–263.

68. Balogh Ferenc 1904. 309–313. Az idézet a 313. lapon van.

69. U. o. 621.

70. U. o. Koll. tagozatai 101–102. V. ö. TtREL II. 8. h.

71. U. o. 112–113.

72. Gimn. Ért. 1894/95. 268–271. V. ö. TtREL II. 7.

73. U. o. 274.

74. U. o. 277–280. Koll. tagozatai 24-27.

75. Gimn. Ért. 1894/95. 289–290.

76. U. o. 280–281.

77. U. o. 287., 289.

78. U. o. 292–294.

79. U. o. 302–307. Koll. tagozatai 33–35.

80. Gimn. Ért. 1894/95. 299–302. Balogh Ferenc 1904. 66–67.

81. Gimn. Ért. 1894/95. 297–299., 300–301. Balogh Ferenc 1904. 68–70.

82. Balogh Ferenc 1904. 68–69.

83. Gimn. Ért. 1894/95. 300–302., 321–324.

84. 302–306. Az idézet a 304. lapon.

85. Gimn. Ért. 1894/95. 308–309. Koll. tagozatai 37. Az állami tantervhez való alkalmazkodást ld. Barcza József: Az egyház iskolaügye. Stud AEccl V. 124.

86. Koll. tagozatai 36–37.

87. Gimn. Ért. 1894/95. 312–314.

88. Koll. tagozatai 38.

89. U. o. 39.

90. Nagy Sándor 1940. 267.

91. U. o. 278–281. Barcza József: i. m. 124–125.

92. Csohány János: Magyar protestáns egyháztörténet 1849–1918. Debrecen 1973. Sokszorosított. 82–95. (A továbbiakban Csohány János 1973.) Csohány János: A XIX. századi magyar református ébredés debreceni ága. RE 1974. 9. sz. 193–197. Stud AEccl V. 159–160., 179–182.

93. Csohány János 1973. 92. Stud AEccl V. 181.

94. Koll. tagozatai 40–41.

95. U. o. 41. Csohány János 1973. 94.

96. Koll. tagozatai 41. A reformátusok arányszámáról és a zsidó tanulókról u. o. 39. Kardos Albert 1942. 18. Barcza József: i. m. 125.

97. Koll. tagozatai 41–44.

98. Balogh Ferenc 1904. 97–98., 103–104.

99. Gimn. Ért. 1894/95. 317–325. Kardos Albert 1942. Koll tagozatai 65–70. Balogh Ferenc 1904. 95. Kántor Sándorné: Tudós matematikatanárok Hajdú, Szabolcs és Szolnok megye középiskoláiban. (1850–1948) Debrecen 1986. Sokszorosított. 47 48.

100. Balogh Ferenc 1904. 470–471., 532–534.

101. U. o. 461–463. Koll. tagozatai 60.

102. Az idézet Szabó József, S. 1926. 38. Balogh Ferenc 1904. 275–278. Kardos Albert 1942. 43–48. Kántor Sándorné: i. m. 50–55. Nagy Sándor 1940. 236. Továbbá ugyanő a honvéd-diák című elbeszélésében.

103. Balogh Ferenc 1904. 473–513. Keresztesi Kis Józsefhez, Zalányi Jánoshoz, Nyáry Bélához és Jakucs Istvánhoz ld. még Kántor Sándorné: i. m. 48–69.

104. Balogh Ferenc 1904. 512. Szabó József, S. 1926. 49. Nagy Sándor 1940. 58.

105. Balogh Ferenc 1904. 474–476. Nagy Sándor 1940. 61. Kántor Sándorné: i. m. 55–59.

106. Nagy Sándor 1940. 64.

107. Koll. tagozatai 86–87. Veress István 1931. 6–7. Barcza József: i. m. 123. TtREL II. 8.

108. Veress István 1931. 18., 28–32. Koll. tagozatai 90–93.

109. Koll. tagozatai 90–93. Veress István 1931. 16–32.

110. Veress István 1931. 19–22., 25.

111. Balogh Ferenc 1904. 6–11.

112. U. o. 64–97., 597. 615–616. Barcsa János 1971. 147.

113. Nagy Sándor 1984. 169. A jogakadémia iratait ld. TtREL II. 3. V. ö. Barcza József: i. m. 125–126.

114. Degré Alajos: Ügyvédképzés Magyarországon a polgári korban. A jogászképzés a magyar felsőoktatás rendszerében. Bp. 1984. 57–72. Mezey Barna: A jogakadémiák 1874. évi reformja. U. o. 103–105.

