Nosza keresztyének, halljunk régi dolgot,
hatalmas Urunknak Istennek dolgáról,
Jónás Prófétáról, Ninive városról,
kinél nagyobb Város ég alatt nem vala.

Szóla az Úr Isten, Jónásnak ezt monda,
kelj fel Jónás, menj el az nagy Ninivébe,
hirdessed közettök az én beszédömet,
mert ű gonoszságok előmbe felhatott.

Isten előtt Jónás kezde elfutnia,
az szeles Tengerre előtte indula,
mene az Városba, kinek Joppen neve,
hát egy hajó indult az szeles Tengerre.

Bárkabért megadá ott az hajóssoknak,
az Bárkába üle, velök elindula,
akara elfutni Isten színe előtt,
de az Isten előtt senki el nem futhat.

Nagy szelet bocsáta Isten az Tengerre,
nagy vész, háborúsag Tengeren indula,
kezde ropogtatni, hajtani az Bárkát,
mind el ijedenek az hajós Mesterek.

El-fel kiáltanak, ki-ki az Istenhez,
és az vasmacskákat Tengerbe bocsáták,
de ott az Bárkának legalsó részébe,
Jónást nehéz álom megfoglalta vala.

Az kormányos Mester hozzá mene, monda,
kelj fel, mit aloszol, kérjed az Úr Istent,
ne talám az Isten rajtunk megkönyörül,
hogy mi el ne vesszünk itt mindez Tengerbe.

Szóla egyik hajós az másik társának,
jertek, vessünk sorsot és nyilat közöttünk,
tudjuk meg, ki le-