Látom,
hogy sokan nagy Krónikákat írnak,
Hatalmas Uraknak életekről
szólnak,
Erős Vitézeknek halálokról írnak,
sok veszedelmekről,
Hadakról tanítnak.
Azoknak
írások kedvesek Uraknál,
látom, gyönyörűség az
írástudóknál,
Nemesnél, községnél és sok tanítóknál,
az elmúlt
üdőkről hogy szép dolgokat hall.
Vegyék
jól eszekben az Magyar nemzetek,
két dologról írok mostan én
tünektek,
Jövendő dolgokról, hogy tü megtérnetek,
hasznotokra
lészen, ha néki engedtek.
Rettenetes
első ítílet napjáról,
az Úr hatalmasson eljő
Országából,
Mindeneket felkölt az földnek porából,
jókat,
gonoszokat ítíl igazságból.
Énnékem
így tetszik, illik erről írnom,
másodszor tenéked elődbe
számlálom,
Hívek kik legyenek, tenéked megírom,
mert nagy
bódogságok jövendő, jól tudom.
Nem
ok nélkül írom ezeket tünektek,
az Úr parancsolja nékünk,
Híveinek,
Hogy mi meghirdessük az ű népeinek,
az ítílet napján
hogy el ne vesszenek.
Csendességgel
azért hallgassatok reá,
ítílet napjáról szóllok, vigyázz reá,
Az
kik meg nem térnek, az Úr Isten mondja,
örök kárhozattal azokat
megrontja.
Igen
rettenetes az ítílet napja,
az szentírás nékünk miképpen
megmondja,
Az kegyetlen népek nagy nyomorúságra,
akkor
feltámadnak örök kárhozatra.
Úgy
vagyon megírva az Isten Könyvében,
hogy oly rettenetes nap jő el
hirtelen,
Melyhez hasonlatos nem volt itt ez földön,
mindenek
reszketnek akkor félelemben.
Szörnyű
büntetését az nagy Úr Istennek,
akkoron meglátják az kegyetlen
népek,
Az földnek porából mikoron felkelnek,
az hitetlenekkel
örök kínra mennek.
Vedd
eszedben kérlek, te ember, magadat,
Istennek szolgái mely szépen
tanítnak,
Rettenetes voltát ítíletnek írják,
Istennek haragját
az bűnért kiáltják.