115. Nagy Sándor 1984. 169.

116. U. o. 171. Nagy Sándor 1940. 266. lap szerint 1861–1864 között az évi hallgatói létszám átlagosan 48 volt. Szerinte 1860/61-ben 34, 186162-ben 32 hallgató volt.

117. Nagy Sándor 1984. 169–179.

118. U. o. 179–180. Nagy Sándor 1940. 267.

119. Nagy Sándor 1984. 183–184. Nagy Sándor 1940. 254-258.

120. Balogh Ferenc 1904. 450–452. Szabó József, S. 1926. 37.

121. Balogh Ferenc 1904. 79–80., 95–96., 525–526.

122. U. o. 551–552. Szabó József, S. 1926. 45.

123. Balogh Ferenc 1904. 552–553. Szabó József, S. 1926. 45.

124. Balogh Ferenc 1904. 556–557. Szabó József, S. 1926. 46.

125. Balogh Ferenc 1904. 60–61., 534–536.

126. U. o. 557–559. Szabó József, S. 1926. 46.

127. Balogh Ferenc 1904. 559–560.

128. U. o. 560–562. Emlékkönyv Szentpéteri Kun Béla hetvenedik születésnapjára. Írták tanártársai, munkatársai, tanítványai. Debrecen 1946. 639.

129. Balogh Ferenc 1904. 562–564., 578–579. Nevét írják Thegze formában is.

130. Csohány János: Ferenczy Gyula emlékezete. Confessio 1981. 101–104. Nagy Sándor 1940. 258–260. Balogh Ferenc 1904. 553–554.

131. Koll. tagozatai 150–153. A bölcsészakadémiáról ld. Barcza József: i. m. 126–127. TtREL II. 1., 4.

132. Koll. tagozatai 153–154.

133. Koll. tagozatai 154–155. Nagy Sándor 1940. 258–261.

134. Nagy Sándor 1940. 267.

135. Kun Béla, Szentpéteri 1942. 58–61.

136. Balogh Ferenc 1904. 465–468. Kardos Albert 1942. 33–39.

137. Balogh Ferenc 1904. 532. Ferenczyhez ld. a 130. jegyzetet. Garbai Sándor a Forradalmi Kormányzótanács elnöke volt.

138. Balogh Ferenc 1904. 73–77. Nagy Sándor 1940. 252.

139. Balogh Ferenc 1904. 586–589. Varga Zoltán 1967. 30–32. Bottyán János: Hitünk hősei. Bp. 1971. 199–205, 259–261.

140. Kun Béla, Szentpéteri 1942. 98. Varga Zoltán 1967. Nagy Sándor 1984. 182–184. Ld. e munkák bőséges bibliográfiáját.

141. Klein Gáspár: Az állami protestáns egyetem eszméje a Habsburgok alatt a XVIII–XIX. században. Művelődéstörténeti forrástanulmány. Debrecen 1930. 59.

142. Takács Béla: Közös egyetem terve a „nem egyesült görögökkel”. Egyháztörténet 1958. 2–3. sz. 179–186. Csohány János: Protestáns-ortodox egyetem felállítására irányuló törekvések Magyarországon a XVIII. század végén. ThSz 1982. 353–355.

143. Koll. tagozatai 26.

144. Nagy Sándor 1984. 169.

145. Kun Béla, Szentpéteri 1942. 8.

146. U. o. A debreceni főiskolai tanári kar véleménye a felsőoktatásról. Debrecen 1874.

147. Kun Béla, Szentpéteri 1942. 8–19.

148. Varga Zoltán 1967. 3–14., 29–32. Nagy Sándor 1984. 182–183.

149. Nagy Sándor 1984. 183.

150. Kun Béla, Szentpéteri 1942. 56–57. Kun Béla, Szentpéteri: A debreceni egyetemért. A tiszántúli református egyházkerület emlékkönyve a debreceni m. kir. tudományegyetem létesítésének történetéről. Debrecen 1917. Varga Zoltán 1967. 13–14. Tar Károly: Az ellenforradalmi rendszer művelődéspolitikája. Debrecen IV. 306–313.

151. Koll. tagozatai 46. Varga Zoltán 1967. 14.

152. Varga Zoltán 1967. 14. Koll. tagozatai 95.

153. Varga Zoltán 1967. 17. Kun Béla, Szentpéteri 1942. 72.

154. U. o. 86–88.

155. U. o. 77–78.

156. Koll. tagozatai 119–121. Hörcsik Richárd: Református iskola és nevelés. Stud AEccl V. 437. TtREL II. 5. Ld. a kollégiumi értesítőket is.

157. Koll. tagozatai 121–133. A kollégiumi diákság telepítési akciójáról Kormos László: A református egyház a magyar politikai életben. Stud AEccl V. 287–288. TtREL II. 24. r.

158. Koll. tagozatai 133–134. Az igazgatóra és a tanári karra ld. Koll. Ért. 1943/44. 52. 1945/46. 18. 1948/49. 9.

159. Koll. tagozatai 122–124.

160. U. o. 128.

161. Varga Zoltán 1967. 65. Koll. Ért. 1943/44. 53. 1948/49. 9.

162. Koll. Ért. 1943/44. 51. 1945/46. 18. 1946/47. 9.

163. Koll. Ért. 1947/48. 10–11. 1948/49. 8. Horsai Ede senior volt az első külföldi stipendiátus ekkor.

164. Koll. Ért. 1947/48. 14–15. 1948/49. 10. és az előző kötetekben.

165. Koll. tagozatai 158–160. TtREL II. 6.

166. Koll. Ért. 1946/47. 14–18. V. ö. az 1943/44., 1945/46., 1947/48., 1948/49. kötetekkel.

167. Koll. tagozatai 162., 164. és a Koll. Ért. kötetei 1943/44–1948/49-ig. TtREK állományába be van dolgozva a tanárképzős anyag, de katalóguscéduláin és a naplókban fel van tüntetve a könyvek eredete.

168. Koll. tagozatai 164. Koll. Ért. 1948/49. 12–13.

169. Koll. tagozatai 160., 165–166.

170. A tanárképző Értekezések című évkönyvének sorozatcíme: A Debreceni Református Kollégium Tanárképző-Intézetének dolgozatai – Acta Instituti Paedagogici Collegii Debreciniensis (sic!).

171. Az Egyházkerületi Tanács jegyzőkönyve TtREL I. I. b. 381.

172. Koll. tagozatai 43–45. Hörcsik Richárd: i. m. 304–307. Tar Károly: i. m. 300–306. TtREL II. 7.

173. Koll. tagozatai 46–47., 49–50., 65–70.

174. Gimn. Ért. 1943/44. 17–18. 1945/46. 44. Czuna Ferenc tornatanár, tartalékos főhadnagy szovjet hadifogságban létét nem említi, pedig ott volt az 1950-es évek közepéig.

175. Gimn. Ért. 1943/44. 5–6.

176. Gimn. Ért. 1943/44. 5. 1945/46. 47–48. 1946/47. 48–49.

177. Koll. Ért. 1945/46. 58–59. 1946/47. 55–58. 1947/48. 52–54.

178. Koll. Ért. 1945/46. 82–85. 1947/48. 94–95.

179. Gimn. Ért. 1982/83–1983/84. 45. Az osztály létszámadata a Református Gimnázium anyakönyve 1949/50. TtREL II. 7. e. 121.

180. Koll. tagozatai 56. Tóth Béla 1979. 58. Az előbbi tanárokra is ld. Tar Károly: i. m. 341–456.

181. Koll. tagozatai 54–64. V. ö. a korszak Gimn. Ért.-jeivel és 1982/83–1983/84. 67–68.

182. Magyar Közlöny 1948. október 9. 227. sz. Az Egyezmény szövegét közli A magyar protestantizmus 1918–1948. Bp. 1987. 127. A Dóczi Leánynevelő Intézetnek a Kollégium tagozatává minősítését a Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűlése 1948. augusztus 25-i 122a jegyzőkönyvi számon rögzített határozata mondta ki indoklás nélkül. Egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyv 1944/48. Szerk. Ferenczy Károly. Debrecen 1949. 113–114. A Dóczi iratait ld. TtREL I. 120.

183. Tóth Imre: A Dóczi-leánynevelőintézet múltja és tagozatai. Egyháztörténeti szemináriumi dolgozat. Debrecen 1987. Kézirat. A Dóczi értesítője 1937/38. kötete alapján készült főleg. V. ö. Révész Imre: Üdvözlet a százéves Dóczi-intézetnek. Dóczi értesítő 1938/39.

184. Egyházkerületi tanácsi jegyzőkönyv. TtREL I. 1. b. 381.

185. Ld. a 182. jegyzetet.

186. TtREL I. 120. d. 33., az iktatókönyv u. o. d. 41.

187. Gimn. Ért. 1982/83–1983/84. 45.

188. 1943. augusztus 5-én hunyt el Debrecenben 72 évesen – Nekrológját Somorjai László írta. Tk. Ért. 1943/44. 3–5. Temetési beszédek u. o. 5–6. TtREL II. 8.

189. Koll. tagozatai 94. Veress István 1931. 32–38.

190. U. o. 38–55., 62.

191. Koll. tagozatai 97.

192. U. o. 98–99. Tk. Ért. 1938/39. 62–64. 1943/44. 9.

193. Tk. Ért. 1942/43. és 1943/44.

194. Tk. Ért. 1944/45, 1–6. Gépírással készült példánya TtREK értesítőtárában S 212. V. ö. Tk. Ért. 1945/46. 126–130. Itt az 1945. nyári pótló tanfolyam kezdőpontja 1945. július 20. Tanulóinak száma 87.

195. Tk. Ért. 1945/46. A személyi adatok 102–103. Kiss Tihamér László lemondását ld. Koll. Ért. 1948/49. 55.

196. Tk. Ért. 1945/46. 103.

197. Tk. Ért. 1946/47. 123–124.

198. Tk. Ért. 1946/47. 111–113.

199. U. o. 102–103.

200. Koll. Ért. 1948/49. 55–75. V. ö. a Dócziról írottakkal.

201. Tk. Ért. 1947/48. 142–154.

202. A tanárok adatai részben Szabó József, S. 1926. Továbbá a Tk. Ért. megfelelő köteteiben, valamint Veress István 1931-ben található bővebben.

203. Somorjai Lászlónak tanítóképzőintézeti tanár korában írott tankönyvei: 1. Testnevelési vezérkönyv. Debrecen 1927. 2. Elemi iskolák testgyakorlása ahol sem tornaterem, sem felszerelés nincs. Debrecen 1936. 58 lap; 3. Tornavizsga és ünnepélytervek az elemiben. Debrecen 1937. 32 lap; Legújabban pályamű született Somorjai Lászlóról: Egy Hajdú-Bihar megyei kiemelkedő pedagógus személyiség portréja [Somorjai László]. Pályamű a Megyei Pedagógiai Intézet 1986–87. tanévi pályázatára. (Debrecen) [1987] 19+ 11 lap. Kézirat. TtREK kézirattárában.

204. Koll. tagozatai 113–114. Polg. Ért. 1943/44. 5. 1947/48. 178. TtREL II. 9. Hörcsik Richárd: i. m. 303–304.

205. Koll. tagozatai 114–115.

206. Polg. Ért. 1945/46. 1946/47. 1947/48. kötetei.

207. Polg. Ért. 1946/47. 171.

208. Polg. Ért. 1946/47. 171–173.

209. Polg. Ért. 1947/48. 179.

210. A Tiszántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve. Debrecen 1935. 27. sz. határozat.

211. U. o. 1935. november 20. 201. sz. határozat.

212. U. o. 1936. 423. sz. határozat.

213. Vasárnap 1937. 411–412. 1938. 40., 178–179., 194–196., 202–203., 227., 305–306.

214. A Tiszántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve. Debrecen 1937. Az 1937. október 27–28-i 275. sz. határozat.

215. DPL 1938. 252–255. Vasárnap 1938. 202–203.

216. A Tiszántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve. Debrecen 1938. Az 1938. október 3-i 290. sz. határozat DPL 1938. 271–273.

217. DPL 1938. 243–246.

218. Vasárnap 1939. 149–150. V. ö. Vasárnap 1938. 422. 1939. 218. DPL 1939. 177–178.

219. Vasárnap 1938. 329.

220. Nagy Sándor 1948. 16. Balogh Ferenc 1911. Balogh Ferenc 1904. 697–708. Jakucs István: A debreceni református kollégium alapítványai. Debrecen 1930. TtREL II. 15. h., II. 21., 22.

221. Koll. Ért. 1943/1944. 109. Nagy Sándor 1933. 290–306. Koll. tagozatai 49–50. Jakucs István: i. m.

222. Koll. Ért. 1945/46–1948/49. kötetei.

223. Koll. Ért. 1948/49. A segélyek összesítése 26, a szuplikálásé 21–26. A többi tagozatok segélyei a maguk helyén a kötetben. A szuplikálás, alapítványok és egyéb segélyek, azok elosztását ld. Koll. Ért. 1945/46–1948/49. E sorok írója 1950–51-ben vett részt szuplikálásban. Nagy Sándor 1940. 273.

224. Koll. Ért. 1948/49. 25.

225. Balogh Ferenc 1904. 13. Nagy Sándor 1940. 273. TtREL II. 1. i. 11.

226. Balogh Ferenc 1904. 221–222., 386–387. Nagy Sándor 1940. 272–273. Veress István 1931. 55. Ld. a Koll. tagozatai vonatkozó helyeit és az értesítőket. TtREL II. 11. h.

227. Balogh Ferenc 1904. 326–327., 385. Nagy Sándor 1948. 16–17.

228. Gimn. Ért. 1894/95. 380. Nagy Sándor 1940. 271–272.

229. Balogh Ferenc 1904. 386. Nagy Sándor 1940. 272. TtREL II. 1. f.

230. Gimn. Ért. 1894/95. 388–391. 1947/48. 6. 1948/49. 40. Koll. tagozatai 50. Az intézet megszűnésére az adat Herczeg Kálmán ny. egyházkerületi és kollégiumi gazdasági hivatali vezető szíves közlése. TtREL I. 14.

231. Balogh Ferenc 1904. 313., 327–328., 371., 391. Nagy Sándor 1940. 375–378. Gimn. Ért. 1894/95. CXXXVI–CXLIII. és a többi vonatkozó értesítő. TtREL II. 19.

232. Balogh Ferenc 1904. 162–166., 468–49. TtREL II. 16. b.

233. Balogh Ferenc 1904. 32., 146., 446. Nagy Sándor 1940, 278–281. Gimn. Ért. 1894/95. 380–388. „Szegények iskolája” 17–18. TtREL II. 12., 20.

234. Nagy Sándor 1948. 23–24. Barcza József: i. m. 125. Hörcsik Richárd: i. m. 305–306.

235. Nagy Sándor 1948. 27–31. és az összesítő grafikont a 30–31. lap között.

236. U. o. 32–34. és a grafikont a 32–33. lap között. Barcza József: i. m. 123. Hörcsik Richárd: i. m. 307.

237. Nagy Sándor 1948. 35–40. A lelkészképző, tanárképző és polgári iskola grafikonja is. Ld. még Barcza József: i. m. 122–123. Hörcsik Richárd: i. m. 303–308.

238. Nagy Sándor 1948. 40–46. A Kollégium egyetemes népessége grafikonja is.

239. Az 1849/50. tanév adatait Gacsályi László V. é., az 1855/56. tanévét Gerliczki Katalin IV. é., az 1867/68. tanévét Király Mariann II. é., a többi tanévét Bak Zsuzsanna II. é. teol. hallgató gyűjtötte. Az I. táblázatot összeállította Bak Zsuzsánna, a számításokat végezte a szerző.

240. Ld. a 39. jegyzetet.

241. Tar Károly : i. m. 303.